Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

1989. november 1., szerda Hiteles emberek Múltkoriban valaki rámszólt a buszon, hogy milyen zöldséget mondtam egy tavalyi hozzászólásomban. Azt állítottam, hogy nem csupán a vezetők felelősök abban, ahová eljutott az ország, de a többi, beosztott munkavégző is. Szívesen mondanám most utólag: bocsánat, tévedtem — ám ez nem lenne igaz. Közösen, kormányosok és legénység együtt juttattuk idáig a hajót, még ha eltérő mértékű felelősséget viselünk is miatta. Ám az ország felnőtt lakossága nem ártatlan vezetettek tömegeibe és gonosz hatalmaskodókra oszlik, még félutunkból visszanézve sem. Elszánt békeharcosokra és elvetemült háborús gyújtogatokra, tehát fehérre és feketére egyébként is csak zsarnokok idején osztottuk a világot. Manapság szabad, sőt ajánlott a díszletek mögé is tekinteni, különben visszacsúszhatunk oda, ahol voltunk. Walesa nem ok nélkül óvja a lengyeleket attól, hogy most mindenki az ő zászlajuk alá álljon. Nekik is meg kell tanulni — osztályozás helyett — értelmezni a világot. Nem lesz könnyű. Nézem a tv-ben, ahogy a riporter megejtő bájjal közli a történelemtanárral, hogy ugye, ők gyakran kényszerültek hazudni. Majd a tanár tiltakozására a riporter mentegetőzik, hiszen ő nem bántóan mondta, csak úgy gondolta, a tanárokat rákényszerítették. Ismét a szokott képlet, fölül a zsarnok hatalom, alul a tanárrabszolga. Tetszetős, de hamis beállítás. Bár úgy lett volna, hogy a tanító tudja, de nem mondja az igazságot nemzetről, hazáról. Akkor most egyszerű lenne a helyzet, csak hagyni kéne beszélni őket, hadd tudjunk mi is. Sajna, ennek a mögénk került különös korszaknak tudós és tudatlan tanárok, nebulóik, sőt szüleik is részesei voltak. Természetesen különféle szerepekben, olykor ellentétes felfogásban, de együtt vagyunk magyarok, miként a múltban is. A riporter, a tanár és a néző. De vajon csak a zsarnok hatalom volt a haszonélvező? Bizonyosan nem, jutott nekünk is, kinek több, másiknak annyi se. Ám közben végül is volt időnk megtanulni az elvárt igazodást. Jutalmul, engesztelésül tömegek vették át a menetrend szerint érkező kitüntetéseket, jelentéktelen és óriási prémiumokat. Virágzott a szocbrigád-mozgalom, és könnyünk potyogott, annyira nevettünk a rádiókabaré viccein. Milliók, évekig. Nemzeti méltóságunkat egyként rongálja, aki most leltárt készítve dicsekszik, öt mikor, milyen sérelem érte, miként az is, ki azt jegyzi’ éberül, ha valaki megnyílik. Ez világgá kiáltja, mi véle megesett, mások, sandán méregetik a hangoskodót, hiszen gondolhatják, hátha ismét fordul a kerék? Nem lenne meglepő, elvégre, csak folytatódna, mi e század elejétől tart mifelénk, vigasztalanul. Számoljon csak, aki tud, hányszor voltunk esküvéses vörösök, majd fehérek, majd ismét, és megint... Rossz helyre vezérelt Árpád apánk, netán mi lennénk ily szeleverdiek? Vagy a Babits Mihály vérte rángás gyötörne, mögüle pedig a múlt századi költők rémlátomása incselkedne velünk?. Egy alkalommal följött a szó valakin?]',' aki úgymond, az ellenzék, egyik jelentős alakja. Már nem éppen fiatalembeeV köztiszteletben él. Beszélgetőtársam elmondja, hogy annak idején, Sztálin,halálának éjjelén, ez az ember könnyek között eskette meg őket, hűségesek lesznek a nagy halott eszméihez mindhalálig. Azután fordult a sorsa erre-arra, ma pártállása szerint ellenzéki, de könnyen lehet, hogy holnap győznek a választásokon, s kormánypárti lesz. A föld más vidékén tán nem is értenék mi megnyugvással tekintünk példájára. Kortársaival együtt tette meg útját, velük futva pályáját, nem lépett ki sorukból. Ahogy akkori gyerekszememmel körbenézek, s hallom másoktól is: sokan sírtak azon az éjszakán. Vajon merre billenti ítéletünk, ha most azt vallanak, hogy kényszerből zokogtak? Tévedésből, vagy csak végre hinni akartak annyi megcsalattatás után? Ha tudták volna, ami utána következett, tán megzavarodnak. Választani persze szükséges, ha a körülmények engedélyezik, s most ilyen ritka szakaszát éljük történelmünknek. Ám a példaadó nyugati országokban úgy mondják, nem szakítja szét a polgárokat az ellentétes pártok közötti mérlegelés. Nem kitaszítják hazájukból a veszteseket, hanem lehetőséget adnak az egyik félnek ígéretei megvalósítására. Nem sározzák be folyton az elődöket, elátkozva apáik hitét, csupán választanak. Náluk a hiteles emberek a sikeresek, mi őket keressük. Tráser László Takarékossági világnap Pénzt jövedelmező vállalkozásba A takarékossági világnap alkalmából kedden több ünnepségre került sor. A Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett megemlékezésen Tisza László, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója elmondotta: 150 éve alakult meg a Magyar Takarékpénztár, s negyven éve működik már az OTP. Jelenleg nagy átalakulás előtt áll az Országos Takarékpénztár, a magyar pénzpiacon kialakuló versennyel az OTP- nek is lépést kell tartania. Ennek érdekében valószínűleg jövőre részvénytársasággá alakul át a pénzintézet. Tisza László szerint ez lehetővé teszi, hogy az OTP jobban alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Az ünnepségen Járai Zsigmond pénzügyminiszter-helyettes, a bankfelügyelet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon csak akkor lehet megteremteni a válság megszüntetésének feltételeit, ha sikerül a megtakarításokat növelni, s a pénzt jövedelmező vállalkozásokba fektetni. Ennek alapfeltétele a bizalom. Ezért a kormány arra törekszik, hogy az általa folytatott gazdaságpolitika révén visszaadja a lakosság jövőbe vetett hitét. A pénzügyminiszter-helyettes elmondotta, hogy tovább folytatódik a pénzügyi rendszer átalakítása, ennek keretében a költségvetés és az államháztartás reformja, és a bankrendszer fejlesztése. A cél: növelni a nemzeti fizetőeszköz stabilitását, hogy az mindinkább egyenrangúvá váljon a nyugati valutákkal. A bankrendszer mellett a megtakarítások ösztönzésének feltételeit teremti meg a fejlődő értékpapírpiac is. Ez nem csak a tehetősebb rétegeknek, hanem a kisjövedelműeknek is jó megtakarítási lehetőséget fog kínálni. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át a takarékossági mozgalomban kiváló munkát végzetteknek. A Nemzeti Múzeumban kiállítás nyílt Pénz, pénztár, takarékpénztár címmel, amely a hazai takarékossági mozgalom múltját idézi fel. A Pest Megyei Tanács székházának falánál megkoszorúzták Fáy Andrásnak, az első magyar takarékpénztár megalapítójának emléktábláját. (MTI) 3 Egy veszéllyel kevesebb... Elég volt a minap egy negyed órát ücsörögnünk a Hősök kapujánál ahhoz, hogy meggyőzzenek a város forgalomszervezési felelősei. Noha nem a tanítás előtti, még csak nem is a délutáni csúcsforgalomban szemlélődtünk, egymást követték a veszélyes helyzetek, a majdnem-balesetek. A gyalogosok és járművezetők cseppet sem megnyugtató összevisszaságában legfeljebb az adott némi reményt, hogy láttuk: már sárgán villognak a frissen szerelt jelzőlámpák, s ha minden simán megy, pénteken délelőtt a műszaki átadáson is túllesz a berendezés. Mi pedig, gyakori arrajárók, a lámpák biztos fedezetében talán kevesebb aggodalommal hagyhatjuk magunk mögött a kereszteződést. Amelyről egyébként elmondható: nem csupán a rajzasztalnál kigondolt, hanem a gyakorlatban is ellenőrzött elrendezésű jelzőrendszert kapott , hiszen magára a Hősök kapujára, s az első világháborús katonaszobrokra is tekintettel kellett lennie a tervezőnek. Amennyi kompromisszumot kötnie kellett, annyit a biztonság megért... Somogyi Károlyné felvétele Mást olvastak a Gamesznál! „Hivatkozva az október 12-én megjelent „Vacogó apróságok” című cikkükre, kénytelen vagyok észrevételt tenni. A cikk tartalma nem korrekt, mert nem tartalmazza az érdekeltek érdemeit, és így a művelődés terén mérhetetlen károkat okozott Az algyői óvodában a szülők és az óvodai dolgozók is igen jelentős értékű társadalmi munkát végeztek, a bejelentő még egyetlen órát sem. A körülbelül egymillió forintos felújítás 90 százalékban társadalmi munka eredménye és három éve folyik. Elkészült a konyhaépület (1988-ban), idén a főépület átszerelése olajról gázfűtésre. A szükséges anyagok mintegy 80 százalékát az olajipar, a Dégáz és a Prometheus adta, a fizikai munkát az olajipar, a pbgáztöltő telep és a Dégáz végezte társadalmi munkában A Gamesz — pillanatnyilag — csak 15 százalékát kapja a szükséges karbantartási keretnek, ebből nem lehet megelégedésre dolgozni. Félő, hogy az említett cikk hatására a fenti vállalatok segítőkészsége csökken. Kérjük a Főszerkesztő Urat, hogy a nem egészen helyénvaló cikk ellensúlyozására tegye lehetővé, hogy levelünk közzétételével is megköszönjük az érintett vállalatok áldozatkész munkavállalását.” — írja levelében Horesnyi Hála műszaki ellenőr. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Gamesz szakembere nem azt olvasta ki említett cikkünkből, amiről szólt. Természetesen tisztelet illeti mindazokat, akik anyagi eszközökkel vagy munkaerejükkel segítettek az óvodának. Az viszont mindezektől teljesen független tény, hogy október elején még nem fűtöttek az óvodában, és a gyerekek — a vezető óvónő szavai szerint — 12 Celsius fok hőmérsékletű helyiségekben töltötték napjaikat. Nem kutattuk kinek (kiknek) a mulasztásából adódott ez a helyzet, kizárólag a gyerekek érdekében szóltunk. Nem kellett volna erről írnunk, ha időben elvégzik a dolgukat azok, akik felelősek a gyerekek körülményeiért. Nyilas Péter A szeméthordók vállalnák... „Az október 16-án megjelent ,Kukatologatók’ című írásról lenne mondanivalónk. Nagyon szégyelljük magunkat mi, szemetes rakodók, a városgazdálkodási szakember miatt, mivel szerinte megbízhatatlanok vagyunk. A cikk megjelenése óta szemlesütve hordjuk a szemetet. Pedig az állomány 90 százaléka törzsgárdatag, és mi szombaton és a nagy ünnepek idején is dolgozunk, amikor a városgazdálkodási szakember otthon ünnepel a családjával. A kukakihordást mi nagyon szívesen vállaljuk. Eddig naponta két kihordó látta el ezt a feladatot. Tehát a vállalat két ember munkáját spórolta meg, és helyette sok ezer embernek okozott gondot. Az a baj, hogy öthat évvel ezelőtt volt egy főnökünk, és most van tíz. Azt mondták nekünk, azért szűnik meg a szemétkihordás, mert a vállalat ezért nem kap pénzt, pedig nem rajtunk kellene takarékoskodni, hanem a rakodóállományba felvett irodásokon. Ha már foglalkoztak a szemétszállítással, azokkal is beszéljenek, akik esőbenhóban is dolgoznak, és más információt is adhatnak önöknek. Tisztelettel: a sszemétrakodók.” Kár, hogy névtelenül Cikkeink visszhangja Gyökerek sirámai Vezetékek csapdája Hatalmas farönk hever az Olajos utca 10. számú ház oldalánál, a fűben. A fa többi részét elvitték már, a tuskó mérete és szerteágazó, vaskos gyökerei azonban a szemlélő képzeletében kiegészülnek a törzzsel és a koronával. A környékbeliek úgy tudják, azért kellett kiemelni, mert a gyökerek összeroppantottak egy vízvezetéket. Ugyancsak ebből az utcából néhány éve nyárfákat vágtak ki mert növekedésük veszélyes volt a ház mellett húzódó gázvezetékre. Vajon hány fa nő még rossz helyen? Kalákák védősávon belül Kovács János, a városgondnokság osztályvezető kertészmérnöke. Hangjából, szavaiból sugárzik a fák szeretete. Megtudom, hogy fákat telepíteni bármiféle vezeték közelében csak a kétméteres védőtávolság betartásával lehetne. A társadalmimunka-akciók faültetéseinél azonban gyakorta nem figyeltek erre, a jó szándék fényében a körültekintés mécsese csak halványan pislákolt. Ha az ilyen fák alatt húzódó közművezeték elromlik, csak a fa kivágásával férhetnek hozzá a hibás szakaszhoz. Hasonló figyelmetlenség, ha a kalákák szorosan a házfal tövébe ültetik a fákat, holott a szabály öt métert ír elő, sőt a kertészmérnök inkább nyolc métert tartana kívánatosnak. Az ilyen fák ugyanis beárnyékolják a lakásokat, hely hiányában fölkopaszodnak, végül kiszáradnak. Ha a zöldsáv pirosat kap Nehéz azzal az örökséggel sáfárkodni, amely a ma szakembereire szállt. Az elmúlt évtizedek nem büszkélkedhetnek a közműépítők és a város fáiért hivatalból felelősek olajozott együttműködésével. Így történhetett meg, hogy amikor az Odesszai körút elöregedőfélben lévő feketediófáit celtisekkel (madárcseresznyével) akarták fölváltani; talpalatnyi, azaz telepítésnyi helyet sem találtak köztük a cikcakkosan keresztül-kasul földbe rejtett elektromos kábelek között. Nem maradt meg az a „zöld sáv”, ami a fák életteréül nélkülözhetetlen. Ördögi körbe lép az, aki azt kutatja, mi volt előbb a régi telepítéseknél: a kábel, vagy a fa. A gyökerek pedig tájékozatlanok a védősávok előírásait illetően, és az idők során körbehálózzák a vezetékeket, ahogyan ez az Olajos utcában is történt. Eltörni, megrongálni nem tudják azokat, ám a hibás vezetékszakasz kiemelése lehetetlen a gyökérszövevényből, és megint csak a motoros fűrészé az utolsó szó. A fa lassú pusztulásához vezet, ha a talajmunkák során elvágják a gyökerek egy részét. Csak a haldoklás lesz hosszadalmasabb... A levegő elektromos határai A fák nem nőnek az égig — különösen akkor nem, ha fölöttük elektromos vezetékek húzódnak, s emiatt állandóan nyesegetni kell a koronákat. A fák tűrőképességét erősen próbára tévő „fazonigazítás" címén évente majd egymillió forintot csattogtatnak el a metszőollók. A lég- és talajszennyeződéstől egyébként is betegeskedő fák gyakran nem is bírják a rendszeres csonkítást, és belepusztulnak abba, hogy még az égbolt felé sem terjeszkedhetnek szabadon. A végtelen elvileg határtalan, az emberi előrelátás korántsem az. Elektromos légvezeték alá ugyanis csak olyan fafajtákat szabadna ültetni, amelyek nem nőnek nagyra. Az elektromos szakemberek és a fatelepítők nem mindig találnak oda ugyanahhoz a tárgyalóasztalhoz. Sokan emlékeznek még a Kossuth Lajos sugárút régi arcára — összevethetik a mostanival: a megmaradt, betegeskedő fákat a végveszély fenyegeti talajból és levegőből egyaránt. „Vágják a fákat!” — A városgondnokság telefonjainak gyakran már a csörgése is szemrehányó. Vágják, de nem jószántukból. Ha a kertészeti tervek a közművek figyelembevételével készülnek, elkerülhető lesz az a folyamat, aminek most nézünk elébe. A folyamatos közműrekonstrukció elindult, s a kiásott árkok mentén kidöntött fák is hevernek majd a korábbi összevisszaságnak köszönhetően. A Deák Ferenc utcában, az út- és közműrekonstrukció olyan talajforgatással járt, amely elkerülhetetlenné tette a fák kivágását. Jószándékú körültekintéssel csökkenthetők a veszteségek, hiszen egy garázsbejárót talán odébb lehet rajzolni a tervezőasztalon annyival, hogy nem kell érte föláldozni a fát. Az sem fölösleges, ha az építési hatóság is ügyel a meglévő zöldterület megmentésére. A Dégáz szép példáját mutatta annak, hogy nincs kibékíthetetlen ellentét a környezetvédelmi és a szakmai szempontok között. Egy tarjáni vezetékcserénél néhány méterrel távolabb fektették le az új csöveket, megkímélve ezzel jó néhány fa életét A zöldterület, s benne a fák városunk tüdeje. Háromnégy évtized — egy emberöltő — kell a felnövekedésükhöz. Erre gondoljanak azok, akik sorsukról döntenek. Ny. P.