Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
80. évfolyam, 1. szám 1990. január 2., kedd Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Nemzeti célegyenes Albánia érintetlen • Diákoknak álcázott terroristák 1990. január 1. Különös újév köszöntött ránk: a romániai áldozatokat gyászoló fekete lobogók lógtak a másnapos, kihalt utcákra. Elkezdődött a század kilencedik évtizedének utolsó esztendeje, amennyiben változatlanul érvényesnek tartjuk, hogy egy évtized utolsó éve a tizedik.. . Az államfők szerte a nagyvilágban üzeneteket küldtek népeikhez. Gorbacsov: 1989 a peresztrojka legnehezebb, a világpolitikában pedig a hidegháborút lezáró év volt. 11. János Pál: 1989 különleges, fontos esztendő volt az egész emberiség, s főként Kelet-Európa számos országa számára, amelyek a szabadság és a nemzeti összetartozás új távlatait tapasztalhatták. Mitterrand: Európai konföderációt javaslok, amely csak akkor jöhet létre, ha a keleteurópai országokban megvalósul a politikai pártok pluralizmusa, a szabad választás, a képviseleti rendszer, és a tájékoztatás szabadsága. Jaruzelski: országunkban az elmúlt év legnagyobb vívmánya a békés párbeszéden és a kölcsönös kompromisszumon alapuló politikai megegyezés létrejötte. Ion Iliescu: a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa eltörölte a halálbüntetést, leállította a Ceausescu diktatúra gigantikus beruházásait. S ha már zászlókra lettem figyelmes föntebb: 400 ezren ünnepeltek a berlini Brandenburgi kapu két oldalán, és sokak kezében lyukas zászló lengett, mert kivágták az NDK állami címerét. A folytonosság jegyében: Dlusztus Imre Reménységgel, bizakodással Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök újévi köszöntőt intézett az ország népéhez. Beszédében, mely a Kossuth rádióban 12.15 órakor hangzott el, a Televízióban pedig 19.15 órakor sugározták , a következőket mondta: Boldog új évet kívánok a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, minden becsületes jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen köszöntöm önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy eseményekben, rég várt fordulatokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolyamatot bontott ki a társadalmi és az állampolgári akarat. A nagy átalakulásban súlyos teherként nehezednek ránk négy évtized következményei. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a politikai átalakulást. Elengedhetetlen, hogy a gazdaságos, nyereséges termelés legyen az értékmérő, kapjon illő elismerést minden, valóban értéket teremtő munka. De nem lehet sikere semmiféle racionalistának és közérthetőnek tűnő politikának, amely megmenti ugyan az államot a csődtől, a költségvetést a hiánytól, de olyan áror, hogy az állampolgárok szegény sorsra jutnak, vagy elvesztik hitüket. Az állam és a költségvetés tartósan csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, garantált jólétet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szociális piacgazdaság megteremtése, a magas műveltség, a kultúra elterjesztése, a vállalkozó kedv ösztönzése, oly módon, hogy a jövedelmek természetes differenciálódása mellett is szembeszállhassunk a fenyegető nyomorral, és a jövőben senki se kerülhessen méltatlan emberi s kilátástalan anyagi, szociális helyzetbe. Radikális fordulatra, gyökeres, demokratikus társadalmi változásokra van szüksége Magyarországnak, abban az értelemben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyeduralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugalmas, a mérnököket, feltalálókat és a munkásokat nagyra becsülő gazdálkodási szerkezetre van szükség. Jó költőkre és kereskedőkre, holtig tanuló papokra és bölcs földművesekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jövedelemből, okos befektetéseik hozadékából; olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerűségnek kell áthatnia a hatalmat. A társadalom erkölcsének nem lehet más alapja, mint a munka, a szabadság és az igazságosság minősége — mondotta többek között Szűrös Mátyás. Tovább a balti úton A litván mnisztertanács bejegyeztette az önálló státusú Litván Kommunista Pártot, és bejegyezték a Litván Demokraták Pártját is — jelentette a Szovjetszkaja Rosszija. A szovjet lap nem közölt más részleteket a pártok bejegyzéséről. A litván parlament decem ber elején törölte a helyi alkotmányból az SZKP vezető szerepére vonatkozó kitételt, és az alaptörvény módosításával törvényesítette a többpártrendszert a köztársaságban. A Litván Kommunista Pártot akkor nem kellett bejegyeztetni, mert a törvényhozás jogi kiskaput talált: egy csaknem fél évszázados bejegyzési döntés alapján külön határozatban ismerte el legálisnak a kommunista párt működését. Nemrég azonban megváltozott a párt alapszabálya, és az LKP függetlenítette magát az SZKP-tól, ezért vált szükségessé az új státus bejegyeztetése. Figyelemre méltó, hogy a többpártrendszer gyakorlatilag a két másik szovjet balti köztársaságban is működik. Az észt parlament decemberi ülésszakán tárgyalt az alkotmány 6. cikkének módosításáról, az SZKP vezető szerepének törléséről. A tallinni hatóságokhoz már több párt, így a szociáldemokrata, a függetlenségi párt és más szervezet is benyújtotta bejegyeztetési kérelmét. Valamivel óvatosabban haladnak Lettországban: a köztársaságban az elmúlt évtizedek során kisebbségbe került a lett anyanyelvű lakosság, és ott társadalmi vitára bocsátották a tervezett alkotmánymódosításokat is. De a nem kommunista pártok, akárcsak Észtországban, Rigában is működőképes szervezeteknek tekinthetők. A szociáldemokrata párt az elmúlt években sem szüntette be működését, hanem külföldön tevékenykedett. Néhány hete azonban — hosszú szünet után — megtartotta első kongresszusát lett területen, a népszerű tengerparti üdülőhelyen, Jurmalában. Nicut hasba szúrták Súlyosan megsebesült Nicu Ceausescu, konvecenül azután, hogy a múlt pénteken, őrizetbe vétele után bemutatták a román televízióban. Kórházi források szerint a diktátor legfiatalabb gyermekét késsel hasba szúrta egy meg nem nevezett személy, akit tette miatt letartóztattak. Nicu Ceausescut sikeresen megműtötte dr. Troanca professzor, és nincs életveszélyben A román haditengerészet főparancsnokának szóvivője vasárnap megerősítette, hogy külföldi zsoldosok is részt vettek a romániai harcokban. Emanoil Jiganas sorhajókapitány, a román haditengerészet főparancsnokának, Constantin Iordache ellentengernagynak a szóvivője az AFP-nek adott nyilatkozatában elmondta: nem azonosított helikopterek repültek be Dobrudzsa térségébe december 23-ára és 24- ére virradóra, és a haditengerészet tüzet nyitott a helikopterekre. Egyet lelőttek közülük. Nem közölte, hogy a pilótákat elfogták-e, vagy sem. A helikopterek a nyílt tenger felől érkeztek, a parttól hatvan mérföldre tartózkodó hajókról szálltak fel — mondta a szóvivő „Szovjet és bolgár részről is értesítettek minket a gyanús hajók jelenlétéről, és egyúttal logisztikai segítséget ajánlottak fel nekünk" — tette hozzá. A szóvivő nem határozta meg, hogy pontosan milyen külföldi zsoldosokról van szó. Megerősítette viszont, hogy „semlegesítették” a Solara és a Carolina V. nevű hajót, amely segítséget nyújtott a terroristáknak. Constantán katonai források szerint több mint háromezer, diáknak álcázott terroristát képeztek ki Romániában, három különleges táborban. (Egy, Bukaresttől harminc kilométerre lévő központban, egy temesvári és egy buzaui táborban.) Szűz földek Albánia üdvözli a Romániában történt változásokat. Az albán parlament egy képviselője romániai eseményeket értékelve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a román nép képes lesz a Ceausescu-klán uralmának bukása után megszervezni az országban a teljes szabadságot, függetlenséget és szuverenitást. A képviselő szerint a világban történt „szenzációs események” új helyzetet alakítottak ki, de ez az túj helyzet teli van bizonytalansággal. A szónok azt hangoztatta, hogy a kelet-európai események semmilyen formában nem érintik Albániát. Beszédében hitet tett a szocializmus felsőbbrendűsége mellett és kijelentette: az albán nép ,,kész minden áldozatvállalásra szabadsága, függetlensége és szuverenitása megvédésének érdekében". Török hála Mesut Yilmaz török külügyminiszter pénteken elégedettségét fejezte ki a szófiai kormány azon döntése fölött, amely lehetővé teszi, hogy a bulgáriai török etnikum tagjai ismét saját, muzulmán neveiket használhassák. Mesut Yilmaz írásos nyilatkozatában kijelentette, hogy Ankara „több mint pozitívan” fog válaszolni a bolgár kormány lépéseire, amelyek helyreállítják a török nemzetiség jogait. A zsivkovi vezetés a nyolcvanas évek elején kezdett erőszakos asszimilációs kampány keretében a bulgáriai törököket nevük megváltoztatására kényszerítette. A nemzetiségi jogok megsértése miatt a másfél milliós török kisebbség egyötöde hagyta el ebben az évben Bulgáriát. A Csokoládé 7 óév utolsó előtti napján: a színház, a Belvárosi mozi és a Tisza Szálló háromszögét megszállták. Feketéllik a tömeg, mintha amerikai rommesét adna a mozi, vagy színházlátogatókat hozott volna faluhelyről néhány bérelt járgány. Kerülgetem az ácsorgó embereket: öreg, fiatal, asszony és férfi, vegyesen. Arra gondolok, ha svéd turista lennék: mit értenék abból, hogy egy kedves, közép-európai kisváros szép épületei között, jól öltözött polgárok bokáznak a fagyban, hatalmas poggyászaik között? Biztosan nem tudnék választ adni, mert svédül érthetetlen, hogy vörös csillagos rendszámtáblával idegördülnek elegáns, kék buszok, s a valutával fizető utasok vajat, sajtot, kenyeret pakolnak táskáikba. A szálló oszlopai előtt több emeletes tojástartó körül egyformára hízott asszonyok. Nézem ezeket a jugoszláv „vendégmunkásokat”, akiknek a beszerzés az életük. Svéd idegenként, üres érzésekkel méregetném széles derekukat, imbolygó, jobbra-balra ingázó léptüket. Bennszülöttként viszont megérint helyzetükből valami, aminek legpontosabb magyar kifejezése sajnos, szégyellnivaló elemeket is hordoz. Ez a részvét. Még egyszer mondom, mert szó szerint igaz: ezek az emberek a beszerzésre fordítják idejüket és energiájukat. Hozzák a konyakot és viszik a tojást. Hordják az ennivalót Jugoszlávia éléskamrájába. A cipekedéstől, az alkudozástól megfáradva, a lebukástól szorongva ülnek a buszon, és nyugalmat erőltetve, a több évszázados mozdulat biztonságával kanyarítanak egyet a csípős csabaiból a dorozsmai kenyérhez. Testvéreink.* A polc előtt állva, becsukott szemmel végighúzom az ujjam a könyvek gerincén, mint a zongora billentyűin: Szilveszter délutáni bambaság. Megállok egy „hangon", kiemelem, forgatom, beleszagolok, hogy új-e, de nem hisz nyári beszerzés. Alekszandr Turaszov—Rogyionov: Csokoládé Szerzője katona volt, hivatásos író lett, majd a sztálini önkény áldozata A regény főhőse, Zugyin, a legelső koncepciós per áldozata. A cseka vezetője volt, ám föladta magát, mert az ártatlan eszme áldozatén, kiáltott. Rogyionov 1922-ben, még Lenin életében írta a regényt. Ekkor még nincs Szovjetunió, csak Szovjet-Oroszország. Trockij még bolsevik alázattal tizedel ott, hol kell, s Sztálin elvtárs csak egy a fótavárisok között. Nincs még fekete mágia, Kirov, Zinovjev és Kamenyev él. Mi is úgy tudtuk, hogy Lenin idejében még nem is pöfögött a bűntudattal megrakott súlyos, fekete mozdony, mely végigdübörgott keresztül és kasul mindazokon a történelmi területeken, ahol többségben voltak a piros párttagsági igazolványok. De rossz könyvekből tanultunk Ezt Rogyionovét akkor, születése évében még kiadták, de rövidesen, közel hét évtizedes hallgatásra ítélték. Nemrég rövid kritikát olvastam egyik napilapunkban a könyvről. Szerzője azt állította, hogy a regényt és íróját azért gyűlölte Sztálin, mert hitelesen mutatta be a koncepciós perek logikáját. Erről aztán eszembe jutott a szétveretése előtt álló Mozgó Világ egyik tanulmánya, melyben arról olvashattam: a Csokoládé szerzőjét azért tartotta veszélyesnek Visszárionovics úr, mert a főhőse tudatosan kereste önmagában a bevallandó bűnt, ezt meg is találta, végül pedig fölajánlotta bíróinak. És ez az önállóság nagyon nem tetszett a vörös cárnak. Mi az, hogy valaki önmagában fölfedezi a bűnt? Ez képtelenség! A Szovjetunió és a bolsevik eszme hű harcosa csak az lehet, aki kényszerből, alattvalóként, meggyötörve írja alá a beismerő vallomást. Csak semmi öntevékenység! A műnek természetesen több olvasata, értelmezése lehet. Hogy miért hozakodtam most ezzel elő? Mert úgy érzem, itt az olvasat története, s nem magáé a műé érdekes. Mint ahogy annak a szocializmusnak az értelmezése is külön történelemkönyvet igényel, melyről egyre inkább elfeledkezünk. Elvégre, ki beszél itt szocializmusról? A falat támasztom a buszmegállóban. Mellettem kipirult arcú fiatalok, csapzott hajukban konfetti, odébb két vasutas-egyenruhás áll, az év első munkanapja. Kétnapos újságot veszek elő a belső zsebből, olvasom a romániai híreket. Riport, tudósítás, felhívás, interjú, folyik a vér, dörögnek a fegyverek. A karácsony óta tartó folyamatban érzem magam, napjaink azóta úgy sorakoznak, mint hevederben a töltények Szinte hallani vélem, ahogy felugatnak a toronygéppuskák Az egyik vasutas szóba elegyedik a másikkal. Döbbenten fölnézek az újságból, ezek magyarul beszélnek Jön a busz, elképzedve meredek korábbi reflexemre. Néhány perc alatt így belénk fészkelheti magát egy tőlünk idegen világ? Hát persze, magyarázom a páras ablaküveget törölgetve. Éppen ez történt velünk. Szakasztott ez a történet: egy egész nép emelte be, és fogadta el az idegen világot, a természetellenes viselkedést. Mert hogyan is éltünk? Félve és szorongva. A rendszerről azt hirdették, a mozgalom eleven hajszálerei kötik össze, holott a polgárok szorongása merevítette és kötötte gúzsba. Mítoszok nőttek a szorongásainkból, és elfogadtuk ezt az alig életet... Az első munkanap 1990-ben. Befordulok a színháznál, korán kelő kollégámmal köszöntjük egymást, ott, ahol feketéllett a jugoszláv tömeg Asztalomra táskámból kirakom Rogyionov könyvét, s a kéziratra felírom a címet: Csokoládé Soha többé. D. I.