Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

2 1990. január 2., kedd A politikai élet felbolydult méhkasából már nemcsak döngicsélő, hanem fullánkjaikat próbálgató egyedek is kiröppentek. Az új pártok, és a pártszerűen is működő egyesületek, szövetségek, társaságok, mozgalmak és baráti körök minden oldalról megpróbálják a hatalom türelmét. Sokan úgy vélik, a szakadék felé sodródik ez az ország, mert túl sok változás történt rövid hét hónap alatt, s — ahogy odafönt fogalmaznak — kezelhetetlenné válhatnak a folyamatok. (Dlusztus Imre, január 2.) Úgy néz ki, a saját ellátásukra sertést, aprójószágot tartók, s azok, akik semmilyen integrációnak nem tagjai, a szabadpiac farkastörvényei szerint, önmaguk tudják csak a gondjaikat megoldani. De ha mondjuk, hajlandók megfizetni a hivatalosnál magasabb keresetet-kínálat szülte árakat, kiderülhet, hogy ráfizetéses számukra az állattartás. A spekuláció egyetlen hatékony ellenszere az árubőség lehetne, de ennek a tervezett importmennyiség sem teremt fedezetet. Többre meg nincs pénz az államkasszában. (Tóth Szeles István, január 4.) Mi, Tniunkiásőrök őrsként, saját dhatározásüffik és a szocializmusba vetett íüintünnktől vezetve vállaljuk a megfogyatkozott szabadidőink térhére is a szolgálatot, a kiktépzéssel járó feladatokat. Tesszük ezt azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy a reformot csak rendezett körülmények, köz- és az állambiztonság keretei között lehet megvalósítani. Ha ezek a tényezők megbomlanak, a szocializmus, a néphatalom kerül veszélybe. Kiérjük Gneisz Károlyt, tolmácsolja a Központi Bizottságnak, hogy az ország boldogulásáért, a demokratikus szocializmusért érzett politikai elkötelezettségünk olyan erő, amelyre a párt, a nemzet felemelkedéséért folytatott munkája során mindig számíthat. (A Gera Sándor munkásőregység levele Grósz Károlyhoz, január 16.) — Az elmúlt hetekben — legalábbis klinikai berkekben — ismét szárnyra kapott a hír, miszerint a 410 ágyas klinika épülete tovább süllyed. Megerősíti, vagy cáfolja e híresztelést? — Ha azt mondom, hogy az épület süllyedését teljes mértékben megállították, korántsem fogalmazok precízen. Mint ismeretes, minden új épület jellemzője valamilyen mértékű süllyedés. A klinikai tömb esetében — a mikrocölöpös megerősítés után — pillanatnyilag az épület ezredmilliméterekben kifejezett süllyedése csökkent, és várhatóan az elkövetkezőkben nem mérhető nagyságrendűvé szelídült (Kalocsai Katalin interjúja a miniszteri biztossal, január 24.) Amit a büntetőjoghoz értők közül sokan vártak, bekövetkezett. Tegnap délután a Csongrád Megyei Bíróság Exterde Tibor tanácsa halálra ítélte a 28 éves Ladányi Jánost társtettességben, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt. Mint köztudott, a férfi tavaly augusztusban, a később öngyilkosságot elkövetett Hajagos Tóth Imre társaként, részt vett a több ember halálát okozó csengelei gyújtogatós merényletben. (Balogh Tamás, január 27.) Más, spontán jelölt neve nem vetődött föl. Vélemények sem, legalábbis nem a várt számban. Csak kevesen kértek szót azért, hogy a két jelölt egyikét nyíltan támogassák, illetve megválasztásukat ellenezzék. A titkos választás végeredménye: a 86 tanácstag közül öten egyik jelöltre sem voksoltak, 24-en Vámosiné Karsay Évára, 57-en pedig Csonka Istvánra , a polgármesterré választáshoz egyébként legalább 45 igenlő szavazat kellett. (Pálfy Katalin, január 28.) — Bennünket is meglepott, hogy folyosói pletykákat követően a Tisza Volán Életképek című házasiágunkból, a szavazóJaipTól kellett megtudnunk, veszély fenyegeti egyesületünket. A vállalat dolgozói, a sportot szerető embereik áradataállított meg léptem-nyomon érdeklődve, valójában mit jelent ez, mi az igazi célja ennek a felmérésnek. Most szeretnénk olyan vállalkozásokat beindítani — remélem, minél előbb sikerül —, melyekkel a szükséges anyagiak egy részét megtermelhetjük. Ez azonban kevés. Hiába vagyunk önálló jogi személy, ha a vállalat megvonja a támogatást , életképtelenné válunk. (cyürki Ernő Interjúja a Volán ügyvezető elnökével, február 23.) Olyan ügyesen persze aligha lehet ezekből a forintokból kijönni, hogy közben a házak fénye, a programok színvonala ne csökkenjen. A 13 millió ugyanis még a központnak sem lenne elegendő, ha valóban el kellene látnia funkcióját Szeged közművelődése azonban tucatnyi művelődési háza ellenére (vagy éppen ezért?) működési zavarokkal küzd, sokszor alapvető kulturális igényeket sem képes kielégíteni. (Rafai Gábor, március 6.) Az lenne a nagyobb baj, ha nem jönnének. A két és fél milliós szombati forgalom közel negyedét a bevásárló turisták jelentik. Az a baj, hogy hullámokban jönnek. Ha megáll négy-öt autóbusz az áruház előtt, akkor dugóba kerül a szegedi vásárló is. Az is igaz, hogy a hazai kereslet csökkent, így jut bőven a turistáknak. (A Szeged Nagyáruház igazgatójának nyilatkozata Rafai Gábornak, március 13.) Első blilktlire látszik, hogy Astíhaffenburgban nem ugyanaz opienáit játszani, mánd * Siófokon, és talán éppen ezért tud tizenegyszer teltházas lenni a Hoffmann meséi a 60 ezres lélekszámú bajor ■Nizzában", ment ,,ezeknek" összeköttetésük van a világgal és nincsenek identitásproblémáink. Hagyománytiszteletük természetesen elegyedik a ,,fogyasztói társadalom"használható elemeivel, összeépítik az évezredes kultúrakatíkaköveket a modernizáció még emberi léptékű részleteivel, így marad természetes része az életüknek a színházba járás is — egyáltalán a kultúra, mint olyan — s nem áldoznak rá, mint mi, hanem élvezik. A helyi lap csupa jót ír, mégis hatásosabb közönvségtoborzó az eleven szó. egymásnak mondják, érdemes elmenni a magyarok előadására s akkor mér csak az a feladata a befogadó színház összesen kettő darab alkalmazottjának, hogy szokás szerint buszt indítson a város hatósugarához tartozó vidékre, és innen is behozza a népeket, ez tehát itt a tájelőadás mechanizmusa, meséli Mária, aki hibátlanul beszél magyarul, haza szokott jönni nyaranta az anyanyelvi konferenciákra, előfizeti az Élet és Irodalmat, s ha elolvasta, körözi azt az aschaffenburgi magyarok között. Iván Ildikó Olympia-áriája, után mindig elragadtatva bólogatott és teljes erővel verte a tenyerét. Naná, gondoltam, a világ bármelyik nagynevű operaszínpatján énekelhetne. Ő hol fog énekelni next year — kacsintott cinkosan minden Antóniák rajongója, amikoor Gurbán János állta a tapsvihart a Gyűrű-ária után, s mi tagadás, enyhén rosszulesett, hogy itt rögvest eloroznák tőlünk, aki kell nekik, mert hozzászoktak, hogy kiválasztják és megveszik. Nálunk túl sok adminisztráció (is) terheli az alkalmazottakat, nem érnek rá elutazni az énekessel és átvenni tőle a tipikusan menedzseri feladatot, hogy tudniillik tárgyalni szerepről és pénzről, hanem a művésznek külföldön föl kell menni az intendáns előszobájába, alkudni, aláírni. Vajk Györgynek azt mondta a külföldi menedzser, hogy szép a hangja, tanuljon, még fiatal. Talán ha nem kellene hakniznia néhány száz forintért a gyógyüdülőben, azért, hogy kifizethesse a kifizetendőkét, ha kapna egy kicsi bizalmat a színház falain kívül is, ha egyszer nemcsak Nyugaton, hanem itthon is észrevennék, hogy ez a hang — Ígéret... ! A művész úr nevettetni szeretne bennünket, aztán mindig oda lyukad ki ő is, hogy nem tudunk megszabadulni semmitől, ami otthoni. Csak este az előadás előtt, közben és egy kicsivel utána. Akkor derül ki, hogy ki a gazdag igazán, a művész, aki ad, ajándékot, nagyvonalúan átnyújtja értékeit, végre európai — Európában. Hát ezért kell a turné valójában. (Sulyok Erzsébet riportsorozata a színház operatársulatának nyugat-európai turnéjáról, március 15—18.) Amint híre ment, hogy megérkezett az ünnepség szónoka, Király Zoltán, imittamott hangos felkiáltásban tört ki a tömeg: éljen Király! Aki egyébként a Himnuszt követően dübörgő taps kíséretében mikrofonhoz lépett. „Évtizedek után most ismét őszintén, nyíltan és büszkén emlékezhetünk meg történelmünk eme legdicsőbb eseményéről. Nem feledhetjük, hogy az 1948-tól meghatározó politikai hatalom évtizedekig kisajátította legnagyobb ünnepünket.” (Március 16.) Az egyik motorvizsgálatra, diagnosztikára alkalmas műhelyben, mérések sorával bizonyították, hogy az új 78 lóerős traktorok 60—65 lóerőnél többre nem képesek A motorfelújításoknál nem lehet négy egyforma dugattyút kapni, 6—8 darabot meg kell venni, s abból összeválogatni az egymásra leginkább hasonlítókat. A tűrhetetlen tűréshatár miatt rosszul lesz az anyagi érdekeltségi rendszerben dolgozó traktoros, tudja, legalább 10—20 százalékos üzemanyag-túlfogyasztásra számíthat. A javítóműhely csak úgynevezett „kapu-garanciát” tud adni a munkájára, magyarul: a kapuig biztos elmegy a járgány, utána már a használó gondja, ha lerobban. (Tóth Szeles István, március 29.) Az értelmi fogyatékost nevelő, gondozó szülők élete elképzelhetetlenül sok küszködéssel jár. Szántó elkerülhetetlen, hogy a fokozott Jetika és fizikai teher miatt ne váljék lelkileg sérültté a család többi tagja is. Szociálpodiékának letudta a szomorú sonsü réteget néhány foglalkoztatóval, részben védett munkahellyel, napközi otthonnal. A szociális védőhálón tátongó lyukaik közül az egyik az övék. S ezen a lyukon nemcsak ők, hanem családtagjaik is kiesnek. (Kalocsai Katain. mf-eins ’0.) A pártbéli gondolkodás szempontjából igen jellemző az arra a kérdésre adott válasz: szükséges-e, hogy az MSZMP megossza a hatalmat? Az igenlő válasz 75 százalék volt , s a maradék 25 százalékról azt mondja az értékelés: a régi párttagok nagyobb része nem ért egyet ezzel. Pedig gondolatban ugyanakkor mindegyikük foglalkozik a témával, mert amikor azt kérdezik tőlük: mikorra várják a valóságos többpártrendszer létrejöttét, 31 százalék 1989-re, 40 százalék 1990-re voksol, s csak 29 százalék tartja 1990 után időszerűnek. E kérdés körül is az idősebb párttagok tartózkodóbbak, a fiatalabbak és a magasabb képzettségűek „türelmetlenebbek”. A 24 jellegzetes kérdésből még néhányat — már inkább csak a többségi vélekedés miatt. A termelőeszközök esetleges 30—35 százalékos magántulajdonától nem félti a szocializmust 88 százalék. A magyar gazdaság megújulását a piaci viszonyoktól várja 81 százalék. A magyar népgazdaság stabilizálását 1992-re reméli 21 százalék, 1995-re7 s”zalék, 2000-re 32 százalék. A peresztrojkának Magyarországon adnak legnagyobb esélyt, s a további sorolásuk: Szovjetunió, Lengyelország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Bulgária, NDK — a sereghajtó pedig egészen jelentéktelen minimummal Románia. (Szimon István, március 31.) Turkuban és Szegeden hivatalos delegációk fordultak meg, s ha többet nem is, annyit mindenképpen elértek a másfél évtized alatt, hogy tudunk egymásról. (Mag Edit, április 6.) Az ötvenes évek egyik pártjának sem lévén egészségügyi koncepciója, határozott — magyarra szabott — egészségügyi programja, maradt a szovjet minta másolása. E modell örökletes alapbetegségeit a későbbi idők politikája sem tudta kezelni, s ennek a modellnek a makro szintű ellentmondásai mind a mai napig tovább élnek, jóllehet a szakértők szerint — stílusosan fogalmazva — a magyar egészségügy a klinikai halál állapotába került. (Kalocsai Katalin, április 8.) A tavaly bevezetett adórendelet bebizonyította: nem is cél az igazságosság. Egy cél van: bármi áron beszedni azt a pénzt, amire a költségvetés egyensúlyának visszaállításához szükség van. Mindegy, hogy az adószabályozás teljesítményvisszafogásra ösztönöz, hogy azt sugallja az anyáknak, ne szüljenek gyereket, hogy a nyomorgókat még nagyobb nyomorba veti. A rövid távra tervezőket a fenyegető nemzethalál nem érdekli. Mostanra pénzre volt szükség — fizessenek az autósok. Háború idején nélkülözik ennyire az ésszerűséget a pénzbeszedési elképzelések. Így meglehet, a nehézségeik okozta kényszerhelyzet" azt hozza: holnap a kékszeműek fizetnek hadisarcot. (Balogh Tamás, április 10.) Különös, felemás hangulata volt a sajtótájékoztatónak, amit a megyei tanács vb tegnapi ülése a Tiszatájjal kapcsolatos döntés után tartottak a meghívó szerint, azért, „mivel a téma a közvéleményt jelentősen foglalkoztatja”. Az ember azt hinné: ma, amikor meg kell történnie, hogy egy három évvel ezelőtti koncepciós per áldozatait rehabilitálják — ez végre valóban meg is történik, vagyis tanúi lehetünk „a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól való mentesítésnek, a korábbi jogokba való visszahelyezésnek.". Nos, jó magyar, vagy jó Csongrád megyei szokások szerint: is-is, félig-meddig. (Sulyok Erzsébet, április 12.) Mert vajon miért kell fölemelni hamarosan a gáz- és fűtőolaj árát? Azért, mert a világ legdrágább szenét kell finanszíroznunk. Úgy, hogy a szén árát ne kelljen kétszeresére emelni, luxusadót vet ki a kormányzat a fűtőolajra és a gázra. És vajon miért kellett az év elején leértékelni a forintot a transzferábilis rubelhez képest, holott minden létező számítás szerint, az akkori forintárfolyam is irracionálisan alacsony volt, legalábbis a rubelszférában? Azért, hogy életképes maradhasson például az az Ikarus, amely néhány hónapra rá így is kritikus helyzetbe jutott. (Szávay István, április 14.) Két hete még reggel 6-tól este 10-ig nyitva voltunk. Most meg? Fél napokat is malmozhatunk, mire ránk nyitja valaki az ajtót. Ez az új vámrendelet alaposan feladta nekünk a leckét. Látott maga már ilyen bolond országot? Mi még gazdagabbak lettünk, maguk meg még szegényebbek. (Rafai Gábor burgenlandi riportja, április 19.) — Mikor tudtad meg, hogy a kizárást érvénytelenítették? — Tegnap este hallgattam a BBC magyar adását. — Tehát, nem fogadod el az MSZMP- tagságodat? — Nem. Amióta új pártok alakultak, sokan felajánlották, hogy lépjek be a soraikba. Mindenkinek nemet mondtam A KEB döntését úgy veszem, hogy az MSZMP is fölajánlkozott. Erre is nemet mondok immár. (Dlusztus Imre telefoninterjúja Király Zoltánnal, április 19.) Balog Ferencet 113 milliós üzérkedéssel gyanúsította a rendőrség. Lapunknak arra a fölvetésére, hogy a 113 milliós ügyben a bizonyíték hiányában való megszüntetésre zsugorodott eredményt saját szempontjából kudarcnak tekinti-e az ügyészség — Pigniczki József határozott nemmel válaszolt. (Balogh Tamás, április 20.) Az sem titok talán, hogy a Nemzetközi Tőkebefektetési Ügynökség és a Novex is érdeklődik: Európában ugyanis a kisgépes repülésnek nagy a keletje, s a Balkán vagy az Adria felé Szeged jó megállóhely volna. Az ÁISH és a kajak-kenu szövetség is a szegediek elgondolásait pártolja, és részvényjegyzési készségét sem titkolja. (Pálfy Katalin, április 22.) Erről írtunk mi 1989-ben Csillag András New York, 1989 4. NEMZETISÉGEK VÁROSA Amint megérkezik az idegen (főleg, ha európai és magyar), meglepődve tapasztalja, hogy e hatalmas városban hányféle nemzetiség él együtt. Téved, mikor azt hiszi, hogy New Yorkban mindenki beszél angolul, s e nyelvvel könnyedén elboldogulhat minden szituációban. Jól eligazodhat valaki például spanyol nyelvtudással is. Az utóbbi években ugyanis a latin-amerikai bevándorlók — mint olcsó, szakképzetlen munkaerő — elárasztották a metropolist. Spanyol szót hall az ember úton-útfélen, s a különböző feliratok, reklámok egy része is ezen a nyelven íródik. Kétéves kinttartózkodásom alatt sok spanyol szó ragadt rám, különösen a metróban, pedig nem latinamerikai negyedben éltem. A bolti eladók, az utcai árusok, vendéglők és más intézmények segédszemélyzete, vagy az „alantas” munkát végzők közül számosan alig-alig beszélnek angolul. Könnyen bajba kerülhet az a vásárló, aki New Yorkban betér egy kisebb üzletbe, mert ha az áru nincs kirakva, kérését nem értik meg. A latin-amerikaiak megvannak az angol nélkül is: sokan vannak, saját újságjaik, helyi rádió- és televízióállomásuk van, gyermekeik spanyol nyelvű iskolába járhatnak. Egyébként az első számú idegen nyelv, amit az amerikai nebulók tanulnak: a spanyol. * New York a bevándorlók városa. Valószínűleg nincs a világnak olyan nemzetisége, melynek képviselői ne lennének itt megtalálhatók. Nemzetközi jellege földrajzi helyzetéből és történelmi okokból adódik. Hosszú időn keresztül ide futott be a legtöbb európai bevándorló, és ha meg tudott kapaszkodni, nem is ment tovább. Megnőtt a település ipari, kereskedelmi, pénzügyi szerepe, s egyre több embernek nyújtott megélhetést. Jelenleg (a peremvárosok nélkül) mintegy hét és fél millióan lakják A város vezetése ma sem tart a beáramló nemzetiségi elemek elszaporodásától, ám nem is törekszik mindenáron való „beolvasztásukra”. Erejükhöz mérten használhatják nyelvüket, ápolhatják kultúrájukat, gyakorolhatják vallásukat, élhetik a maguk egyesületi életét, sőt mindezekre hivatalosan bátorítják is őket. Ha pénzük, tehetségük engedi, szabadon érvényesülhetnek a társadalom minden területén. Lehet közöttük kisebb súrlódás, de a hatóságok részéről nem tapasztalható nemzetiségi elnyomás. Bizonyos faji előítélet még létezik a négerekkel szemben, ám ők már régóta nem tekinthetők nemzetiségnek az amerikai társadalmon belül... Kozmopolita város: minden felekezetnek van temploma, minden nemzetiségnek boltjai, éttermei, az újságosstandokon számtalan helybeli idegen nyelvű sajtótermék. Magukénak vallják New Yorkot, mert viszonylag népes közösséggel vannak jelen, és úgy tartják, kultúrájuk, szervezeteik, vagy gazdasági erejük révén befolyással vannak annak életére. * A már említett spanyol nyelvűek mellett nagy számban lakják még ázsiaiak — kínaiak, japánok, koreaiak —, továbbá lengyelek, oroszok, zsidók, arabok, olaszok ás — magyarok is. Többségük egy-egy városrészhez kötődik. A néger negyed, a Harlem után érdekesek a zsidó és a kínai környékek is. Több negyedben élnek koncentráltan zsidók, például Manhattan déli részén, a Lower East Side-on. Üzleteik, melyek természetesen szombaton zárva tartanak, és vasárnap nyitva, gyakorta héber feliratot viselnek. Pezseg bennük az élet, a „biznisz”, s feltétlenül megéri alkudozni. A szakállas, kalapos ortodox zsidók közül sokan a szigorúan hagyományos öltözékben járnakkelnek az utcán, családjukkal együtt. A kínai negyed, a Chinatown, szintén errefelé található. Sűrűn lakott, szűk utcákból áll, házai nem túl magasak. A századforduló óta laknak itt kínaiak, igen zárt közösségben, mintegy 150 ezren. Már a metróállomáson kínai felirat fogadja az érkezőket, akik feljőve, távol-keleti nyüzsgés közepébe „csöppennek”. A környék tele van vendéglőkkel, árujukat az utcán kínáló üzletekkel, ahol egzotikus zöldség- és gyümölcsféléktől, tengeri állatoktól kezdve az olcsó technikai berendezésekig, ékszerekig, mindent lehet kapni. Az épületek stílusa kínai utánzat, a telefonfülke teteje is pagodaszerűen van kiképezve. Van itt buddhista templom, kínai nyelvű újság és iskola, s természetesen a feliratok az utcán — így a bank bejárata fölött is — kínaiak. Minden alkalmazott, sőt még a rendőrök egy része is kínai. Nemzedékek élhetik le életüket e negyedben angol tudás nélkül, hiszen helyben minden megtalálható. Saját tv-műsoruk is van. Februárban, a kínai újév napján, sárkányos jelmezekben, hangos zenebonával, petárdarurrogtatással járja be a városrészt a vidám felvonulósereg, ősi kínai rítus szerint. * Az egykoron népes magyar negyed Manhattan keleti felében ma már csak nyomokban lelhető fel. A Second Avenue környékén vannak még magyar vendéglők, üzletek, utazási irodák, sőt templomok is. Hiába vannak azonban a magyar közösségnek egyesületei, újságjai, saját rádióműsorai, e népesség meglehetősen szétszórtan él. Szervezeteik különbözőek: az értelmiség — már aki — például a Fészek Klubba jár, melynek elnöke Carelli Gábor, a Metropolitan Operaház hajdani tagja. Más egyesületnek (például Jótékony Egyletnek) a tagjai a szegényebbek, és a kenyerüket kétkezi munkával kereső munkásemberek. Talán a legfőbb összetartó erő azonban az egyház. A New York-i magyarok között vallási, világnézeti és politikai beállítottság szerinti differenciálódás is megfigyelhető, ami időnként nézeteltéréshez és széthúzáshoz vezet. Az idén március 15-én először ünnepeltek együtt emigrációs szervezetek és a magyar konzulátus. Többek között megkoszorúzták Kossuth Lajosnak a Riverside Parkban álló szobrát, ahol megjelent a város polgármestere, Ed Koch is. Legutóbbi amerikai útja alkalmával Szűrös Mátyást is felkereste a Hungarian Heritage Centert az Amerikai Magyar Tudományos Alapítvány kulturális központját. Ez a közeli New Brunswickban található, s ünnepélyes megnyitása idén májusban volt. A közadakozásból emelt intézmény — melynek igazgatója Molnár Ágoston professzor — őrzi az alapítvány hungarológiaiyűjteményét, kiállításokat rendez, és fogadja a kutatókat. (Vége.)