Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-01 / 27. szám

2 (Folytatás az oldalról.) két érintett szakminiszter­nek, hogy átdolgozva a feb­ruári ülésszakon ismét ter­jesszék elő vagy álljanak el attól. A szavazást követően Gál Zoltán belügyminiszté­riumi államtitkár kért szót. A következő napirendi pont a Nagykanizsai Sör­gyár államigazgatási fel­­ügyeletü vállalattá történő átminősítésének megtár­gyalása. Szabó Ferenc me­zőgazdasági és élelmezés­ügyi­­ minisztériumi állam­titkár ismertette az átalaku­lás indokait. A vitában felszólalt: Marx Gyula (Zala m., 2. vk.), Varga Lajos (Pest m., 26. vk.), Tollár József (Zala m., 6. vk.). Az észrevételekre Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi­ államtitkár válaszolt. Az Országgyűlés a Nagykanizsai Sörgyár ál­lamigazgatás alá vonására tett kezdeményezést elfo­gadta. Az Országgyűlés­­ újból visszatért az Állami Szám­vevőszék szervezeti felépí­tésére, létszámára, éves költségvetésére vonatkozó jav­aslatra, amelyet elfoga­dott. A Ház nyilatkozatot foga­dott e­l a romániai esemé­nyekről és a magyar nemze­tiség helyzetéről. Következő napirendként népi kezdeményezésként benyújtott tervezet került a képviselők elé. A Kisiparo­sok Országos Szervezete 50 ezer aláírással megerősítve népi kezdeményezést nyúj­tott be, amelyben szorgal­mazzák az érdekképviseleti törvény megalkotását, va­lamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló, il­letve a vállalkozási nyere­ségadóról szóló törvények módosítását. Az előbbi tör­vény megalkotásáról dön­töttek a képviselők, a két másik törvény módosításá­ról nem tudtak szavazni, mert a reformbizottság erre vonatkozó határozatterve­zete nem készült el. A Budapest—Bécs világ­kiállítás előkészítésének el­lenőrzésére létrehozott ide­iglenes bizottság elnökévé megválasztották Zsigmond Attila budapesti képviselőt. Határozatképtelenség mi­att az elnöklő Horváth La­jos berekesztette a januári ülésszak második fordulójá­nak első munkanapját. A romániai eseményekről Nyilatkozat A Magyar Köztársaság Országgyűlése örömmel üd­vözölte a romániai forra­dalmat, a Ceausescu-dikta­­túra bukását. A Magyar Köztársaság a Nemzeti Megmentési Frontot s min­den demokratikus romániai mozgalmat kezdettől támo­gatott a demokratikus Ro­mánia megteremtésére irá­nyuló törekvéseiben. Tud­juk, hogy a Nemzeti Meg­mentési Front Tanácsa so­kat tett a múlt bűneinek, a Románia népeit sújtó jog­talanságoknak a felszámo­lásáért. Éppen ezért nem hallgathatjuk el, hogy a legutóbbi napokban bizo­nyos romániai erők meg­nyilatkozásai aggodalma­kat keltettek hazánkban. Sajnálattal kell megállapí­tanunk, hogy még napja­inkban is fellépnek olyan politikai erők, amelyek nem tanultak a múltból, s változatlanul a romániai kisebbségek egyéni és kol­lektív jogainak korlátozásá­ra törekszenek. Úgy ítéljük meg: a ma­gyar kisebbség joggal igényli, hogy az anyanyelvi oktatás, a kulturális auto­nómia feltételeit az önren­delkezés alapján mielőbb teremtsék meg, s indokol­tan utasítja vissza azokat a vádakat, hogy e kisebb­ségi jogokért vívott küzde­lem szeparatizmust jelent. Reméljük, hogy Románia demokratikus erői határo­zottan kiállnak minden ro­mániai kisebbség, így a ma­gyarság egyéni és kollektív jogainak biztosítása mel­lett. Magyarország kész a kolozsvári főkonzulátus megnyitására A magyar Külügyminisz­térium szerdán délelőtt meg­kapta a román kormány hi­vatalos értesítését arról, hogy hozzájárul a kolozsvári ma­gyar főkonzulátus újbóli meg­nyitásához. Szokai Imre kül­ügyminiszter-helyettes az MTI érdeklődésére elmond­ta: a román válasz úgy ér­tékelhető, hogy az abban fog­laltak további pontosítása szükséges, a román közlés egyes részeit még értelmez­ni kell, mivel azok nem telje­sen világosak. Mindezek el­lenére egyetértésként érté­kelhető a román válasz. A magyar Külügyminiszté­rium arra készül, hogy amint azt korábban jegyzékben kérte a román féltől, február 15-ig megnyitja a kolozsvári főkonzulátust. A közeli na­pokban megvizsgálják azt az épületet, ahol korábban ideiglenesen működött a fő­konzulátus. Ezenkívül meg­tettek már intézkedéseket is,­­amelyek a magyar képviselet működéséhez szükségesek. A Külügyminisztérium gyakor­latilag 24 órán belül meg tudja nyitni a főkonzulátust — mondta Szokai Imre. (MTI) Illegális harckocsiexport Egy miniszterhelyettest le­váltott, több vállalati igaz­gatót menesztett, s számos minisztériumi és vállalati vezetőt szigorú megrovás­ban részesített a szovjet kormány elnöksége, mivel vétkesnek találta őket ti­zenkét darab T–72-es pán­célos illegális exportjának elősegítésében, illetve az el­lenőrzés elmulasztásában. A nehézfegyvereket már No­­vorosszijszk kikötőjében, közvetlenül külföldi beha­józásuk előtt „csípték el” a hatóságok, s a Szovjetszka­­ja Rosszija között leleplező riportot a még mindig ho­mályos, törvénytelen fegy­verüzletről. A szovjet kormány elnök­sége hétfőn tárgyalta a fegy­vercsempészés ügyét, ám ar­ról csak szerdán közölt je­lentést a TASZSZ hírügy­nökség. A szovjet kormány újólag megerősítette, hogy a fegyverek exportját és importját k­izárólag a mi­nisztertanács tudtával lehet lebonyolítani, hiszen álla­mi monopóliumról van szó. A kormány elnökségének üléséről kiadott, a leváltá­sokról és dorgálásokról be­számoló közlemény mind­azonáltal nem ad választ ar­ra, hogy tulajdonképpen mi­ként vált csaknem lehe­tővé e harci járművek il­legális exportja. Nem ki­zárt, hogy az ügyészi vizs­gálat után sem kap tiszta képet majd a példátlan fegyverbotrányról a szovjet közvélemény. Palmer Szűrös Mátyás, a Ma­gyar Köztársaság ideiglenes elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Mark Falmert, az Amerikai Egyesült Államok távozik budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tét, aki szerdán elutazott ha­zánkból. 1990. február 1., csütörtök Mihail Gorbacsov szerdán kategorikusan cáfolta, hogy szándékában állna lemonda­ni pártvezetői tisztségéről, és alaptalannak nevezte a CNN amerikai tévéállomás erre vonatkozó keddi értesülését Gorbacsov Fernando Col­­lor de Mello megválasztott brazil elnökkel tartott ta­lálkozója előtt válaszolt az újságírók kérdéseire. Ha elseje: áremelés Gorbacsov cáfol A Minisztertanács ez év január 8-án hozta nyilvá­nosságra az Országgyűlés ál­tal jóváhagyott gazdaságpo­litikai program és állami költségvetés alapján elha­tározott idei fogyasztói ár­emeléseket. Ennek megfele­lően csütörtöktől emelked­nek a lakbérek, a vízdíjak, a helyi közlekedés tarifái, a vasúti és a közúti személy­­szállítási díjak, továbbá egyes távközlési szolgáltatá­sok árai. Ugyancsak febru­ár 1-jén újabb élelmiszer­­ipari termékek és szolgálta­tások árai növekednek. A lakbérek átlagosan 35 százalékkal emelkednek. A komfort nélküli és a fél­­komfortos állami bérlaká­sok bérleti díjai változat­lanok maradnak. A komfor­tos állami lakások bére négyzetméterenként 12 fo­rintról 15 forintra, az össz­komfortosoké 15-ről 22 fo­rintra emelkedik. A helyi tanács a lakbér konkrét megállapításánál a műszaki állapottól és a településen belüli fekvéstől függően a korábbinál nagyobb diffe­renciálással élhet. A taná­csi szervek február végéig kiértesítik a bérlőket a meg­változott lakbérek összegé­ről. Az IKV-k ugyancsak írásban tájékoztatják a la­kókat, a fizetendő vízdí­jakról. Ahol a vízfogyasztás lakásonként nem mérhe­tő, ebben az évben a díj­fizetés a bérlemények kom­fortfokozatának, szobaszá­mának függvényében, dif­ferenciált normatívák alap­ján történik. A kormány intézkedései nyomán, ugyancsak február 1-jétől a vasúti közlekedés­ben 20 százalékkal emel­kednek a személyfuvarozási tarifák. Az MTI értesülése szerint a taxitarifák is emelkednek, de az órák átállítása vala­mennyi kocsiban még he­teket vehet igénybe. A helyi közlekedési tari­fák átlagosan 45 százalék­kal emelkednek, ennek mér­téke Budapesten nagyobb, vidéken kisebb. Arányosan emelkednek a bérletek, a tanuló- és nyugdíjasbérletek árai, de a 70 éven felüliek ingyenes utazási lehetősége továbbra is megmarad. A BKV-nál a villamosvonal­jegy ára 8, az autóbuszoké 10 forint lesz. Amíg az új jegyek elkészülnek, az uta­soknak az új viteldíjnak megfelelő összértékű, régi­fajta jegyeket együttesen kell érvényesíteniük. A Magyar Távközlési Vál­lalat arról tájékoztatott, hogy ugyancsak 1990. feb­ruár 1-jétől, a belföldi táv­hívási díjakat átlagosan 30-31 százalékkal emeli. Egyidejű­leg azonban a helyi és a távhívással lefolytatott, úgy­nevezett éjszakai díjkedvez­ményt a hét végére is ki­terjesztik, azaz szombaton 14 órától hétfőn reggel 7 órá­ig olcsóbban lehet telefo­nálni. A kézi kapcsolás pót­díja belföldön 50, nemzet­közi viszonylatban 100 fo­rint lesz. Az ébresztés díja 6 forintra emelkedik, de ha a hét mind az öt munka­napjára kér valaki ébresz­tést, az 25, ha pedig egész hónapra folyamatosan, ak­kor 120 forintba kerül. Vál­tozik továbbá a késedelmes számlabefizetés díja. Az el­ső késés 50, minden továb­bi későbbi befizetés 150 fo­rintba kerül. A helyi és a nemzetközi beszélgetések dí­ja nem változik. A kormány közleménye szerint a 15 éve változat­lan telex-előfizetési díj két­szeresére emelkedik, és ezentúl havonta 1000 forint lesz. A Fürdőigazgatóság beje­lentése alapján, február 1- jétől átlagosan 6,20 forint­tal emelkednek a fürdők, strandok belépői, szolgálta­tásai. A Csemege Vállalattól szerzett információk szerint néhány élelmiszer ára is emelkedik csütörtöktől, sőt, február 5-én további ár­emelések várhatók, de ez utóbbiról még nem közöl­tek részleteket. A február 1-jei változásokról: a VOSZK átlag 10 százalék­kal emeli a palackozott ége­tett szeszes italok árát. Ha­sonló mértékben drágulnak a Debreceni AG gyümölcs­borai és­ égetett szeszes ita­lai. A Füszért tájékoztatása szerint jó néhány fűszerféle is többe kerül ezentúl, s emelte több csemegecikk árát a Vörös Csillag Tsz is, így például a Túró Rudi 3,90 helyett 4,50-be kerül ezen­túl. Szűrös Mátyás a sajtóról A vitákkal, feszültségek­kel terhes belpolitikai hely­zetben nagy felelősség hárul a sajtó munkatársaira a bé­kés átmenet biztosításában. Az újságírók — az­ írott és az elektronikus média mun­katársai — mindenekelőtt azzal segíthetnek, ha egy­fajta kiegyensúlyozott szelle­mi hátteret teremtenek a demokratikus átmenethez, s az indulatok szítása, a meg­alapozatlan követelések he­lyett a józanul gondolkodó emberek véleményének en­gednek teret a lapok hasáb­jain, a képernyőn, a rádió­ban — hangoztatta Szűrös Mátyás ideiglenes köztársa­sági elnök szerdán, az újság­író-szövetség elnöksége előtt. Ami a megyei lapok sor­sát illeti, az ideiglenes köz­­társasági elnök határozott véleménye: korábbi pártel­kötelezettségükkel szakítva, nemzeti tájékoztatási esz­közzé kell válniuk a megyei sajtóorgánumoknak. Az el­nökségi ülésen a legélén­kebb eszmecsere éppen a kérdés kapcsán alakult ki. A MUOSZ vezető testületé­nek tagjai emlékeztettek ar­ra, hogy a Magyar Szocialis­ta Párt a minap nyilvános­ságra hozott állásfoglalása szerint továbbra is egyértel­műen ragaszkodik a tulaj­donában levő kiadóvállala­­tok és az ezek körébe tar­tozó lapok tulajdonjogához. Ehhez képest sovány vi­gasz, hogy az MSZP szerint a tulajdonjog fenntartása nem kötelezi a szerkesztősé­gieket pártpolitikai célok kö­vetésére. Az elnökségi ülé­sen megfogalmazódott állás­pont szerint a kiadók párt­tulajdonának fenntartása el­lentétes a megyei lapok­ nemzeti média jellegével. A kialakult vitában­ Szű­rös Mátyás maga is osztotta azt a vélekedést, hogy a ki­adóvállalatok­ helyzetét is rendezni kell. * Aláírásgyűjtést kezdemé­nyeznek a sa­j­tószakszerve­zet és a megyei MUOSZ- csoportok titkárai a jelen­leg MSZP-tulajdon­ban levő megyei lapok státusának megváltoztatására. A sajtó­szakszervezet titkári tanácsa szerdai, kibővített ülésén felhívást fogadott el, amely­ben a megyei sajtó olvasói­hoz fordul támogatásért A népi kezdeményezéssel azt akarják elérni, hogy a több mint 1,2 millió pél­dányban megjelenő megyei lapokat az Országgyűlés nyilvánítsa nemzeti médi­ákká. Ellopják a forradalmat? Két külön szervezeti egy­ségre válik szét Romániában a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa. A lépés célja, hogy egyfelől lehetővé tegye a pártok részvételét a hatalom ideiglenes gyakorlásában,­­másfelől a Front indulását a májusi választásokon. Silviu Brucan, a Front egyik vezetője közölte: az eddigi Nemzeti Megmentési Front Tanácsából létrehoz­zák az Ideiglenes Nemzeti Tanácsot, valamint a Nem­zeti Megmentés Frontját. Az előbbi testület gyakorolja a végrehajtó hatalmat, az utób­bi pedig önálló politikai szervezetként indulni fog a választásokon. Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője szerdán minden korábbinál éleseb­ben bírálta a román Nemze­ti Megmentési Front politi­káját. A legutóbbi bukaresti tün­tetések megmutatták, hogy a hagyományos pártok, a diák­csoportok növekvő mérték­ben elégedetlenek a Front kormányával, mondotta a külügyi szóvivő. Jóllehet, az új román kormány fontos lé­péseket tett a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása felé, az ellenzéki cso­portok elutasítják a kommu­nisták, vagy korábbi kom­munisták túltengését a Front vezetésében, és azt, hogy a Front saját jelölteket indít­son a választásokon. ..A Front-ellenes csoportok nyil­ván attól tartanak, hogy a Front el akarja lopni a for­radalmat azoktól az erőktől, amelyek megdöntötték Ceau­­sescut, s tartósítani akarja a kommunizmust" — fogalma­zott a szóvivő. Lottótárgynyeremény-jegyzék Nyereményjegyzék az 1990. január 30-án megtartott január havi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen a 2. heti szelvé­nyek vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítése­ket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft). B Dacia Combi tip. személygépkocsira szóló utalvány, C Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány, D Trabant LIM. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalvány, E Varia-utalvány (75000 Ft), F Hang-fény utalvány (50000 Ft), G Otthon lakberendezési utalvány (50000 Ft), H Szerencse-utalvány (40000 Ft). I Ipar­cikk-utalvány (25000 Ft), J Zenesarok-utalvány (10(XK) Ft). K Vásárlási utalvány (1OOtX­ Ft). L Vásárlási utalvány (9000 Ft). M Vásárlási utalvány (7000 Ft). A nyertes szelvényeket 1990. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich F. u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék február 5-től megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségek­ben és a Postahivatalokban. 3 245 382 k 3 417 638 e 3 546 830 i 3 256 148 f 3 423 02 lk 3 552 213 m 3 261 531 j 3 428 404 i 3 557 5% i 3 266 914 I 3 439 170 i 3 562 979 i 3 272 297 m 3 444 553 k 3 573 745 k 3 277 680 f 3 449 9361 3 579 1281 3 283 063 j 3 455 319 h 3 584 511 1 3 288 4461 3 460 702 j 3 589 894 m 3 293 829 k 3 466 085 I 3 643 724 g 3 299 212 I 3 471 4681 3 649 107 j 3 315 361 k * 3 476 851 m 3 659 873 c 3 320 744 1 3 482 234 1 3 665 256 k 3 331 5101 3 487 617 m 3 670 6391 3 347 659 1 3 493 000 k 3 676 022 m 3 358 425 e 3 498 383 I 3 686 788 g 3 363 808 j 3 503 7661 3 697 554 j 3 369 191 k 3 509 1491 3 702 937 e 3 374 574 I 3 514 532 m 3 713 703 k 3 385 3401 3 519 915 m 3 724 469 g 3 390 723 m 3 530 681 m 3 724 469 g 3 396 106 m 3 536 064 m 3 740 618 j 3 406 8721 3 541 447 m 3 746 001 f |

Next