Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-01 / 219. szám

80. évfolyam, 219. szám 1990. szeptember 1. szombat ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára: 5,30 forint Európa térképét át kell rajzolni Hitelünk — Őrök a határon — Akik élni tanulnak Olajosünnep A Frankfurter Allgemeine Zeitung gazdasági rovatá­ban a Magyar Nemzeti Bank alelnökének közlésére hivat­kozva azt írják, hogy Magyarország teljesítménymérlegé­nek javításában — az első félév adatai alapján — mes­­­sze felülmúlta a Nemzetközi Valutaalap előírásait. A kül­ső fizetési mérleg javulásával szemben léteznek belgaz­dasági problémák, jelenleg 26 százalékos az infláció. A polgárok devizaszámláin pillanatnyilag 620 millió dollár van elhelyezve. Magyarország az elkövetkezendő évekre belső devizakereskedelmet tervez — közölte az alelnök. És még: a következő öt évben 2 milliárd dollárt akarunk fölvenni nemzetközi pénzügyi szervezetektől és a tőke­piacokon. Hát, lehet. Reggel a boltban arra gondoltam, hogy legalább 30 százalékos az infláció; délután iskolaköpe­nyért mentem az áruházba, és be kellett látnom, annak van igaza, aki 35 százalékot saccolt. Ez azonban — csak érzemény. A számok — az mis. útleveleinket. Arról is szó van, hogy összetettebb funk­ciót vállal magára az új ha­tárrendőrség, s nemcsak a határrendészeti, hanem a nemzetbiztonsági, bűnüldö­zési, sőt, környezetvédelmi feladatok határ menti ré­szét is magára vállalná. A határőrség meglevő 145 ob­jektumából 86 maradna meg, ezek azonban őrsökké alakulnának. Kérdés, hogyan tud majd megbirkózni ez a hivatásos gárda az egyre növekvő for­galommal. Tavaly közel 91 millióan lépték át határain­kat, de ez a „csúcs” sem marad sokáig érvényben. Az idei év számaiból már most látni lehet: a szovjet kis­­határforgalom leállítása, a jugoszláviai 200 dolláros rendelet korlátozó hatásai el­lenére százmillió fölött lesz az idei év adata. Lapunk kérdésére, mi­szerint várható-e alapvető változás a röszkei határát­kelőhely balkáni állapotokat mutató forgalmában, Nová­ky vezérőrnagy talányosan válaszolt. Kifejtette egy­részt, hogy nekik anyagi le­hetőségük nincs az átkelő­hely bővítésére, korszerűsí­tésére. Ez tehát kormányza­ti feladat. Ugyanakkor azt is hozzátette — jelezvén, a mostani helyzet sem a ma­gyar félen múlik nagyrészt —, hogy építhetnek akár­mekkora átkelőt, ha jugo­szláv partnerük nem áll megfelelően a probléma megoldásához, akkor nem tudnak mit tenni. Egy to­vábbi kérdésünkre azt is elmondta, tavaly év végén átadtak déli szomszédunk­nak egy javaslatot, amely — az osztrák—magyar határ példájához hasonlóan — a magyar és jugoszláv állam­polgárok elkülönített, gyor­sított utazását tenné lehe­tővé. Választ ez idáig nem kaptak. Mindezzel együtt azt jegyezte meg optimistán a vezérőrnagy: reméli, hogy a következő idegenforgalmi idényre ez a probléma is megoldódik. Csak egy a gond, tehetjük hozzá: Röszkénél éjjel-nap­pal, télen-nyáron „idegen­­forgalmi idény” van. (balogh) Aláírták a német szerződést Az NDK és az NSZK kép­viselői pénteken délben alá­írták a két német állam egyesülési szerződését, amely a Népi Kamara, illetve a szö­vetségi gyűlés és a szövetségi tanács jóváhagyása után emelkedik jogerőre. Ezáltal jogilag is szabaddá válik az út Németország egységének október 3-ára tervezett hely­reállítása előtt. Az aláírási aktusra a ke­let-berlini Unter den Linden sugárúton levő palotában került sor, abban az épület­ben, amely egykor a porosz, illetve a német trónörökösök rezidenciája volt, a kelet- és a nyugatnémet rádió- és tv­­állomások által egyenes adásban közvetített esemé­nyen jelen volt mindkét né­met állam számos vezető po­litikusa. A dokumentumot Wolfgang Schäuble nyugat­német belügyminiszter, és Günther Krause keletnémet parlamenti államtitkár írta alá. Az aktus előtt mondott méltató beszédében Lothar de Maiziere NDK-miniszterel­­nök konstruktív szellemet tükröző, gondos tárgyalások eredményeként született do­kumentumnak nevezte a szerződést, amely egyike a második világháború utáni német történelem legjelentő­sebb okmányainak. Wolfgang Schäuble bel­ügyminiszter beszédében ar­ra mutatott rá, hogy az egye­sülési szerződés megteremti az egységes jogrend és az egységes életfeltételek létre­hozásának alapját német földön. A délelőtt folyamán mind a berlini, mind a bonni kor­mány áldását adta a szerző­dés szövegére. A vitatott kér­désekben dűlőre jutott a bonni koalíció és az ellenzék, illetve Bonn és Berlin. Mind a keletnémet, mind a nyugatnémet törvényhozás­nak kétharmados többséggel kell a jövő héten jóváhagy­nia (azaz ratifikálnia) a szer­ződést. Jó üzlet a kerítésbontás Rendőrség a határon (is) A határsávkerítések le­bontása üzletnek sem volt rossz. Ezzel a kijelentéssel kezdte tájékoztatóját teg­nap Budapesten Nováky Ba­lázs vezérőrnagy, a BM Ha­tárőrség országos parancsno­ka. A fenntartáshoz szük­séges évi 30 millióval szem­ben ugyanis a lebontást — amit egyébként az ez év vé­gi határidőnél csaknem egy évvel korábban elvégeztek — 5 millióból meg tudták ol­dani, sőt, a kerítésdarabok értékesítéséből már eddig 8 millió forint „haszon” folyt be. Most először sajnálhat­juk egyébként, hogy e ke­rítésekből nem épült több, a rendelkezésre álló men­­­nyiségnek ugyanis ötszöröse is gyűjtő gazdára talált vol­na. Az értékesítésből a ha­tárőrségnek nincsen hasz­na, az „emléktárgyak” ké­szítését a honvédség nyírlu­­gosi egységénél végzik. Nem­zeti haszonnak nevezhető azonban az az 500 hektárnyi visszanyert termőföld, amit a nyugati határon levő ha­társáv, illetve a déli határ nyomsávjának megszűntével kaptunk vissza. Nem kis eredmény az sem, hogy 25 település szabadult ki több évtizedes bezártságából, s élvez most már nagyobb szabadságot. Az országos parancsnok azt is elmondta, hogy a ke­rítések ledöntése után so­kan attól féltek, átjáróház lesz az ország. Az aggodal­makból azonban semmi nem igazolódott. Nem nőtt a ha­társértők száma, jóllehet, nehéz viszonyítani az ada­tokat. Az NDK-sok tavalyi tömeges kirohanási kísérle­tei miatt ugyanis 1989 ki­ugró éve volt a határsértési statisztikának, de az is két­ségtelen, hogy hazánk kü­lönleges értelemben vett tranzitország lett. A romá­niai menekültek jószolgálati ténykedésnek nevezhető át­juttatásával szemben egyre inkább az embercsempészet fogalom az, ami fedi a tör­ténéseket. A legkülönbözőbb nációk: pakisztáni, indiai, vietnami, arab, s legutóbb albániai emberek próbálkoz­nak Magyarországon keresz­tül Nyugat-Európába távoz­ni. Többek között e nehéz feladatnak való megfelelés szándéka az, ami miatt fo­kozatosan hivatásos állo­mányúvá válik a határőrség egésze, és létrejön a határ­­re­ndőrség. Ez nem csupán névváltozást jelent, és nem­csak arról van szó, hogy ez­után nem sorkatonák védik majd határainkat, kezelik OMÉK-nyitó Pénteken, a kőbányai vá­sárvárosban megnyílt a 71. Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripai Kiállítás és Vásár (OMÉK). Megnyitó­­beszédet Göncz Árpád köz­­társasági elnök mondott. Hangsúlyozta: hazánk fej­lődésében, népünk boldogu­lásában a mezőgazdaság meghatározóan fontos szere­pet tölt be. Nemzetgazdasá­gunk egykori sikerágazata napjainkban a pusztító aszállyal és az átalakulás­sal járó gondokkal küszkö­dik, ám sok a felszínre hoz­ható lendítő erő is. Ezek azonban csak akkor érvé­nyesülhetnek igazából, ha az ágazat elfogadható áron és jó minőségben jut hozzá a kiállításon is látható hazai és külföldi biológiai anya­gokhoz, műszaki eszközök­höz, technológiákhoz, vala­mint a tudományos világ kínálta legkorszerűbb isme­retekhez és módszerekhez. Köszöntötte a kiállítás külföldi résztvevőit, kiemel­te az OMÉK iránt megnyil­vánuló nemzetközi érdek­lődés fontosságát. Külön említést tett arról, hogy nyolc ország — Chile, a Cseh és Szlovák Köztársa­ság, Franciaország, Hol­landia, Izrael, Jugoszlávia, az NSZK és Spanyolország — nemzeti bemutatóval sze­repel a seregszemlén. A köztársaság elnöke üd­vözölte az OMÉK-kal egy időben megrendezett 11. Budatranspack Nemzetközi Anyagmozgatási és Csoma­golási Kiállítás résztvevőit és vendégeit. A vendégek ezután meg­tekintették a vásárvárost, amelyben 611 hazai és 178 külföldi kiállító vizsgázik szeptember 9-éig, az OMÉK zárásának napjáig a szakma és a nagyközönség előtt. Az OMÉK első napján több vállalat tartott szak­mai bemutatót és sajtótá­jékoztatókon is ismertették munkájukat, illetve a leg­újabb fejlesztések eredmé­nyeit. Az OMÉK reggel 9-kor nyitja kapuit és este 7 órá­ig tart nyitva. Hitelek Magyarországnak Magyarország 500 millió márka, korábban már kilá­tásba helyezett hitelt kap nyugatnémet bankoktól, részben szövetségi kezesség­­vállalással — jelentette a Frankfurter Allgemeine Zei­tünk pénteken exkluzív ér­tesülésként. A tizenkét hó­napra szóló hitelt a Deutsche Bank vezetésével nyugatné­­(Folytatás a 2. oldalon.) VASÁRNAP IS A TARTALOMBÓL; — Hungária-krónika; — A pap és a párttitkár, avagy helyezkedni tud­ni kell;­­ — Elindulnak szeptemberben; — Elzavarva, kisem­mizve, várakozva; — Tudósítás a Szeged—Békéscsaba labdarúgó­mérkőzésről. Lebetonozva Akkor­tájt rúghattam elő­ször labdába, amikor Ma­gyarországon lerakták a szo­cializmus alapjait. (Fiatalok és feledékenyebbek számá­ra: 1962.) Ismerve a foci és a keleti rendszerek viszo­nyát, elvileg attól a pillanat­tól nem volt komoly esélye egyetlen­­ hazai futballcsa­patnak sem a nemzetközi pályákon, ám munkált még az izmokban és idegekben a grundfoci varázslatos ereje, így hátra volt még Albert pazar játéka és Farkas cso­dálatos kapásgólja angol föl­dön. De a kór már pusztított. Igaz, mit sem tudtunk er­ről mi, alsóvárosi gyerekek, akik a Szabad Sajtó utca egyenetlenül terített termés­kövein órákon át tudtunk focizni, sőt, ha följutottunk a Szabadság téri pályára, egyenesen a Wembley­ben éreztük magunkat. Akkoriban, a hatvanas­hetvenes évek táján, a Sza­badság téren iskolavégzéstől lámpagyújtás utánig alig­­alig találhattunk egy kiska­­puzásnyi helyet. Sőt, a ban­davezérek pofozkodó tudo­mánya döntötte el, hogy ki rakhatja hátrább a másik két csapat kárára a mele­gítőkből és iskolatáskákból tornyozott kapukat. Hasonló volt a helyzet a Mátyás téren is, s följebb, a belvárosi srácok között, az Ady téren. A templom kö­rül oly nagy és szabálytalan nyüzsgés támadt olykor, hogy két évtizede pályákat is kijelöltek, vaskapukkal — gondolva a maradandóság­­ra. Azt viszont nem kalku­lálhatták be, hogy a video meg az önvédelmi harci mű­vészetek korában egyszer­­csak elfogynak a pályákról a gyerekek. Ahogy a Mátyás térről is elszállingóztak, ezerfelé. Maradt az üres pá­lya, amit most gondos ke­zek, átlósan lebetonoztak. Pedig itt valaha a Hámán Kató osztályok közötti baj­nokságot rendezték, s ma is hetente legalább egyszer labdáznak itt összeterelődő fiatalok. Lebetonozva a labdarúgás jövője. Nem túlzás ezt így mondani, mert csak a be­tonlapra vetődő kapust vagy a becsúszó hátvédet kell ideképzelni. És persze a jó szándékot is,­ amivel e fura járdát létrehozták a temp­lomba igyekvők számára. Méregetem a teret, s be­­leképzelem azokat a hosszú órákat, melyeket magunkba feledkezve játszottunk át az illatos, húsos füvön. És el­tűnődöm azon is, ha jutott pénz a betonlapokra, talán nem tudtak volna kiszorí­tani két dróthálóra valót? Mert, ha a kapuk mögött magasodna egy-egy ilyen labdaterelő alkalmatosság, megjönne e kényelmesebb kor emberének is a kedve a focihoz Gondolom én, talán egye­dül. De mindenképp elszo­morodva. (dlusztus) Somogyi Károlyné felvételei

Next