Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

12 Röviden Bár földet ért volna! Gallai Roland élete ötödik ejtőernyős ugrására készült szombaton délelőtt. A gépből utolsóként ugrott. Egy felszálló légáramlat két társával, Török Magdolnával és Tarcsa Sándorral elragadta a köteléktől. Nyitott ejtőernyőiket a termit a gumigyári tó felé sodorta. Ez időben a tó partján éppen horgászok versengtek. Földet ért társaik és a repülőtéri szolgálat mentő­ gépkocsijai azonnal segítségükre siettek. Magdolna és Sándor szerencsésen ért vizet, Rolandra ráborult az ejtőernyő. A pecások egyike Roland felé úszott, ki akarta menteni a 16 éves, szerencsétlenül járt tanulót, a közelben bedobott horgok egyike azonban, karját felsértve, megaka­dályozta ebben. A horgász maga is bajba került, belegabalyodott a daiai­­lókba. Mire végül Rolandot partra húzták, már nem élt. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Orvostani Intézet vizsgálatának lezárása előtt a tragédia körülményeiről Podolcsák András, a szegedi repülőtér megbízott vezetője nem szívesen nyilatkozott. Mégis arra kértük, mondja el, mi okozhatta a balesetet. - Nem hinném, hogy agyembólia következtében vesztettük el Rolandot, hiszen a vízbe érkezve még élt. Ezt a horgászok is megerősítették. Az ejtőernyő, mint a hínár, húzhatta le, ráadásul a hasi ernyőjét is kinyithatta. - Egy tapasztalt ejtőernyős mit csinált volna hasonló helyzetben? - Nézze, így az íróasztal mellől könnyű utólag okosnak lenni. Az elméleti felkészülés idején mindenkit minden eshetőségre felkészítenek, de a vészhelyzetekben ki-ki magára van utalva, másként reagál. - A tragédia milyen hatással lesz az 1963-ban beszüntetett, majd a tavalyi évben újjáélesztett szegedi ejtőernyős kiképzés jövőjére nézve? A szü­lők ezután jobban fogják félteni gyermekeiket.­­ Egy ilyen halálos balesetre mindenki felfigyel, de ne feledjük, az utakon: gyalog, kerékpáron vagy gépkocsiban összemérhetetlenül több fiatal hal meg. A szerencsétlenséget követően vasárnap négyen jelentkeztek szakosztályunkba. Vannak, akik a génjeikben hordozzák a repülés vágyát... Szombaton az ország közútjain négy halálos közúti baleset történt, de ez nem enyhítheti Gallai Roland szüleinek fájdalmát. Varga Iván Kiállítás a nyugdíjas klubban Ma délután fél ötkor Hódi János fafaragó alkotásaiból nyílik kiállítás a Bécsi krt. 7. szám alatti Nyugdíjas Klubban. A kiállítást Seres János festő nyitja meg, akinek néhány alkotása szintén megtekinthető lesz. A tárlatot díjtalanul meg lehet nézni szerdán, csütörtökön és pénteken 16 és 18, valamint szombaton 10 és 13 óra között. Anyanyelv-használati verseny Szeged város magyar szakos tanárainak munkaközössége a közel­múltban rendezte meg az általános iskolai tanulók Verseghy Ferencről elnevezett anyanyelv-használati versenyét. Az 5-6. osztályosok korcsoportjában első lett Juhász Ágnes (JGYTF I. sz. Gyakorló Isko­la), második Jójárt Bíborka (Madách Imre Általános Iskola), harmadik Szívós Erzsébet (Tarján IV.sz. Általános Iskola). A 7-8. osztályo­sok versenyében az első helyet Péter Ágnes (JGYTF I. sz. Gyak. Ált. Isk.) szerezte meg, második iskolatársa, Kulcsár Péter lett, míg a harmadik helyen Kárpáti Krisztina (Madách Imre Ált. Isk.) végzett. A Szolnokon megrendezendő országos versenyen a szegedieket a két első helyezett tanuló képviseli, felkészítő tanáruk dr. Berkes Miklósné. Öt kiló kokain Öt kiló kokaint foglalt le a magyar rendőrség, azt követően, hogy május 25-én az Interpol svájci irodája jelezte, hogy az aznap este Zürichből Budapestre érkező Swissair repü­lőgép egyik utasának csomagjában nagyobb mennyiségű kábítószer van. Ezt a zürichi repülőtéren a tranzit poggyászok rutinellenőrzése során fedezték fel, de nem tudták azono­sítani a gyanús csomag - egy nagy fekete hátizsák - tulajdonosát, így erre a magyar rendőrséget kérték fel - közölte az ORFK sajtóirodája. A Ferihegy I. repülőtéren a jelzett csomagot egy nő vette magához és a repülőtéri várócsarnokban találkozott két férfival - akik szintén a Swissair repülőgéppel érkeztek Zürichből - majd egy közösen bérelt kocsival Budapest belvárosa felé indultak. A nyomozók az I. kerületben feltartóz­tatták a gépkocsit, az elfogott sze­mélyek nem tanúsítottak ellenállást. A csomagtartóból előkerült háti­zsákban csaknem öt kiló kokain volt, amelyet lefoglaltak. —., ...unni Délmagyarország Vízügyi tanulmányút A Magyar Hidrológiai Társaság szegedi területi szervezete és az ATIVIZIG utat szervez a dél-alföldi szikes vizek tanulmányozására. A résztvevők június 6-án, csütörtökön bejárják a Fehér-tó vízi létesítmé­nyeit és rezervátumát, a kiskundo­rozsmai szikes fürdőt, a Maty-ér tározóját. ( E program után valószí­nűleg lehetőség lesz a szegedi víz­ügyi emlékhely, s talán az ópusz­taszeri emlékpark megtekintésére is.) A résztvevők autóbusza csütörtökön reggel fél kilenckor indul az Ativizig szegedi székháza, a Tanácsköztársa­ság útja 4. számú épület elől. A tanulmányutat dr. Molnár Béla egyetemi tanár (JATE) és dr. Vágás István, az ATIVIZIG főmunkatársa vezeti. írjon a PENNÁ-nak! A Délmagyarország számára is gondot jelent, hogy sok kezdő, vagy közlésre még meg nem érett iro­dalmár-jelölt kér tanácsot, eligazítást írásaival kapcsolatban. Ezen a gon­don enyhít most a PENNA Baráti Társaság felkérése, melyet eljuttattak szerkesztőségünkbe. A társaság szeretettel várja mindazok jelentke­zését, akik akár a vershez, akár a prózához tehetséget éreznek. A társaság címe: PENNA Baráti Tár­saság, 1213 Budapest, Erkély u. 56. Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon záporok, zivatarok alakulnak ki. A megélénkülő, időnként megerősödő délnyugati szél ma északnyugatira fordul és időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 10, 15 fok között, a legmagasabb hőmérséklet nyugaton 18, keleten, délkeleten 25 fok körül alakul. Az elmúlt hét végén 58 bűnüggyel szaporodott a Szegedi Rendőr­­kapitányság jegyzőkönyveinek száma. Pénteken Szegeden a Taurus Gumigyár előtti parkolóból 250-es MZ motorkerékpárt, az Olajos utcából is 50-60-as rendszámú 1500-as Lada gépkocsit loptak. A kiskundorozsmai kempingben ólálkodó tolvaj egy önzetlen sátorból kazettás magnetofont vitt el. Az Indóház téri MÁV-öltözőből 11 ezer, a Szeged SC labdarúgó stadionjának öltözőjéből 12 ezer forintot loptak. A Petőfi Sándor sugárúton Renault, az Olajos és az Építő utcában Lada gépkocsit törtek fel. Betörő járt az algyői Bartók Béla utcai bisztróban, egy Göndör sori garázsban, valamint Baktón a 14. utcában, a hétvégi telkek egyikében. Szegeden a Hajlat utcában Opel Cadett dísztárcsáit szerelték le, az Élelmiszeripari Főiskola elől pedig kerékpárt loptak. Szombatra virradóra Szegeden, a Bartók Béla téren az Ezüstbárány butikot törték fel, Bordányban hétvégi házba törtek be, Mórahalmon a Lenin utcai családi házak egyi­kében járt betörő. A röszkei határ­átkelőn három bolgár férfit tartóztattak fel, mivel egy, Buda­pesten lopott Audi gépkocsival közlekedtek. Szombaton délelőtt Szegeden a Gutenberg utcában jugoszláv rendszámú Zastava gép­kocsit törtek fel, a Csorba utcából Simson motorkerékpárt loptak. Szombatról vasárnapra a Juhász Gyula utcából az UV 83-16-os rendszámú S 100-as Skoda gépkocsit lopták el, az Alföldi utcában parkoló Fiat hátsó ablakát betörték, az újszegedi szabad strandon lakókocsi-büfét törtek fel, a Kossuth Lajos sugárúton Dacia gépkocsi kerekeit szerelték le, a Rókusi körúton pedig ugyanilyen gépkocsit törtek fel. Algyőn az Olajos bisztróban, a Tápai réten hétvégi tanyán, Kiskun­­dorozsmán a Subasa dűlőn járt betörő. Vasárnap Szegeden a Szövetkezeti úton családi perpatvar következtében az egyik testvér hasba szúrta a másikat, akit súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A tömörkényi üdülőtelepen a nyilvános telefonfülkét törték fel, Dorozsmán pedig egy, a kocsmából hazainduló férfit rabolt ki egy férfi és egy nő. Szegeden a Vár utcai Kis Bajor söröző elől 18 sebességes kerékpárt loptak. A rendőrség ügyeletére két erőszakos közösülésről tett feljelen­tést egy 14, és egy 21 éves lány. A közúti balesetek többségét figyelmetlenség okozta. Pénteken a Retek és a Bihari utca keresztező­désében gépkocsival mulasztották el az elsőbbségadást, egy arra haladó segédmotor-kerékpáros ennek következtében 8 napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A Temes­vári körút és a Csongrádi sugárút kereszteződésében hasonló baleset történt: az elsőbbségadásról ott egy idős kerékpáros feledkezett meg, aki egy arra haladó gépkocsi elé hajtott, így 8 napon túl gyógyuló súlyos sérü­lést szenvedett. A Brüsszeli körúton IFA tehergépkocsi szorított az útpadkára egy mellette haladó segédmotor-kerékpárost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. A röszkei úton körültekintés nélkül előző jugoszláv rendszámú motoros lökött fel egy horgosi illetőségű kerékpárost, akit 8 napon túl gyógyuló sérüléssel szállítottak kórházba. Az Alliance Francaise Szegeden is Az Alliance Francaise francia kulturális egyesület mind tevékenyebben részt kíván venni a magyar-francia kulturális cserekapcsolatok élénkítésében, a francia nyelv és kultúra terjesztésében. Különösen fontosnak tekinti, hogy ne csak a fővárosban legyen az egyesületnek bázisa, hanem a vidéken is, ezért a miskolci iroda mellett az Alliance Francaise meg kívánja nyitni szegedi és pécsi központját is - jelentette ki Erik Leblond, az egyesület miskolci irodájának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. A francia kultúr­misszionárius a szervezet miskolci terveiről elmondta, hogy június 21-én az észak-magyarországi városban is megrendeznék a francia kulturális miniszter, Jack Lang kezdeményezte eseményt, a zene ünnepét. Filmjeim születése 6. Szeged, 1728. Németh András „Miként a boszorkány szó (a perzsában buzurge) sok nyelvben a sok rossz és sötét szellem jelzéseképp szerepel, úgy a boszorkányságról való hiedelem és képzelet is a legtöbb népnél lényegileg egy és azonos: nevezetesen, hogy e rossz és sötét szellemeknek hatalmuk van az emberek fölött, hogy az emberben és javaiban különféle károkat okozhatnak." (Idézet Reizner János: „Szeged története" című művéből. Szeged, 1899. Engel Lajos könyv- és kőnyomdai műintézet.) A szegedi boszorkányégetés az utolsók közé tartozik Európában. A vállalási és a tárgyalási jegyzőkönyvek eredeti példányai megtalálhatók a szegedi levéltárban. Szép, olvasható írással íródtak. Átlapoztam őket. 18 vádlottat állítottak törvényszék elé. Reizner János fent említett művében megtalálhatjuk a vádlottak nevét és az ellenük felhozott vádakat. Rózsa Dániel (82 éves­) az 1719. évi adóössze­íráskor a város legvagyonosabb gazdája, volt főbíró. A boszorkányok kapitányukut tisztelték. Széll Zsuzsanna, Rózsa Dániel második felesége, a babonaságot saját leánya megrontásával kezdte. Katona Ferencz negyvenhét év óta űzte a boszor­kányságot, ő volt a zászlótartó. Borbola Ferenczet a boszorkányok hadnagyának tartották. Kovács Pál csak egy éve volt beavatta, s a gonosz­­szál háromszor vétkezett. Ki is akart állni. Nagy Anna bábaasszony tartogatott bizonyos kenő­csöket, mellyel a boszorkányok magukat kenegették. Ő tett legtöbb rontást és kárt az emberekben, mert mindenfelé hívták orvosként gyógyítani. Azzal is gyanúsították, hogy az esőt és harmatot, valamint a halakat és a föld zsírját a törökországi boszorkányoknak eladta. Jancsóné Szonda Katalin szintén bábaasszony volt, aki gyógyítással foglalkozott. Szántó Mihály 14 évvel ezelőtt lépett a seregbe és már három éve készült kiválni. Tóth Erzsébet, Danyi János özvegye, másképpen Hétvékásné, 27 év óta boszorkánykodott. Dancsó János koldulásból tengődött. Dancsóné Hisen Borbálának a közhiedelem szerint nagy része volt az eső és a halak elidegenítésében. Vallomása szerint az összes koldus boszorkány volt. A generális a Szabadkán lakó Szabó János volt, aki kötelezte Rózsát arra, hogy a felhőket fegyverrel elhajtsa, hogy eső ne lehessen. Koncz Sára Végh Istvánná az egyetlen fiatalkorú vádlott, mert csak 29 éves volt. Három éve adta magát az ördögnek, mivel igen szegény volt, a gyógyítás és rontás tudományának elsajátítása céljából lépett a boszorkányok közé. Az ellene hozott ítéletet felfüg­gesztették, mert állapotosnak vallotta magát. Korcsek Zsuzsa Tóth Ádámné ugyan nem rontott meg másokat, de az Istent megtagadta. Képmutatásból gyónt, de az áldozáskor az ostyát soha nem nyelte le. Köre Ilona Pálfiné bábasággal foglalkozott. A vádlottak közül sokan haragudtak rá, sokan féltek a vallomásaitól. Katona szerint a börtönben Rózsa és társai megfojtották. Csikós Jánosné Érme Örzse 15 éve élt az ördöggel. Még a vizsgálat alatt meghalt, lehet, hogy a kínvallatás következtében, esetleg társai őt is megfojtották Barak Margit, Dugonics Mihály özvegye az ítélet szerint társainak minden bűncselekményében részesnek találtatott. Horváth Mátyás özvegye, Örzse asszony sorstársai szerint „nagy ördög" volt. Házkutatás alkalmával az áldozáskor eltüntetett szent ostyát is megtalálták ládájában. Malmos Katalin, Légrádi János özvegye mindvégig azt vallotta, hogy még senkinek sem ártott, csak az új bor alkalmával akarták beesketni. A fölsorolt nevek nem mondanak sokat, de mégis. Kik voltak ezek az emberek? Nagyobbára koldusok, kerítők, kurvák, tolvajok. Vajon a város így akart megszabadulni tőlük? De mit akartak a volt magas városi állású, 82 éves Rózsa Dánieltől? A vagyonát, a házát, amely a mostani Dugonics utcában állt? Vagy vén kéjenc volt? Ki tudja. Az ördöggel cimborált. Ezüst hajú, idős Pali bácsi barátomat kértem meg, hogy vállalja el filmemben Rózsa Dániel szerepét. Készséggel ráállt. A boszorkányok közül még egy személy érdekelt, Koncz Sára, aki szintén mindent bevallott, de a terhessége miatt csak szülés után égették el a máglyán a Boszorkányszigeten. Erre a szerepre is találtam egy szép fiatal „boszorkányt", Évát, akinek kiváló színészi tehetsége volt és kellemes hanggal, értelemmel volt megáldva. Dicséretére mondom, hogy hajlandó volt a forgatókönyvi szerep szerint a boszorkányszigeti szennyvizes, mocskos Tiszában megfürdeni. Egy este kivilágítottuk városunk vármaradványának egyik termét és egy behemót, Herkules-termetű barátom forgatta Rózsa Dániel (Pali bácsi) előtt a város igazi pallosát, hogy vallomásra kényszerítse. Rózsa Dániel - a többiekhez hasonlóan - töredelmes­ vallomást tett, amelynek filmbeli szövegét Tóth Béla írta. A világosságra betévedt a Tisza partján sétáló külföldi turistacsoport. Amikor meglátták a pallost forgató izomkolosszust riadtan, értetlenül, valósággal kimenekültek a várból. * „Boszorkányok márpedig nincsenek" - iskolai történelem tanulmányaink szerint ezt mondta Könyves Kálmán királyunk, aki a XI-XII. század fordulóján uralkodott. A szegediek mégis égették őket a XVIII. században. A szegedi boszorkányége­tés tényleg az utolsók egyike volt 1728-ban? Vajon az­óta teljesen megszűnt a „ boszorkányüldözés ” ? Századunk második felében Rákosi „Mátyás királyunk" (?) - tekintve, hogy fában szegény ország vagyunk és máglyára nem telik - többeknek kötelet ajándékozott, mert mindegyik bevallotta, hogy az ördöggel (Nyugattal) cimborái. Márpedig boszorkányok nincsenek! Magyar katonaszökevény Ausztriában Három évig terjedő szabad­ságvesztéssel büntethetik Ausztriá­ban azt a 19 éves magyar határőrt, aki pénteken fegyveresen hagyta el az országot, majd - szerencsés kimenetelű tússzedési akciója után - megadta magát az osztrák hatóságoknak. Az előzetes vizsgálati fogságban lévő Spekker Józsefet szabadság­megvonás, kényszerítés és fegyver­viselési törvény megsértése vádjával kívánja bíróság elé állítani az ille­tékes, a kismartoni (eisenstadti) ügyészség. A somogyi illetőségű fiatalember cselekedete - osztrák megítélés szerint - nem meríti ki a sokkal súlyosabban büntethető zsaroló szándékú emberrablás bűntettét. A Magyarország és Ausztria kö­zött fennálló egyezmények értelmé­ben lehetőség van arra, hogy bűn­­cselekménnyel vádolt személy hazá­jában feleljen tetteiért. Jelen esetben azonban Spekker maga kijelentette: nem kíván többé Magyarországra visszatérni, így - ezt figyelembe véve - Ausztriában folytatnak eljárást ellene. A Szegedi Ruhagy­ár nyugdíjasai részére, 1991. június 5-én, 14­­0 órakor, NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓT rendez a vállalat vezetése. Üzleti siker! Vállalkozók, üzletkötők, érdek­lődők részére tárgyalástechnikai módszerek tanfolyam indul, a Mental Munkaközösségnél, Eszperantó u. 1. Jelentkezés személyesen, június 15-éig, a fenti címen. Telefon: 24-824. Munkanélkülieknek kedvez­mény. (x) Személy- és teherfuvarozás VOLÁN TAXI KFT 13-333 13-008 Kedd, 1991. jún. 4. Figyelem! A Postabank és Takarékpénztár Rt. Szegedi Igazgatósága ezúton értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 1991. június 15-étől minden szombaton 8-12 óráig lakossági szolgálta­tásokkal áll rendelkezésükre. (x) Pusztában - Jean, adja gyorsan a nyílpuskámat! - Uram, nem értem, hogy mire céloz. (manczy) Délmagyarország Napilap Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: TANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mb. (kultúra), GYURKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633­; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 185 Ft ISSN 0133-025 X

Next