Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-24 / 249. szám

4 KULTÚRA Délmaqyarország A tudományegyetem díszdoktora: Baráti Dezső Baróti Dezső pályáját dr. Mikola Tibor, a bölcsészettudományi kar dékánja ismertette a díszdoktor­­avató ünnepi tanácsülésen. A szegedi egyetemre Radnóti Miklós­sal egyidőben, 1930-ban iratkozott be, s végigjárta az egyetemi élet valamennyi grádicsát; díjtalan gyakornokként kezdte, s a rektori székből állították föl 1957-ben, amikor a forradalom napjaiban tanúsított magatartása miatt letartóztatták. 1931-ben egyik alapítója volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, s közeli barátja Buday Györgynek, Radnó­tinak, Ortutay Gyulának. Tudomá­nyos érdeklődésének középpont­jában a magyar és a francia iro­dalomtörténet, Dugonics András, Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, illetve Ady Endre és Radnóti Miklós művészete állt, másfelől a francia felvilágosodás és biedermeier. Doktori értekezését Dugonics András és a barokk regény címmel írta, doktori esküjét 1934-ben ugyanabban a teremben tette, ahol most az egyetem dísz­doktorává avatták. 1938-ban szer­zett középiskolai tanári oklevelet. 1943-ban a szegedi egyetem magántanárrá habilitálta Prae­­romantika és biedermeier tárgykör­ből. Sík Sándor gyakornoka és tanársegédje volt, majd tanár az újabb magyar irodalomtörténeti tanszéken. 1952 és 55 között a bölcsészkar dékánja, majd 1957. tavaszáig az egyetem rektora. A forradalom napjaiban és a következő néhány hónapban tanú­sított meg nem alkuvó magatartása miatt letartóztatták, állásából elbocsátották. 1957. októberében két és fél évi, majd egy év múlva, a Legfelsőbb Bíróság ítéletével egy évi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A Petőfi Irodalmi Múze­umban jutott álláshoz. 1977-től a Sorbonne Nouvelle vendégpr­o­­fesszora volt három évig. A szegedi tudományegyetem 1989. december 21-én rehabilitálta, tavaly a tanévnyitó ünnepségen a professor emeritus címmel tüntette ki. Radnóti Miklósról és Sík Sándorról írt monográfiát, a Gondolat Kiadó sorozatában ő állította össze a rokokóról szóló antológiát. Kedvenc tárgyköreit a címével is jelzi 1971-ben megjelent tanulmánykötete: írók, érzelmek, stílusok. A magyar esszéirodalom gazdag örökségének folytatója; írásait kiváló Filológiai felkészült­ség, széles látókörű európai kitekintés jellemzi, intuíció, ötle­tesség, találékonyság teszi élmény­szerűvé. Csak a rendszerváltás után, 1989-ben nyerte el életművé­re (Kutatások három évszázad magyar irodalmából) az irodalom­­tudomány doktora minősítést. Díszdoktorrá avatása után fejezeteket idézett föl annak az egyetemnek a történetéből, amely­nek jogait és kiváltságait, ahogy esküje kötelezte, nehéz időkben is megvédte. Mint mondta, a kolozs­vári egyetem szellemiségét kiváló professzorai őrizték, a magyar reformkor és forradalom szabad­elvű szellemisége jellemezte a tudományegyetemet azután is, hogy a professzori kar Szegeden folytatta munkáját. Az egyetem történetét nemcsak a professzorok, a diákság is írja; történeti jelentőségű volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának megalakítása is, és 1956. október 16-án a hallgatók szövetségének, a MEFESZ-nek a megalakítása is. A szegedi hallgatók mentek el azután Budapestre, Pécsre, hogy megala­kítsák az ifjúsági szövetségeket, tehát innen indult a forradalom. Az egyetem visszaszerezte önbecsü­lését és identitását. Kimondta autonómiáját, s az autonóm egye­tem november 4-e után is műkö­dött: így vehették vissza Bálint Sándort a néprajzi tanszékre, visszaállíthatták a korábban megszüntetett klasszika filológia­oktatást, határoztak arról, hogy visszahívják a professzori karba Sík Sándort és Bibó Istvánt, és visszahelyezték tanszékére Szabó Józsefet, akinek közreműködésével olyan tervezetet készítettek az egyetemi autonómiáról, mely elő­ször tartalmazott büntető szankció­kat annak megszegői ellen. Minderről később persze szó sem lehetett, mondta előadásában az egykori rektor, az új díszdoktor, s hozzátette: meghatottan vette át a kitüntetést azért is, mert éppen a forradalom évfordulójának előes­téjén vehette át; azon az egye­temen, ahol a professzori kart hiába biztatták, sose ítélte el az 56-os rektort, s ahol, mint búvópatak, tovább élt a forradalom szelleme. SJ: Az egyetem által adható legmagasabb kitüntetést, a díszdoktori címet adományozta a József Attila Tudományegyetem Tanácsa dr. Kamii Dezső emeritus professzornak, az irodalomtudomány doktorának. Az avatás kedden délután volt az egyetem aulájában. A J­ATT. új díszdoktora Gondolatok az egyetem történetéről címmel tartott előadást. Az avatási ünnepség előtt az irodalmi tanszékek oktatói, egykori munkatársai és tanítványai köszöntötték Baróti Dezsőt nyolcvanadik születésnapja alkalmából és átnyújtották az irodalomtörténeti Acta új füzetét, amelynek tanulmányírói munkájukat a professzornak ajánlották. Az értelem kedvesei Mr. Thomas Marjoram a tehetséggondozásról A G-2000 olyan számítógépes rendszert alakított ki, amely az ország tehetségeinek és a tehetségek foglalkoztatására számító intéz­mények adatait tárolja. Mi más is lehetne első kérdésünk Marjoram úrhoz, mint hogy ki tekinthető tehetségesnek? - A tehetségre nehéz általános meghatározást adni, mindenki másként értelmezi, s ezen kívül is: a tanítás és a tehetségápolás szempontjából viszonylagos fogalomról van szó. Tételezzünk fel egy osztályt, amelyben mindenki magas színvonalon van - ebben nagyon ki kell emelkednie annak, akit hozzájuk viszonyítva tehetségesnek lehet nevezni; egy átlagos osztályban pedig egy kevésbé tehetséges diák is tehetségesnek tekinthető. A gond akkor kelet­kezik, ha a többé-kevésbé homogén többségből egyetlen diák emelkedik ki, s az oktatás átla­gosan megfelelő színvonalával ezt az egyet nem lehet kielégíteni. Végülis, úgy gondolom, a megoldás az, hogy minden diák olyan felké­szítést kaphasson, amely az ő egyéni képessé­geit saját magához viszonyítva fejleszti ki. Kü­lönösen érvényes ez a zenére, s a művészeti ágakra, ahol a tehetség nem oly egyértelműen tesztelhető, mint például a matematikában. - Ön szerint a tehetségápolásnak vannak-e etikai problémái? Vagyis: kivételezettnek tekinthető-e az a diák, aki magasabb színvonalú oktatást kap? - Én úgy mondanám: különbözőnek igen, de nem értékesebb embernek. Az emberek nem egyformák - képességeik szerint sem. A jó ok­tatási rendszer minden egyes individuumra a neki megfelelő gondot fordítja. Ha ugyanazt az ok­tatást kapná minden diák, akkor az egy részük­nek túl könnyű, más részüknek igen nehéz volna, s végül csak az átlagnak felelne meg. Differenciálni kell tehát, a tehetség szerint. - A brit iskolákban hogyan oldják ezt meg? - Példaként elmondom, hogy Nagy- Britanniában 1965-ben a gimnáziumokat szinte teljes egészükben felszámolták és kompre­henzív iskolákat alapítottak helyettük. De még ezekben az új iskolákban is három képes­ségtípust különböztetnek meg a diákok között, úgymint a magas, átlagos és alacsony képes­ségűeket. Ha pedig valaki egészen kiemelkedő, számára lehetőség van a speciális tanulásra, a kiváló táncosoknak például a Királyi Balett Intézetben. A tehetségek felkutatására egyéb­ként Nagy-Britanniában is országos versenyeket rendeznek. Mindemellett el kell mondanom, hogy tapasztalatom szerint a brit matematikai oktatásban nincs olyan erős szelekció, mint Magyarországon. - Mi indította magyarországi látogatásrára? - Először is: már igen sok országot bejártam, s régóta vágytam Magyarországra is. Mivel a matematika, s a zene a két kedvelt területem, ismertem Bolyai, Bartók s Kodály munkáit, s tudtam a magyar diákok jó szerepléséről is a nemzetközi matematikai versenyeken. Szóval készültem egy magyarországi útra, de ennek konkrét oka végül is az a sok személyes isme­retség volt, amelyet augusztusban a Tehetség­­gondozó Világtanács hágai konferenciáján szereztem. Ezek révén jutottam el Szegedre is, hiszen a konferencián a szegedi G-2000 alapítvány tehetséggondozó szakemberei is részt vettek. - Úgy tudom, a G-2000 Hágában egy szegedi központú újszerű tehetséginformatikai rendszer kialakításáról számolt be. Mi a véleménye erről? - Szeged részéről érdekes kezdeményezésnek tartom. Előnyös, hogy a gazdálkodó intéz­mények pénzt fektetnek a tehetséggondozásba. A rendszert azonban egyelőre csak felületesen ismerem, s azt hiszem, még nem épült ki teljesen. Arra mindenesetre vigyázni kell, hogy a tehetségek adatainak nyilvántartása ne üt­közzék a személyiségi jogokba. Abban ugyan nem kételkedem, hogy a G-2000 adattára jó célt szolgál, de ha valaki már szerepel a listán, az nem tudhatja, adatait mikor, mire használhatják fel. Erre tehát garanciát kell vállalni. A szegedin kívül egyébként még két hasonló rendszerről tudok, egy a kanadai Montrealban, egy a Fü­­löp-szigeteken, Manilában van. Jó volna, ha ezek kapcsolatot teremtenének egymással. Amennyiben sikerülne, világméretű rendszert lehetne kiépíteni. Somogyi P. Sándor Az elmúlt napokban Szegeden járt, s a G-2000 Tudományos Tehetségkutató­ és Gondozó Alapítvány vendége volt Mr. Thomas Marjoram, a Tehetséggondozó Világtanács elnökségi tagja. A brit szakember, aki az 1975 óta kétévente megrendezett tehetséggondozási világkonferenciák egyik kezdeményezője, idén nyáron a hágai értekezleten figyelt fel a Szegeden működő alapítványra, s annak tehetség-nyilvánta­rtó informatikai rendszerére. Csütörtök, 1991. Okt. 24. Önálló Erdélyt? A Royal-beli kávéházi esték sorozata legutóbbi találkozóját új helyszínen, a Hági étteremben tartották, ahol dr. Bárány­i Ferenc, Temesvár országgyűlési képviselője a fenti címmel tartott vitaestet. A Romániából érkezett sebész-aneszteziológus szerint a kérdésre nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni, no meg nem is volna igazán érdekes. Hanem inkább boncolgatni kell egy kicsit, hiszen ez mindig izgalmas volt és a jövőben is izgalmas kérdés lesz. Erdélyben ma legalább ötféle domináns politikai tendencia létezik. Egyrészt a nagy román nacionalizmus, amely igyekszik ellenségképet kialakítani a magyarokról. Másrészről a jobboldali magyar-székely kisebb­ség, akik a „hát mi székelyek vagyunk, osztán önállónak kell lennünk, a kutya úristenit" elvet képviselik. A román többség azt vallja, önállóság­ról szó sem lehet, ne is beszéljünk erről, de ne is fenyegetőzzenek külön­féle csoportosulások. A magyar lakosság nagy része szerint felesleges erről beszélni, mert nem a határok megváltoztatása, hanem az átjárható­sága a fontos, amelyet Petru Grozától napjainkig sokan hangoztattak már. Végül létezik még - mindkét oldalon­­ a tájékozatlan, sőt „buta emberek” csoportja, akik a „hallottad mi történt, el akarják szakítani” szintjén mozognak. Ha félretesszük utóbbiakat és a szélsőséges nézeteket kép­viselőket, akkor már csak két álláspont marad. De legyen önálló Erdély vagy sem? A kérdés bonyolult, előzményei a nagyhatalmak által többször felosztott Kelet-Európában rejlenek, ahol - Churchill szerint is - a nemzetiségek akkor viselkednek jól, ha asszimi­lálódnak. De a nemzetiségek sehol a világon nem oldódtak fel, sőt manap­ság reneszánszukat élik. Dr. Bárányi Ferenc véleménye szerint bármilyen esemény is történik a világon, azt mindig egy sajátos, magyarság-szemü­vegen keresztül úgy kell vizsgálnunk, hogy milyen hatással lesz ez az erdélyi magyarságra. Ugyanez érvényes az önálló Erdély kérdésére is. Ennek megteremtésére azonban ma sem politikai, sem gazdasági lehetőség nem kínálkozik. Amennyiben Európában mindenütt átjárhatóvá lennének a határok, a magyar és a román gazdaság egyaránt pillanatok alatt tönkremenne, belefulladna saját árucikkeibe a külföldi áruk dömpingje, illetve belső túltermelési válsága miatt. Politikai téren mindenütt tapasztalható a nagy nemzetek öntudatra ébredése, miközben többségi és kisebbségi nacionalizmus is megfigyelhető a többnemzeti­ségű területeken, így Erdélyben is. Ilyen politikai viszonyok közepette pedig nem lehet szó arról, hogy az országrész önálló legyen. Pál Tamás Péter Az énekművész ünnepe Annyi kosztümös kép után ezúttal civilben mutatjuk a nép­szerű szegedi tenoristát, Juhász Józsefet, akik még nem ismernék meg az utcán, színházon kívül, civilben, azoknak is segítsünk: ő az, akinek illik köszönni. A pálya, a teljesítmény, a művészet, az ember iránti tisztelet kinyilvání­tásaként. Nem sokan vannak ugyan­is, akik hozzá hasonlót produkáltak volna az opera világában: tegnap este a­ Szegedi Nemzeti Színház ün­nepi előadásán százhuszonötöd­­ször énekelte nemzeti operánknak, Erkel Ferenc Bánk bánjának a címszerepét. A társulat nevében if­jú pályatársa, Busa Tamás köszön­tötte a neves tenoristát az előadás előtt, utána ünnepelte a közönség; mi is köszöntjük Juhász Józsefet az alkalomból, hogy százhuszonötöd­­ször volt Magyarország nagyura a színpadon. Fotó: Schmidt Andrea Feltaláltuk az embert... Lassan már megszoktuk őket. A telefonos-tévés játékokat. Először volt a flipper. Az egész ország engedékenyen mondta: FLIPP. FLIPP. Még a rádiókabaréba is bekerült. Ma pedig lehet, hogy sokan el is felejtették. Jött a mozaik, a teve, a torpedó és a dominó. Játszott az egész ország. Kaján néniért, külföldi utazásért, no meg a játék élvezetéért is mellékesen - már ha kapott vonalat. Szép lassan beépültek mindennapjainkba a játékok. Fél hat körül már nem is kapcsolok a kettes csatornára. Nincs miért. Nézzem, hogy szenved a műsorvezető, hiszen neki nem sok dolga van. Egyik nap azonban véletlenül odakapcsoltam, és új játékot láttam. Érdekeset és jót. Pedig semmi fantasztikus nincs benne. Az iskolából jól ismert amőbát játszották. Ám a néző nem a géppel, hanem a műsorvezetővel mérkőzhetett meg. Felüdülést hozott az az öt perc. Nem is a játékot néztem, hanem a műsorvezető arcát. Izgult, ideges volt, bosszankodott. Félszavak csúsztak ki a száján. Ökölbe szorította a kezét és görcsölt. S a végén, mikor ő nyert, megkönnyebbülten nagyot sóhajtott és örült. No persze vesztett is, hiszen ő is csak ember, hibázhat. Ekkor megadóan felnyögött és mosolyogva gratulált a játékosnak. Igazi emberi reakció. S hogy mi ragadott meg a játékban, hiszen nagyot legyinthetnek, nincs benne semmi pláne. Hát éppen ez az. Elgépiesedett világunkban feltaláltuk az embert. S ez is nagy dolog. Takács Viktor

Next