Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-27 / 49. szám

Kjem(csak) a húszéveseké a világ! - tapasztalhatta­­­ bárki, aki megnézte a Pop-rock fesztivál elődöntőit. S ez így van rendjén, így helyes, hiszen jó az öreg a háznál, a tehetség és a tudás mellett fontos a tapasztalat és a gyakorlat - gondolhatná bárki, aki nem látta az elődöntőket. Csakhogy. Be kell vallanom, s lehet, hogy tévedek, de én úgy gondoltam, a popfesztiválon ifjú trónkövetelő titánok tűnnek fel, üstökösként felívelő pályák indulnak el, vagy legalábbis némi biztatást kapnak a tehetséges fiatalok. Ehelyett azonban van néhány negyvenéves, soklemezes popsztár, akik ugyan semmi különlegeset nem produkálnak, dehát a zsűriben ülő kollegák szolidárisak. Megjegyzem, a kíméletlen ítészeken is érdemes végigtekinteni, az egykori nagy generáció tagjai, a lázadó fiatalok, ma már Liszt-díjasan, zenekiadó­igazgatóként ülnek és pontoznak. Csak azt nem tudom, hová tették a fülüket? Vagy legalábbis a mérleget, melynek serpenyőjébe dobálva a dalokat, kiderülhetne, hogy semmivel sem különbek az úgynevezett sztárok, a fiataloknál, így viszont megtörténhet, hogy a döntőbe jutó első tíz versenyző közül hét profi popsztár, s viaskodhat egymással Szűcs Judit, Délhúsa Gjon és a Pa-Dö-Dő.­­ Másrészt viszont tetszik az idősebbek mentalitása. M­­ A sokszor még pelyhedző állú tinédzserek őszinte hittel mondják a bemutatkozó filmecskékben, hogy ők bizony nyerni jöttek. A profik pedig csak egyszerű játékról, unaloműző versenyről,­­végre valami megmérettetéséről beszélnek. S hogy a bájos, tekintetével mit kezdeni nem tudó műsorvezetőlány többször is hangsúlyozta: a fődíj egymillió forint? Ó, hát erre szerintem egyikük sem gondol, hiszen ilyen nagy művészek számára csak a zene a fontos... Ne csüggedjetek fiatalok! Ha rajtuk múlik, soha sem lesztek felfedezvel Takács Viktor Tini Tallózó A Tschin Bumm zenész­magazin februrári száma új külsővel, nagyobb oldal­számmal és gazdagabb belső tartalommal jelent­kezett. Hírözön zúdul az olvasókra a magyar pop­zene, a jazz és a hang­szerpiac területéről. A lap munkatársai beszélgettek Hobóval és Som Lajossal, két oldalon beszámolókat olvashatunk az idei Midem­­ről, bepillanthatunk a Pi­ramis szuperkoncert kulis­­­szái mögé. Neves zenészek tesz­telték a Yamaha SY 85 típusú szintetizátorát, a Ta­ma Rockstar DX dobfel­szerelését, a Washburn D12 akusztikus gitárt és a Hohner szájharmonikákat. A szakmai ismertetők között olvashatunk arról is, hogyan lehet számítógéppel tervez­ni a hangosításban. A ze­nészmagazin végén talál­ható a bőséges Charts-lista, melynek segítségével a koncertszervezők kapcsola­tot teremthetnek a csapa­tokkal. A Tschin Bumm címében nem véletlenül szerepel a zenészmagazin kifejezés, hiszen ez az a lap, mely a nagyközönség számára bepillantást nyújt a muzsi­kusok és sztárok világába, ugyanakkor a zenészek és sztárcsinálók számára is hasznosak az újságban olvasható információk. Dominic Sonic Egy szimpatikus szuperszonikus A 28 éves Dominic Sonic a legnépszerűbb francia rockszólisták egyike. Pá­lyáját 1979-ben, a rennes-i Kalashnikov együttes front­embereként kezdte, majd a nyolcvanas évek közepétől gitáros-énekesként önállósí­totta magát. Bár hazájában főleg elektromos akcióiról híres, február közepén - Vincent Sizorn gitárossal kiegészülve - remek han­gulatú akusztikus koncer­tekkel lepte meg a pécsi és budapesti közönséget. Do­minic félórai ismeretség után megadta a lakáscímét és megengedte, hogy belekagylózzák legfrissebb demóiba, melyeket eddig csak lemezcége emberei hallhattak. Az interjúért sem kellett könyörögnöm. - Fekete öltönyben, fekete napszemüvegben jársz, a lemezeidet mégis nappal veszed fel, nem szereted az éjszakázást. Miben áll számodra a „rock and roll életforma”? - 1979-ben Bretagne-ban zöld hajat viseltünk, tisztára zombik voltunk. Az emberek megfordultak utánunk, a kocsik majdnem egymásba szaladtak. Azóta, ha a szellemiség nem is válto­zott, valahogy konszolidál­tabb lett a dolog: ma már nem úgy néznek rám, mint egy földönkívülire. Az éle­tem, a naptári beosztásom a zenéhez igazodik: stú­diómunka, lemezkiadás, turné, pihenés, komponálás. A hétköznapokon viszont teljesen normális életet élek a családommal. Ez az élet­­felfogás azért rejt magában egyfajta kockázatot is: ki tudja, meddig tart a nép­szerűség, ki tudja, lesz-e mit ennem egy fél év múlva? - Az eddigi lemezeiden 2-3 szám kivételével angolul énekeltél, az el­sőn feszes elektromos gitárok, a másodikon már nyugodtabb, gazdagabb, tradicionálisabb hangzás mellett. Mennyiben lesz más a harmadik albumod, melynek néhány héten belül kezded a felvételét? - Ezúttal szinte végig franciául fogok énekelni, mindössze két angol nyelvű dal lesz rajta. A ritmus - az előző lemezek szimpla, 2/4- ével szemben - most sokkal izgalmasabb, hangsúlyo­sabb lesz, egy kicsit a tánc­ütemek, a groove irányába tolódik majd. Több lesz az elektromos gitár is. Alap­jában véve ez a „Dominic Sonic-hangzás" érettebb, nagykorúbb változata lesz, ügyesebb hangszerelésben, általam eddig nem nagyon használt hangszerekkel, például riffszerűen meg­szólaltatott hegedűkkel.­ ­ Lesznek különleges vendégeid a lemezen?­ ­ Talán, ez a hangula­tomtól függ majd. Elliott Murphey, a hetvenes évek New York-i underground­­jának legendás gitáros­énekese, aki jelenleg Pá­rizsban él, biztosan vo­­kálozni fog néhány dalban. Déri Zsolt­ Fotó: Déri Miklós Cseh Tamás a SZOTE-klubban Drámázga­tunk A „Nyugati pályaudvar’ előtt hosszú sor. Van aki soron kívül jut be a SZOTE-klubba. Sietni kell, mindjárt kezdi. De Cseh Tamás még vár, hogy beszóljanak neki. Aztán hóna alá csapja a gitárt, kijön a női vécéből és elkezdi. Olyan sokan akarják látni, hogy nem lehet látni. Vannak, akik nem is próbálkoznak. Ezek csak hallgatják, mintha lemezről szólna hozzájuk. Pedig Tamás egyre jobb színész. Szóval a pályaudvar, Ecsédi meg Vizi és a többiek. Például a zöld­határmenti Tímea, az ENSZ-csapatok teveháton, a Horvát és Cseh nevű magyarok táblával a nyakukban, hogy ők magyarok. Csupa valószerűtlen, magunkkal azonos figura. Senki nem akar már emlékezni a jövőre sem. A többség alázatosan buta, csak az jár jól, aki megtanul figyelni. Legalábbis ezt beszélik. A női vécében közben vesze­kednek, kihallatszik a kajabálás. Hegyezni kell az ember fülét, ha hallani akar valamit abból, amiről Tamás beszél. Aztán arra lesz figyelmes ez a fülét hegyező ember, hogy a Bereményi-figurák megele­venednek, észrevétlen lejönnek a színpadról. Elvegyülni. Az ajtónállókat nem zavarja Cseh Tamás, elvégre nem azért vannak a bent és a kint között félúton, hogy a színpadra figyeljenek. Nekik fontosabb feladatuk van. A rendbontók kiemelése. A baj megelőzése, ők az ENSZ-csapatok. Figyelnek tehát. És valami másról beszélgetnek. Valaki más, a szel­lőztetésért is felelős, most váratlanul megnyomja a zöld gombot. Az áhítat, az odaadás, az előadás csendjét vészjósló morajlás töri meg. Felbőg a friss levegőontó. Tamás meg csak mondja a magáét, mintha mi sem történt volna, így megy ez egy-két percig. A technikus erre ad a ka­kaónak, hogy jobban halljuk a műsort. Aztán ismét elcsendesül a terem, csak Cseh Tamás mesél. Most éppen arról, hogy a Benda Timi várandós. Nem tudja, ki az apja a gyereknek, csak azt, hogy külföldi lehet. Valami román, vagy szerb, efféle. Vagy az a dagadt német lenne, a kamionparkolóból? Mellékes. Az eljövendő gyermeket magyarnak kell nevelni és kész. Két lány, amolyan jól szituált-féle csak a Tamásért jött, és jól he­lyezkedtek, mert láthatják is. Na, szóval ezek a lányok nem kíváncsiak a Tímeára, aki nejlonszatyron ülve árul a piacon. A szituáltak egyike arra kíváncsi, a másik hol vágatta a haját, meg arra, hány nappal előtte kell bejelentkezni a hajszobrászhoz. Szóba hozzák a divat változásának trendjét és hasonló mindennapi problámákat, közben bámulják a Tamást. Hogy megöregedett! De azért még mindig jól néz ki, és a végén tapsolnak, mert a Tamás megérdemli a tapsot. Mert elgondolkodtat. És még nem tudjuk, most sírjunk ezen, vagy nevessünk, vagy így jó-e nekünk? Miután lejön a színpadról, még nem dönti el, menjen-e vagy maradjon. Szereti a szegedi estéket. Reggel háromig marad, bor és zentai lepény mellett. Körülveszik, hallgatják. Már nem kerül elő a gitár. Nem szól a dal. A monodrámák ideje van. Varga Iván Fotó: Révész Róbert SZOMBAT, 1993. FEBR. 27. TÁK - tovább tart nyitva Új időszámítás kezdődik márciusban a szegedi Tamási Áron Szabadidőközpont éle­tében. A klub március elsejétől hétköznap fél héttől éjfélig, havonta kétszer pedig éjjel kettőig várja a vendégeket. Az első ilyen rendkívüli alkalom március 4., amikoris a Cal­vados country blues cor­poration műsorát élvezheti a nagyérdemű. Közeli jövő. Nukleáris katasztrófa. Az ózonréteg riasztó elvékonyodása. Detroitban,elszabadul a pokol, a bűnözés soha nem látott méreteket ölt. Újfajta drog szedi áldozatait. A város nagy népszerűségnek örvendő rendőrkiborgja, a Robotzsaru mindent megtesz a törvény fenntartása érdekében. A kábítószer-ügyletekben érdekelt OCP multikonszern végleg ki akarja vonni a forgalomból a bádogkopót. A legmodernebb technológiát felhasználva kifejlesztenek egy mechanikus monstrumot, amelynek programjába alapparancsként a RoboCop likvidálását ültetik...

Next