Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
HÉTFŐ, 1993. MÁJ. 24.Riport 7 ■ Presztízscsata: hatóság kontra vállalkozók m Kell-e a városnak a patinás szórakozóhely? m A polgármester fagyija a „bezárt” cukrászdában Orbán Viktorra! - Soltvadkerten jó, Szegeden nem! m Szervánszkyék bedobják a törölközőt? - Minden fagylaltunkat pasztőrözzük - fogad Szervánszky Zoltán szinte kizárt a fertőzés. Egy pohár szegedi vízben több a baktérium, mint a mi édességeinkben. A szalmonellafertőzés egyébként bárhol benne van a pakliban. ■ Mit kifogásol a tisztiorvosi szolgálat? - Kezdjük talán azzal, hogy hogyan kifogásol! Az ellenőrök arrogánsak és elfogultak. Nem fogadom el, amit megállapítanak. ■ Úgy hírlik, a jegyzőkönyvet is széttépte, majd kizavarta az ellenőrző orvosokat. - Az első öt-hat alkalommal lenyeltem a békát, de azután betelt a pohár. Volt, hogy az ellenőrzést végzők fellökték a gyümölcsszirupos flakont, s csak azután kérdezték meg, mi volt benne. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál egészen másként látják a Virág ügyét. - A két legjobb szakemberünk ellenőrizte többször is a cukrászdát - állítja dr. Zimányi Mária főigazgató főorvos - Elképzelhetetlennek tartom, hogy arrogánsak lettek volna. Éppen ellenkezőleg, Szervánszkyék kezdték a háborút. Kijelentették, nem fogadnak el semmit, csak a tízparancsolatot. Közben széttépték a jegyzőkönyvet mondván, hogy kommunista ellenőrökkel nem tárgyalnak. Honnan indult a vita? A Virág épülete régi, apró lyukakból áll. Nehéz a közegészségügyi rendeletnek megfelelően kialakítani a cukrászüzemet. Az egészségügyi hatóság már a nyitáskor leszögezte: a tojást és a friss gyümölcsöket csak külön helyiségben, szinte hermetikusan elzárt körülmények között tárolhatják, fertőtleníthetik és moshatják. Csak a „steril" alapanyagok kerülhetnek a cukrászüzembe. Mivel ezt Szervánszkyék nem tudták teljesíteni, úgy adták ki az engedélyt, hogy csak létojást és mirelit gyümölcsöt használhatnak. Ők azonban semmibe veszik a közegészségügyi előírásokat. Az apróbb szabálytalanságokról már ne is beszéljünk - veti közbe dr. Hunyadi Ildikó városi tisztifőorvos. A vállalkozók azonban egészen másként érvelnek. Nem is tagadják, követtek el hibákat, de hatósági üldözés helyett, inkább segítséget várnának a tisztiorvosoktól. - Egyszerűen nem értem, miért nem lehet felfogni, hogy a pasztőrözés legyengíti a baktériumokat. Százmilliót költöttünk a szupermodern, zárt rendszerű berendezésekre éppen azért, nehogy baj történjen. Most újabb 1 millió márka bajor kölcsönt hívhatnánk le a bankból a további fejlesztésre. De ilyen körülmények között szó sem lehet róla. ■ Soltvadkerten is ezzel a technológiával dolgoznak? - Hajszál pontosan. ■ Ott is van tisztiorvosi szolgálat? -Természetesen. ■ Ott rendben megy minden? - Igen, de az már Bács- Kiskun megye. Huszonnégy év alatt, mióta cukrászdánk van, egyetlen fertőzés sem történt nálunk. Akárcsak egy év alatt a Virágban. Az az igazság, hogy annak idején egy patkány- és csótányfészket vettünk meg. Az senkit sem zavart. Harminc teherautó szemetet hordtunk ki a pincéből azért, hogy a patkányok ne szaporodhassanak tovább. Ha a pincében nem is, de a cukrászüzemben szétnézünk. Nekem megfelel a rend és a tisztaság is. Persze én nem vagyok szakember. Nézze meg! Hófehér zsákokban, húsz centi magas trepniken tároljuk a lisztet. És mi került a jegyzőkönyvbe? ■ Mi? . — Hogy nálunk minden a földön hever. Hát mondja ezek után, hogy nincs az ellenőrökben rosszindulat. Csütörtökön késő délután újabb fordulatot vett a Világháború. A tisztiorvosi szolgálat telefaxon küldte át a határozatot: a cukrászda működését felfüggeszti, ami egyenlő az azonnali bezárással. Szervánszkyék azonban - vállalva azt is, hogy az egészségügyi hatóság rendőri segédlettel pecsételteti le a helyiséget - pénteken is kinyitottak. - Naponta milliók mennének veszendőbe, ha bezárnánk. Itt a nyár, a fagylaltszezon és jönnek már a turisták is. Mi hajlunk a megegyzésre: maradjunk nyitva és menet közben kijavítjuk az apróbb hibákat. Dr. Zimányi Mária főorvos azonban hajthatatlan. A közvetlen fertőzésveszélyre hivatkozik, csak akkor tárgyal a vállalkozókkal, ha azonnal ráteszik a lakatot a cukrászdára. - Óriási a fertőzésveszély, a felelősség pedig a miénk. Pontosabban a miénk volt, hiszen ha nem zárnak be a vállalkozók, ezután már csak ők felelnek azért, ha történik valami. ■ Szervánszkyék azt állítják, Önök szinte üldözik őket. - Szó sincs erről. Senkihez sem voltunk annyira toleránsak, mint hozzájuk. ■ A régi Virág megfelelt, mióta vállalkozók vették át semmi sem jó? - Mi egyformán követelünk mindenkitől. De van egy óriási különbség: régen nem volt helyben cukrászüzem. Mi csak a törvényeket akarjuk betartatni, mert ez a kötelességünk. Nem engedhetjük meg, hogy a vállalkozók veszélyeztessék a vendégek egészségét. Szó sincs arról, hogy elavult, 1953- as rendelet rabjai lennénk. Tíz éves a jogszabály, amire hivatkozunk. Egy esztendő alatt valóságos presztízsháború állandósult a két fél között. De mit tesz a város vezetése, hogy ne legyen szegényebb Szeged egy Virág cukrászdával? Dr. Lippai Pál polgármester, mielőtt belevágnánk a beszélgetésbe megjegyzi, csütörtökön este a papíron már „bezárt” Virágban fagylaltozott maga is Orbán Viktor képviselővel. A polgármester úr azonban láthatóan jó színben van. - Egy éve már kiálltunk a Virág mellett. Nem engedtük, hogy autószalont nyissanak a városképi jelentőségű cukrászda helyén. ■ Azóta mégis állandósult a háború. Közbelép-e a polgármesteri hivatal? - Igen. Hétfőre az érdekelteket személyesen hívtam meg egyeztetésre. De tudomásom szerint minimális gondjai vannak Szervánszkyékkal a tisztiorvosoknak. Nem is értem, miért nem teljesítik a vállalkozók, amit kérnek tőlük. Szervánszky Zoltán másként látja az egészet: - Ebben az épületben olyanok az adottságok, hogy lehetetlen teljesíteni, amit kérnek. Már alkudozunk a mellettünk lévő száz négyzetméteres helyiségre, ami a társadalombiztosítási igazgatóságé. Jók az esélyeink, csak nagyon lassan halad az ügy. Szeretnénk a Virágot megvenni, hiszen az elképesztő, hogy már száznegyven milliót invesztáltunk abba, ami nem is a miénk. ■ Most viszont meghirdették a cukrászdát! Belefáradtunk a háborúskodásba. Mi nem akarunk elmenni innen, legfeljebb hagyjuk magunkat elüldözni. Csak egy kis toleranciát vártunk volna el, de nem kaptuk meg. ■ Nem érzi úgy, hogy most sarokba térdepeltetik a várost? - Higgye el, nem ez a szándékunk. Senkit sem akarunk zsarolni, békés megegyezésre játszunk még most is. Késő délután a Kis Virág előtt százával állnak sorba fagylaltért. Még hosszan beszélgetünk, amikor aprócska gyermek szalad oda hozzánk. Apu, apu... - kezében hatalmas adag fagylalt. Szervánszky Zoltán szelíd határozottsággal kérdez vissza: ■ Gondolja, hogy adnék a gyereknek, ha nem lennék száz százalék biztos a dolgomban? Halas Gábor Világháború: a tojáshéjon is el lehet csúszni? Tisza, szabadtéri játékok, nemzetközi vásár és Virág cukrászda - sorolja bármelyik idegen, ha Szeged szóba kerül. A patinás cukrászda ugyanis nem egy a sok közül, hanem a Virág. Ezért is örült a város, amikor tavaly a jónevű soltvadkerti cukrász testvérpár, Szervánszkyék vették meg, pontosabban bérelték ki a Virágot. Néhány hónapi csend után azonban szinte állandósult a háború a vállalkozók és az egészségügyi hatóságok között. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat azt állítja, hogy a cukrászda több szempontból is erősen fertőzésveszélyes. A több mint 140 milliót befektető vállalkozók azonban azt kifogásolják, hogy az elavult „köjál-rendelet” nem ismeri a világszínvonalú cukrászati gépeket. Gyermekek, madaraik, fák napja a Talent Centerben (Folytatás a 1. oldalról.) Most már önállóan készítgetik az újabb odúkat a gyermekek, akiknek pedig nem jut az egy szem kalapácsból, azok Gyuri bácsival feketerigó-fészeknézőbe indulnak. Megint ifjonc a nyakba, fentről tudósít, mit is rejt a vadalmafa ágai közt meghúzódó fészek. Némi tollpihén kívül semmi egyebet, s mivel a madár csak egyszer használja otthonként a fűből font kosárkát, leveszik a fáról, majd egy kislány féltő gondossággal „tenyerén hordozza” a természet ajándékát. A terembe visszamenet még útbaejtik a fa alatt láthatatlanul megfeszülő madárfogó hálót, hátha akad meggyűrűzhető madár. Reggel egy mezei veréb repült neki a hálónak, Gyuri bácsi óvatosan kibontotta a fekete hálóból, majd egy szemvillanás alatt rákerült a gyűrű a madár vékony lábára. Érteni és szeretni a természetet. - Alig tudtam megfigyelni. - Nem vártam vele sokat, olyan gyors volt - vallottam be hiszen amilyen kicsi, olyan utólag erősen csíp a veréb - mutatja ujjhegyén a kis sebet Csizmazia György. Zsebéből drótra fűzött gyűrűket halász elő, majd mutatja, hogy ezt például még Herman Ottó használta. De akad a világháború idejéből származó madárlábravaló is. Időközben a sétány majd minden tájára került madárodú, jöhet már a vígan csivitelő madársereg. Üres most a madárfogó háló is, mielőtt megindulnának a terem felé a gyermekek, Gyuri bácsi kijelöli Gábort: - Te itt maradsz és figyeled a hálót. - Én is, én is! - hallatszik több helyről, a fészekben anyjukra váró kismadarak csivitelésének módjára. Madártani előadás helyett Vadvízországról mesél Gyuri bácsi a teremben, az apróságok kíváncsian hallgatják, nem fészkelődnek ülőgumóikon. Megismerkednek a tövisszúró gébiccsel, a gulipánnal, a kanalasgémmel, a vörösgémmel, a diakockákon láthatnak karón - ülő - varjút, „vak” varjúfiócskát, s egy érdekes újszegedi postaládát, ahová Délmagyarország helyett (dél)madár jár - ideális odúnak tűnt a ládikó egy verébpárnak. A képes kalandozás végén jő a hírnök s jelenti: újabb verebet fogott a háló. A gyermeksereg kifele indul, majd tisztelettudóan veszik körbe a vergődő házi verebet. Elröppen a délelőtt, hazamennek a kicsinyek. A Gyermekek, Madarak, Fák Napja véget ért, de csak itt a Talent Centerben, hiszen valójában minden nap a gyermekeké - a madaraké és a fáké. - Nem az a cél, hogy madarászok legyenek, foglalkozzanak csak mindenféle mással, matematikával, fizikával, számítógépekkel - mondja a búcsúzóul Csizmazia György. - Zöld ruha és természetvédő jelvény nélkül is lehet valaki természetvédő. Csak érteni és szeretni kell a természetet... Takács Viktor Fotó: Schmidt Andrea