Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

2 Krónika ■ Nemzeti gyász Belgiumban Elhunyt Baldvin király Vasárnapra virradóan 63 éves korában szívroham követ­keztében elhunyt I. Baldvin, Belgium királya. Az uralkodót a spanyolországi nyári reziden­ciájában, Motrilban érte a ha­lál, ahol július 22-e óta nyári szabadságát töltötte. Jean-Luc Dehaene belga kormányfő va­sárnap délelőtt rendkívüli ülé­sre hívta össze a minisztertaná­csot, amely az alkotmány értel­mében az új király trónra lépé­séig testületileg látja el az ural­kodói teendőket, így például a törvények szentesítését. I. Baldvint 1951. június 17- én koronázták Belgium ötödik királyává, miután édesapja, 111. Lipót - akinek a második vi­lágháború során tanúsított ma­gatartását utóbb sokan hevesen bírálták - javára lemondott a trónról. Egészségi állapotáról már évek óta tudni lehetett, hogy nagyon törékeny, tavaly egy komoly szívműtéten is átesett. Közéleti teendőit ennek ellené­re szinte halála napjáig követ­kezetesen ellátta. I. Baldvin 1960 decemberé­ben vezette oltárhoz Donna Fa­biola de Mora-t, egy nagy múl­tú spanyol arisztokrata család­ leányát, házasságukból azon­ban nem született utód, így a trón, az alkotmány rendelkezé­se szerint öccsére, Albert her­cegre, vagy ha ő nem óhajt élni uralkodói jogával, valamelyik gyermekére száll majd. Albert­nak egy fia - Fülöp herceg - és egy lánya - Asztrid hercegnő - van. Bár két évvel ezelőtt olyan értelemben módosították az utódlási rendet, hogy immár női leszármazott is uralkodóvá koronázható, az elmúlt két év­ben azonban félhivatalosan Fü­löp herceget tekintették a tényleges trónörökösnek. Az alkotmány rendelkezése szerint a király halála után leg­később tíz napon belül össze kell ülnie a parlament két házá­nak, hogy döntsön az új király - vagy királynő - személyéről. I. Baldvin holttestét a belga légi­erő egy gépe még vasár­nap hazaszállította Spanyolor­szágból Belgiumba, ahol egyéb­ként nemzeti gyászt rendeltek el. I. Baldvin mindig szívesen játszott egy-egy sakkpartit Fülöp herceggel. (MTI - Telefotó) Délmagyarország HÉTFŐ, 1993. AUG. 2. ■ Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap legalább tíz nappal elhalasztotta a 73 éves John Demjanjuk kitoloncolását az országból. Ez idő alatt a leg­főbb ügyész kivizsgálja azt, hogy lehetséges-e újabb bíró­sági tárgyalást kezdeményezni az 1988-ban tömeggyilkosság vádjával halálra ítélt, majd a múlt hét csütörtökén felmentett Demjanjuk ellen. Az eredeti terv szerint az ukrán származású Demjanju­­kot vasárnap délután szállítot­ták volna Kijevbe. Időközben azonban a Kadh elnevezésű jobboldali, nacionalista párt, valamint hat, az egykori náci táborokat megjárt túlélő kere­setet nyújtott be a legfelsőbb bíróságon, azt állítva, hogy Demjanjuk a sobibori koncent­rációs táborban részt vett zsi­dók megsemmisítésében. Öt éve Demjanjukot azzal a váddal ítélték el, hogy ő volt a treblinkai megsemmisítő tábor „Rettegett Ivánja”. Egy később előkerült szovjet dokumentum azonban kétségessé tette, hogy az elítélt azonos lenne a treb­­linkai hóhérral, ezért a napok­ban felmentették. A most be­nyújtott kereset azt állítja, hogy Demjanjuk Sobiborban részt vett a zsidók megsemmi­sítésében. A legfelsőbb bíróság ennek alapján utasította a fő­ügyészt, hogy vizsgálja ki az új ■MMmMMMMMMMMMBMMMMm­ per kezdeményezésének a le­hetőségét. Maga Demjanjuk, aki jelen­leg egy Tel-Aviv melletti bör­tönben tartózkodik, változatla­nul azt bizonygatja, soha sem­milyen táborban nem volt őr. Ügyvédje egyébként vasárnap az izraeli hadsereg rádiójának nyilatkozva kijelentette: a hatá­rozat szövegének ismeretében fogalmazza meg válaszát. A jeruzsálemi Wiesenthal­­központ igazgatója, Efrájim Zuroff üdvözölte a Demjan­­jukkal kapcsolatos legújabb bí­rósági döntést.­ ­ Újabb fordulat a Demjanjuk-ügyben AZ USA katonai tervei a szerbek ellen (Folytatás az I. oldalról) London és Párizs immár lé­nyegében egyetért a még csak vázlatosan kidolgozott katonai tervekkel, amelyek azt is je­lenthetik, hogy az eddiginél több légiegységet vezényelnek a térségbe. Washington azon­ban Jeremy Boorda amerikai tábornokot, a NATO dél-euró­pai főparanacsnokát kívánja megbízni a terv végrehajtásá­val, nem biztosítva vétólehető­séget a francia Jean Cot tábor­noknak, a balkáni ENSZ-csa­­patok parancsnokának. ■­ ­ Hívja össze Clinton elnök haladéktalanul a NATO tagál­lamainak csúcstalálkozóját, s addig függesszék fel a genfi tárgyalásokat - javasolta vasár­nap közölt cikkében Robert Dole szenátor. Az ellenzéki re­publikánusok kongresszusi vezetője szerint ultimátumot kell adni a szerbeknek, és ha nem adják át az ENSZ-nek ne­hézfegyvereiket, s nem en­gedik át a segélyszállítmányo­kat, akkor bombázni kell őket. A korábbi, a (republikánus George Bush elnök vezette) amerikai kormány felelős rö­vidlátó politikájáért, de hibás utódja is: a korábbi washingto­ni bejelentés, hogy az eddigi­nél többet nem tudnak tenni a balkáni válságban, veszélyes jelet küld az agresszoroknak szerte a világon. A NATO jö­vője forog kockán, Ameriká­nak vezető szerepet kell vállal­nia, míg a szerbeket hagyomá­nyosan pártoló Moszkvánál a nagy segítség fejében ragasz­kodni kell ahhoz, hogy külpo­litikájuk is megváltozzék - írta Dole.­­ A szlovák kormányhoz kö­zel állónak tekintett Republika című lap szombati száma meg­kezdte Vladimír Lokvenc mér­nök bősi emlékiratainak közlé­sét. Lokvenc - aki Gustáv Husák­­kal állt sógorságban - az előző rendszerben évekig volt a bősi erőmű építésének és üzemelte­tésének kormánybiztosa. A lap az egykori kormány­­biztost az erőművel kapcsola­tos események tanújaként idézi meg, és a sorozat bevezetőjé­ben azt írja, hogy Vladimír Lokvenc mérnököt tartósan foglalkoztatja a kérdés, vajon déli szomszédaik, a magyarok miért állították le az építkezést és miért szegték meg az 1977- es elnöki szerződést. „Bős tanúja” - Amikor ma valaki a­z érvel, hogy az érintett terük 1-5 százaléknyi részén ro­szabbodtak az állapotok, aki nem akarja tudomásul venn , hogy a maradék 95-99 száz­léknyi területen a viszonyai javultak, vagy javulni fognak. Ezt a magyar szakemberek is tudják.Hangjukat azonban csak szerényen hallatják, mert fél­nek, attól rettegnek, hogy a túl­­nemzetiesített mai magyar kör­nyezetben hazaárulóknak kiált­ják ki őket - írja. Nem vagyunk benne A kémkedés alapos gyanú­jával március óta előzetes le­tartóztatásban lévő, a szlové­niai fegyverszállításban is érin­tett Dieter Hofmann osztrák állampolgár ügyével kapcsolat­ban Magyarországon egyetlen belügyminisztériumi tisztség­­viselőt sem tartóztattak le. En­nek közlését a Belügyminiszté­­rium sajtófőnöke, Szabó Eszter kérte vasárnap az MTI-től. A belügyi szóvivő a bécsi Kurier szombati cikkére rea­gált. A lap a Mariborban felfe­dezett fegyverszállítmány kap­csán azt állítja, hogy egy ma­gas beosztású minisztériumi tisztségviselőt is letartóztattak Budapesten. weesHeaneHHSHHmeesHSHHSHSKHKeaesHHHHHM ■ A Fekete Mária. Az is isme­ri, aki most először jár itt. Egész búcsú alatt, de még a virrasztás idején is, alig van perc, hogy ne térdepelne, állna valaki előtte magába merülten. Körötte a fal márványtáblács­kákkal, s feliratokkal van ki­rakva, egyikről sem hiányzik a szó: hála. Ezerki­lencszázötven­­hétben valaki azt íratta ide: „Fogolykiváltó Boldogas­­­szony. Köszönöm. " Távirat jött a történelemből. Ez is a kegy­kép titkai közé tartozik. Sokan találgatták már, miért övezi Haviboldogasszony napján oly evilágian bensőséges hangulat e helyet, épp a mellékoltár előtt, s miért messzibb, elérhe­tetlenebb a másik, a főoltár Napba öltözött asszonya, a szegediek királynője. Bálint Sándor úgy vélte, mert igen közel van, megszólítható. Az előtte álló szemtől szembe ta­lálja magát vele. A Fekete Má­riához úgy lehet szólni, hogy eközben arcán a mindennapok borúja mögül elősugárzó reményt pillantja meg az em­ber. Nem tudom, Amadeo Mo­digliani a századelőn ismerte-e a Szerecsen Máriát és czens­­tochovai eredetijét, amikor tisztavonalú, szomorú­ gondol­kodó nőalakjait festette. De merengő arcuk oly hasonlatos az alsóvárosi Mária-kép voná­saival, hogy a szemlélő akarat­lanul arra gondol: a megszemé­­lyesülés századokon át sem változik. A századok! Mit sem vettek el belőle. Juhász Gyula épp olyannak látta, amilyennek a búcsús, a látogató látja ma, mindjárt­ ismerősnek, áttűnően szelídnek. És bizonnyal ilyen­nek látta Sobieski János len­gyel király, amikor 1683-ban czenstochowai mása előtt imád­kozott a törököt Bécs alatt vég­képp visszaverő keresztény se­reg győzelméért. Mondják ugyan, s mily bocsánatos hív­sága ez a történelemnek, ami csak uralkodókkal s hadvezé­rekkel fordul elő, mert Alsóvá­ros népe, lám, mennyire ön­kéntelenül és őszintén alakítot­ta ki a Fekete Mária kultuszát - mondják, hogy némi nézet­­különbség is lett volna ezután Sobieski és az osztrák császár, I. Lipót között, aki a Passaui Szűzanya képe előtt imádkozott a harmadik, mindent eldöntő ostrom előtt, nézetkülönbség, afölött, hogy a passaui, vagy a későbbi czestochowai Mária segítette-e győzelemre a ke­resztényeket (amely most a lengyelek nemzeti kegyképe, s úgy tartják, maga Lukács evan­gélista festette meg). A ma­gyar köztudat, úgy tűnik, e bar­naarcú Máriát választotta, mert a tizennyolcadik században már szerte Magyarországon is­merték, s ekkor, a század ele­jén kapta a ferences templom is a mellékoltáron látható fest­ményt. A Fekete Mária előtt álló két méretes gyertya jócskán megfogyatkozik, mire leszáll az éj. Véget ér a görög katoli­kus liturgia, a templom mélyén rázendítenek a búcsúsok. Ismét szokás a templomal­vás, ha nem is a templomban, de a kolostor folyosóján. A fe­rences barátok pontosak, tapin­tatosan és szolgálatkészen in­téznek mindent. Itt is, ott is fia­tal barna köntösű szerzeteseket látni, egész éjjel. Ha kell, Szent Ferenc követője Trabant­ba ül, és két­ bottal tipegő anyókát visz haza, pár órai nyugovóra. A nagykátaiakat, nagykanizsaiakat s a hagyomá­nyosan búcsújáró Szeged-kör­nyékieket alsóvárosi családok fogadták be erre az éjszakára. Van, ki háznál, van aki a bú­csús autóbuszban pihen meg. Legtöbben azonban virraszta­­nak. Szeged alszik. A templom előtti rét is kihalt, idekint sem­mi nem őrzi a hajdani búcsúk szekeres-tábortüzes hangulatát, semmi, csak a halk harmonika­szó. Maroknyi ember ül a holdfényben, nagykátaiak lehetnek, az ő har­monikáik kísérik majd reggel a körmenetet. A vásárosok bódéi körül sötét van, mes­szebb a körhinta karjai leeresztetten állnak, mintha inkább lábak lennének. Az ecetfa alatt kegy­szerárus virraszt, odabenn nemrég ért véget az éjféli mise. Amint a harmonika elhallgat, a templommélyből kihallatszik a búcsús asszonyok kórusa. Sza­kadatlanul, ének ének után. Né­ha egy-egy öregasszony biceg ki, kissé lehűlt, szól a kint áll­dogálóhoz. Lehűlt, mondja az. Kevés szó esik. A gyertyák lassan elfogy­nak, fölöttük a Fekete Máriát közrefogó két szoboralak keze is kormos már. Egy pillanat, és elalszik az ember. Aztán mégsem. Álomba sem merül, de föl sem ocsúdik, ez a vigília sajátsága. Ki-ki áhítatos fáradt­ságba merüljen, és mégis teljes figyelemmel teli. Az ének fél­beszakad, egy férfihang imát mond, aztán egy érces, öreg, de nagyon ismerős asszonyi hang ismét énekbe fog, utána egyenként a többi is; a templo­mi zengés visszatér eredeti medrébe. A Fekete Máriához remegő léptekkel egy halvány arcú anyóka jön. Mintha nagy lépcsőfokokat járna meg, lépé­senként m­egáll. Aztán kön­­­nyen, mint a pihe, oly súlytala­nul ereszkedik térdre. A térdreereszkedések! Ha valaki gyűjteménybe fogná e búcsús éjjel térdreereszkedése­­it, bizonnyal sokat tudna meg az emberi természetről. Az asszonyok fürgén, gyorsan teszik, valami hirtelen jött élénkséggel. Egyszerre, egy­formán, szinte könnyedén, s e mozdulatokkal kinyílik az ad­digi eltévedtség, s csak akkor zárul be ismét, amikor a ráncos ujjak egymásba kapaszkodnak. A féri fáké a nehéz mozdu­lat. Lassan hajlik a térd, hozzá­szokott, hogy nehezen adja meg magát. S amikor felállnak, szemük egy pillanatra zavartan kutat a templom kitárt kövén, mintha ezt a percnyi megadott­­ságot palástolni kellene vala­hogyan. A búcsús férfiak, a „csöndes és komoly nép”. Lát­tam, ott volt közöttük a Juhász Gyuláé, a boszorkányos szem­mel vigyázó, „az imádságos magyar Rasputin ”. De mihelyt a keresztúti ájtatosság utolsó stációja is megvolt, s kiballa­gott a templomból, borzas, el­csigázott öregemberré vált, barna homlokukra pár ősz tincs ragadt, éles kék szemmel meg­nézett, és ő is azt dörmögte: le­hűlt. Lehűlt, válaszoltam. Oly törődött ez a nép itt. Panek Sándor ■ A Fekete Mária ünnepén fsSarokkő az idő folyásában „Időpont, egy darab sarokkő az idő folyásában, amelynek napját mindenki tudja és ismeri. Miként egyes régebbi események idejét úgy szokás meghatározni, hogy azok a nagy víz előtt vagy után történtek-e, akként a „havi" napja is karó az élet nagy homokjain, s a dolgok, miket az emlékezet megőriz, körébe csoportosulnak.” Tömörkény István írja ezt, 1902-ben az alsóvárosi Havi­­boldogasszony nagybúcsúról, a szegediek egykori köz­nyelvén a ,,havi"-ról, e kétarcú ünnepségről, amely már az ő idejében is meg kellett hogy tűrje a jámbor ájtatos­­ság mellett a nagyon is világi mulatságokat. Hanem míg emezeknek helyét, az alsóvárosi kapualak sátraitól, a huttyánoktól, s a templom melletti réten táborozó búcsú­sok kis füzeitől mára az utcai árusok, pár szomorú céllö­völde meg néhány csupasz körhinta vette át, a ferencesek Fekete Máriája, a mellékoltár kegyképe ma is ott fogadja a virrasztó búcsúst. ff A Fekete Mária előtt (Fotó: Hárs László)

Next