Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-02 / 101. szám

HÉTFŐ, 1994. MÁJ. 2., 84/101. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT ■ Politikamentes majális Ha valami, a tavasz elkezdődött - Láttad Komócsin elvtár­sat? - szögezte nekem a kér­dést a Dugonics téren az egyik szegedi városatya tegnap dél­előtt. De úgy ám, mintha ufó­val találkozott volna. - Nem, nem láttam - vála­szoltam színlelt közömbösség­gel. Hogy a hír nem hozott tűzbe, annak legalább két oka volt. Egyik: a szerkesztő a lelkemre kötötte, hogy a május elsejei riport szigorúan politi­kamenetes legyen, a másik: az MSZMP egykori megyei főura nem szokott volt időt veszte­getni holmi újságírókra, semmi esély egy érdekes riportra. (Hogy lehetett-e riportot írni, erről a 3. oldalon) ■ Varázslat két órában Kínai cirkuszművészet ■ A „Kínai Nemzeti Cirkusz” huszonöt fős társulata vasárnap két előadásban - délelőtt fél tíz, és délután 1 órakor - be­mutatta a szegedieknek, mit ta­nultak az elmúlt kétezer évben az ázsiai ország akrobatái. Az emberi ügyesség és erő mű­vészei ugyanis Kínában már sok évszázaddal ezelőtt is elkápráztatták közönségüket. (írásunk a 15. oldalon.) ■ Komáromból Komárnéba Boross-Moravcík* találkozó Magyar-szlovák kormányfői találkozót tartottak vasárnap este Komáromban. A meg­beszélések - a magyar részen - Dél-Komáromban kezdődtek, annak hangsúlyozásával, hogy Boross Péter és Jozef Morav­­cík tárgyalásain nem születik konkrét megállapodás, de minden, a kétoldalú kapcsola­tokban fontos kérdésről - így a magyar kisebbség helyzetéről, Bős-Nagymaros további sorsá­ról, a kettős adóztatás eltörlé­séről, valamint új határát­kelőhelyek megnyitásáról - véleményt cserélnek. A meg­beszélést - amelyet a nemzet­közi sajtó is élénk érdeklődés­sel kísért - a két kormányfő a késő esti órákban a szlovákiai Komárnóban fejezte be. Az éjszakai órákban - már lapzár­ta után - Boross Péter és Jozef Moravcík sajtótájékoztatón értékelte a találkozót. Silajdzsics légitámadásokat sürget Haris Silajdzsics, Bosznia- Hercegovina miniszterelnöke ismét légitámadásokat sürge­tett a boszniai biztonsági zónák védelmére. „Az Egyesült Nem­zetek Szervezetének nem szabad többé a semleges köz­vetítő szerepét játszania, cse­lekednie kell. Légitámadásokat kell intéznie mindazok ellen, akik ENSZ-határozatokat sértenek meg. Silajdzsics sze­rint „Európa bűnrészessé válik a bosznia-hercegovinai nép­irtásban, mivel engedi, hogy a belgrádi kormány zavartalanul megvalósíthassa a nagyszerb birodalom megteremtését célzó tervét.” A miniszterelnök a­ vasárnapi német lapban azt is kifejtette, hogy „az, aki Bosznia-Hercegovinában nem segít, kanócot gyújt meg, s a tűz egész Európát lángba borítja.” Silajdzsics Bosznia ügyében világméretű békekonferencia megtartására is felszólította a nemzetek közösségét. ■ Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje napját (május 4.) megelőzve, szombaton dél­előtt a szegedi Széchenyi téren tűzoltó-bemutatónak lehetett a szemtanúja többszáz polgár­társunk. Mintegy jelképesen, az eszközök és bátor emberek parádéja úgy zajlott, hogy be­mutatójuk java részét a város­házának háttal állva tartották­­ jelképesen, hangsúlyozzuk, mivel a megnyitó beszédet tartó dr. Lippai Pál polgár­­mester tényfelsorolásában megemlítette, hogy a város vezetősége felismerte, milyen anyagi fejlesztésekkel növel­hető a lakosság biztonsága. (A bemutatón pl. láthattunk egy olyan fecskendős gépkocsit, mely két hete került Szegedre, az önkormányzat s a támogató gazdasági egységek jóvoltá­ból). Egyszóval: a tűzoltóság és az önkormányzat valóban „háttal” áll egymásnak­­ tá­­mogatólag, azonos érdekvona­lak mentén. Mit láthattak a bemutató nézői? Szirénázás után gyors­­beavatkozó sugarak locsolták a park virágait s növelték a szö­kőkút hozamát; két emelőko­saras s egy létrás kocsi is be­mutatta „nyalánksága” hatá­rait; műszaki mentés keretében­­ személygépkocsi „ütközött” Családi hétvége a Stefánián • A Százszorszép Gyermek­ház, és a Kompánia Gyerek­iroda jóvoltából megint jól kijátszhattuk,­­szórakozhattuk magunkat a múzeum mögött, a várfal tövében tarott, szombati „Családi hétvégén." Színpadi produkciók, zene és tánc, ve­télkedő és ügyességi játék - itt csak szántszándékkal lehett unatkozni. A Stefánia ezúttal is kiváló helyszínnek bizonyult, a koranyári meleget hozó időjá­rás is kegyeibe fogadta az ér­deklődőket. Képünkön „Cak­­kos, a pénznyelő sárkány” „rémisztgeti” a bábjáték kö­zönségét... Ny. P. Fotó: Schmidt Andrea ■ Tűzoltónap „Háttal” a városházának... autóbusszal...) láthattuk, mi­ként oltanak rövidzárlat okozta motortüzet s hogyan oltalmaz­zák az életet fém vágóval; a fülsiketítő turbóreaktív gép­járműről pedig megtudhattuk, hogy az olajfúrótornyok tüzé­nek hatékony oltója... A sikeres és látványos be­mutató után a nagyközönség -gyerekek és felnőttek - test­közelben próbálhatta ki a felvonultatott gépparkot. Külö­nösen a gyermekek éltek e le­hetőséggel... Fotó: Schmidt Andrea

Next