Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
VI. Március IdusaKedd, 1995. Márc. 14. Petőfi Sándor A Tisza Nyári napnak alkonyulatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében. Nem akarta, hogy a nap súgara Megbotoljék habjai sodrába'. Sima tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő: benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. Másfelől, a Tisza túlsó partján, Mogyoró s rekettye-bokrok tarkán. Köztük egy csak a nyílás, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők úsztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be. Nagy távolban a malom zúgása Csak olyan volt, mint szúnyog dongása. Túl van, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsóját mig telemerítette, Rám nézett át, aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam. Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy tementül inkább hallgatsz. Annál többet, annál szebbet mondasz. ■ Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzájuk: „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója. ” Pár nap múlva fél szendergésemből Félrevert harang zúgása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot! Kétszáz éve született Vásárhelyi Pál, a magyar reformkor mérnöke, aki oroszlánrészt vállalt az alföldi folyók szabályozásában, megteremtve a biztos alapot az Alföld jövendő élete számára. Szepesolasziban 1795. március 25-én látta meg a napvilágot, ahol édesapja tanítómester volt. A fővárosban szerzett mérnöki oklevelet. A fiatal tehetségre Széchenyi István figyelt föl, akit már 1819-ben Nagyváradon a Tisza, a Körösök és a Berettyó folyók árvédelmi jellegű fölmérésével bíztak meg. A reformkor lánglelkű apostola, akinek munkájában műszakilag jártas tanácsadóra volt szüksége, magával vitte angliai tanulmányútjára is. Együtt dolgoztak a nagyszabású al-dunai víziút építésében, a Fertő lecsapolásában, de Széchenyi bevonta őt a Lánchíd tervezési és építési munkálataiba is. Vásárhelyi Pál első tudományos munkája latin és német nyelven jelent meg Pesten, 1827-ben, melyben („Introductio in praxim triangulationis”) tanúságot tett a háromszögelésben való kiváló és gyakorlati jártasságáról. A nemes gróf barátja és munkatársa szerepében vett részt az 1833-tól kezdve három évig tartó dunai helyzetrajz-felmérésben. Jelentős volt a „Traján művei az Aldunán” című tanulmánya (1838). ....a nép nem vala még ollyan hatalmas földünkön, mint a római, de nem is hagyó erejének és dicsőségének egyik sem annyi jelét... ha romok is azok, de épen ezek óriási volta s épitésök merészsége, gyakran a most ismert eszközök hiányával adta tanúját óriási nagyságának s megtörhetetlen akaratának..." - írja. 1842-ben tartja akadémiai székfoglalóját a „Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről” címen. Ezekben az említett munkálatokban már jóval megelőzte korát. Mint a „Nemzeti Tudós Társaságának tagja s a „Tiszavölgyi Társulatnak" igazgató főmérnöke, élete jelentős részét a Tisza szabályozásának szentelte. Erre a munkára feltétlenül szükség volt. Az ország második legnagyobb folyójának elhanyagoltsága, rengeteg kanyarulata lehetetlenné tette a hajózást s a környék mezőgazdasági művelését. 1831 -ben készítette el Szeged és környéke német nyelvű térképét, 1845-ben pedig fölvázolta főművét a folyó szabályozására s a Tisza völgy ármentesítésére vonatkozó nagyszabású tervét, melyben az árvízvédelem s a belvízvédelem, valamint a hajózás érdekeit egyformán figyelembe vette. A Tisza szabályozásának kivitelezését azonban sem ő, sem az olasz kiváló - a Pó vize szabályozásának alapos ismerője s kidolgozója - Pietro Paleocapa, Vásárhelyi ellenlábasa nem érhették meg. A szabályozás munkálataira csak a XIX. század második felében kezdtek hozzá. Paleocapa a fősúlyt a folyónak töltések közé való szorítására helyezte. Vásárhelyi ezzel szemben az átvágásoknak a híve volt. (A későbbi munkálatok során a két tervet összhangba hozták.) Vásárhelyinek sokat kellett küzdenie különösképp az érdekelt földbirtokosokkal, de szakmai körökben is sok ellenzője akadt. A szabályozás folyamán Vásárhelyi terveit vették alapul, de minthogy az átvágásokat nem állami, hanem jórészt magánkezdeményezésből fedezték s végezték, eltértek a kijelölt gátrendszer kiépítésétől. Ennek szomorú következménye lett a tiszai árvizek sorozata, ami 1879-ben Szeged városának pusztulásával tetőzött. A szabályozást a század 90-es éveiben fejezték be, az utolsó kanyarulatot éppen Szeged alatt vágta át. A Tisza szabályozásának következtében folyónk nem csak megrövidült, s nyílt ártere 20 ezer négyzetméterről mintegy másfél ezerre csökkent, hanem ezáltal 1 millió katasztrális hold vált mezőgazdaságilag művelhetővé. Az örökös harc felőrölte szervezetét. 1846. április 8-án, az egyik társulati ülésen támadt heves vitája közben beállott szívgörcs okozta halálát. A gyászbeszédet az Akadémia főtitkára, Toldy Ferenc tartotta. A nagy mérnök tragikus halála alkalmából kiadott körözvényen az aláírások között, Széchenyi neve alatt akkori nemzeti életünk nagyságai szerepelnek. Vásárhelyi Pál érdeme, hogy a reformkor ellentmondásos keretei közt is tudott az utókor számára hasznosat alkotni. A lápok világa s az ezzel járó betegségek aránya csökkent - a nyomorúságos életkörülmények eltűntek a Tisza völgyéből. 1905-ben avatták föl Szegeden Mátray Lajos alkotását, mint az ország - s talán Európa - első köztéri mérnök-szobrát. 1966. április 8-án nyitották meg a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában, halálának 120. évfordulóján, a Vásárhelyi Pál emlékkiállítást. »Cs. Gy. A Tisza újjáteremtője Kétszáz éve született Vásárhelyi Pál A szülőház Szepesolasziban Széchenyi levele