Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

■ Horn Gyula miniszterelnök Szegeden A közbiztonság és a fiatalok költik ■ A Magyar Köztársaság kormányfője, Horn Gyula tegnap Szegeden tartózko­dott. Az MSZP elnöke, miniszterelnök 14 óra előtt néhány perccel érkezett a me­gyeházára, ahol először a megyei önkor­mányzat vezetőivel találkozott. Horn Gyula tájékozódott Csongrád megye és Szeged közbiztonságának helyzetéről. A helyi és a kormányzati teendőkről esett szó e közbiztonsági aktíva értekezleten, melyen l^hmann István, a megyei köz­gyűlés elnöke, Fritz Péter, az MSZP me­gyei elnöke, országgyűlési képviselő és dr. Salgó László megyei főkapitány, to­ napirenden­ vábbá a megye országgyűlési képviselői, a megyei és a szegedi közgyűlés tagjai, a Közigazgatási Hivatal vezetői, a me­gyebeli települések polgármesterei, jegy­zői, a rendőrség, a vámőrség, a Nemzet­­biztonsági Hivatal, az APEH, a munka­ügyi központ egyes vezetői is részt vettek. A szegedi alpolgármesterekkel és a jegyzővel a városházán találkozott a mi­niszterelnök. Horn Gyula, az MSZP elnö­ke beszélgetett a párt megyei és szegedi vezetőivel, városaink szocialista polgár­­mestereivel és az önkormányzatok MSZP-s képviselőivel. A szegedi program zárásaként, késő este a Forrás szállóban a Baloldali Ifjú­sági Társulás elnöke, Kiss Péter és a a BIT III. országos gyűlésének küldöttei köszönthették körükben Horn Gyulát. (A miniszterelnök szegedi program­járól, a közbiztonsági aktíváról a 3., a BIT-találkozóról a 7. oldalon részletesen beszámolunk.) Spirálmenetben. (Fotó: Schmidt Andrea) ■ A vezérigazgatókat feljelentik, ugye? ■ Szép kis lajstromot gyűj­töttek csokorba azok, akik névtelen levélben följelen­tették Nagy Istvánt, a Pap­rika Rt. vezérigazgatóját. Hogy miket róttak föl ne­ki, arról írásunkat az 5. ol­dalon olvashatják. Munkásgyűlés 1992-ben. Nagy Istvánt akkor is megizzasztották. (Fotó: Enyedi Zoltán) Negyven török mogyoróban Negyven török bújt meg egy Hamburgba tartó kamion mo­gyoró szállítmányában. A Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnokságán tegnap elmondták, hogy a gyulai vám­hivatal pénzügyőreinek gyanús volt egy péntek reggel belépés­re jelentkezett török kamion fuvarokmánya. Ezért az árut is átvizsgálták. A ponyva felnyi­tása után mindössze néhány mogyorózsákot kellett elmoz­dítani ahhoz, hogy­ a gyanú be­igazolódjon. A zsákok mögött ugyanis egy barátságosan mo­solygó fiatalemberre bukkan­tak. Ezután szinte „végelátha­tatlan” sorban újabb és újabb férfiak kerültek elő a kamion gyomrából. A rögtönzött nép­­számlálás során negyven törö­köt vettek lajstromba. A gyulai vámhivatal az al­kalmi török „turistacsoportot" és az idegenvezetői feladatokat ellátó, ugyancsak török állam­polgárságú gépkocsivezetőt további intézkedésre átadta a Határőrségnek. „MÉM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG!" ROCK 'N' ROLL-TÁNCEST »»«»»csAPAt zenekarral PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON A MAGIBAN! BELÉPŐDÍJ NINCS! •fogadjuk a 6,25 milliót A kormány csütörtöki dön­tése értelmében Magyarország elfogadja azt az amerikai se­gélyajánlatot, amely 6,25 mil­lió dollár összegben a hadsereg repülésirányító központjának felújítását segíti elő. Erről Ke­leti György honvédelmi mi­niszter beszélt pénteken, nyír­egyházi sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője elmondta: a korszerűsítés hosszabb távú, s a hadsereg NATO kompatibili- tását, a majdani egységesített légtérellenőrzést és irányítást szolgálja. Keleti György hoz­zátette: a felújítás eredménye­ként a személyi állományt mintegy kétharmadával csök­kenthetik, emellett az energia­felhasználásban szintén jelen­tős megtakarítást érhetnek el. A miniszter megerősítette: az idén az orosz adósság fejében a hadsereg 300 millió dollár érté­kű haditechnikai eszközhöz jut. Új szegedi nagydoktor Új „nagydoktort” avatnak a JATE bölcsészkarán. Március 31-én a Magyar Tudományos Akadémia vizsgabizottsága Sza­bolcsi Miklós elnökletével - Fe­­renczi László, Kabdebó Lóránt és Kulcsár Szabó Ernő opponen­sek egybehangzó javaslatára - érdemesnek tartotta az irodalom­­tudomány doktora címre Szigeti Lajos Sándor tanszékvezető egyetemi tanárt. ■ Fiú legyen? Vagy lány? Sokféle népi mód­szert kitaláltak már arra, hogy miként lehetne befolyásolni a megszületendő gyermek nemét - ezek nagy­ része azon­ban hajítófát sem ér. Hiába fordulnak ke­let felé, s hiába tör­ténik a fogantatás holdtöltekor, ez ért­hetően édeskevés a tudományhoz ké­pest. Orvosi eljárás azon­ban nem létezik a foganta­tás befolyásolására. Állattenyésztésben kidol­goztak már egy módszert, melynek segítségével szét le­het válogatni a könnyebb Y, illetve nehezebb X kromo­szómát tartalmazó spermiu­mokat. Szarvasmarháknál végeztek erre irányuló kí­sérleteket, ám rengeteg fej­lődési rendellenességgel szü­letett borjú volt a végered­mény. Ezért döntöttek úgy a kutatók, hogy nem avat­koznak be a természet rend­jébe. (Riport a 8. oldalon.) Az embernél marad a véletlen. (Fotó: Schmidt Andrea) Hashajtó az „ínyenc” csempésznek Rendőrségi őrizet mellett kórházba fektették azt a 29 éves venezuelai állampolgárt, akinél csütörtökön Ferihegy II-n beléptetése során találtak. A vizsgálat kiderítette, hogy a ká­bítószert cipőjében rejtette el,­­illetve kokaint tartalmazó kap­szulát nyelt le. Barreto Pocheco cipőjében a vámosok összesen 805 gramm kokaint fedeztek fel. A csem­pész egyébként nem kis kocká­zatot vállalt azzal, hogy emellé még 20 kábítószer-kapszulát is lenyelt. Ezért rendőrségi fogda helyett előbb az egyik kórház­ba szállították. Péntek reggeli jelentések szerint már 17 kap­szula előkerült, de még további háromra várnak. A „további eredmény” érdekében némi hashajtóval gyorsítják a kábító­­szeres kapszulák visszanye­rését. Az „ínyenc" venezuelai el­len kábítószerrel való vissza­élés alapos gyanúja miatt a vá­mosok büntető-feljelentést tet­tek. A rendőrség egyúttal eljá­rást indított Christiano Pascu­­ale 47 éves olasz állampolgár ellen, aki a szállítmány meg­rendelője volt. i Kutyaélet Salgótarjánban Lenin a legvérengzőbb Tiltott kutyaviadalokat tarta­nak Salgótarjánban a város egyik garázssorán. A borzal­mas látványosságra egy rend­őrségi feljelentés hívta fel a fi­gyelmet. Eszerint egy Lenin névre hallgató pit­ bull terrier a véres viadalok egyik sztárja, sorra marcangolja szét az áldo­zatul odavetett szerencsétlen i­­SMMMMMI kóbor kutyákat, illetve udvar­ról, lakások környékéről ello­pott ebeket. A kisebb testű fia­tal állatok a gyilkolásra tanított kutyák önbizalmát vannak hi­vatva erősíteni életük árán, a nagytestűek pedig véres edző­­partnerül szolgálnak. A sza­bálysértésnek minősülő ügyben már megkezdték a nyomozást. A TAROM román légitársaság által közzétett utaslista szerint a tegnap Bu­karest mellett, a felszállás után három perccel lezuhant Airbus A310 típusú utas­­ szállító gépen 32 belga, kilenc román, há­rom amerikai, két spanyol és egy-egy fran­cia, holland, illetve thaiföldi állampolgár utazott. Belgium bukaresti nagykövetsége közölte, hogy az utasok között volt Bel­gium bukaresti konzulja, illetve a követség egyik munkatársa. A légi balesetben az utasok és a tíztagú személyzet egy ember­­ I * * ■ * * .f. ligfll 1013 SZlI Old 8iilc3f estben ként életét vesztette. (MTI — Telefotó­

Next