Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-02 / 102. szám

Halálra ítélt Belvás?(5. oldal) Sörben oldott politika 9 Munkatársunktól Tegnap világszerte ünnep volt. Európa sok városában politikai erőpróbául szolgált e nap (információink a 2. oldalon), míg Budapesten csupán Thürmer Gyula szó­lította föl lemondásra Horn Gyulát, aki pedig azt ígérte, az idén már nem romlik a ta­valyihoz hasonlóan a helyzet és két év múlva újra bővíteni lehet a szociális ellátások körét. Sándor László, az MSZOSZ elnöke szerint pe­dig senkinek sincs joga visszaélni azzal a türelem­mel, amit a bérből és fizetés­ből élők tanúsítottak az áta­lakulás megkövetelte teher­vállalás során. Nálunk, Csongrád megyé­ben viszont nem ártott a po­litika a majálisnak: mifelénk inkább a sört és a virslit kul­­tiválták az emberek. (Szegedi, mára­halmi és sándorfalvi riportunk a 7. oldalon található.)­­ A Liget az idén is megtelt. (Fotó: Nagy László) Ismét kamatadó? • Budapest (MTI) Amennyiben jövőre sor kerül a kamatadó bevezeté­sére, az semmiképpen sem érinti a törvény hatálybalé­pése előtt kibocsátott állam­papírokat. Mindezt László Csaba, a Pénzügyminisztéri­um helyettes államtitkára hangoztatta a sajtó képvise­lői előtt. Elmondta: az el­múlt napokban a lapokat élénken foglalkoztatta a ka­matadó ügye, s az, hogy a tervezett változtatás miként hathat az állampapír-piacra. A PM-ben jelenleg dolgoz­nak a jövő évi adózás felté­telein, s többek között vizs­gálják a tőkejövedelmek, il­letve kamatjövedelmek adóztatásának kérdését is. Valóban felmerült annak le­hetősége is, hogy ismét meg­adóztatják a jövő esztendő­ben a kamatjövedelmeket. Ezzel kapcsolatban azonban a kormány nem döntött. • Az összeomlás jelei Észak-Koreában Iskolabezárások, élelmiszerhiány • Tokió (MTI) Fennáll a veszélye annak, hogy hat-hét hónapon belül Észak-Korea összeomlik, ezért nagy szükség van arra, hogy az Egyesült Államok és Japán kellőképpen felké­szüljön egy ilyen válság­­helyzetre. Ennek a vélemé­nyének adott hangot Kurt Campbell, az amerikai vé­delmi minisztérium ázsiai és csendes-óceáni ügyekért fe­lelős főcsoportfőnöke japán parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszélésein. Bár a Fehér Ház szóvivője cáfolta, hogy az esetleges észak-koreai összeomlás pontos idejéről is szó esett volna, a japán delegáció ve­zetője elmondta, hogy a megbeszélésen felmerült: „rendszerének működéskép­telenségére való tekintettel képes-e Észak-Korea kitarta­ni a következő hat-hét hó­napban”. Az amerikai fél az összeomlás előjelének tartja, hogy a múlt évi áradások kö­vetkeztében előállt élelmi­szer- és fűtőanyaghiány már iskolák bezárásához is veze­tett. Arcműúton menetel a Medikémia 9 Munkatársántál A Medikémia Szeged fér­fi röplabdacsapata folytatja fantasztikus menetelését, melyet még tavaly kezdett meg. A 94/95-ös pontvadá­szatot megnyerték és a serle­get is elhódították. Az idén fordított sorrendben járják az aranyutat: a kupát már besö­pörték, jöhet a bajnoki cím. Szegeden az első meccsen simán 3:0-ra, piros-kékre verték a Vasas SC-Tungs­­ram együttesét, Budapesten a Fáy utcában már egy kicsit szorosabb volt a parti. A Nyári-Nusser legénység 3:1- re nyert - használtak az idő­kérésnél adott tanácsok - az angyalföldiek ellen, akik las­san alászállnak a pokolba. A Medikémia viszont már csak egy lépésre van a mennyor­szágtól, az újabb bajnoki aranytól. Ezt pénteken teheti meg a csapat. Nem kérdés: ünnepelhetünk! (Tudósításunk a 8. oldalon.) Nyári Sándor tanácsait a játékosok váltják aranyvalósággá. (Fotó: Gyenes Kálmán) Gyógyszerárrobbanás A tegnapi áremelést egy szóval lehet leginkább jellemezni: drasztikus. (3. oldal) Válik a színház Mármint jó néhány régi munkatárstól a társu­latépítés keretében - mondották. (6. oldal) Ballagás Szegeden Több mint 3500 diák búcsúzik a jövő héten az alma matertől. (11. oldal) Jandarbijev és­ ­ Moszkva (MTI) Él Zelimhan Jandarbijev, a csecsen felkelők új vezető­je, Dzsohar Dudajev meggyilkolt csecsen elnök utódja kedden este a szepa­­ratisták televíziójában kije­lentette: fegyveresei az utol­só emberig folytatják a küz­delmet. Hozzátette: a halálá­val kapcsolatos híresztelése­ket a Moszkva-barát csecsen vezetés és Oroszország ter­jeszti önös céljai elérése ér­dekében. A beszédről az In­terfax hírügynökség egyik tudósítója számolt be Cse­­csenföld déli részéről, ahol fogható a felkelők tévéadá­sa. A szeparatista csecsenek kezdettől fogva hazugságnak minősítették a híresztelést, mondván, hogy Moszkva megosztottnak próbálja fel­tüntetni függetlenségi moz­galmukat. Jandarbijev azon­ban kedd estig nem mutatko­zott a nyilvánosság előtt, egyetlen újságírónak sem si­került találkoznia vele, s ez alátámasztani látszott halál­hírét. Kedd esti televíziós nyilatkozatában Jandarbijev kijelentette: a csecsen füg­getlenségi harc az ő esetle­ges halála esetén is folyta­tódni fog, utódlása biztosí­tott, keltették... (MTI Telefotó) Csődben az ENSZ • Washington (MTI) A tagországok felhalmo­­zódott tartozása miatt a vi­lágszervezet kifogyott a készpénzből, és mindennapi tevékenységének folytatásá­hoz azokból az alapokból kénytelen elvenni, amelyek­ből a békefenntartási műve­letekben részt vevő országo­kat kellene kárpótolnia. Az adminisztrációs és igazgatási ügyekért felelős főtitkár-he­lyettes, Joseph Connor hétfő esti sajtóértekezletén közöl­te, hogy az ENSZ „kasszája teljesen kiürült, nem maradt egy árva vasa sem”. Elmondta, hogy a tagor­szágok tartozásai­­ az elma­radt tagdíjak és a be nem fi­zetett békefenntartási hozzá­járulások­­ 2,8 milliárd dol­lárra rúgnak. A legnagyobb adós az Egyesült Államok 1,5 milliárd dolláros tarto­zással, Oroszország négy­­százmillióval, Ukrajna két­százötvenmillióval tartozik. Joseph Connor „örvende­tes hírnek” nevezte, hogy az amerikai kongresszus a kö­zelmúltban kiutalt hatszáz­millió dollárt az adósság tör­lesztésére. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok az év végére me­gint csak 1,3 milliárddal fog tartozni, ha a törvényhozás nem szavaz meg újabb összegeket. Az év végére maga az ENSZ is kétszáz­­millió dollárral fog tartozni­­ a békefenntartó művele­tekben részt vevő országok­nak. Tréning civil szervezeteknek • Munkatársunktól A United Way Délma­­gyarország Alapítvány egy­napos, térítésmentes trénin­get szervez nonprofit szerve­zetek számára Szgeden, má­jus 3-án, pénteken 10-től 17 óráig. A tréningre várják­­ azokat a civil szervezeteket, amelyek szeretnék hatéko­nyabbá tenni külső és belső kapcsolataikat. A tréninget dr. Varga Gábor pszichiáter, a győri United Way Kisal­föld Alapítvány kuratóriu­mának elnöke vezeti.

Next