Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

2 KÜLFÖLD kommentár Megállj! O­rszága jövőjét játszotta el Meciar, mikor saját, pil­lanatnyi hatalmától elvakulva a kicsikkel kötöz­­ködött. Mert a kisebbségek kicsi kis többletjogait nyir­bálva, az emberi jogokat semmibe véve ma már nem lehet „európainak” lenni. Persze a pillanatnyi politikai siker kovácsa történel­mi tanulmányaiból csak arra emlékszik, a gazdasági bajok miatt haragos nép dühét levezeti, ha bűnbak­ként megnevezik azokat, akik „mások”. A kisebbségi sora miatt nyomorított csoporton elverhetik a port, hisz védekezni nincs oly lehetősége, mint a többségnek - véli az a politikus, akinél megállt az idő. Mert ez a módi már nem járja­­ Európában. Itt, ahol oly sok a kisebbség, a többség hatalmaskodásának megálljt pa­rancsoltak. Itt az igazán erős a gyengébb istápolója. A magyarok persze ezt saját tapasztalatból is tudják. Nem véletlen, hogy a legeurópaibb kisebbségi tör­vény éppen Magyarországon született. Nincs azon mit csodálkozni, hogy a kisebbségi önkormányzatoktól az ombudsmanig, a többletjogokkal az egész világnak példálózunk, a kisebbség gazdaggá tesz. E jogsza­bállyal is üzenjük: ha a szlovák, a román vagy a szerb megmaradhat szlováknak, románnak, szerbnek a ma­gyarok tengerében, akkor a magyar is maradhasson magyar Szlovákiában, Romániában vagy Jugoszláviá­ban. A kontinensek versenyében a népek alkotta ke­verék erőssé fiatalítja a vén Európát. • Amerikai szenátorok levele A címzett: Meciar • Washington (MTI) Alfonse d’Amato és Christopher H. Smith ameri­kai szenátorok Vladimír Me­­ciarhoz intézett levelükben figyelmeztették a szlovák kormányfőt: tekintettel az emberi jogok helyzetének ta­valyi rosszabbodására, vár­hatóan Szlovákia nem lesz a NATO-csatlakozásra első körben meghívott országok között. A két republikánus párti szenátor annak a kong­resszusi bizottságnak a társ­elnökeként küldött levelet a szlovák kormányfőnek, amely az 1975-ös helsinki megállapodás és más, a hi­degháború végét jelentő szerződés végrehajtását fel­ügyeli. A szenátorok a kedden nyilvánosságra hozott levél­ben felszólították a szlovák kormányfőt: „lépjen fel hatá­rozottan e problémák megol­dása érdekében, amelyek ne­gatív módon befolyásolják Szlovákia kilátásait arra, hogy a jövőben szabad és vi­rágzó országként foglaljon helyet a nyugati demokráci­ák körében”. • Pokolgép Besztercebányán Titkos hadsereg? • Pozsony (MTI) Ismét halálos kimene­telű lövöldözés volt a po­zsonyi utcán, Beszterce­bányán pedig pokolgép robbant. Pozsonyban az egyik leg­nagyobb kórház előtt egy imeretlen férfi három pisz­tolylövéssel megölt egy is­meretlen nőt, majd öngyil­kosságot kísérelt meg. Sú­lyos, életveszélyes sebekkel került „a kéznél levő” kórház műtőasztalára. Besztercebá­nyán, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés emlékmúzeumának épületében levő kávéház be­járatánál pokolgép robbant. A merényletnek nincs sérült­je, a tettes ismeretlen. A po­zsonyi utcai lövöldözés hely­színéhez közeli Szent Márton temetőben szerdán állítólag bombariadó volt, de a bel­ügyminisztérium a hírt cáfol­va közölte: a temetőben azért tartózkodik olyan sok rendőr, hogy megfelelően védelmet biztosítsanak egy délutáni gyásszertartásnak. Ezen bú­csúztatják azt a 28 éves rend­őrt, akit szombaton Pozsony­ban az utcán két pisztolylö­véssel ölt meg egy ismeret­len. Egy névtelen telefonáló közlése szerint egy ismeret­len szervezet, a „Szlovákiai Titkos Hadsereg” vállalta magára a szombati pozsonyi rendőrgyilkosságot, valamint azt a napokban elkövetett zsolnai pokolgépes merény­letet is, amelyben egy szintén 28 éves rendőr halt meg a távirányítással felrobbantott autójában. Szlovákiában egy­re több pokolgépes merény­letet, utcai gyilkosságot kö­vetnek el, és megszaporodtak a hamis bombariadók is. Fü­leken a hét végén egy lako­dalom népes vendégseregét „ugrasztották szét” pokolgé­pes riogatással. Egyiptomi-szír csúcs • Kairó (MTI) A Sínai-félsziget déli partján fekvő Sarm-es-Sejk üdülővárosba érkezett csü­törtökön Háfez Asszad szíri­ai elnök, hogy a megfenek­lett közel-keleti békefolya­matról tárgyaljon Hoszni Mubarak egyiptomi államfő­vel. Mubarak és Asszad az Izrael jeruzsálemi telepfej­lesztési politikája következ­tében holtpontra jutott közel­­keleti békefolyamatról, illet­ve annak legutóbbi fejlemé­nyeiről tárgyal. PÉNTEK, 1997. MÁJ. 2. • Nagy-Britannia Az évszázad utolsó választása • London (MTI) Tegnap az évszázad utolsó általános parla­menti választását bo­nyolították le Nagy-Bri­­tanniában. Az itt rekord hosszúságúnak számító, hathetes választási kampány után ugyan­csak rekordszámú, összesen 3717 jelölt szállt sorompóba az elő­ző választások óta nyolc fővel kibővített, 659 ta­gú új alsóház képviselői székeiért. A létszámnövekedés a vá­lasztókerületi határok 1992 után végrehajtott kisebb át­rajzolásának következmé­nye. Az urnákat este 10 órakor zárták be, s így az első, nem hivatalos eredményekről lapzártáig még nem kaptunk hírt. Ha hinni lehet a nagy közvéleménykutató cégek utolsó pillanatig hangozta­tott adatainak, a 18 éve el­lenzékben politizáló Mun­káspárt ezúttal elsöprő győ­zelmet arathat, s elvileg arra is megvan az esély, hogy minden idők­ egyik legna­gyobb - akár 200 főt is meg­haladó - alsóházi többségé­vel kezdje kormányzati meg­bízását. Független megfigyelők mindazonáltal kétségesnek tartják, hogy a felmérések­ben jelzett arányok változat­lanul érvényesültek az ur­náknál, s egybehangzóan legfeljebb 90 fő körüli parla­menti többséget jósolnak a Munkáspárt számára. Ez is azonban csaknem négy és félszer több lenne, mint amennyivel a jelenlegi kon­zervatív kormányzat 1992- ben megújított, s most lejáró negyedik mandátumát annak idején elkezdhette. A tory kabinet és személy szerint 1b • kNAUf Iassilsickser­­kmi­f kft. John Major miniszterelnök is a kampány egész ideje alatt kétségbe vonta a közvé­leménykutatások hitelessé­gét, egyrészt a felmérő cé­gek öt éve elkövetett, való­ban súlyos előrejelzési hibái­ra, másrészt a bizonytalan szavazók jelentős­­ tory ber­kekben 30 százalékosra tak­sált - arányára hivatkozva. A nagy közvéleményku­tatók 1992-ben is végig a Labour győzelmét jósolták, tény azonban, hogy a Mun­káspárt akkor jelzett előnye, amely a választások napjára elenyészett, lényegesen ki­sebb volt, mint most. Az LB-Knauf Colorex színezővakolatai az ezerszínű tavasz üde színfoltjai ■ díszítik és védik a házat ■ víztaszító tulajdonságúak, páraáteresztők, lélegzők ■ 82 divatos színben kaphatók ■ színtartók, hosszú élettartalmúak További információ: Lasselsberger - Knauf Kft. 8202 Veszprém, Házgyári út 9. Pf. 723 Tel.: (88) 429-827; Fax: (88) 429-687 Tony Blair, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje feleségével, Cherie asszonnyal és gyermekeikkel a szavazóhelyiség előtt. (MTI Telefotó) Pao Tong szabadlábon • Peking (MTI) Pao Tong, az egyetlen kí­nai politikai vezető, akit bör­tönbüntetésre ítéltek a Tie­­nanmen téri események után, szabadlábon van. A hatvanöt éves Pao Tongot az­után engedték ki a börtön­ből, hogy a családja bele­egyezett: visszaadja azt a szolgálati lakást, amelyet an­nak idején a reformbarát Csao Ce-jang volt pártfőtit­kár egykori jobbkezének utaltak ki. Pao Tongot „el­lenforradalmi agitáció” és „államtitkok elárulása” miatt hét évi börtönre ítélték az 1989 júniusi pekingi esemé­nyek után. Letartóztatása előtt Csao Ce-jangnak, a Kí­nai Kommunista Párt főtit­kárának legközelebbi mun­katársa volt. Robbanás a föld alatt • Tirana (MTI) Robbanás történt Albániá­ban egy föld alatti lőszerrak­tárban, amely a hadsereg el­lenőrzése alatt áll. A robba­nás következtében 22 ember életét vesztette. A katasztrófa a Tiranától 35 kilométerre északkeletre fekvő Burellben történt. Az áldozatok vala­mennyien polgári személyek voltak. A belügyminisztéri­um feltevése szerint a deto­nációt az egyik áldozat idéz­te elő meggondolatlanságá­val, amikor gyufát gyújtott a sötétben, a raktárban lőszert és robbanóanyagot tároltak. A raktár környékén több ház teljesen romba dőlt.

Next