Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-11 / 186. szám

8 Sport Szurkolók Szombathelyre • Munkatársunktól Augusztus 14-én (szom­bat), 8 órakor szurkolói kü­lön­­busz indul, az SZSZE szerve­zésében, a Haladás-Szeged LC PNB-s labdarúgó­mérkőzésre az egykori Szeged étterem elől. A részvételi díj maximum 1500 forint lesz. Ér­deklődni és jelentkezni a 06- 30-9122-957-es telefonszá­mon Érdi Zsoltnál lehet. Trényiné vb-bronza • Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg az angliai Gatesheadben a XIII. szenior atlétikai világbaj­nokságot, melyen 80 ország közel 7 ezer sportolója vett részt. A hazaiakat és az ameri­kaiakat 2-2 ezer veterán ver­senyző képviselte. Rajthoz állt a szegedi dr. Trényiné dr. Rá­kóczi Zsuzsanna (az egykori válogatott gerelyhajító), aki a 40 éves korosztályban, a ge­relyhajításban bronzérmet szerzett, dobóötpróbában pe­dig az 5. helyen végzett. Sze­replését a szegedi polgármes­teri hivatal, a Szeged Városi Sportigazgatóság, a Szeren­csejáték Rt. szegedi igazgató­sága, a Morton’s Utazási Iroda és a 3i Számítástechnikai Kft. támogatta. Vasúti sztrájk • Sevilla (MTI) A spanyol vasúti szakszer­vezet bejelentette, hogy au­gusztus 20. és 29. között, ép­pen a Sevillában rendezendő atlétikai világbajnokság idején dolgozói sztrájkolni fognak. A szakszervezet eleinte teljes sztrájkkal fenyegetőzött, később azonban kiderült, hogy a vasúti forgalomban nem lesz fennakadás. A mintegy 500 dolgozót érintő munkabeszün­tetés a fent nevezett időszak­ban mindennap délelőtt 9 és 11, ill. este 7 és 9 óra közé korlátozódik, amikor is a jegy­pénztárakban és a csomagfel­adással foglalkozók, valamint a kalauzok nem dolgoznak majd. Az ok: béremelés köve­telése. Elődöntős magyarok • Csuhaj (MTI) A magyar junior női kézi­labda-válogatott bejutott a Kí­nában zajló vb elődöntőjébe, miután a középdöntő utolsó mérkőzésén legyőzte a házi­gazdákat. Eredmény: Magyar­­ország-Kína 21-15 (12-7). A Medikémia Nagy­ lehetősége röplabda Karagics Mátyást kecskeméti kolléga, Nagy Péter váltotta a Medikémia extraligás férfi röplabdacsapatá­nak a kispadján. Az új tréner még felnőtt edzői pályafutása ele­jén jár, mindössze két éve szokja ezt a lég­kört, de kvalitásának biztosítéka a „kecske­méti iskola", amely már sok jól képzett szakembert adott az országnak. Szóval, Nagy­ lehetőség előtt áll a Szeged... - Kelemen László volt az első edzőm - kezdte törté­netét Nagy Péter -, ő sze­dett össze bennünket a la­kótelepen. Ötödikes korom­ban kezdtem ismerkedni a sportág alapjaival, ami ak­koriban korainak számított. - Melyik volt az első egyesülete? - Az NB II-es Kecske­méti Dózsa, a Kecskeméti SC csak 1971-ben alakult meg, de a Katona gimnázi­umból rögtön a KSC felnőtt gárdájába kerültem, máso­dikos koromban már stabil kezdőnek számítottam. Tö­retlenül ívelt a karrierem, harmadikos gimistaként a válogatott mezét is magam­ra ölthettem. • Kikkel játszott együtt a nemzeti együttesben?­­ A kezdőcsapat így fes­tett a ’79-es EB-fináléban: Buzek László, Győri Attila, Börcsök Csaba, Huszár Fe­renc, Magyar Zoltán és jó­magam. Tagja volt a keret­nek Hoboth Sándor, Mondi József, Demeter György, Nagy Lajos, Fodor Ákos és Szabó Kálmán, a szövetségi kapitányi tisztet Garamvöl­­gyi Mátyás töltötte be. • Igazi legendák! Az utolsó, kontinensen is jegyzett eredményt ez a gárda érte el, össze lehet hasonlítani Nyári Sán­dor mostani fiaival?­­ Természetesen, s mi kerülünk ki vesztesen az összevetésből! Ennyi idő alatt sokat változott, fejlődött, atlétikusabb lett a sportág. Mi technikásak voltunk, ezek a maiak a labdával sem ügyetlenek, fizikálisan viszont egyér­telműen jobbak. • A győzelmei közül melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?­­ Az első bajnoki címre, amit a KSC-vel nyertünk, ráadásul százszázalékos tel­jesítménnyel. A labdajáté­kokban nyomasztó volt a fővárosi fölény, sikerünk ezért robbant bombaként. • Hogyan került Sze­gedre, a Medikémiához? - Nagyon gyorsan zajlot­tak az események: Sanyi (Nyári Sándor szakmai igazgató, a szerk.) felhívott telefonon, vázolta a le­hetőségeket, s azonnal igent mondtam. Előtte már a Ka­zincbarcika is csábítgatott, eltökéltem, hogy távozok Kecskemétről, persze, a Medikémia invitálásának jobban örültem... Megtisz­telő, nagy feladat ez, egy­szerűen nem lehetett nemet mondani. Erre vártam! • Milyenek az eddigi ta­pasztalatai?­­ A fiúk profi módon dolgoznak, és lesz a keret­ben két-három olyan ember - pozitív hangadó szemé­lyiség -, akikre a pályán és azon kívül egyaránt számít­hatok kritikus esetekben, krízis­helyzetben is. A do­bogóra mindenképpen sze­retnénk felállni, de a bajno­ki arany sem álom. Ehhez mindennek össze kell jön­• A családban akad olyan, aki folytatja a mesterségét?­­ Edző még nincs, de a 15 éves, 191 cm magas Pé­ter fiam már a három évvel idősebbek között játszik a korosztályos válogatottban. Szép jövőt jósolnak neki a kollégák, remélem, nem té­vednek. Imre Péter Nagy Péter játékosként is barátságban volt a labdával. (Fotó: Gyenes Kálmán) A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (Szeged) intézete kettő fő középfokú pénzügyi-gazdasági végzettségű munkatársat keres emberközi tudományos kutatás gazdasági-adminisztratív szervezéséhez szegedi és budapesti telephellyel. Az állás betöltéséhez - szakmai jártasság, - angolnyelv-ismeret, -jó kommunikációs képesség, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Excel, szövegszerkesztés) szükséges. A pályázatokhoz kérjük csatolni­­ a végzettséget igazoló bizonyítványok másolatát, - szakmai önéletrajzot - és fizetésiigény-megjelölést. Személyes elbeszélgetésre szeptember első hetében fogjuk elhívni. Pályázatokat „Kutatásszervezés 2003/99/11. ” jeligére a Sajtóházba várjuk. Névjegy Név: Nagy Péter. Születési hely, idő: Kecskemét, 1959. július 16. Egyesületei, játékosként: Kecskeméti Dózsa, KSC, Testnevelési Egyetem, KSC, Fenerbahce (1 év), KSC. Egyesületei, edzőként: Kecskeméti SC, Kecskeméti Tűzoltó SC, mellette három évig a magyar férfi juni­or válogatott szakvezetője. Eredményei, játékosként: 99-szeres felnőtt váloga­tott, EB-döntőn 8. (’79, Montepellier), és 11. (’83, Berlin). IBV 2. és 3. helyezett, a KSC-vel kétszer nyert bajnokságot és egyszer Magyar Kupát. Eredményei edzőként: tavaly 6. hely a KRC-vel. Családi állapota: nős, három gyermek (Edina, Pé­ter, Zita) édesapja. Augusztus 15-én: gyorsulási motorsport • Munkatársunktól Augusztus 15-én 9 órától immár hatodik alkalommal rendezik meg Szegeden az ország legnagyobb hagyomá­nyokkal bíró gyorsulási mo­torversenyét. A szervezők - Porpáczy Richard és Vida Emil - az ország minden ré­széből várnak indulókat a vi­adalra, amely az idén új hely­színre, a Maty-éri pályára költözik. A Gyorsulás ’99 szeretne minden amatőrnek lehetősé­get adni, hogy kipróbálhassa motorja teljesítményét, saját bátorságát vakmerőségét a dragstersportban. Ezért a kö­vetkező kategóriákban lehet nevezni: utcai 125, 250, 400, 600, 750, 750 kem felett, spe­­ciál 125, 250, 400, 600, 750, 750 kem felett, kéthengeres (köbcentitől független), Kele­ti-kupa 350, 650 kem. A Ke­leti-kupában a volt szocialista országokban gyártott motorok indulhatnak, különösebb műszaki korlátozás nélkül. Az utcai kategóriában a gépeknek közúti közlekedésre alkalmas­nak kell lennie, slickgumi használata nem engedélyezett. Ez a hétvége különösen mozgalmas lesz a dragster hí­veinek, hiszen augusztus 14- én Csongrádon randevúznak a sebesség megszállottjai, majd közel 50 kilométer megtétele után már a szegedi Gyorsulás ’99-en állhatnak rajthoz, vagy csak egyszerűen gyönyörköd­hetnek az izgalmas futamok­ban. Részletes információkat az érdeklődők Porpáczy Ri­­chardtól kaphatnak a 06-30- 983-6886-os telefonszámon. A Gyorsulás ’99-et a Tes­­co, a Dreher, a Jim Beam, a Telia TV és a Rádió 88 támo­gatja. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (Szeged) intézete felsőfokú pénzügyi-gazdasági végzettségű munkatársat keres emberközi tudományos kutatás gazdasági-adminisztratív vezetése és koordinációja céljából. Az állás betöltéséhez - 5 éves szakmai jártasság,­­ minimum középfokú angolnyelv-vizsga, - kiváló kommunikációs képesség, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Excel, szövegszerkesztés), - önálló szervező és koordinációs készség szükséges. A pályázatokhoz kérjük csatolni - a végzettséget igazoló bizonyítványok másolatát,­­ szakmai önéletrajzot­­ és fizetésiigény-megjelölést. Személyes elbeszélgetésre szeptember első hetében fogjuk elhívni. Pályázatokat „Kutatásszervezés 6003/99/1.” jeligére a Sajtóházba várjuk. Szerda, 1999. Aug. H • Varga Péter elmegy és mégis marad­ Pozsgay: Irány az OB I vízilabda A szegedi pólóbará­tok nagy fájdalmára huszonhat esztendő után a Tabán Trafik Szeged férficsapata bú­csút intett az OB I-nek. Ahogy az várható volt, a kiesés megtizedelte a játékosállományt, töb­ben távoztak a gárdá­ból. Ettől függetlenül Pozsgay Zsolt, a klub elnöke és az együttes edzője az azonnali visszajutásban remény­kedik... - Bő egy hete kezdtük el a felkészülést, a program­ban elsősorban úszás szere­pel, de kiegészítő sportként a fiúk futnak, kajakoznak, s a szomszédban, az újszege­di Kisstadionban kialakított homokpályán fociznak - informálta lapunkat Pozs­gay Zsolt. - Kicsit bosszús vagyok, mert délelőttön­ként nem használhatjuk a vízilabda-pályát, kizárólag úszást tudok vezényelni a srácoknak, ez gátolja a fel­készülésünket... A szakember elmondta, az OB I/B szeptember 11- én kezdődik, s a Tabán Tra­fik Szeged azzal a nem tit­kolt céllal vág majd neki a küzdelemsorozatnak, hogy egy év elteltével ismét a legjobbak közé kerüljön. Pozsgay szerint ez nem ígérkezik egyszerű feladat­nak, lévén, hogy ugyanerre törekszik az OSC, a MAFC és a Tatabánya is. A felju­tás kiharcolása még sokis­­meretlenes egyenlet, az vi­szont már eldőlt, hogy a menetelésben Csörgő Pé­terre (Szentesre tart), Ble­­szity Richárdra (BEAC vagy Vasas), valamint Bo­ros Zoltánra (a kölcsönjá­tékos visszatér a Szolno­ba) nem számíthatnak a Ti­sza-partiak. Az utánpótlás-válogat Varga Péter minden a­zonnyal az UTE-ban M­tatja pályafutását, de nem kizárt, hogy ettől függete­­­nül mégis a szegediek ren­delkezésére állhat. Ez lehetséges hogy a szövet­ség döntése alapján, a - ben vagy annál később szü­letettek (csapatonként b_ man) kettős igazolással OB I mellett az OB I/B1*’ is játszhatnak. A „öreg”, Mód Péter és Török Tibor valószínig továbbra is a csapat szolg’ tatában maradna, rajtuk­í vül Kresák József, ^sa­u, István, Tóth Iván, Ba " Viktor, valamint a legte*** ségesebb ifjúsági pólóst alkotnák a keretet. Apropó, ifjúságiak,­­klubvezetés azon munka kodik, hogy az utánpó*­ korú játékosok az „any* egyesületben”, az SZ^- ben maradjanak, akik azt ® majd kettős igazolással sze repelhetnének a Szeged* Vízipóló Suli csapatai^ az országos bajnokság]­­ban. Jelen állás szerint. felnőttgárda továbbra is j ■ ban Trafik Szeged néve­n játszik majd a bajnokság­­­ban, de az elnök-edző el­­­mondása alapján, annak Ti­sá eg té lehetősége is fennáll, ha £ az elnevezés esetleg meg­­változik. A Szeged Vízi­*® p* da Egylet nem zárkózik el ■­­tárgyalások elöl... Mint ® meretes, a csapat több tagf is egyetemi hallgató, ezt Pozsgay örömmel ven ®’’ ha az intézmények őszi ®* díjjal támogatnák az odajá­ró pólós diákokat, az egyik ^ sületnek erre sajnos m­i*­ lehetősége... “ Szélpál Lás*1 ey Bár Pozsgay Zsolt elnök-edzőnek megszaporodt0*ak­ az utóbbi időkben a gondjai, mégis bízik a felkerülésben. (Fotó: Gyenes Kálmán) : ALLAST KÍNÁL Sikeres nemzetközi cég, szegedi új raktárába raktári diszponens munkatársat keres. Ha Ön legalább középfokú végzettségű, alapfokú számítógép­kezelői ismeretekkel rendelkezik, valamint készséget érez ma­gában a raktári gépek kezelésére, kérjük, küldje el önéletrajzát a lenti címre 1999. augusztus 13-ig. Előny: román- és/vagy szerbnyelv-tudás. Feddhetetlenségét erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja. Raktári munkatárs jeligére 3547 MISKOLC,Pf.643

Next