Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

Az igazságügy-miniszter igazságérzete (3. oldal) Csütörtök, 2000. Jún. 1., 90/127.Ára: 44 Ft (Előfizetve: 38 Ft) Megszünik-e a szegedi balett? Munkatársunktól Arculcsapásként érte a hír a Szegedi Kortárs Ba­lett táncosait, vezetőit és 13 éve hűséges szegedi közönségüket: Korognai Károly igazgató nem újít­ja meg a Szegedi Nemzeti Színházzal kötött szerző­désüket. Józan ember tud­ja, hogy két eset van: 1 .megszűnik az Imre Zol­tán alapította, sok gond­dal fölnevelt együttes, amelynek sikeres produk­cióival egy különleges te­hetségű fiatal koreográ­fus, Juronics Tamás, Imre munkájának folytatója és megújítója országban-vi­­lágban öregbítette Szeged művészetpártoló hírét; 2. lesz erejük fölállni a csa­lódott művészeknek és másik városban folytatni értékteremtő munkájukat. Mindkét esetben vesztes: Szeged városa és annak színházpártoló közönsé­ge­ Az igazgató, s az együt­tesvezető, az ország egyik legnevesebb koreográfu­sa, a szakminiszter és a polgármester szólal meg összeállításunkban, ame­lyet a 7. oldalon olvashat­nak. Színház helyett az utcán, színpad helyett a padon, tánc helyett... semmi. (Fotó: Karnok Csaba) Meddig nőnek a benzinárak? Budapest (MTI) A Mol Rt. az elmúlt hó­napokban árkiegyenlítési mechanizmust alkalmazva, tompítva követte a világpiaci árváltozásokat - mondta Já­rai Zsigmond pénzügymi­niszter azt követően, hogy a Mol Rt. vezetőivel közel ké­tórás tárgyalást folytatott szerdán a Pénzügyminiszté­riumban. Ennek ellenére a magyar üzemanyagárak jelentősen emelkedtek, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a kőolajszármazékok tőzsdei ára nagymértékben drágult és a forint számottevően gyengült a dollárhoz képest. A pénzügyminiszter ugyan­akkor arra kérte a Mol Rt. vezetőit, hogy a közeljövő­ben, ha lehetőségük nyílik, az árcsökkentéseknél rövi­dítsék le az árkiegyenlítési mechanizmust. Járai Zsig­mond hozzátette, hogy a Magyarországon lévő nyolc legnagyobb olajtársaság képviselőivel megbeszélést kezdeményez és őket is fel­kéri a lehetőség szerinti üzemanyagár-mérséklésre. A tárgyalást követően Csák János, a Mal Rt. igaz­gatóságának elnöke elmond­ta, hogy a benzinár változá­sáról továbbra is a Mól me­nedzsmentje dönt, azonban az igazgatóság külön napi­rendben foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. (Jegyzetünk a 3. oldalon.) Megszűnik a papírforma Számítógépen is lehet majd vizsgára jelentkezni. (9. oldal) „Buta" döntetlen Győrben Barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen: Magyarország-Szaúd-Arábia 2-2 (1-0) Áder és Rockenbauer Szegeden A házelnök elégedett Munkatársunktól A kormányzat komoly sikere, hogy a magyar GDP nö­vekedése elérte a 7 százalékot, és ezzel teljesült az, amit sokan elérhetetlennek véltek - mondotta a szegedi város­házán tartott értékelő beszédében Áder János, az ország­gyűlés elnöke (képünkön balról), aki Rockenbauer Zoltán miniszterrel együtt tegnap Szeged vendége volt. (Tudósításunk az 5. oldalon.) Egy és egynegyed millió forint a lakástámogatás maximális összege Előnyben a fiatal házasok Nemrégiben módosí­totta a szegedi közgyű­lés az első lakást szerző fiatal házasok támoga­tásáról, valamint a he­lyi önkormányzat la­kásvásárlási és lakásé­pítési támogatásáról szóló rendeletét. A mó­dosítások nyomán, ha a kérelmező minden jog­címen megkapja a tá­mogatást a várostól, akkor az eddigi 750 ezer forint helyett 1 mil­lió 250 ezer forintot is felvehet az önkormány­zattól. A kormány nemrégiben új koncepciót dolgozott ki a lakástámogatás terén, amelynek egyértelmű célja, hogy minél több embert jut­tassanak otthonhoz. Idén 100 milliárd forint, vagyis a tavalyihoz képest 30 milli­­árddal nagyobb összeg áll e célra az állam rendelkezésé­re. A legnagyobb kedvez­ményt a fiatal házasok és a három vagy több gyermeket vállalók kapják. Ők a szoci­álpolitikai támogatás mel­lett kedvezményes kamato­zású hitelt is felvehetnek, amennyiben megfelelnek a bankok elvárásának. A kormány lakástámoga­tási rendszeréhez közelítve, a szegedi közgyűlés a kö­zelmúltban módosította az első lakást szerző fiatal há­zasok támogatásáról, vala­mint a helyi önkormányzat lakásvásárlási és lakásépíté­si támogatásáról szóló ren­deletét.­­ A rendeletmódosí­tással alapvetően az volt a célunk, hogy több pénzt tud­junk adni az embereknek — mondta Szállási Béla. Az önkormányzat lakásügyi bi­zottságának elnöke fontos­nak tartja e téren a gondol­kodásmód átformálását is, amely szerint a lakásgazdál­kodást nem szociál-, hanem lakáspolitikai alapon kezel­nék. Ennek azonban az a feltétele, hogy az önkor­mányzati támogatásra pá­lyázók valós adatokat kö­zöljenek a szociális irodán a kérelem benyújtásakor. La­kásvásárlási és lakásépítési támogatásra például csak azok pályázhatnak, akiknek a vagyona nem haladja meg a nyugdíjminimum százszo­rosát (1,6 millió forint) és családjában az együtt költö­zők egy főre jutó nettó jöve­delme nem haladja meg a nyugdíjminimum háromszo­rosát (50 ezer forint). To­vábbá: önkormányzati tá­mogatást csak az kaphat, aki lakásvásárlás esetén a vételár legalább 45 százalé­kával, építés, bővítés, felújí­tás és korszerűsítés esetén pedig az építési költség leg­alább 40 százalékával ön­erőként rendelkezik. Szöllő­­si Béla elmondta, hogy a rendeletmódosítás nyomán a támogatások összege is változott. Ha a kérelmező minden jogcímen megkapja a támogatást a várostól, ak­kor az eddigi 750 ezer forint helyett immáron 1 millió 250 ezer forintot is felvehet az önkormányzattól. Ez az összeg a következőképpen oszlik meg. Az első lakást szerző, harmincöt év alatti házasok 150 ezer forint vissza nem térítendő támo­gatást kaphatnak, plusz gyermekenként még 75 ezer forintot, maximum 300 ezer forintig. További 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatás nyújtható a fiatal házasoknak, az állami gon­doskodásban élt személyek­nek és a több gyermekes, szociálisan rászoruló csalá­doknak. A kérelmezők 400 ezer forint kamatmentes kölcsönt is kaphatnak az önkormányzattól, amelynek törlesztési időtartama a hitel összegétől függően mini­mum öt, maximum tíz év le­het. Az önkormányzat idei költségvetésében 150 millió forintot különítet­tek el a lakásépítési és la­kásvásárlási támogatá­sokra, ami remélhetőleg elegendőnek bizonyul. Szöllősi Béla szerint leg­alább négy-hat hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy lássák, mennyien élnek a lehetőséggel és mennyien felelnek meg a követel­ményeknek. Akkor már meg tudják mondani, hogy kell-e változtatni a rendeletén vagy bővíteni a támogatási kereten. Szabó C. Szilárd Építkezés a Szent Ferenc utcában. Ha felépül végül a házunk... (Fotó: Gyenes Kálmán) Kazah emléknap K­étmillió áldozat Asztana (MTI) Kazahsztánban az 1920-54 közötti szovjet el­nyomásnak mintegy 2,1 millió áldozata volt, közü­lük 1,75 millió volt a kaza­­hok száma - közölte szer­dán Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a szovjet el­nyomás áldozatainak em­léknapján. Az elnök az asztanai székhelyű Adilet történeti társaság kutatómunkájára hivatkozva arról is beszá­molt, hogy az erőszakos szövetkezetesítés időszaká­ban, 1929-35 között az or­szág más részeiről másfél millió szovjet állampolgárt deportáltak a közép-ázsiai tagköztársaságba. Az ezt az időszakot kö­vető években Sztálin egész népeket telepíttetett Ka­zahsztánba, egyetlen na­pon, 1944. február 23-án például 450 ezer csecsent, illetve ingust — ismertette a tanulmányt az elnök. Beje­lentette, hogy a főváros­ban, a politikai elnyomás áldozatainak emelt emlék­mű tőszomszédságában ha­sonló tárgyú múzeumot építenek.

Next