Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

A csapból is panasz folyt... (8. oldal) Csúcsforgalom a temetőkben Munkatársunktól Minden várakozást felül­múlt azok száma, akik min­denszentekkor a temetőkbe igyekeztek. A halottak ünne­pének meghittsége elveszett valahol a tumultusban. A Bel­városi temető kapuját tegnap ideiglenesen be kellett zárni. Az ott posztoló, a forgalom irányítására kirendelt rendőrök nemigen tehettek mást, hiszen nemcsak a temetői sétányok dugultak be, de a Fonógyári úton is hatalmas volt a torló­dás. A szakemberek ugyan előre figyelmeztettek: mivel az idén először munkaszüneti nap ez az ünnep, minden eddi­ginél nagyobb számban fog­nak kilátogatni a polgárok a sírkertekbe. A zavartalan, nyu­godt emlékezés lehetősége így csak keveseknek adatott meg. (Részletek az 5. oldalon.) Magányos emlékezés. (Fotó: Miskolczi Róbert) WC-ben csempészték a cigarettát Citromsármány és zugpálink­a Munkatársunktól A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Pa­rancsnokságának munkatár­sai az elmúlt héten 77 jog­sértő cselekményt derítettek fel 1,5 millió forint érték­ben. Röszkén egy magyar és egy jugoszláv autóbuszt és utasait vizsgálták meg alapo­sabban. Egy gazdátlan cso­magban 68 karton cigarettát találtak, a WC szennyvíztar­tályában pedig 244 karton lebegett. Nagylakon egy olasz va­dász autójából 517 madárte­tem került elő, ezek közül 18 tartozott a védett kategóriá­ba. A fürj, a fenyő- és fekete rigók, a citromsármányok értéke 168 ezer forintra tehe­tő. Kecskeméten a járőrök megállítottak egy autót, amelyben 1 ezer 170 doboz zárjegy nélküli cigarettát szállítottak. A járművet ve­zető férfi lakásán újabb 840 dobozt találtak. Az árut a pénzügyőrök lefoglalták. A békéscsabai vámosok a vésztői piacot ellenőrizték, az illegálisan árusítóktól 173 ezer forint értékű portékát koboztak el. Kiskőrösön egy portán pálinkafőző gépet és 30 liter pálinkát foglaltak le a fináncok. Az említetteken kívül le­foglaltak még 417 karton ci­garettát, 100 liter alkoholt, 53 liter tiszta szeszt, 75 kilo­gramm kávét, 146 darab far­mernadrágot és 16 pár sport­cipőt. Requiem­­ a holtakért Tegnap este a Szegedi Nemzeti Színházban a Filharmónia Kht. évadnyitó szimfo­nikus koncertjén a Kossuth-díjas Lukács Ervin dirigálásával Verdi Requiemjét adta elő a három Kossuth-díjas operaházi sztárénekes, Tokody Ilona, Kelen Péter és Ko­­váts Kolos, a szegedi társulat kiváló mezzoszopránja, Szonda Éva, valamint a Sze­gedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus. Minden­szentek ünnepén, a ha­lottak napja előestéjén telt ház előtt ezúttal is nagy sikert aratott a nagy olasz ope­­raszerző drámai hatású gyászmise-kompozíciója. (Fotó: Schmidt Andrea) Kézilabda-rangadó A Pick „elkaphatja" a Fotexet is. (15. oldal) Kass-gaz Mi lesz a belváros egyik díszével? (6. oldal) Ki árt önmagának? Magyar egészség az ezredfordulón. (13. oldal) Nem könnyű embernek maradni A „Szamaras" álma Munkatársunktól Vannak jó emberek és rosszak. Megtévedtek és az erkölcsi elveikhez kitartóan ragaszkodók. Abban viszont egyek, hogy valamennyiük­nek meg­találni helyüket a társadalomban. Ez pedig nem mindig könnyű feladat, különösen olyan embernek, akinek szinte nap mint nap bizonyítania kell - főként önmaga előtt -, hogy méltó az emberek bizalmára. Az ásotthalmi Neuwirth József, a „Szamaras” ez utóbbiak közé tartozik. Rögös életút­­ján ugyan megbicsaklott, de minden erejével, no és egy remek társsal az oldalán, megpróbált talpra állni, és talpon is maradni. Ebben nem más motiválja, mint az, hogy soha ne kerüljön vissza oda, ahol minden nap egy évnek számít. De a falu la­kosai nem csak ezért fogad­ták be, hanem értékelik azért is, mert felvállalta baleset­ben elhunyt barátja két fiá­nak nevelését. (A történet részletei a lap H. oldalán olvashatók.) A kis csacsi láthatóan jól érezte magát gazdá­ja nyakában. (Fotó: Schmidt Andrea) Pördülés baleset a Makai úton Munkatársunktól Tegnap délután 16.50 óra­kor Szeged-Szőregen, a Ma­kai út 168. számú ház előtt közlekedési baleset történt. A rendőrség egy Volkswagen Golf típusú szolgálati kocsija Szeged irányába haladt, ami­kor előtte a jobb oldali padká­ról, a buszmegállóból egy Wartburg váratlanul elindult. Megpróbálták kikerülni, de a VW Golf a vizes, csúszós úton megpördült, keresztbe állt, s a jobb oldalával ütkö­zött a szemből szabályosan közlekedő Ford személygép­kocsival. Három utas könnyű, nyolc napon belül gyógyuló személyi sérülést szenvedett. Az ütköző személygépkocsik­ban mintegy 500-500 ezer fo­rint kár keletkezett. Szövegi helyzetkép... (Fotó: Schmidt Andrea Logisztikai eszközök, termelőesz­közök, haszongépjármű és számí­tástechnikai eszközök finanszí­rozása­ . A Budapest Lízing gyorsan és egy­szerűen igénybe vehető, rugalmas lízingkonstrukciókkal, minőségi Zöld szám: 06-80-35-75-40 www. budapestbank. hu szolgáltatással áll haszongépjár­műveket, valamint termelőeszközöket vásárló ügyfelei rendelkezésére. Hitelkérelmét gyorsan elbíráljuk, lízingkonstrukcióinkra kérje aján­latunkat üzletkötőinktől. Legyen Ön is elégedett, visszatérő ügyfélkörünk tagjai l I­­i I^M [UNK] HbB * ai capMMiw«« E

Next