Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

Csütörtök, 2001. Március 1., 91/51.Ára: 49 Ft (Előfizetve: 41 Ft) Újabb és újabb szennyezések Romániából Védtelen magyar folyók Az emlékezetes tavalyi ciánkatasztrófát követően több, hasonló nagyságrendű szennyezés is történt Romá­niában, amelyek azonban ki­sebb sajtóvisszhangot kap­tak. A moldvai Szeret folyó­ban egy ipari baleset a tiszai­hoz mérhető halpusztulást, míg a Zsil folyóba került ammónia emberi megbete­gedéseket okozott. Az elmúlt hét végén a Rosia Poiana­­nál az Aranyos folyóba ne­hézfémeket is tartalmazó szennyvíz került, amely hal­­pusztulást okozott. A román hatóságok szerint magyar társszerveiknek azért kellett a román hírügynökség jelen­téséből értesülniük a bal­esetről, mert a szennyezés nem veszélyeztette a magyar folyókat, s így nem tájékoz­tatták az itteni vízügyi és környezetvédelmi szerveket. Úgy tűnik, az ipari szenny­víz valóban nem jelent ve­szélyt a Maros és a Tisza élővilágára, ám elgondol­kodtató a tény: egy esz­tendővel a tavaly februári ci­ánszennyezés után még min­dig teljesen védtelenek a magyar folyók a romániai szennyezésektől. A szakem­berek mindezek ellenére úgy vélik: tovább javult a kap­csolat a két ország társszer­vei között, amit a szennyezé­sekkel együtt pontosan ér­kező információhullámok is jól példáznak. (Részletek a 3. oldalon.) Nyomon követik a méreg útját. A Tisza mindent begyűjt. (Fotó: Miskolczi Róbert) Az Ifjúsági- és Sportminisztérium pályázatán Arany Titán a szegedieknek Arany Titán-díjat ítélt az Ifjúsági- és Sportminisztéri­um, valamint a Diák- és Ifjú­sági Újságírók Országos Egyesülete a Szegedi Ifjúsá­gi Házban működő Klik (Középiskolások Legmenőbb írói Köre) nevű internetes di­ákmagazin honlapjának. A webmagazint szegedi közép­­iskolások írják és szerkesz­tik, olyan fiatalok, akiknek első számú érdeklődési terü­lete az újságírás és a média. A lapot havonta kétszer fris­sítik, rovatai a középiskolá­sokat érdeklő témákkal, él­ménybeszámolókkal, kon­certekkel, drogprevencióval, interjúkkal, diákirodalom­mal, sporttal, humorral fog­lalkoznak. A honlap a követ­kező webcímen érhető el: www.ih.szeged.hu/klik. A szegedi csapat kedden este vette át díját Deutsch Tamás ifjúsági- és sportminisztertől a budapesti Bárka Színház­ban megrendezett ünnepsé­gen. Az Arany Titán-díj egy aranyozott szobrocska, amellyel 150 ezer forint ju­talom járt. Az elismerést odaítélő zsűriben olyan sze­mélyiségek vettek részt, mint Alföldi Róbert szín­művész, Balázs Géza nyel­vész, Fábry Sándor show­man, Ónodi Eszter szín­művész és Réz András film­esztéta. (Cikkünk az 5. oldalon.) Szegedi középiskolások csapata készíti az év legjobbnak minősített internetes diákmagazinját. (Fotó: Karnok Csaba) Az Országgyűlés Könyvtár Alapítva: 1910-B$lományábo tu Influenza Munkatársunktól Bakson és Kisteleken óvodások és iskolások bete­gedtek meg tömegével, s fordultak orvoshoz influen­zaszerű tünetekkel az utóbbi napokban. Öt baksi gyer­meknél az influenza A és B vírusát mutatták ki az ÁNTSZ-nél elvégzett vizs­gálatok. Bakson a járvány miatt az óvodát és az is­kolát néhány napra bezár­ták. Bonctani ismeretek Új épületbe költözik a szegedi orvosegyetem patológiai intézete. (5. oldal) Lemondott a stúdióvezető A szegedi körzeti tévé nem eladó - jelentette ki az MTV regionális főszerkesztője. (5. oldal) Utcára került milliomos Kárpótlás nélkül tették ki az otthonból a 78 éves Szilassi Sándort. (8. oldal) Kidobott kiállítóhelyek A megye át akarja vetetni Szegeddel és Vásárhellyel a különböző bemutatóhelyeket. (9. oldal) Huszonöten egy gépen készül az egyetem informatikai fejlesztési terve. (7. oldal) holnap Ki vezeti a hivatalt? December közepén váltották le Antal Józsefet, az FVM Csongrád Megyei Hivatalának vezetőjét. Az 1999 elején kisgazda hátszéllel, köztisztviselői múlt nélkül helyzetbe hozott volt vállalkozó és gazda­jegyző azonban az utolsó hónapokban már nem él­vezte saját pártja támogatását, összeveszett a helyi FKGP-vezetéssel. A hivatalvezetői beosztásra tehát pályázatot kellett kiírni, aminek beadási határideje tegnap járt le. Információink szerint többen is ring­­be szálltak a nagy létszámú hivatal vezetéséért, amely 2000 tavaszán költözött a megyeházáról önál­ló belvárosi, Deák Ferenc utcai, igényesen felújított székházába. A pályázók között ismert személyiségek vannak, s újra vállalja a megmérettetést Antal Jó­zsef is. A részletekről holnapi lapunkban olvashat­nak. Hajléktalan volt az ismeretlen férfi? A kihűlés: biztos halál Halott férfit találtak a vá­rosőrök szerdán reggel Sze­geden, a Tisza-parton. A va­lószínűleg kihűlés miatt el­hunyt kilétét nem sikerült megállapítani. A mostani enyhe télen először szól ar­ról hír, hogy alulöltözött, ki­szolgáltatott embertársunk valamilyen betegség vagy éppen részegség miatt moz­gásképtelenné vált, s a hi­degben testhőmérséklete a kritikus 26 Celsius-fok alá, ő pedig a halálba zuhant. Sze­geden az utóbbi hat évben három hajléktalan halálát okozta kihűlés. A fagy, a hi­deg, a tél a hajléktalanok el­lensége. Rémisztő kép és lel­kiismeretet borzoló hír adja tudtul: a tél számlájára „fagyhalál” írható. (írásunk a 9. oldalon.) A szerdán holtan talált férfi ismeretlen, a fagy okozta szenvedés ismerős a hajléktalanok körében. (Fotó: Karnok Csaba)

Next