Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
6 MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT Ön kire adta szavazatát? DR. FÜLÖP PÉTER fogorvos (Szeged): - Nem titok, a Fidesz jelöltjére szavaztam ugyanúgy, mint az első körben. A kampány hangnemével szerintem nem volt baj, komoly dologról kellett döntenünk, így érthető, hogy az érzelmek felkorbácsolódtak. Ha nem az általam támogatott oldal győz, akkor sem leszek elkeseredve, majd legközelebb sikerül. Optimista vagyok. TELEK MÁRIA kereskedő (Szeged): - Részt vettem az első fordulóban is, a változásra szavaztam. A kampány véleményem szerint katasztrofális volt, drasztikus, elfogadhatatlan hangvételű. Csúnya. Szomorú lennék, ha nem az általam támogatott oldal kerülne ki győztesen a szavazásból. Nem vagyok már annyira fiatal, hogy mindegy lenne, hogyan alakul a jövőnk. tanuló (Tömörkény). Első alkalommal vehettem részt a választáson, és mivel fontosnak tartottam a jövőm szempontjából, hogy beleszóljak a döntésbe, már délelőtt leadtam a voksomat. Nem árulom el, hogy a két jelölt közül melyiket támogattam, viszont annyit elmondok, hogy elsősorban pártszimpátia alapján döntöttem. KOVÁCS SÁNDOR nyugdíjas (Csanytelek): - Nem megyek szavazni, mert nagyon fájnak a lábaim, biciklizni sem bírok már, ismerősöket pedig nem akartam megkérni, hogy autóval vigyenek el a szavazókörbe. Hosszú ez a falu, nekem a szavazóhelyig az oda-vissza út nyolc kilométer lenne. Valójában nem is készültem a döntésre, a jelölteket sem ismerem. APRÓ ATTILA ■ VISSZHANG Közlekedési morál A közlekedési lámpákkal kapcsolatos véleményemet szeretném megosztani az olvasókkal. Úgy gondolom, nem feltétlenül az a megoldás, hogy minden útkereszteződésben legyen jelzőlámpa. Sokkal fontosabb lenne figyelmesebben és főleg a közlekedési szabályokat betartva közlekedni,avulnia kellene a közlekedési morálnak, hiszen anélkül akárhány közlekedési lámpát is szerelnek fel, lesz baleset. Ha az emberek nagy része - legyen autós, kerékpáros vagy gyalogos - úgy közlekedik, ahogy kedve tartja, nem változik semmi. És itt fel lehetne sorolni a különböző szabálytalanságokat. A gyalogosok sétálóutcának nézik a több sávos úttestet. Előszeretettel közlekednek mindenféle körültekintés nélkül a kerékpárúton. A parkokat, füvesített területeket sem kímélik. A kerékpárosok, bár kiépített kerékpárút van, az úttesten közlekednek, kerékpárútnak tekintik a sétálóutcát, a kerékpárúton meg motorosok járnak. Az autósok is sokszor a megengedettnél gyorsabban hajtanak. Nincsenek tekintettel a gyalogosokra a kanyarodásnál, a gyalogátkelőhelyeken. Leszorítják a kerékpárosokat, mert sajnos nagyon sok helyen még nincsen kerékpárút. A Bertalan híd járdáján közlekedő kerékpárosokat megbüntetik, figyelmeztetik a rendőrök. Kíváncsi lennék rá, ki az, aki félelem nélkül mer kerekezni a száguldozó autók, kamionok, buszok mellett. És a negatív példákat még hosszan lehetne sorolni. A vége ugyanaz. Ha a közlekedésben résztvevők - és valamilyen formában mindannyian azok vagyunk - magatartása, hozzáállása nem változik, nem várható javulás a közlekedésben. K. ISTVÁN, Szeged HOROSZKÓP IKOS: Ne féljen az újításoktól, hisz azok megkönnyítik az életét. Személyes ügyeit sikerrel intézi, hamarosan óriási változásokat könyvelhet el az életében. Maradjon szerény és realista ! BIKA: Ha nem zárkózik el a lehetőségek elől, mindenképpen nyer velük. Barátságot köt egy befolyásos emberrel, s megváltozik az élete Új feladattal bízzák meg, ami kedvére való. M l IKREK: Jó lenne, ha egy kis nyugalmi időt szentelne magának, és végre lezártnak tudna minden nyitott ügyet Töltekezzék, nagy feladatok várják. Jön a nyár, az ön számára tele kihívással. RÁK: Kissé nyomasztó ez a nap, de nem engedi át magát ennek a kellemetlen érzésnek Hamarosan felhőtlen boldogság környékezi, mert találkozik azokkal, akik a legközelebb állnak a szívéhez. OROSZLÁN: Ma teljes erőbedobással élvezi a jól megérdemelt szabadságát, hiszen nincs egyéb dolga Olyan fáradt volt már, hogy hetek kellenek most ahhoz, hogy teljesen magához térjen ! SZŰZ: Elégedetten veheti tudomásul, hogy olyan hírek birtokába jutott, amelyek jótékonyan befolyásolják a munkáját és előmenetelét segítik. Korán beleveti magát a munkába.OviMÉRLEG:Egy új üzleti lehetőséggel kínálkozik, amely az eddiginél nagyobb fizetést ígér önnek. Ha sokáig hezitál, mások söprik be a hasznot. Munkahelyén feszült a hangulat, de majd elmúlik. SKORPIÓ: Elért arra a pontra, amikor szembe mer nézni azokkal a dolgokkal is, amelyek kellemetlenek voltak az ön számára. Egyedi munkamódszereivel sikerül jó benyomást gyakorolnia főnökére. Jisri NYILAS: Kellemetlen események nehezítik meg egy nagy munka elvégzését. Megérzéseire hagyatkozva azonban sokat javít a helyzeten. Ma legyen rámenős, meghozza az eredményt. IRAK: Türelmének és kitartásának ZBK eredményeképpen alakult sorsa ilyen kedvezően állapítja meg magában, mosolyogva. A pénzügyeket leszámítva abszolút elégedett önmagával 'is*. VÍZÖNTŐ: Nem kerüli a felesleges kockázatokat, mert az unalom száműzését reméli ettől A szabadságát majd szeretné valami egzotikus helyen tölteni, természetesen megteheti HALAK: Több meghívást kap a ^^Imai ebédre, de ön legszívesebben otthonában maradna A döntést jelenlegi kedvesére hagyja, teljes mértékben megbízik benne. TISZTELT OLVASÓINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások természetesen olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. ■KAPCSOLATOK« ■ POSTABONTÁS Párharc nélküli kézilabdát Tisztelt Szerkesztőség! A magyar sport nagy rajongója és a Fotex Veszprém szurkolója vagyok. Azért fordulok önökhöz, hogy a segítségüket kérjem, nehogy a kézilabdapályák környékén is kialakulhasson egy olyan ádáz szurkolói párharc, mint az UTE-FTC focinál. Nem az elfogultság, hanem a realitás íratja velem e levelet. A következőkről lenne szó. Adva van három európai szintű férfi kézilabdacsapat: Fotex, Szeged, Dunaújváros, akik egymást közt döntik el a bajnoki cím sorsát. Amikor a Fotex Szegeden vagy Újvárosban játszik, a következő rigmusokat kántálják az ellenfél szurkolói: Ria, ria Hungária! Valamint néha „huhogásba" kezdenek. Fel kellene nőniük az európai gondolkodáshoz! Látni kellene, hogy jelen pillanatban csak magyar játékosokból felálló kerettel nehéz elérni bármit a nemzetközi porondon. A Fotex eddig elért sikere nem csak a csapat, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is befolyásolja. S miért nem néznek körül saját házuk táján? Gondoljunk itt arra, hogy Szegeden ott van Ivanov, Matics, Eklemovics, Bajusz és az edző Djukics. Újvárosban „csak" Stockl, Marcinkevicius és már honosított Kuzmicsov. A mostani újvárosi 10 gólos vereséget éppen annak köszönhette, hogy az ő klasszis játéka, színészi képessége hiányzott. Nem volt aki összefogja, irányítsa a csapatot. A Szegeden elszenvedett sérülése után már biztos voltam abban, ha nem lép pályára, a Fotex nyerni fog, mert a Dunaferr jelen pillanatban nem képes Kuzmicsovot nélkülözni, nélküle rangadót nyerni. Nincs aki helyettesíteni tudná. Ez a hazai pálya, de nézzünk körül Spanyolországban vagy Németországban! Láthatjuk, az élcsapatok mindegyike „összevásárolt" együttes, így érnek el sikereket. Ma már a kézilabda is igenis a pénzről szól - Szathmári János nyilatkozatával ellentétben. Zárszóként még egy megjegyzés a Fotex-ellenes tábornak. Ha megnézik, Magyarország utoljára a nemzetközi porondon - vb 1997-ben - érte el legnagyobb sikerét negyedik helyével. Ehhez a következő játékosok járultak hozzá a Fotex színeiből: Pásztor, Sótonyi, Kiss Á., Csoknyai, Mezei, Éles, Zubjuk, Szathmári, Gulyás, Zsigmond, Berger, valamint az ex-veszprémi Perger. Kérdezném: ekkor senki nem drukkolt a magyar válogatottnak, mert a Fotexra épült? Tisztelettel: OSTVÁTH TÍMEA Balatonfüred Károkozók a földeken Az időjárás kedvezőtlen tényezői miatt - fekvéstől függően - a virágzó fákon fagykárok is előfordulnak, illetve számolnunk kell a csonthéjasok, szőlő stb. kondíciójának romlásával. Ami a növényvédelmet illeti, elsősorban az őszi kalászosokban a gyomnövények gyorsabb fejlődése mellett számíthatunk a levélbetegségek erősödésére. Különösen az utótermesztett vagy monokultúrás táblákon látható a helmintospórium fajok tünete hosszanti csíkok, vagy foltok formájában. Helyenként már messziről jelzi a károsítást az állományok sárgulása. Érdemes tehát a gyomirtással egy menetben, vagy külön védekezni. Erre a célra felszívódó (pl. Alert S, Bumper, Folicur-Solo stb.) vagy azonos hatékonyságú kombinációt (pl. Topsin-M 70 WP + Clortosip L) használjunk, melyek a többi levélbetegség ellen is védelmet nyújtanak. A gyomirtó és gombaölő szerek együttes kijuttatásánál - a perzselési veszély miatt - vegyük figyelembe a keverhetőségi javaslatokat. Őszibarackosokban a tafrinás levélfodrosodás, meggynél, cseresznyénél és szilvánál a monília fertőződésveszélye teszi szükségessé a kezelést a korábban említett készítményekkel. Az almások baktériumos betegségének (tűzelhalás) a várható időjárás kedvez, ezért időszerű a megelőző permetezések elvégzése a fertőzött területeken Sztreptomicin, másutt Kasumin 2 L felhasználásával. Az utóbbi években erősödik a szamóca vincellér-bogarak kártétele, mely gyakran tőpusztuláshoz vezet. A védekezés speciális eljárást igényel: a fertőzött állományt felszívódó rovarölő szerrel locsoljuk be. MILE-MÁNDOKI-PEREI HÉTFŐ, 2002. ÁPRILIS 22. CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Bodó Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. INGYENES KEZELÉSEK A 311-590-es telefonszámról telefonált olvasónk, hogy szerinte akik az egészségüggyel kapcsolatos rendeleteket hozzák, nem gondolják végig a végrehajtás lehetőségeit. A fogorvosi rendelőkben olyan türelmetlen tömeg van, hogy a biztonsági őrök sem bírják féken tartani az indulatokat. Az egészségügyet csak ésszerű rendeletekkel és megfelelő pénzügyi háttérrel lehet megmenteni - mondta olvasónk. HARISNYA A 464-115-ös telefonról hölgy olvasónk elmondta, hogy a mai harisnyák minősége és ára mellett nagy szükség lenne egy-két szemfelszedőre Szegeden. BOWLING A 70/255-9343-as telefonról érkezett egy észrevétel a bowlingpályával kapcsolatosan. Olvasónk nagy kedvelője az említett sportnak, csak a cég által a sportoláshoz adott közös cipők fertőtlenítésével van gondja. Pénzes István, az Union Sportcentrum igazgatója elmondta, hogy a bowling- és a fallabda-pályán a padló megköveteli a felületét kímélő cipő viselését sportolás közben. Akik nem rendelkeznek saját, alkalmas sportcipővel, azok számára ezt térítésmentesen biztosítják. A sportcipőket minden váltáskor (előtte és utána) bepermetezik „school fresh step" nevű, kereskedelmi forgalomban kapható gomba-, illetve baktériumölő spray-vel, így, ha valaki, aki játszott az Union Centrumban és gombásodik a lába, megnyugtathatják, hogy a fertőzést nem náluk kapta. BUTA TÖMEG! Komáromi Károly Szegedről azért telefonált, hogy elmondja véleményét. Az egyházak lehetőségei a polgári társadalomban című cikkben egy Tőkés Lászlótól idézett mondat váltott ki felháborodást olvasónkban, miszerint Magyarországon „elbutult és félrevezetett tömeg" döntött az első választási fordulóban. Olvasónk határozottan visszautasítja ezt a megjegyzését! PANNON GSM pTTT Az élvonal [UNK] -----1 MEGJÖTTÜNK SZEGED KECSKÉS RÉKA Április 15., 13 óra 40 perc, 3530 g. Sz.: dr. Mátrai Ágnes és Kecskés Tibor (Szeged). SAJGÓ ANNA MÁRIA Április 19., 13 óra 30 perc, 4120 g. Sz.: Máté Mária és Sajgó András (Szeged). SZÉCSI ÁDÁM Április 20., 20 óra 55 perc, 3260 g. Sz.: Kis Katalin és Szécsi Lajos (Újszentiván). TÚRI CSABA Április 20., 22 óra 35 perc, 3280 g. Sz.: Barna Tünde és Túri Csaba (Üllés). RAJNAI VIKTÓRIA DÓRA Április 18., 7 óra 16 perc, 3330 g. Sz.: Füredi Edit és Rajnai Tamás Péter (Szeged). KIS ANNA REGINA Április 21., 14 óra 05 perc, 3250 g. Sz.: Rózsa Csilla Beáta és Kis Krisztián (Szeged). NAGY Kinl Április 18., 8 óra 31 perc, 4090 g. Sz.: Pintér Edit és Nagy Károly (Szeged). KOVÁCS KIRA Április 19., 10 óra 50 perc, 3560 g. Sz.: Mészáros Ildikó és Kovács Gábor (Deszk). GYURICZA ÁRON Április 20., 5 óra 25 perc, 3560 g. Sz.: Hagyó Zsuzsanna és Gyuricza Zsolt (Szeged). MARTON ROLAND Április 20., 23 óra 18 perc, 4270 g. Sz.: Jakus Klára és Marton Attila (Szeged). Gratulálunk! SMS ÜZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06-30/218-11-11-es számra az sms-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! SAKK Hatéves unokám nagyon szeret sakkozni, a számítógépnek már mattot ad. Hol fejleszthetné tudását hasonló gyerekekkel? kgizi (ingyenes sms) FOGTÖMÉS Örülni kellene, hogy a fogunkat ingyen betömik, sokaknak eddig nem tellett erre. (30/395-3062) KÖRFORGALOM Hogy lehet 400 millióért körforgalmat építeni? Talán alagutat építenek? (ingyenes sms) USZODA Eddig száz forintot, ma kétszázötvenet kellett fizetnem az uszodában, hogy a fiamat bekísérhessem! Reklamációmra felajánlottak egy négyszázötven forintos jegyet! Ezt nem tartom fair dolognak! (20/371-2326) HARCI KUTYÁK A marostői kiskertekben egyre többen tartanak emberre veszélyes kutyákat, sőt valaki tenyészti is őket! (ingyenes sms) ütessel a Kapcsolat ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17.(Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefonszáma: 474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefonszám: 474-374, vagy 104. 5.0. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT. Tel.:06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál téri 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Telefon: 547-174. Csak sürgős esetben!