Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-01 / 229. szám

Százéves az MGYOSZ BUDAPEST (MTI) Az EU a magyar jövő, vagyis az az esély, amit elszalasztani nem lehet, mert 15 év múlva egyetlen politikus sem tudná megmagya­rázni, hogy miért éppen Magyar­­ország maradt ki a csatlakozás­ból - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövet­ségének (MGYOSZ) száz évvel ezelőtti megalakulása alkalmá­ból tartott, jubileumi közgyűlé­sén hétfőn. A miniszterelnök el­mondta, hogy a csatlakozásnál óriási a politikai felelősség, ez te­remti meg ugyanis az esélyt arra, hogy az emberek képességeiket valóra válthassák. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság egyensúlyát nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért jö­vőre a költségvetés hiányát min­denképpen lecsökkentik a bruttó hazai termék 4,5 százalékára. „A kormány könnyűnek találtatott” A Fidesz az adókról BUDAPEST (MTI) A kormány megmérettetett és könnyűnek találtatott - jelentet­te ki Áder János, a Fidesz frakció­­vezetője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport tanácskozásán. A politikus a kormány négy évre szóló, 25 százalékos reálbér-nö­vekedésre vonatkozó ígéretével kapcsolatban megjegyezte, hogy 2003-ban például - 5 százalékos inflációt feltételezve - 2 százalé­kos reálbér-csökkenés várható. Véleménye szerint ez a nyugdí­jak vásárlóértékére is kihat majd, annak esését okozhatja. A beter­jesztett adótörvény-javaslatról szólva közölte, hogy 2003-ban a jövőre tervezett 125 ezer forintos átlagkereset is a 40 százalékkal adózó sávba tartozik majd. GLÓBUSZ KLAUS ÉS ZEMAN Mind Milos Zeman, mind Vác­lav Klaus nyilvánosan megerősí­tette, hogy megpályázza a cseh államfői tisztséget a jelenlegi el­nök, Václav Havel utódjául, aki­nek mandátuma 2003. február 2-án lejár. MADRIDI VÁLASZ „Semmiféle lehetőség nincsen a elszakadásra" - jelentette ki José Maria Aznar spanyol miniszter­­elnök, válaszul a baszk kor­mányfő, Juan José Ibarretxe által a múlt hét végén bejelentett ter­vezetre, amely szerint a Baszk­föld Spanyolországtól független állammá válna. A BANKÁR FIA Elrabolták a frankfurti von Metz­ler bankárcsalád 11 éves fiát. Az egymillió euró váltságdíjat hét­főn kifizették, de a fiatalembert eddig még nem engedték szaba­don - jelentette hétfőn este a né­met tömegtájékoztatás a rendőr­ségre hivatkozva, részletek nél­kül. Búcsú a Wembleytől Munkagépek bontják a londoni Wembley stadion híres ikertor­nyai közötti épületrészt. Lebontják a régi arénát, s helyén egy új sportkomplexumot építenek majd fel, amely a tervek szerint 2006-ban készül el. MTI Telefotó/AP/Max Nash Új pályázatot tesznek közzé az MTV elnöki posztjára Balót nem választották meg BUDAPEST (MTI) Az MTV Közalapítvány kuratóri­umának elnöksége október 7-én, hétfőn új pályázatot tesz közzé a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjának betöltésére. Erről a testület képviseletében Bakó Lajos elnök és Kocsis And­rás alelnök tájékoztatta hétfőn - a kuratórium ülését követően - az MTI-t. A közlemény szerint a kurató­rium elnöksége - több, magas színvonalú pályázatot benyújtó jelölt közül - titkos szavazással, kétharmados többséggel Baló Györgyöt választotta ki, s az ő ki­nevezését terjesztette a teljes lét­számmal ülésező kuratórium elé. A kurátorok Baló György meg­hallgatását követően, ugyancsak titkos szavazással - 9 igen-, 20 nem- és egy érvénytelen szava­zattal - elvetették az elnökség ja­vaslatát, így az MTV Rt.-t to­vábbra is a jelenlegi alelnök, Ra­­gáts Imre irányítja. Baló György újságírók kérdéseire válaszol a kuratóriumi döntés után. MTI Telefotó: Bruzák Noémi A szakértő BRÜSSZEL (MTI) Csehországnak nem kell érvény­telenítenie sem a Benes-dekrétu­­mokat, sem az azokhoz kapcso­lódó amnesztiatörvényt ahhoz, hogy beléphessen az EU-ba. Erre a következtetésre jutott a nem­zetközi jog német szakértője, akitől az Európai Parlament kért szakvéleményt. Jochen Frowein szerint a Benes-dekrétumok ös­­­szeegyeztethetők Csehország majdani EU-tagságával. Úgy­szintén nem látja szükségesnek Frowein a vitatott amnesztiatör­vény visszavonását, amelyet egyébként Németország sem kért a cseh-német megbékélési nyilatkozat 1997. évi megkötése előtt. Mindazonáltal célszerű volna, ha Prága megerősítené, hogy sajnálja az 1946. évi am­nesztiatörvényből fakadó követ­kezményeket, amint tette azt az 1997. évi kétoldalú nyilatkozat­ban is - mutatott rá Frowein. Radics jobban van WASHINGTON (MTI) Radics Péter állapota stabil, túl van az életveszélyen, jelenleg nyugtatókat kap. Ezt közölte a Washington Hospital ügyeletes orvosa. Radics Pétert egy wa­shingtoni McDonald's-étterem­­ben leütötték, amitől a magyar tévériporter fejsérülést szenve­dett. A kórházban vérrögöt távo­lítottak el a koponyájából. Az el­ső szava az volt, hogy vissza kell térnie a munkához. Tony O'Leary rendőrtiszt közölte, hogy Radics sorban állás közben szóváltásba keveredett egy másik vendéggel. Az egy ütéssel leterí­tette a riportert, aki a földre esett, fejét beütötte a padlóba. Nem fékezett a 19 éves gépkocsivezető - járókelőket ütött el Meghalt az anya két gyermeke DEBRECEN (MTI) Két ötéves kisfiú halt meg abban a közúti közlekedési balesetben, amely hétfőn délelőtt történt Debrecenben. A baleset akkor következett be, amikor az édes­anya három gyermekével át akart menni az úton. Egy arra haladó autó közéjük hajtott, s a baleset következtében két kisfiú - az édesanya saját, illetve nevelt gyermeke - életét vesztette. Az édesanya és a harmadik gyermek a balesetben nem sérült meg. Gyulai József rendőr főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a vizsgá­lat eddigi adatai szerint a gázoló autó, amelyet egy 19 éves férfi vezetett, fékezés nélkül ütötte el a gyerekeket. - A gépkocsi veze­tője vezetés előtt nem fogyasz­tott alkoholt - mondta el az MTI-nek Gyulai József rendőr főhadnagy. A mezőgazdaság és az adótörvények Farkas eva-kifogásai BUDAPEST (MTI) Általános vitára alkalmasnak ta­lálta az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetéséről, valamint a jövő évi adó- és járuléktörvé­nyekről szóló törvényjavaslatot az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. A testület hétfői ülé­sén a kormánypárti képviselők 12 támogató és az ellenzék 8 el­utasító szavazata mellett határo­zott az előterjesztésekről. Farkas Sándor Csongrád megyei fide­szes képviselő szerint az eváról szóló javaslat nem oldja meg kel­lőképpen a vállalkozói kör adózá­sának egyszerűsítését, továbbá csupán szűk lehetőségeket bizto­sít a mezőgazdasági termelők számára. Magda Sándor, a bizott­ság MSZP-s elnöke egyetértett az ellenzéki képviselővel abban, hogy az eva bevezetése csekély mértékben érinti az agrárterme­lőket, és legfeljebb a mezőgazda­­sági szolgáltatással foglalkozók veszik majd igénybe. A helyi önkormányzatok napja Közigazgatási tervek BUDAPEST (MTI) A nemzeti közép kormánya segí­teni szeretne a helyi közösségek­nek abban, hogy megvalósíthas­sák saját programjukat - közölte Medgyessy Péter miniszterelnök a helyi önkormányzatok napja alkalmából rendezett konferen­cián. A miniszterelnök hangsú­lyozta: a kormány programja a decentralizált, depolitizált ön­kormányzatiság mellett tesz hi­tet. Elmondta: a kormány fon­tosnak tartja a helyi önkormány­zatiság átalakítását, mert az ön­­kormányzatok feladataihoz a központi költségvetés mindeddig nem biztosította a megfelelő fi­nanszírozási feltételeket. Lam­­perth Mónika belügyminiszter a konferencián közölte: egy tudó­sokból, szakértőkből álló testület megkezdte a közigazgatás átala­kítási koncepciójának kidolgozá­sát, melynek egyes, már haszno­sítható elemei a 2003-as költség­­vetésben megjelennek. Terrorizmus elleni harc Saron Moszkvában MOSZKVA (MTI) Az arab-izraeli konfliktus fejle­ményeiről és az iraki kérdésről tárgyalt Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ariel Saron izraeli kormányfő. Izraeli forrá­sok szerint Saron kísérletet tesz rá, hogy meggyőzze az oroszokat az Irak elleni katonai csapások szükségességéről. A Putyin-Sa­­ron eszmecsere után Igor Ivanov külügyminiszter úgy nyilatko­zott, hogy az izraeli kormányfő nem vitt Moszkvába olyan doku­mentumot, amely bizonyítja Szaddám Huszein és az al-Kaida szervezet közötti kapcsolatot. KEDD, 2002. OKTÓBER 1. RÖVIDEN AMERIKAI VÍZUM Október 1-jétől csak a budapesti nagykövetségen keresztül lehet amerikai vízumkérelmet benyúj­tani - tájékoztatta az Egyesült Államok külképviseletének kon- 20ik­ osztálya az MTI-t. A kom­müniké szerint keddtől felfüg­gesztik azt a gyakorlatot, amely alapján utazási irodán keresztül is be lehetett nyújtani az ameri­kai nem bevándorló vízum iránti kérelmeket. VÁLASZTÁSI CSALÁS? Választási csalás gyanúja miatt nyomozást folytat a rendőrség is­meretlen tettes ellen Tolnán - közölte Gáti Zoltán, a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság vizs­gálati osztályvezetője. Elmondta: a napokban valaki levelet jutta­tott el az Országos Választási Irodához, melyben azt állítja: egy tolnai cég vezetője kényszerítette dolgozóit, hogy ajánlószelvénye­ikkel az általa megjelölt városi képviselőjelölteket támogassák. VÁRHEGYI PERE Egy hét múlva hirdet jogerős íté­letet a Várhegyi Attila ellen külö­nösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vezető beosztású hivatalos személy ál­tal elkövetett vesztegetés vádjá­val indult büntetőperben a Pest Megyei Bíróság (PMB). Várhegyi Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, pártigazgatója ellen 1994-95-ben szolnoki polgár­­mesteri megbízatása idején tör­téntek miatt folytattak büntető­­eljárást a hatóságok. MENTŐKUTYÁK Előkerült az az öt mentőkutya, amelyeket péntek este loptak el egy használt Mercedesszel együtt, utolsóként a hiányzó fa­­xira találtak rá; az eltulajdonított autóról nincs információ - tudta meg az MTI a Fővárosi tűzoltó­ság szóvivőjétől hétfőn. Kostunica és Labus versenyben BELGRÁD, SZABADKA (MTI) Végleges, de még nem hivatalos eredmények szerint a vasárnapi szerbiai elnökválasztás első for­dulóját Vojiszlav Kostunica jugo­szláv államfő nyerte a voksok 31,2 százalékával. A választást megfigyelő Központ a Szabad Vá­lasztásokért és Demokráciáért (CESID) elnevezésű szervezet szerint a második helyen Mirol­­jub Labus külgazdasági kapcso­latokért felelős szövetségi mi­niszterelnök-helyettes végzett a voksok 27,7 százalékával. Vojisz­lav Seselj radikális pártvezér a harmadik lett, a szavazatok 22,5 százalékát szerezte meg. A többi 8 elnökjelölt messze lemaradt az első három politikus mögött. A szavazásra jogosult polgárok 55,7 százaléka járult az urnák­hoz. Vajdasági magyar megfigyelők szerint a bácskai, bánsági és sze­­rémségi magyarság többségében Miroljub Labus mellett szava­zott. Ennek egyik lehetséges ma­gyarázata, hogy Vojiszlav Kostu­nica a lassúbb társadalmi válto­zások híve, és ezt a magyar vá­lasztók nem díjazzák. Főszerkesztő: SZETEY, ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN [hír és információi, SULI JÓZSEF (sport! • Délvilág szerkesztőségvezető: UJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. THefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 Internetcim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségéi delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1 -3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel ./fax 62/213- 11». 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám 80/821-821 Előfizetési díj egy hónapra 1165 Ft (Délmagyarország), 1055 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next