Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-23 / 19. szám

2 Az MSZP elnöksége kongresszusra készül BUDAPEST (MTI) A március végén sorra kerülő kongresszus előkészületeiről, az európai parlamenti (EP) képvise­lők választásáról és a hamarosan meginduló európai uniós kam­pányról tárgyalt szerdai budapes­ti ülésén a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Kovács László pártelnök sajtótájékozta­tóján beszámolt arról, hogy az MSZP szervezeteiben folyik a tisztújítás, rendben zajlik a kongresszus előkészítése. El­mondta: az alapszervezetek ese­tében körülbelül „20 százalékos" változás várható, s úgy tűnik, a megyei elnökök közel felének lesz kihívója a tisztújítás során. A pártelnök az európai parla­menti képviselők választásával összefüggésben hangsúlyozta: az MSZP a zárt listás szavazás híve, s úgy véli, hogy a külföldön tar­tózkodó magyar állampolgárok­nak a külképviseleteken kellene szavazniuk. Orbán Viktor, Áder János, Pokorni Zoltán Várható Fidesz-váltások BUDAPEST (MTI) A jelenlegi elképzelések szerint a Fidesz májusi kongresszusán az elnök mellett csak két alelnököt választ a plénum, de decemberig minden megalakuló platform, tagozat delegálhat egy tagot az el­nökségbe - értesült az MTI. A pártnak jelenleg Áder János ügy­vezető alelnökön kívül hét vá­lasztott alelnöke van. Úgy tudni, Orbán Viktor volt kormányfő el­döntötte: vállalja az új párt veze­tését, az elnökség átalakítására vonatkozó módosító javaslat is az ő indítványa. A Fidesz elnök­ségének májustól az év végéig várhatóan két választott alelnö­ke lenne, rajtuk és az elnökön kí­vül a parlamenti frakció vezetője és az országos választmány elnö­ke tartozna a párt ügyeit irányító testülethez. Nem zárható ki, hogy Pokorni Zoltán váltja a frakció élén Áder Jánost, de az is lehet, hogy a két alelnök közül az egyik a volt pártelnök lesz. GLOBUSZ VMSZ-MDF-TÁRGYALÁSOK A kedvezménytörvény végrehaj­tásának kérdései, a Szerbiával szemben bevezetendő vízum­­kényszer problémája és a pártkö­zi együttműködés szerepelt az MDF és a Vajdasági Magyar Szö­vetség (VMSZ) elnökeinek, Dá­vid Ibolyának és Kasza Józsefnek szabadkai tárgyalásain. CARTER TERVE Jimmy Carter amerikai exelnök Caracasban kétféle alternatívát tartalmazó tervet terjesztett Hu­go Chávez venezuelai elnök és ellenfelei elé, elkeseredett politi­kai konfliktusuk megoldása cél­jából: mindkettő előrehozott vá­lasztásokhoz vezethet. HORVÁT-OLASZ ELLENTÉT A horvát parti őrség tüzet nyitott egy olasz hajóra, mert az orvha­lászatot folytatott az Észak-Adri­­án, horvát felségvizeken. Mint szerdán Zágrábban rendőrségi il­letékesek közölték, a becsapódó mintegy harminc lövedék tönk­retette az olasz hajó radarberen­dezését, de legénységének tagjai közül senkit sem sebesített meg. A fegyveres „figyelmeztetés" után az olasz hajó gyorsan távo­zott a horvát felségvizekről. ROBERTsON TÁVOZIK Lord Robertson NATO-főtitkár szerdán bejelentette Brüsszel­ben, hogy hivatali idejének vé­geztével, ez év végén távozik tisztségéből. A főtitkár hangoz­tatta, hogy számos szövetséges kormány biztatta, pályázzon egyéves hosszabbításra, ő azon­ban távozik. B­E­LY% 10 U­L­F 0 L­D Átadták a Márai Sándor-díjakat és a Csokonai Vitéz Mihály-elismeréseket A magyar kultúra napja A kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából szer­dán Márai Sándor-díjakat és - első ízben - Csokonai Vitéz Mi­­hályról elnevezett alkotói, il­letve közösségi elismeréseket adott át Budapesten, az Ipar­­művészeti Múzeumban. BUDAPEST (MTI) Görgey Gábor köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a ma­gyar kultúra napján emlékez­zünk és emlékeztessünk az év to­vábbi napjaira, s gondoljunk azokra a szakemberek­re, akik a mindennapokban a magyar kul­túrát szolgálják. Márai Sán­­dor-díjat kapott az idén Bordás Győző újvidéki író, folyó­irat-szerkesztő, kiadóvezető ma­gas szintű prózájáért, szülőfalu­járól írt trilógiájának első két - Fűzfasíp, illetve Csukódó zsili­pek című - kötetéért. Rakovszky Zsuzsa költő, műfordító első, A kígyó pillantása című, tavaly megjelent regényéért részesült az elismerésben. Szilágyi István Ko­lozsvárott élő Kossuth-díjas író - A kő hull apadó kútba és a Holló idő című regények szerzője - életművéért kapott Márai Sán­­dor-díjat. A Csokonai Vitéz Mihály alko­tói díjat a nem hivatásos színját­szás, a vers- és prózamondás, a bábjátszás, a kórus- és zenemű­vészet, a képző-, fotó-, film- és videoművészet, a táncművészet, a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén működő, hosszabb ideje kima­gasló művészeti munkát végző egyéni alkotók, művészpedagó­gusok és művészeti együttesek vezetői kaphatták meg. E díjat - amelynek összege személyen­ként kétszázezer forint - minden alkalommal heten vehetik át a magyar kultúra napján.­­ A magyar kultúra napja alkal­mából kiemelkedő tevékenysége elismeréseként 102 pedagógus vett át kitüntetést Magyar Bálint minisztertől. Szent-Györgyi Al­­bert-díjat kapott - többek között - Ruszoly József, a Szegedi Tudo­mányegyetem egyetemi tanára, az állam- és jogtudomány dokto­ra. A miniszter Apáczai Csere Já­­nos-díjat adományozott - többek között - Németh Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem egye­temi docensének. Németh Lász­­ló-díjat kapott - többek között - Tóth Ilona, a derekegyházi Álta­lános Iskola tanára. Négy író egy felvételen - három díjazott és az adományozó az átadás után. Balról jobbra: Szilágyi Ist­ván (Kolozsvár), Rakovszky Zsuzsa (Budapest), Görgey Gábor kulturális miniszter és Bordás Győző (Újvidék). MTI Telefotó: Kovács Attila Mexikói földrengés COLIMA, MEXIKÓVÁROS (MTI) A mexikói kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki a Csen­des-óceán partján fekvő Colima állam öt városában a térséget súj­tó súlyos földrengés miatt. A rendkívüli állapotot Colima, Vil­la de Alvarez, Coquimatlán, Al­­mería és Tecomán városokban vezették be. A Richter-skála sze­rint 7,6 fokos földrengésben leg­alább 23-an vesztették életüket. Az amerikai hadsereg átlépte az elméleti felkészülési határt Ahonnan már nincs visszaút? PÁRIZS, MOSZKVA, BAGDAD (MTI) A francia parlamenti elnök sze­rint Washington az Irak elleni háborús felkészülésben már át­lépte azt a határt, ahonnan még vissza lehetne fordulni. Jean-Lo­­uis Debré az LCI hírtelevízió kedd esti adásában, úgy véleke­dett, hogy ha 150 ezer embert felvonultatnak Irak térségében, fel kell tételezni, hogy az erőde­monstráció mögött konkrét el­képzelés van. A nemzetgyűlési elnök hangsúlyozta, kétféle meg­oldás lehetséges: ha az amerikai ráhatás elegendő a válság lecsen­­desítéséhez, akkor nem lesz há­ború, ha viszont Washingtonban már beindították a gépezetet, ak­kor meg is fogják szállni Irakot.­­ Az orosz hadsereg vezérkarának információi szerint az Egyesült Államok és szövetségesei február második felében indítják meg a katonai műveletet Irak ellen. • Az iraki légierő szerdán lelőtt egy amerikai Predator típusú, pi­lóta nélküli, Kuvaitból érkezett repülőgépet - állította egy iraki katonai szóvivő. Washingtonban szerdán tagadták a kémrepülő­gép lelövését. Bagdad Baladijat nevű negyedében több ezren tüntettek Szaddám Huszein iraki államfő mellett és az USA ellen. Sok volt a felfegy­verzett nő. MTI Telefotó/AP/Huszein Malta Francia-német közös minisztertanács Az Élysée-évforduló PÁRIZS (MTI) A francia-német kapcsolatokban új korszakot nyitó Élysée-szerző­­dés 40. évfordulójának nyitó ese­ményeként Jacques Chirac fran­cia elnök ünnepélyesen fogadta Gerhard Schröder német kancel­lárt a párizsi Élysée-palotában. A két vezető találkozója után Chi­rac és Schröder elnökletével első ízben tartott együttes miniszter­­tanácsot a francia és a német kormány. A francia elnök az első közös kormányülés után kijelen­tette, hogy az iraki válságot Fran­­ciaország és Németország azono­san ítéli meg. Chirac hangoztat­ta, hogy mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében. Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségéről Megszüntető határozat BUDAPEST (MTI) Megszűnt az MTV Közalapít­vány kuratóriumi elnökségének megbízatása - mondta ki határo­zatában a Legfőbb Ügyészség (LÜ). A LÜ törvényességi fel­ügyeleti jogkörében eljárva, a ku­ratóriumi elnökség tavaly de­cember 5-i határozatát vizsgálva hozta meg döntését Ékes Hona, a Magyar Nők Világfóruma által a kuratóriumba delegált tag kérése kapcsán, olvasható a beadványo­­zó által az MTI-hez eljuttatott dokumentumban. A határozat idézi a médiatörvény egy szaka­szát, miszerint, ha az elnökség „nem tud az összes tag kéthar­mados többségével javaslatot tenni a műsorszolgáltató elnöké­nek személyére, és ugyanilyen szavazataránnyal új pályázat ki­írásáról sem tud dönteni a pályá­zat beadási határidejétől számí­tott harminc napon belül, meg­bízatása megszűnik". A vizsgálat eredményeként az Legfőbb Ügyészség felszólalást és figyel­meztetést nyújtott be az Ellenőr­ző Testülethez és az elnökség volt elnökéhez - olvasható a ha­tározatban, amely szerint „a tett intézkedésekről a legfőbb ügyész az országgyűlés elnökét tájékoz­tatta". Jugoszlávia amerikai segítséget kér Mladics felkutatása BELGRÁD (MTI) Jugoszlávia felkérte az USA-t: se­gítsen felkutatni az ENSZ hábo­rús bűnöket vizsgáló Nemzetkö­zi Törvényszéke által körözött személyeket. Goran Szvilanovics külügyminiszter közölte a kérést Pierre-Richard Prosperrel, a wa­shingtoni külügyminisztérium háborús bűnök ügyében illetékes megbízottjával. Prosper figyel­meztette Jugoszláviát, hogy az ország eleshet az amerikai pénz­segélyektől és más támogatások­tól, ha nem veszi őrizetbe és nem adja ki március 31-ig a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a boszniai szerbek volt katonai fő­­parancsnokát, a háborús bűncse­lekményekkel és népirtással vá­dolt Ratko Mladics tábornokot, továbbá Veszelin Szljivancsanin őrnagyot és Miroszlav Radics ka­pitányt, az úgynevezett „vuková­­ri trojka" két tagját. CSÜTÖRTÖK, 2003. JANUÁR 23. RÖVIDEN ANDRÁSSY EGYETEM Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem hallga­tói a tanév második szemeszterét február harmadik hetében való­színűleg már a megújult fővárosi Festetics-palotában kezdhetik el - közölte Szekér Bálint egyetemi kancellár. SZÁVA ÉS A RENDŐRÖK Tagadta bűnösségét az a volt rendőr főhadnagy, akit a Fővárosi Főügyészség jelentős mennyisé­gű kábítószerrel visszaéléssel, két rendbeli csalással, négy rend­beli közokirat-hamisítással és lő­szerrel való visszaéléssel is vá­dol. A vádlottak között van két rendőr is, akik a vád szerint az éj­szakai életben ismert Száva La­jos megkeresésére az ő birtokába jutott nagy mennyiségű hasist akarták eladni. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Három évre szóló kollektív szer­ződést írt alá a Magyar Rádió el­nöke négy reprezentatív rádiós szakszervezet képviselőivel szer­dán. ÜLÉSEZÉSI REND Az MDF az országgyűlés követ­kező házbizottsági ülésén azt ja­vasolja, hogy a parlament plená­ris üléseit hétfő délután és ked­den tartsa. Ezt Herényi Károly, a képviselőcsoport vezetője jelen­tette ki Lakiteleken. Karsai Péter képviselő az iraki háborús készü­lődéssel kapcsolatos frakció-ál­láspontot ismertetve kijelentet­te: a Medgyessy-kormány idő előtti felajánlkozásával, a taszári bázis átengedésével „háborúba­rát" politikát folytat, veszélybe sodorva ezzel Magyarország pol­gárait. MEDGYESSY IS KÖLTÖZIK Medgyessy Péter miniszterelnök és kabinetje a jelenlegi elhelyezé­sének megfelelő méretű irodák­ba, az államfői hivatal Sán­dor-palotába költözésével felsza­baduló helyiségekbe költözik át a Parlamentben. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF­ FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZAVAT ISTVÁN,­­ FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek): MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Internetcim: www.delmagyar.hu • E­mail: szerkeszto$egy§ delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft (Dél­magyarország), 1 L^O Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)» A Dél­magyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next