Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-08 / 106. szám

FM 954 SHm'SS AZ ÉLETÜNK RÉSZE Jw Wwk Mm l’vít . M Mm ^ í ■ i­v*£& SZERKESZTI: SZABÓ CSILLA, LÉVAY GIZELLA 2003. MÁJUS 8. A VALÓSÁGSHOW-K MINTAKÉNT SZOLGÁLNAK A FIATALOKNAK Az orvos a kezdődő depresszió jeleit állapította meg az egyik valóságshow volt szereplőjén - adta hírül egy sztár­magazin. Ez nem egyedi jelenség: a pszichológus szerint ezek a műsorok otthagyják lenyomatukat a szereplők - és a nézők - személyiségén, éppúgy, mint egy jóleső nevetés ráncai az arcon. A BB egyik első szereplője, Hor­váth Zsanett egy hetilapnak nyilatkozva arról panaszko­dott, hogy valahányszor haza­megy­ szülőfalujába, édesanyja szemrehányásokkal halmozza el a viselkedése miatt, és ko­­rábbi ismerősei is görbe szem­mel néznek rá. Ugyanakkor ré­gi álmát sem tudta valóra válta­ni: nem talált jól fizető, több százezer forintos fizetéssel járó állást a fővárosi médiában. A pszichológus az eset kap­csán arra hívja föl a figyelmet, hogy az ember akkor érzi biz­tonságban magát, ha folya­matosan kontrollálni tudja sa­ját viselkedését a többi ember visszajelzéseit figyelve. A va­­lóságshow-nak már a neve is manipuláció, hiszen abban a teljesen idegen, művi közeg­ben épp a visszajelzésekben, reakciókban nem bízhat meg a szereplő. Nem tudhatja, ho­gyan kell, szabad viselkednie ahhoz, hogy minél tovább bent maradjon. Csak annyit tud: megnyerően, szimpatiku­san kell élnie mindennapjait a kamerák előtt, még zuhanyo­zás közben sem lazíthat. De azt, vajon a szolid, visszafo­gott viselkedés-e a megfelelő, vagy a szabados, nem tudja biztosan. Idővel a többség in­kább az utóbbi mellett dönt, a nők is. Ide-oda, egymáshoz csapódnak ezek az emberek, miközben kiszolgáltatottak annak a stábnak, amely fel­adatokat ad nekik, s megvágja a tévénézők számára a felvett nyersanyagot. A feladat is, a vágás is a manipuláció esz­köze lehet. Vannak ugyan olyan feladatok, amelyeknek látszólag a szereplők mentál­higiénés gondozása a célja. Ilyen a titokszoba is, amely azonban épp hogy nem titkos, s ezt a szereplő is tudja. Mind­ez a teher együtt szétnyom­hatja a személyiséget, így nem véletlen, hogy olyat tesz a lány, amivel megdöbbenti, elkese­ríti a képernyő előtt ülő édes­anyját - állítja Schádné Zsá­molyi Judit pszichológus. - Hallottam már, hogy a sze­replők viselkedésével kapcso­latban többen az őszinteség szót használták. Holott, aho­gyan nem nevezhetjük őszin­tének azt az embert, aki a fejét elveszítve hisztizik egyet va­lami miatt, úgy a kamerák előtt élő fiúk és lányok vi­selkedését sem az őszinteség szándéka, inkább a szélsősé­gesség és a pillanatnyi helyzet motiválja - véli a szakember. Szerinte az is a manipuláció következménye, hogy sokan azt gondolják, egy ilyen sze­replés után bárkinek, úgy­mond egy csapásra újrakez­dődhet az élete. Az újrakezdés ígérete illúzió: az ember csak folytatni tudja az életét, a sze­mélyiségét megrendítő ta­pasztalatok után is. Igaz - aho­gyan Zsanett példája bizonyít­ja - a folytatás nehéz lehet, ha a régi közösség úgy tapasz­talta, az addig közéjük tartozó egyén olyasmit tett, amivel szégyent hoz a családra, a kö­zösségre. S ha kirekesztésről van szó, abban a mi kultúránk mindig is hatékony volt. Épp ilyen tragikus lehet annak a fiúnak a pél­dája, aki nem túl nagy szókinccsel, s nem is kü­lönösebben szimpatikus mo­dorban riporterként közremű­ködik az egyik műsorban. Schádné Zámolyi Judit ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a valóság­­show-kban látottak mintaként állhatnak a nézők, főképp a fiatal lányok és fiúk előtt, ezek a viselkedésformák könnyen lemásolhatóak, tanulhatóak.­­ Mindannyiunkban vannak olyan késztetések, amelyek épp a már említett kontroll miatt nem kerülnek felszínre. Amikor azonban azt látja egy fiatal a tévében, hogy szabad, sőt, jópofa dolog például a meztelenséggel hivalkodni, s ezt a környezet esetleg díjazza, hajlamos arra, hogy maga is így tegyen. Mindenki szeretné megmutatni magát, ez nor­mális igény. Csak az nem mindegy, hogy milyen formá­ban teszi ezt meg az ember. S bizony nem jó az, ha valakit csodálkozva figyel a környe­zete, aztán egyszer azt vetik a szemére, hogy nagyon meg­változott az utóbbi időben. BAKOS ANDRÁS Horváth Zsanett Tara és Angéla az Elmesélem, Brother című könyv bemutatóján egy budapesti könyvesboltban, novemberben. Tényleg buli volt? fotó: mti/kovács tamás A ValóVilág­ szereplői - mámoros hangulatban. FOTÓ: MTI A szentesi vásár egyik fő att­rakciója volt a hastánc, me­lyet a helyi Lilávatí művész­nő adott elő. A közönség kí­váncsian és gyönyörködve szemlélte könnyű, lágy moz­dulatait. Lilávatí szerint a hastánc a legalkalmasabb forma arra, hogy valaki hagyja kibonta­kozni a nőiességét. Közben ugyanis a lelke rezdüléseire figyel a táncos, s ez irányítja mozgását: ha hagyja azt meg­nyilvánulni, kinyílik, mint egy virág. Úgy véli, ma a nők­nek nagyon kevés alkalmuk van arra, hogy előhívják való­di énjüket: mindig abból van baj, ha valami hiányzik. A mélyről jövő késztetés terá­piáján is nagyon jól hat arra, aki táncol, hiszen meg tudja élni nőiségét. A ritmusra mozgó csípő valódi kehely, táncolni és nézni egyaránt lá­gyan ringó kellem, mely el­visz önmagunk szeretetéhez is. Ez utóbbiról feledkezünk meg legtöbbször, pedig Lila­vati szerint elengedhetetlen feltétele a mások iránt meg­nyilvánuló odaadási készség­nek az, hogy saját magunk belső teljességét megéljük, ezért javasolja ő mindenki­nek ezt a mozgást. A válasz­tott zenei stílus elősegíti a fo­lyamatot, amely kihozza a belső tartalmakat, az övé a neve jelentése szerint: játé­kos, könnyed, lágy. Lilávatí táncával bejárta már Euró­pát, a legtöbbet Görögország­ban táncolt. Úgy tapasztalta, a mediterrán vidéken élő né­peknek éppen azért nincs gondjuk az identitásukkal, mert sokat táncolnak, míg Magyarországon, a budapesti éttermekben például elsősor­ban nézik a hastáncosnőt, aki szemét nem emeli a közön­ségre, az ugyanis nyílt kihívás volna, ennek a táncnak pedig nem ez a feladata. B. G. a függöny előtt Lilávatí a Szentes expón. FOTÓ: VIDOVICS FERENC A legmegfelelőbb árnyalat A rúzs színének kiválasztása nem csupán a divat függvé­nye. Illenie kell a színtípushoz, ezzel együtt természetesen ahhoz az öltözékhez is, amit épp viselünk. Az az alapsza­bály, hogy hideg fényben (téli égbolt, kékes neonfény) óva­tosan kell bánni a kékes szín­­árnyalatokkal, meleg fényben pedig a narancsos, barnás ár­nyalatokkal. Az ajak formája is közreját­szik abban, hogy milyen színű rúzst választunk. A­­ világos, fénylő színektől az ajak na­gyobbnak látszik, míg a sötét színek inkább kicsinyítik a szájat. Még valamire figyel­jünk: ha a fogaink természetes színe sárgásabb, akkor a bar­nás és sárgásvörös ajkak kö­zött kivillanva még sárgább­nak tűnnek. Jobb tehát ebben az esetben kékes árnyalatú vö­röseket használni. Aki erősebben sminkeli a szemét, jól teszi, ha az ajkát viszont visszafogottabban fes­ti. Fordítva is igaz, hogy az égővörös ajak önmagában is magára vonja a figyelmet, így csak kevés kiegészítő szem­­festésre van szükség. Ha egy­forma mértékben hangsúlyoz­zuk mindkettőt, könnyen ter­mészetellenesnek hat az össz­kép. A nagy szerelem Amennyiben azon kapjuk ma­gunkat, hogy egyre többször feltesszük a kérdést, mit is sze­rethetünk a partnerünkben, akkor még egyáltalán nem kell megijednünk: a kérdés nem a kapcsolat végét jelenti, hanem sokkal inkább a tartósságára utaló jel. A Journal of Personality and Social Psychologyban megje­lent egyik tanulmány szerint ugyanis azok a kapcsolatok tartanak soká, melyekben a partnereknek nincsen reális képük a másikról, ahol idealizálják egymást. Ezekben a kapcsolatokban ugyanis egymás iránt megértőbbek és elnézőbbek a párok, sőt, gyak­ran megtörténik, hogy a part­nerek elkezdenek a másiknak a róluk kialakított idealizált képéhez alkalmazkodni, hogy beteljesítsék a másik elvárá­sait - a kutatók szerint pedig ez a hosszú távú szerelem zá­loga.

Next