Délmagyarország, 2003. december (93. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

4 KÖRKÉP­ ALGYŐ. A községi könyvtárban december elseje és ötödike között rendezik meg a Gyermekkönyvhét 2003 programsorozatot. Ma délután 4 órától a Kitágul a világ című pályázatnak lesz az eredményhirdetése. Ezt követően Tbmanek Gábor és Mészáros Mihály színművészek vidám, zenés műsorral szórakoztatják a gyermekeket, illetve szüleiket. DOMASZÉK: A Dél­alföldi­­ Id­őházak Regionális Egyesülete pályázatot írt ki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával. Olyan projekteket vártak, amelyek összegyűjtik a dél-alföldi régió teleházaiban az információtechnológiai eszközök felhasználásával megvalósuló ifjúsági programokat, ötleteket. Röviden ötlettárházat vártak a szervezők. A domaszéki pályázatnak a kulcsmondata az ifjúsági önkormányzat és a teleház szimbiózisa volt. A hét végén tartott eredményhirdetésen a domaszékiek különdíjasok lettek. KISTELEK: Hogyan mozdítja elő a helyes légzés a fizikai és érzelmi egészséget? címmel folytatódik a Vega-klub programja. A rendezvényházban holnap délután fél 6-tól Nagy Ágnes tart előadást a fenti témában. Ezt követően a résztvevők az előadó segítségével különféle vegetáriánus egytálételeket készíthetnek. MÓRAHALOM. Az Arany­szem Rendezvényházban ma két egyesület is összejövetelt tart. Délután 4 órától a Napfény nyugdíjasklub várja tagjait. Az idősek találkozója után, este 6 órától pedig a parasztkórus rendez próbát. PUSZTAMÉRGES: Ismét aerobikedzést szerveznek a művelődési házban. Csamangó Jusztina testnevelő tanár vezetésével ma este 6 órától bárki megmozgathatja magát, korra és nemre való tekintet nélkül. RÚZSA: A Gyermekjóléti Szolgálat karácsonyi ajándékozási akciót szervez a községben nehéz anyagi körülmények között élő gyermekes családok részére. Használt játékokat, könyveket, illetve tartós élelmiszereket, édességet, gyümölcsöket várnak a szervezők. Az adományokat munkanapokon 8 és 16 óra között adhatják le a segíteni szándékozók az Egészségügyi és Családgondozó Központban (Szegedi utca 8.). SÁNDORFALVA: A polgármesteri hivatal dolgozói és a helyi környezetvédő egyesület tagjai pótolták az egy évvel ezelőtt ültetett, de kitördelt fákat, valamint cserjéket telepítettek a IV-es számú óvoda melletti játszótérre. A telepítés összesen 100 ezer forintba került, az összeget az önkormányzat biztosította. A fatördelők neve kiderült és kártérítésre kötelezték őket. SZEGED: A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) ma délután 5 órától színházi előadást rendeznek. Az érdeklődők az Apatheatrumot láthatják, amely Esterházy Péter Búcsúszimfónia című műve alapján készült. Ezt követően este 8 órától a Vízipók, csodapók című 81 perces rajzfilmet vetítik le. Érdekesség, hogy olyan epizódokat is láthat a közönség, amelyek eddig még nem kerültek vászonra. A vetítés után a mese írójával, Kertész György biológussal beszélgethetnek a vendégek. ■AKTUÁLIS­ Szeged legjobb műlovarnője is bemutatkozott Karácsonyi vásárnyitó Folytatás az 1. oldalról Egy ló érkezett lovasával, vala­mint egy piros farkas és kövér malac egy nagy feketemedve kí­séretében. Nem kellett sokáig várni a válaszra, hiszen a lovas rövidesen előadta jövetelük cél­ját.­­ Nemsokára az ő saját maga kezdetét veszi a karácsonyi ün­nepi hetek a Dóm téren, azért akinek kéznél van a lába, kísér­jen el minket a Dóm térig. Ott előadjuk két és fél órás műsorun­kat, amit a sötét és a hideg miatt 24 percben játszunk el - tájékoz­tatta a szép számban összegyűlt közönséget a lovas. Indulás előtt a Kárász utcán egy rövid vetélkedőn egy kislány segítségével kiderült, hogy az egyik állat Piroska, a farkas. Azt is megtudhatta a közönség, hogy a farkas nem egyedül érkezett a napfény városába, hiszen még benne volt a nagymama.­­ Ez a világ legkisebb szociális otthona. Egy darab nagymama lakik ben­ne - mondta a lovas, majd némi tanakodás és útmutatás után el­indult a vidám, zenés menet a Dóm térre. - Hihetetlen bioenergikus fá­radtsággal gyalogoltunk el idáig - folytatta a téren a kikiáltó, majd az újonnan érkezetteknek bemu­tatta Sanyit, a lovat, Csülök Cu­cut, a súlyos testi sertést és Amb­rust, a Kárpátok legfeketébb medvéjét. A téren a gyerekek leg­nagyobb örömére megküzdött egymással Cucu malac és Piros­ka, a farkas. A lovas egy Edit nevű bátor vál­lalkozó segítségével félelmetes produkciót mutatott be: török­ülésben, bekötött szemű lóval ugratta át a fiatal hölgy által egy­re magasabbra tartott akadályt. - Edit ezért kiérdemelte a Szeged legjobb műlovarnője címet. Edit, nem akar csatlakozni a társula­tunkhoz? New York, Párizs, Lon­don, Nyékládháza... - tette fel a költői kérdést Sanyi, a ló gazdája. Edit inkább maradt. A műsor után a vásár szervező­je, az Ördögszekér Bt. ügyvezető­je, Mocselini Rudolf hiába keres­te a téren Szentgyörgyi Pál alpol­gármestert. Ezért helyette végül ő nyitotta meg a negyedik kará­csonyi ünnepi heteket és kézmű­ves vásárt. A téren ekkorra már illatozott a forralt bor (90-100 forint deci­je), az igazi erdélyi recept szerint készült kürtös kalács (sima 600 forint), lángos (sima 200 forint) és sok más finomság. 840 forin­tért például ínycsiklandozó ser­­penyős hurkával csillapíthatja az éhségét, aki kilátogat a december 23-áig tartó vásárra. Az étkek mellett kézművesek kínálják portékáikat, a nomád sátorban pedig eleink életével is­merkedhet meg a közönség. Az ezer szalmabálából felépítetett Bálaszínházban pedig előadások várják az érdeklődőket. Hétfőn délután 5 órától Pálffy Kopasz Zsolt és Kovács Anita énekelnek, majd este 8 órától a Mehari Ga­­réba koncertezik a Báb­színház­ban. A. T. J. DÍSZKIVILÁGÍTÁS A KÁRÁSZON Ma nyílik Szegeden a Széchenyi téri karácsonyi vásár. Korábban még kétséges volt, de mára eldőlt: lesz sátortető az egymással szemben elhelyezkedő pavilonok közötti sétálóutca felett. Vagyis nem akadályozza eső, ha a közlekedést, nézelődést, vásárlást. Egyeztetve a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal, ezút­tal a műemléki környezetbe illő fehér borítást kap a tér középső ré­sze. Ma Szeged sétálóutcája, a Kárász utca is ünnepi fénybe öltö­zik. Látványos felvonulás a Belvárosban. Fotó: Schmidt Andrea HÉTFŐ, 2003. DECEMBER 1. Az egészségügyi minisztérium újabb ellenőrzést kért Vizsgálat a Holdfény gyermekotthonban Folytatás az 1. oldalról Farsang Erzsébet azonban - több társával együtt - máig sem kapta meg egykori igazgatójától az új­­raelhelyezkedéshez szükséges dokumentumokat, így állás és jövedelem nélkül várja a fejlemé­nyeket. Egy szülő szerint - aki gyerme­két korábban a Holdfény otthon­ban helyezte el - az igazgató az­zal biztatja a volt beosztottak egy részét, valamint néhány szülőt, hogy a intézet hamarosan újra megnyílhat. A Csongrád Megyei Közigazga­tási Hivataltól megtudtuk: erről szó sincs. Dubeczné Károlyi Éva, a közigazgatási hivatal vezetőjé­nek tájékoztatása szerint a Hold­fény otthon semmiképpen sem működhet az újabb szakhatósági eljárások lezárásáig. Az igazgató fellebbezése után az ügyben má­sodfokon eljáró Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisz­térium azért rendelt el újabb szakhatósági ellenőrzést, mert az engedélyért folyamodó igazgató többször módosította az otthon működéséről szóló dokumentu­mokat, s valamennyi változtatás esetében le kell folytatni az ellen­őrzést. Mindez nem kevés időbe telik, s csak a szakhatósági állás­­foglalás után hozhatnak újabb döntést a Holdfény otthon sorsá­ról. NYILAS PÉTER Sok baleset az utóbbi két hétben Szentesen Időjárás-változás és figyelmetlenség Három halott, négy súlyos sérült, három anyagi kárral járó ütközés. Ez az utóbbi két hét baleseti statisztikája Szentesen és környékén. A csütörtök esti motorbaleset szerencsés kimenetelű volt: egy­valaki sérült csak könnyebben. A rendőrség a balesetek nagy számát az időjárás-változásnak és a figyelmetlenségnek tulajdonítja. A napokban különösen sok baleset történt Szentesen és környékén: három halott, négy súlyos sérült, három anyagi kárral járó baleset. Legutóbb csü­törtökön este fél hatkor Szentesen a Vásárhelyi úton két Suzuki ütközött. A személyautó a tábla ellenére sem adta meg az elsőbbséget a Csillag utca irá­­­nyából haladó, szintén Suzuki típusú motorkerékpárnak, melynek vezető­je a blokkoló fékezés ellenére az autó jobb oldali hátsó sarkának ütközött, s ennek következtében elesett. A motor vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel megúszta a balesetet, az anyagi kár azonban jelentős - közölte Bottyán József főhadnagy, a Szentesi Rendőrkapitányság közlekedési osztá­lyának vezetője. Felmerült a gyanú, hogy a motorkerékpár vezetője a meg­engedettnél jóval nagyobb sebességgel haladt a város belterületén. A közvé­leményt sokkoló motorbalesetek elkerülése érdekében a közlekedési osz­tály tervezetet tett az önkormányzat asztalára, melyben javasolja, hogy a város egyes útjain meghatározott időben korlátozzák a motorforgalmat. Erről a közeljövőben a képviselő-testület dönt. A főhadnagy szerint az időjárás-változás, a figyelmetlenség és az it­tasság nevezhető meg mint balesetet kiváltó ok. A kunszentmártoni úton történt tragédia - melyben egy kétéves kislány a csodával hatá­ros módon maradt életben, miközben elveszítette édesapját - elkerül­hető lett volna - véli a főhadnagy. Az autó vezetője előzésbe kezdett a rendkívül rossz látási viszonyok ellenére, hiszen nagy köd volt. A közlekedési szakember elmondta: a KRESZ szerint az előzést csak ak­kor szabad elkezdeni, ha sem a megelőzött, sem a szemből jövő jármű biztonságát nem veszélyezteti az előző jármű, így annak biztonsága is garantált. Az előzéssel kapcsolatos főszabály is óvatosságra int rossz időjárási viszonyok esetén. A főhadnagy szerint a vezető jó pszichés állapota segíthet veszélyes helyzetekben. BLAHÓ GABRIELLA Kilenc sertést vágtak a domaszéki böllérnapon Küzdelem a négymázsányi őserővel Hatemberes, azaz négymázsás sertést is vágtak a szombati do­maszéki böllérnapon. Az óriás mellett még nyolc apróbb társa is vérét, húsát adta a program sikeréért. Az esti bálon pedig több mint négyszázan kóstol­hatták meg a különféle disz­­nóságokat. Már szombat kora reggel kétség­­beesett malacok visításától volt hangos a domaszéki presszó ud­vara. A böllércsapatok nem kí­mélték a négylábúakat és bemu­tatták a vendégeknek, milyen is volt egykoron egy hagyományos magyar disznóölés. Domaszék erdélyi testvértele­püléséről, Lövétéről is érkeztek böllérek. Szinte semmiben sem különbözött vágási, feldolgozási módszerük, mint vendéglátóik­nak, csak a fűszerezés tért el egy kicsit. Az erdélyi toros ká­posztának különleges ízt adott a régi magyar fűszer, a csombor. - Ettől puhul ám az ember ke­ze! - kiáltotta vidáman Csík Mátyás, a lövétei csapat húsda­rálója és könyékig maszatosan mosolyogva fogott kezet az őt üdvözlőkkel. Egy piros utánfutót gördítettek be az udvar közepére a fehér ru­hás böllérek. A nézősereg érdek­lődve állta körül a folyamatosan billegő, illetve furcsa hangokat adó alkalmatosságot. Hat férfi nekiveselkedett és kötelek, dró­tok segítségével megpróbálta ki­­ráncigálni az utánfutó hangját kölcsönző valamit, vagyis egy négy mázsát nyomó „malackát".­­ Ez az ötéves jószág egy kan­­tott, vagyis egy herélt kan - árul­ta el Száraz Ferdinánd hentes­mester, a vágás irányítója. A szebb napokat látott sertés egy­koron szinte a falu valamennyi kocájával közelebbi ismeretségbe kerülhetett, aztán jött az a fránya állatorvos. A herélés után 90-100 napig várni kell a vágás­sal, hogy elmenjen a kellemetlen ivarszag. Egy ekkora állatot nem lehet csak úgy állványra tenni. Ezért előző nap Börcsök Lajos polgármester segédletével egy masszív, fémből készült marha­vágó állványt betonoztak le és er­re húzták fel a leszúrt disznót. Nem perzselték, hanem nyúz­ták. Ennek oka, hogy olyan vastag volt a bőre, aminek csak a cipő­felsőrész-készítők örülhettek volna, a pörkölök nem. Nyolc másik sertést is vágtak szombaton. A főböllér óriása mellett eltörpült az a 60 kilós vi­etnami csüngő hasú, amit Szá­raz Zsolt szúrt le. A négylábúak mellett még pár vadkacsa is áldo­zattá vált. A szárnyasok szalon­nával tűzdelve forogtak a nyár­son. K.T. Nehezen adta meg magát a jószág. Fotó: Gyenes Kálmát SÁNDORFALVI NYÚZÁS A sándorfalvi böllérnap előtt már öt sertést levágtak, hogy toros reggelivel fogadhassák a vendégeket. Az igazi látvá­nyosságot azonban a szombat kínálta. Egy 200 kilós manga­licát szalmával pörköltek, egy 110 kilós vietnami csüngő hasat pedig kopasztottak. Huszonkilenc rászoruló nagycsaládot pedig vendégül láttak a disznótoron. Érdekes­ség, hogy a malacok mellett egy 300 kilós borjút is vágtak, valamint megnyúztak egy ki­zsigerelt dámszarvast is.

Next