Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-21 / 18. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDEN SZOMBATON SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2006. JANUÁR 21. NAPI MELLÉKLETEK Hétfő A DÉL SPORTJA, Kedd­ Szerda Csütörtök Péntek www.delmagyar.hu A tavalyi Chagall-tárlat után újabb nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényre készül a Móra Ferenc Mú­zeum: jövő pénteken nyílik és márciusig látható Szegeden az egyik legjelentősebb magyar festő, Mednyánszky Lász­ló kiállítása. Az 1919-ben elhunyt művész munkássá­gának századfordulóig tartó időszakát ismerhetjük meg a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből kölcsönkapott olajfestmények és grafikák segítségével. Báró Mednyánszky László a Felvidéken, a Trencsén vár­megyei Beczkón, édesapja családjának ősi birtokán szü­letett 1852-ben. A nagy hírű família története egészen a középkorig vezethető vissza, a Mednyánszkyak tudós taná­rokat, politikusokat, katoná­kat és papokat adtak az or­szágnak. História és romantika Gyermekéveit Nagyőrön, az anyai felmenők birtokán és a vadregényes beczkói várban töltötte, amit a legenda szerint egyik őse, Stibor vajda épít­tetett kedvenc bolondja szá­mára. A többnyire tragikus vé­gű családi históriák és a ro­mantikus környezet örökre bevésődött a fiatal Med­nyánszky képzeletébe. Erről naplójegyzetei is tanúskod­nak, amelyeket magyarul, né­metül és franciául, de görög betűkkel írt. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Szirmay Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúrák tudósa­ként bejárta az egész Balkánt és Törökországot. Mednyánszkyt érzékeny idegrendszere miatt időnként szélsőséges megnyilvánulások, hangulatingadozások jelle­mezték, ugyanakkor folyama­tosan szigorú önvizsgálatot is tartott. A jóság, az emberi cse­lekedetek tisztasága éppúgy foglalkoztatta, mint a rossz. Korán kapcsolatba került a képzőművészettel: 1863-64-ben a Nagyőrön vendégeske­dő bécsi festőtől, Thomas En­­dertől akvarellezni és rajzolni tanult. Kánonokon túl Szülei kérésére egy ideig mérnöki tanulmányokat foly­tatott a zürichi Politechni­kumban, de miután nyilván­valóvá vált, hogy az a pálya nem neki való, családja tá­mogatásával Münchenbe ment festészetet tanulni. 1873-ban már a párizsi École des Beaux-Arts-on Isi­dore Pils történelmi zsáner­­festő növendéke. A gipszmin­tákról készített akadémikus tanulmányrajzok, a szigorú művészeti kánonok azonban nem elégítették ki, inkább az eleven természet és az érzel­mek, érzések képi kifejezése vonzotta. 1875-ben a Mont­­martre-on bérelt műtermet, majd a nyarat már Beczkón töltötte, ahol számos szép táj­képet festett. Franciaországba visszatérve Barbizonban és Párizsban dolgozott, 1878- ban bejárta szinte egész Olaszországot, Rómában mű­termet bérelt. Hazatérve Pes­ten és Bécsben festett, rend­szeresen részt vett mindkét város kiállításain. Alvilági realizmus A Műcsarnok 1888-as Téli Tárlatán Mindenszentek című festményével nyerte el az első nagy szakmai elismerést, a 400 forintos társulati díjat. Barát­ságot kötött Justh Zsigmond­­dal, aki Fuimus című regé­nyében Czobor Lipót néven valójában festő barátja alakját írta meg. Mednyánszky a kö­vetkező évben visszatért Pá­rizsba, és két és fél év alatt bejárta Franciaországot. Pá­rizsban rongyszedőként ve­gyült az utca népe közé, Mar­­seille-ben pedig kikötőmun­kásként dolgozott egy ideig, hogy a külvárosi vagányok, csavargók, nyomorultak életét testközelből is megismerje és azután hitelesen ábrázolja.­­Alvilági realizmusát” az 1896-97-es párizsi tél bonta­koztatta ki igazán. „Megleste sovány arcvonásaikat, melyek élesek, mint a kés, amit a zse­bükben szorongatnak. Megfi­gyelte őket, amint izzó szem­mel kémlelnek az éjszakába, melyben rongyos ruhájuk szürke színe egybeolvad a sö­tétséggel. Mozdulataikat, ma­gatartásukat abszolút helye­sen látja, akár nyugodtak (ab­ban a pillanatban, amikor a kis ragadozó éppen arra ké­szül, hogy prédájára vesse ma­gát­, akár a dráma legnagyobb hevében... Kis mesterművek ezek. Ha nem is szánalmat, de testvéri rokonszenvet éreztet­nek e szegény ördögök, e sze­rencsétlen félvilági emberek iránt, akik már születésüknél fogva nyomorúságra, bűnö­zésre és erkölcstelenségre vannak ítélve és ezt a sorsot olyan természetesen vallják, hogy az ember önkéntelenül megindulva tekint arra a csu­pasz egyszerűségre, mellyel a Rosszat megtestesítik....” - írta Adrien Remade annak a gyűj­teményes kiállításának a ka­talógusába, amely 1897 áp­rilisában nyílt meg Georges Petit párizsi galériájában. Mednyánszky a párizsi siker után nyár végén hazatért Beczkóba. A következő évben Hegyi táj című képét arany­éremmel jutalmazta a Mű­csarnok. Feljegyezték róla, hogy egy-egy mozdulatért, ér­dekes fejformáért hajlandó volt azonnal ismeretséget köt­ni az utcán akár egy véres verekedésből kikeveredett kocsmatöltelékkel is. Képes volt hosszan követni valakit, ha kíváncsivá tette a mozgása. Alkalmi ismerőseit meghívta, etette, itatta, majd beszélgetés közben lerajzolta. Pózok nélkül Többek számára segélyakciót szervezett, sőt Pesten még egy segélyező egyesületet is megkí­sérelt alapítani a nyomorgók nehézségeinek enyhítésére. Vonzották a természetes ösztö­neik szerint, pózok nélkül élő, őszinte, egyszerű emberek. Bécsben kötött mély barátsá­got a katonaidejét töltő váci földművessel, Kurdy Bálinttal, akit később családjánál több­ször is meglátogatott Vácott. 1900-ban Galíciába, Krakkóba, Zakopanéba, a Székelyföldre utazott, szerepelt a párizsi vi­lágkiállításon is. A következő tavaszt adriai utazgatással töl­tötte, főként Dalmáciában és Montenegróban bolyongott. Gyakran hóna alá vette palettá­ját, és egyetlen öltözet ruhában kelt útnak, még a legközelebbi barátai sem tudták, hogy merre csatangolt. Utazásai közben ál­landóan rajzolt, tanulmányo­kat készített. A teljes átélés jel­lemezte, akár tájat, akár em­bert ábrázolt. Élete valójában egyetlen hosszú vándorlás, mi­közben belső világa is kiteljese­dett. A buddhizmus és a teozó­­fia eszméivel megismerkedve egyre inkább igyekezett befelé fordulni. Filozófiai gondolko­dásának fejlődése naplóiban jól nyomon követhetők. Gyer­mekkora óta meglévő, és egyre súlyosbodó reumatikus bán­­talmait Pesten és Bécsben ke­zelték.­­A legnagyobb, legfensége­sebb szenvedés az, amely nem gondolkodik, csak szeret. Erős szenvedélyek - fizikai szenve­dés, morális szenvedés. Kifeje­zése a szerelemnek, az imádás­­nak, a magasabb örömnek. A szép fájdalom. Mennyire lelke­sítette egykor fantáziámat, és mily sokféleképpen adtam ne­ki kifejezést (fejek, alakok!). Jöj­jetek szegény barátok, irigylés­­re méltók, szenvedéseitek elle­nére, mint ahogy szépek lette­tek a szenvedésben, mint a ti lelketek szép” - írta naplójá­ban. 1906-ban a végsőkig kitar­tott a tüdővészben szenvedő barát, Kurdy Bálint betegágyá­nál. Mindent megtett érte, majd amikor gondos ápolása ellenére is elveszítette, önzetle­nül támogatta családját, özve­gyét, sőt még annak második férjét is. A csongrádi barát­ i Az őt rajongva szerető, el­szegényedett nemesi család­ból származó lánynak, az uradalmi gondnokságot el­vállaló Sirchich Jankának kö­szönhette, hogy szülei halála után is otthon érezhette ma­gát Beczkón, ahová utazgatá­saiból vissza-visszatért. 1912- ben többször is járt Csongrá­­don beteg festő barátjánál, Piroska Istvánnál. Amikor 1914-ben kitört az I. világhá­ború, Bécsből Pestre sietett, és Tisza István segítségével az Új Idők és a Pesti Hírlap raj­zolójaként kiment az orosz frontra. Bár ekkor már 62 éves elmúlt, a Monarchia hadseregével szinte minden fronton megfordult a követ­kező években. 1916 júliusá­ban megsebesült az olasz fronton, de ez sem gátolta meg abban, hogy a gyilkolás démonának vonzását, az em­berben rejlő gonosz tombolá­­sát megrázó harctéri képeivel megmutassa. 1917 nyarán új­ból az olasz frontra készült, de vesebaja kórházba paran­csolta. Romló egészsége mi­att ágyhoz kötve nem tudta már követni a Monarchia összeomlásának eseményeit. 1919 áprilisában puritán kö­rülmények között halt meg Bécsben, koporsóját csak né­hány ismerőse követte. HOLLÓS­ ZSOLT A TÁJ ESZKÖZ A MŰVÉSZ LELKIÁLLAPOTÁNAK KIFEJEZÉSÉRE Báró Mednyánszky, az utazó festő Mednyánszky László: Itatás Szegeden egykor és ma Amikor Mednyánszky 1879 márciusában értesült a szegedi nagy árvízről, azonnal a helyszínre sietett, és részt vett a védelmi munkálatokban. Gondolkodás nélkül segített a bajba jutott város polgárainak. Szeged és a művész most ismét egymásra talál: január 27-én Mednyánszky-tárlat nyílik a Móra Ferenc Mú­zeumban. A kiállításon a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből 28 műalkotást, húsz olajfestményt és nyolc grafikát mutatnak be. Olyan egyedülálló válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők, amely ebben a formában még nem volt látható Magyarországon. A kiállított anyag izgalmas keresztmetszete Mednyánszky szá­zadforduló előtti munkásságának. Tájképfestészetének erényeivel éppúgy szembesülhetnek a látogatók, mint karakteres em­berábrázolásával, portréival. A kiállított alkotások többsége a festő szülőföldjén, nagyori tartózkodása idején született. A vázlatok, rajzok mellett nagyobb méretű festmények is láthatók majd, mint például az 1880-as évek elején készült Szerencsétlenség című mű, valamint az Alkony, amely egy amerikai aukción mint ismeretlen mester alkotása került kalapács alá, de vásárlója felismerte, hogy Mednyánszky festménye. Ez a mű is jól példázza, hogy Mednyánszky számára a táj egyben eszköz a saját lel­kiállapotának kifejezésére. A nagyőri táj, a Tátra élete végéig művészetének fontos témája volt. „Mednyánszky át volt hatva attól a bizonyosságtól, hogy mindaz, amit érzékeink révén egy személyről vagy tárgyról megtudhatunk, a megismerésnek mindössze zavaros, apró fényfoltját jelenti, amely kö­rül az ismeretlen és megfoghatatlan erők roppant világrészei sötétle­nek. Ezért is festette meg alakjait és tájképeit úgy, hogy sejtelmes hát­terek ölében csak félig láthatók. Derengő, szürkülő világítást fakasz­tott körülöttük, hogy árnyak és révületek módjára hassanak, mint kü­lönös, fantomszerű lények, amelyek misztikus akváriumok mélyén rej­tőznek. (...) A tónusos fény­ homály, (...) a mélytüzű, briliáns színesség stílusában mesterien szép műveket alkotott." - írta Kállai Ernő.

Next