Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-23 / 69. szám

2 Gyurcsány Ferenc az ország gyarapodásáról Munkahelyeket a beruházások hoznak A kormányfő szerint Magyarországon az autópálya-, út- és vasútépítés gyorsítá­sára van szükség, mert új lehetőséget, új munkahelyet, tisztességes életet csak a befektetés, a beruházás jelent. Erről Gyurcsány Ferenc szerdán Dunakeszi központjában beszélt egy kampányren­dezvényen, hozzávetőleg 400-500 főnyi hallgatóság előtt. DUNAKESZI (MTI) Az új lehetőség új munkát, az pedig kön­­­nyebb életet teremt - mondta a kormány­fő. „Beruházni, befektetni, gyarapodni, ez a kor parancsa" - tette hozzá. Aki azt mondja, hogy új munkahely tb-járulék- és adócsökkentésből keletke­zik, az nem érti, hogy hogyan működik a gazdaság. Nem elszegényíteni, hanem megerősíteni kell az államot, megóvni azt a bevételét, amelyből például nyugdíj, il­letve lakás- és vasútfelújítás van - hangsú­lyozta. A feladatokról szólva Gyurcsány Ferenc elmondta: orvosolni kell azt az igazságta­lanságot, hogy vannak olyan nyugdíjasok, akik végigdolgozták az egész életüket, mégis lényegesen kevesebb nyugdíjat kap­nak, mint mások, csak azért, mert akkor mentek nyugállományba, amikor szeren­csétlenségükre igazságtalan volt a nyug­díj-megállapítás. „A szocialista párt képes volt ezt orvo­solni, amikor az elmúlt év őszén törvény­be foglalta, hogy hogyan fogjuk ezt kiigazí­tani" - húzta alá. Hozzátette: a legnehe­zebb helyzetben a rokkantnyugdíjból élők, az özvegyek, az egyedülállók, a régen nyugdíjazottak vannak, ezért elsősorban nekik kell több nyugdíjat adni, mert így igazságos. Kell egy világos program, amely kijelöli az ország fejlődésének legfőbb irányát, amiben jobbak lehetünk, mint mások. Az MSZP Új Magyarország programja szerint a gyógyszeripar, a közlekedési ipar bizo­nyos részei, az üzleti szolgáltatások, a tu­risztika tartozik ebbe a körbe - fejtette ki Gyurcsány Ferenc. A rendezvényen több transzparens is felbukkant. Igen MSZF Szeretünk Feri, Orbán hazudik felirattal. AZ MSZP NEM MEGHÁTRÁLT, KITÉRT Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán egy televíziós műsorban azt mondta: nem meg­hátrált, hanem kitért az udvariatlanság, az erőpolitika elől azzal, hogy az MSZP április 2-ára tervezet választási nagygyűlését egy nappal előrehozta. „Udvariatlannak gondo­lom azt a magatartást, és nem kellően bölcs­nek, hogy valaki ugyanarra a napra szervez nagygyűlést, amelyre korábban az MSZP be­jelentette"-fogalmazott. Kuncze Gábor tömegdemonstrációt hirdet Orbán Viktor: Az MSZP jól döntött Orbán Viktor és Kuncze Gábor is kifejtette véleményét a hét végére tervezett politikai nagy­gyűlések ügyében. A MIÉP még hezitál az időpontot illetően. BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor szerint jó döntés, hogy nem egy időben rendezik meg a Fidesz és az MSZP buda­pesti nagygyűlését a választások előtt, bár az is megoldható lett volna, ha egy napon tartják. „Szerintem jó döntés volt, hogy nem pont egy időben van, bár ha egy időben lettünk volna, az is megoldható lehetett volna" - mondta a Fidesz elnöke annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc kedden bejelentette, az MSZP április 1 -jére tette át nagygyűlése időpontját. Orbán Viktor ugyan­akkor hangsúlyozta: ezekben az ügyekben nem szabad hozzájá­rulni ahhoz, hogy hisztéria ala­kuljon ki, hiszen Magyarország nyugodt és kiegyensúlyozott. Sokkal több dolog köt össze ben­nünket, mint amennyi elválaszt - tette hozzá a pártelnök. Az SZDSZ sem akar kimarad­ni a tömegdemonstrációk szer­vezésében folyó versenyből, ezért ■jj A MIÉP-Jobbik Harmadik Út április 1-jére és 2-ára is be­jelentette a rendőrségen, hogy nagygyűlést tart a Hő­sök terén, ám azt, hogy me­lyik napon lesz a demonst­ráció, várhatóan csak már­cius 31-én döntik el-közöl­te az MTI érdeklődésére szerdán Győri Béla szóvivő. a párt tömegdemonstrációt hir­det a liberális szavazók számára április 9-ére, a szavazófülkékbe - jelentette ki Kuncze Gábor szer­dán Szombathelyen. „Egy decentralizált tömegde­monstrációt hirdetünk április 9-ére a szavazófülkékbe, azt ké­rem a liberális szavazóktól, le­gyünk ott a fülkékben, mutassuk meg, hogy milyen sokan vagyunk, ott mondjunk véleményt demok­ráciáról, köztársaságról, szolidari­tásról, szerintünk ugyanis egy hig­gadt, nyugodt parlamentáris de­mokráciában ez a fajta tömegde­monstráció az, amely igazán ered­ményre vezethet" - mondta. A MIÉP MÉG NEM HATÁROZOTT B­E­L­F­Ö­L­D Ö A- K­Ü­L-F­Ö­L­D ■ -----------------------------------ki ---------------------------­ Orbán Viktor szerint képesek vagyunk összefogni „ A magyar nemzet nem megosztott" Orbán Viktor a beszédeiből, írásaiból, interjúiból szerkesztett 20 év című könyv bemutatója után Martonvásáron beszélt. BUDAPEST, MARTONVÁSÁR (MTI) „A magyar nemzet ma nem megosztott, a magyar nemzetben ma komoly viták van­nak, időnként súlyos viták vannak, de ez mindig előfordul, ha az emberek őszintén be­szélnek egymással, vagy komoly döntés előtt áll egy közösség" - mondta a Fidesz minisz­terelnök-jelöltje a Heti Válasz Kiadó gondo­zásában megjelent kötet bemutatóján. Hozzátette: egy nemzet akkor válik megosztottá, ha nincsenek olyan közös értékek és közös célok, amelyek képesek lennének a közösséghez tartozó embere­ket „körülfogni, összeabroncsozni". „A magyar nemzetnek vannak ma ilyen értékei, ezért igenis, a magyar nemzet egyesíthető, hiszek benne, hogy nem meg­osztott, hanem nemzetegyesítő program segítségével képesek vagyunk összefogni és egyesíteni" - mondta. Orbán Viktor felesége és két kislánya is részt vett a bemutatón, amelyet a Károlyi­palotában láthatóan megerősített bizton­sági védelem mellett rendeztek. » Magyarországon ma az emberek új gaz­daságot, új államot és új politikát szeret­nének - mondta Orbán Viktor szerdán, országjáró kampánykörútjának marton­­vásári állomásán. A Fidesz elnöke, a szövetség miniszter­elnök-jelöltje úgy fogalmazott: az embe­rek a munkára épülő új nemzetgazdasá­got, a siker és a szolidaritás kettős pilléré­re támaszkodó új államot, valamint a nemzetet a munka, a család és az otthon jegyében egyesítő új politikát szeretnének. Orbán Viktor családjával a könyvbemutatón Fotó: MTI/Földi Imre Diákverés DEBRECEN (MTI) A debreceni önkormányzat okta­tási osztálya szerdán igazoló je­lentést kért a helyi Bocskai István Általános Iskola igazgatójától az egy nappal korábban nyilvános­ságra került diákverés kapcsán. Az ügy előzménye, hogy sorozato­san brutálisan vertek, rugdostak az osztálytársai egy hatodikos diá­kot a debreceni Bocskai-iskolá­­ban. Az esetről az egyik diák mo­biltelefonnal fotó-, illetve video­felvételt készített, amit egymás­nak küldözgettek a tanulók óra közben. Az iskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy sem neki, sem a tanároknak nem volt tudomása a történtekről, s a szülők is csak úgy értesültek gyermekük rend­szeres bántalmazásáról, hogy az egyik diák megmutatta nekik a felvételeket. MEGFENYEGETTÉK A FIDESZ-ELNÖK CSALÁDJÁT­ ­ Levélben megfenyegették Orbán Viktor TM családját, a Fidesz miniszterelnök-je­löltje bejelentette az esetet a Köztársa­sági Őrezrednek, de nem kért tőlük vé­delmet. A Blikk szerdai számában azt írta, hogy azzal fenyegették meg Orbán Viktort, ha nem lép vissza a politizálás­tól, akkor gyermekeit elrabolják, leda­rálják, és kutyatápot csinálnak belőlük. A Fidesz elnöke elmondta: a feleségé­nek címezték a levelet, amelyben „mel­lékletként" egy kutyatápreklám is volt. Gyurcsány Ferenc szolidaritását fejezte ki a történtek miatt, és jelezte: ha kérik, a rendőrség minden segítséget megad a családnak. CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁRCIUS 23. A francia kormány kitart Dominique de Villepin francia kormányfő kedden este hivata­lában megerősítette, hogy to­vábbra sem áll szándékban sem visszavonni, sem felfüggeszteni az első munkaszerződésről szó­ló törvényt, miközben újabb ut­cai tüntetésekre és összecsapá­sokra került sor országszerte. PÁRIZS (MTI) A kormánypárti Népi Mozgalom Uniójának (UMP) parlamenti képviselői és a kormánytagok előtt Dominique de Villepin kor­mányfő azt hangoztatta, hogy a visszavonás az „ultimátumok lo­gikája szerinti a kapitulálást" je­lentené, amiért a jobboldali sza­vazók nem bocsátanának meg, a felfüggesztés pedig alkotmányel­lenes. A miniszterelnök úgy véli, hogy ha a törvényben előírt két év próbaidő alatt az elbocsátást indokolni kellene, az újfajta munkaszerződés elvesztené ha­tékonyságát, de ugyanakkor el­képzelhetőnek látta, hogy egyes ágazatokban a „szociális partne­rek szabadon csökkenthessék a próbaidő tartamát". A kormánypárti képviselők egy része üdvözölte Villepin határo­zottságát, amelyet az ellenzéki szocialisták „makacsságnak, fe­lelőtlenségnek és provokáció­nak" minősítettek. A március 28-ára országos sztrájkot hirde­tett szakszervezetek képviselői pedig „süketnek" bélyegezték a miniszterelnököt. Horn Gyula utca BERLIN (MTI) Utca viseli Horn Gyula volt kül­ügyminiszter és miniszterelnök nevét a közép-németországi Wertheim városában. A vasfüg­göny lebontásban szerzett külügy­miniszteri (1989-1990) érdemeit ismerték el ezzel a gesztussal. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC,­­ FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN• Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), KARNOK CSABA (fotói: SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SULI RÓBERT­ (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6741­ Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sponntvat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegt­ delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. TeL: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/667-870. • H­irdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821 -821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilág) .Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-Q25X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next