Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-10 / 35. szám

SZOMBAT, 2007. FEBRUÁR 10. Tisztább a levegő Február elején az átlagnál mindig szennyezettebb volt a szegedi levegő az utóbbi években. Az egy évvel ezelőtti légszennyezettség kiváltképp emlékezetes. Idén azonban ilyenről szó sincs-az enyhe tél nem kedvez a szennyező anyagok feldúsulásának. Tavaly február elején nagyon sú­lyos légszennyezés vonult végig egész Közép-Európán, Szegeden is kiemelkedő volt a szálló­­por-szennyezettség.­­ Az utóbbi hat évben a november mellett mindig február volt a legproblé­másabb hónap. Most azonban az idei, rendhagyóan enyhe, napos, szeles télen erről szó sincs - mondja Motika Gábor, az Al­­só-Tisza-vidéki Környezetvédel­mi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezető analitikusa. A légszennyezettséget a hatóság folyamatosan is, és szakaszosan is méri. Folyamatos mérést biztosító állomás a Kossuth Lajos sugárút 89.-ben működik Szegeden - ez az egyetlen a dél-alföldi régióban. Az említett helyszín kimondottan forgalmas része a városnak, tehát nem fenyeget az a veszély, hogy a hatóság alábecsüli a légszennyezés BENZOL ÉS TÁRSAI jgf Szólni kell még a közúti közleke­dés során levegőbe kerülő benzol, toluol, etilbenzol és xilol nevű szénhidrogénekről is. Közülük a benzol bizonyítottan rákkeltő - s nyilván a többi sem hasznos a szervezetre de mennyiségük nem haladja meg az egészségügyi határértéket, mértékét­­ inkább „felülbecslés" fordulhat elő. A modern, drága analizátorok az összes fontos lég­­szennyező anyag koncentrációját folyamatosan mérik; az adatok fél­óránként a felügyelőségi alköz­pontba jutnak, elektronikus úton. Feldolgozás, ellenőrzés után az or­szágos központba kerülnek. Há­rom további helyen - Újszegeden, az ÁNTSZ-nél, a belvárosban, a Hősök kapujához közel, továbbá a vasöntödénél­­ pedig szakaszos mérések történnek: gázmintát na­ponta vesznek, ülepedőpor-mintát havonta, s 67 szállópormintát is, az év során egyenletesen elosztva. Mi szennyezi leginkább Szeged és a megye levegőjét? Elsősorban a szálló por: évente átlag minden harmadik napon haladja meg a szállópor-tartalom az egészség­­ügyi határértéket - csekély vigasz, hogy az EU ezt az értéket túl ala­csonyan állapította meg, s csak utólag derült ki: sok, „régi" uniós város sem tud eleget tenni az elő­írásoknak. A szállópor-szennye­­zést részint a közlekedésből, tüze­lésből adódó, levegőbe kerülő égéstermékek eredményezik, részben pedig természeti viszo­nyok következménye: az uralkodó északnyugati szél gyakran hoz a város fölé más térségben kibocsá­tott szennyezőanyagokat. Olykor a nitrogén-dio­­xid-szennyezés is meghaladja a határér­téket - ezt teljes egé­szében emberi tevé­kenység hozza létre, a gépkocsiforgalom, a fűtés. Az idén eddig ebből nem szárma­zott gond - az enyhe tél miatt kevesebbet fűtenek az emberek. A kén-dioxid-szen­­­nyezés, amióta a szénfűtés visszaszo­rult, nem jellemző - lehet, hogy ha sokan állnak vissza gázfű­tésről szeneskályhá­ra, ismét számítani kell majd rá. F.CS. »AKTUÁLIS* 5 Soha nem fizetett még ennyit a hatoslottó -Az ötös is túl a milliárdon Utat adni a szerencsének Az ötös- és a hatoslottón is egymilliárd forint fölött van a főnyeremény. A hatos­lottón ez rekordnak számít. A szegedi Kis­­péter István az első újkori lottóhúzás óta minden héten kitölti a szelvényeket. Közel négy hónapos szieszta a hatoslottón, több mint két hónapos az ötöslottón, ami a telitalálatosokat illeti. Ennek eredménye­ként hatalmasra duzzadtak a várható főnye­remények a hét végére. A várható főnyere­mény az ötös- és a hatoslottón is egymilliárd forint fölé emelkedett. Szombaton és vasár­nap akár milliárdosokat is ünnepelhetünk, ha Fortuna is így gondolja.­­ A hatos várható főnyereménye már több mint két hete csúcsmagasságba ért. Mivel senki sem találta el hiánytalanul a vasárnap kihúzott nyerőszámokat, a jackpot jelenleg 1 milliárd 20 millión áll. Ez rekord, hiszen a hatos 19 éves történetében nem volt ehhez mérhető halmozódás - mondta Halász Ro­land, a Szerencsejáték Zrt. Szegedi Területi Igazgatóságának marketingmenedzsere. A jelenlegi főnyeremény 206 millió forinttal magasabb, mint a valaha elért legtöbbet fi­zető hattalálatos, amit 2006 márciusában fizetett ki a cég. A menedzser hozzátette: a játék statisztikája szerint átlagosan havonta érnek el telitalálatost, így nem lenne meg­lepve, ha vasárnap újabb nyertest köszönt­hetnének. Az ötöslottó főnyereménye is meghaladta az egymilliárdos álomhatárt, bár még messze van az ötmilliárdos rekordtól. A szegedi Kispéter István az első újkori ma­gyar lottóhúzás óta, azaz 1957. március 7-e óta játszik. Tavaly másfél millió forintot nyert. - Ötven éve minden héten megjátszom azokat a számokat, amiket a legelső alkalom­mal kihúztak. A 16-os, a 61-es, a 71-es, a 77-es és a 89-es szám hozott már szerencsét, de együtt azóta sem szerepelt - mesélte a fér­fi, aki ezen kívül édesanyja, édesapja, ke­resztanyja és nagynénje számsorait is mindig megjátssza. Ha nagyobb a nyeremény, akkor több szelvényt is kitölt. A Sánta házaspár általában együtt jár lot­tózni. A férj, Sándor azt vallja, hogy a szeren­csének utat kell adni. Hetente 1500 forintot költenek szerencse­játékra. - Egyszer majd megütött a guta, amikor a skandináv lottón négy számot eltaláltam, a másik három pedig éppen a mi számunk mellett volt. Szóval kísért a szerencse, de az ötöslottón hármasnál több találatom még nem volt - mondta a férfi. Azért érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is lehet kezdeni a jelenlegi hatalmas nye­reményekkel. Az 1 milliárd 20 millió forint a napi árfolyam szerint több mint 5 millió 200 ezer amerikai dollár. Ez már nemcsak itthon, de külföldön is hatalmas összeg. Ha ezt a nyereményt befekteti valaki, akkor a kama­tokból félévente vásárolhat egy 100 négyzet­méteres luxusingatlant, a kamatokból ha­vonta elmehet párjával egy föld körüli uta­zásra, vagy havonta vásárolhat egy középka­tegóriás gépkocsit. Ennyi pénzzel már nem­csak a saját, hanem még az unokái életét is megalapozhatja! A szegedi költségvetés a legnagyobb adózók előtt Az előkészítés éve lesz 2007 Az idei év rendkívül szigorú költ­ségvetést hoz Szegednek, de ha nem lenne konvergenciaprog­ram, az önkormányzatnak akkor is kötelessége lenne gazdálkodá­sában a hatékony szemléletet ér­vényesíteni - jelentette ki Botka László polgármester tegnap dél­után Szeged legnagyobb adófize­tői előtt, miután ismertette a vá­ros 2007. évi költségvetés-terve­zetét, amit egyébként néhány órával korábban nyújtott be a közgyűlésnek. MUNKATÁRSUNKTÓL A városháza dísztermében mintegy másfél százan jelentek meg, a gazdasági szféra vala­mennyi ága képviseltette magát. Köztük Pap Klára, a Délmagyar­­ország Kiadó igazgatója, Do­monkos András, a Lombard Lí­zing Csoport vezérigazgatója, Varga Gusztáv, a Szilánk Cég­csoport vezetője, Kőkúti Attila, a Tornádó International Kft. ügyvezetője, Gellért Ákos, a Gellért és Fiai Consulting Kft. tulajdonosa. A gazdasági élet meghatározó szereplői mellett megjelent Új­helyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztéri­um államtitkára, valamint or­szággyűlési és önkormányzati képviselők, illetve az önkor­mányzati cégek vezetői. A polgármester részletesen is­mertette az elfogadásra benyúj­tott büdzsé fő számait, amelynek kiadási főösszege 51,4 milliárd forint, a bevételek tervezett nagysága 50,89 milliárd, a hiány 514 millió. Botka László felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a hi­ány a 2002-es 13,9 százalékról 1 százalékra csökkent. A polgármester a költségvetés fő számaira utalva megjegyezte: az idén kell előkészíteni, megtervez­ni, megpályázni és megnyerni azo­kat az uniós támogatásokat, me­lyek a város fejlesztésének alapjait adják a következő években. Botka László után Nagy Sándor alpolgármester tájékoztatta a je­lenlévőket a­ város még „futó" be­ruházásairól, a tömegközlekedés hosszú távú fejlesztéséről, vala­mint a Biopolisz programról. A költségvetésről február 16-án szavaz majd a szegedi köz­gyűlés. CS. G. L. A Fidesz a Móráról - A szocialista városvezetés diktatórikus, manipulatív és felelőtlen - mondta Oláh János, a Fidesz szegedi frakcióvezetője tegnap a Móra Ferenc Általános Iskola előtt. Az iskola tervezett bezárásával kapcsolatban közölte: „a polgármester a szegregáció felszámolásá­ra hivatkozik, de nem kérdezte meg sem a pedagógusokat, sem a szakembereket, sem a gyerekeket". A politikus ingatlanspekuláció­nak nevezte a tervezett intézkedést. Úgy tudja, a Móra épületét már két magániskola is kinézte magának. Farkasné Pocsai Blanka, az oktatási bizottság fideszes tagja hozzátette: 2007-ben 20 ezer fo­rinttal csökkent az egy gyerekre jutó normatíva összege. „A bérek befagyasztása tény. Az idei január a második, amikor még az inflá­ciót sem követi a pedagógusok bére." Lakossági ügyintézés interneten Kübeki informatika Néhány évtizeddel ezelőtt utópiának tűnt, hogy a lakossági ügy­intézés interneten történjen. Mára ez Kübekházán megvalósult: egy internetes program segítségével ingyen beszélhet egymással lakos és hivatalnok. Kübekházán öt évvel ezelőtt - Molnár Róbert polgármester hi­vatalba iktatása után - kezdtek informatikai fejlesztésbe. Mára az összes önkormányzati intéz­mény rendelkezik internetes el­érhetőséggel. Most újabb nagy előrelépés történt a faluban: az egyre népszerűbb internetes programnak köszönhetően az in­tézmények - a fogorvos, a házi­orvos, a védőnő, az iskola és az óvoda, valamint a polgármesteri hivatal - munkatársai nemcsak egymással beszélhetnek telefo­non az interneten keresztül, ha­nem lakossági ügyek is intézhe­tők ily módon.­­A Skype-rendszeren való tele­fonálást nem csupán költségta­­karossági szempontok miatt ve­zettük be - mondta a polgármes­ter. - Amellett, hogy komoly megtakarítást remélünk, ez a kapcsolattartás gyors, kényel­mes, és konferenciabeszélgetése­ket is tudunk bonyolítani rajta. Évekkel ezelőtt egyébként Kü­­bekháza volt az első kistelepü­lés, amely elérte: a nagyvárosok mellett náluk is legyen széles­sávú, ADSL internetes elérhe­tőség. Azért is vezették be az in­ternetes telefonos ügyintézést, hogy biztassák a lakosságot: igyekezzenek felvenni a lépést a technika fejlődésével. A faluban egyelőre a háztartások alig 15 százalékának van internetes el­érhetősége, ennek fejlesztése a következő lépés. NYEMCSOK ÉVA

Next