Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

SZOMBAT, 2007. SZEPTEMBER 1., 97/204. ALAPÍTVA 1910-BEN Fele a paprika Feleannyi fűszerpaprika termett az idén, mint tavaly. És a minősége sem túl jó. 3. OLDAL ÖTPÁRTI A GÁRDÁRÓL Ötpárti sajtótájékoztatót tartottak tegnap Budapesten a Magyar Gárdáról. A pártok képviselői egyetértettek, de konfrontálódtak is. 2. OLDAL 99 évesen is modellezik Élete a mozgás volt. Közel századik születésnapjához tiszai vitorlása mellé saját modellflottát is épít Pap János. 8. OLDAL 30 ezer egyetemista, 10 ezer elemista és 13 ezer középiskolás Szegeden Beindult az iskolaszezon Szeged iskolaváros - ezt a já­rókelők is érzékelték tegnap, amikor az első évnyitókra igyekvő tanárokkal és diákokkal jóval nagyobb lett a forgalom a nyáron megszokottnál. Jubileumi, mert Szent-Györgyi Albert 70 évvel ezelőtti Nobel-dí­­jára emlékező évet nyitott a Sze­gedi Tudományegyetem tegnap. Szabó Gábor rektor az ünnepsé­gen jelentette be, hogy a szegedi felsőiskola - kutatások szerint - okkal tekinti magát a Báthori Ist­ván alapította kolozsvári egyetem szellemi örökösének, azaz törté­netét 1581-ig vezeti vissza. Az or­szág egyik legjobb egyetemének nevezte a szaktárca képviselője az ünnepi szenátusi ülésen a szege­dit, amit a jelentkezők száma bi­zonyít: jelképes kézfogással 7600 fiatalt fogadott egyetemi polgárrá a rektor. Velük együtt harminc­ezer hallgató és hétezer, a tudás szogálatában álló dolgozó alkotja az egyetemi közösséget. Botka László polgármester azt jelentette be a tanévnyitón, hogy a szeptember 14-i közgyűlésen át­adja a város a kórház és a rendelő­­intézet működtetését az egyetem­nek, de nem hagyja magára a be­tegellátás gondjaival: az integrá­ció és a fejlesztések finanszírozá­sához közel egymilliárdos támo­gatást ígért és további segítséget a nagyberuházáshoz, az új klinikai tömb megépítéséhez. Jubiláló iskolában, a 30 éves tarjáni két tannyelvűben tartot­ták meg tegnap a szegedi közok­tatás tanévnyitó ünnepségét. Tízezer elemi iskolás és 13 ezer középiskolás kezdi hétfőn az új tanévet, akiket 2300 pedagógus tanít. Több mint 200 millió fo­rintból 9 intézményt korszerűsí­tettek a nyáron. Két középiskolai nagyberuházás, a Tömörkény és a Vedres rekonstrukciója még nem fejeződött be, de a tanítás hétfőn ezekben is megkezdődik. Tegnap lépésben haladtak az autók a város útjain, a hidaknál és a körutakon is dugók alakultak ki, diákváros lakói megjöttek, írásaink a 3. és az 5. oldalon Szabó Gábor rektor egyetemi polgárrá fogadta a gólyákat Fotó: Frank Yvette Ünnepi produkció a tarjáni általános iskolában Fotó: Karnok Csaba A • meg a nem Az egy hete pénteken elhunyt 73 éves kiskundorozsmai asszony, Veres Istvánná halála olyan egyéb egészségügyi probléma volt, ami nincs összefüggésben a múlt pénteki ételmérgezéssel - áll az Igazságügyi Orvostani In­tézet tegnap elkészült boncolás utáni szakvéleményében. A néni fia, Kovács Ferenc elmondta, szívinfarktus okozta édesanyja halálát. Vagyis Ilonka néni nem a grízes tésztától halt meg. További információk az 5. oldalon www.delmagyar.hu ÁRA: 94 FT (ELŐFIZETVE: 63 FT) Végérvényesen döntött a kormány Szentesen épül a légimentő-bázis Szentesen épül az ország hetedik légimentő-bázisa - erről döntött tegnap a kormány. A beruházás optimális esetben még az idén elké­szül, a költsége 80-90 millió forint. Néhány hétig úgy tűnt, nagyon lassan születik meg a döntés: Szentes vagy Szeged. A Kurca-parti település mellett az szólt, hogy a környező megyék közgyűlései támogatták, valamint a városnak már van építési engedélye. Szirbik Imre szentesi polgármester szerint a döntés nem Szeged ellen irányult, hanem szakmai érvek győzedelmeskedtek a vitá­ban. Szentes városa 15 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. Bővebben a 3. oldalon Tíz éve halt meg autóbalesetben a walesi hercegnő Ma is indulatokat kelt Diana tragédiája Ha élne, ma is csu­pán 46 éves lenne az egykori walesi her­cegnő, aki tíz éve, 1997. augusztus 31 -ének hajnalán Pá­rizsban szenvedett halálos autóbalese­tet, amikor barátjá­val, Dodi al-Fayeddel az őket üldöző fotó­sok hada elől mene­kültek. A tragédiára zárt körben emléke­zett tegnap délután a brit királyi család 450 meghívott előke­lőség társaságában a Királyi Lovas Testőr­ség londoni laktanyá­jának kápolnájában. A hercegnő halála óta nem csituló indula­tok azonban az évfor­dulóra is árnyékot ve­tettek. Tartják még magukat az összees­küvés-elméletek, ám egyre többen hisznek a nyomozás vezetőjé­nek. Ez egy tragikus baleset volt. Részletek a Sziesztában Diana egy fogadáson 1996-ban, egy évvel a halála előtt Fotó: MTI/AP Nem a grízes tésztától halt hajótemető a Boszorkányszigetnél Egy jogi kiskaput kihasználva akár örökre a szegedi Boszor­kányszigetnél kikötve rohadhat mintegy 30 uszály és hajó. Nem nehéz megközelíteni a sze­gedi Boszorkányszigetnél lévő hajótemetőt. A tiltótábla, a so­rompó és egy lánc ellenére nem bonyolult a bejutás, így ezt bárki megteheti. Mintegy harminc ha­jó és uszály vesztegel itt már jó ideje, nagy részük már igazi roncs. Mivel a vízi járművek nem hajózó úton vesztegelnek, így az ügyük nem az Atikövizig­­hez tartozik. Már több hatóság szeretné, ha eltűnnének innen a roncsok. Tavaly volt egy össze­hangolt ellenőrzés a területen, kiszabtak valamennyi bírságot, de más nem történt. A hajók, uszályok hivatalosan ugyanis nem számítanak roncsnak. Riportunk a Sziesztában Rozsdatemető. Lassan az enyészet kezdi birtokba venni az „elfekvő" hajóarzenált Fotó: Segesvári Csaba Döntőt játszik a Pick Szeged MUNKATÁRSUNKTÓL A franciaországi Grenoble-ban né­gyes tornán vesz részt a Pick Sze­ged férfi kézilabdacsapata. Vladan Matics edző együttesének az első ellenfele a francia első osztályú bajnokság élvonalába tartozó Tremblay volt, amelyet 17-17-es félidő után 33-32-re sikerült a Ti­­sza-partiaknak legyőzniük. Az összeállítás: Puljezevics - Ghionea 3, Djurkovics 6, Herbert, Osma­­jics 1, Andjelkovics 5, Zvizej 5. Csere: Marjanac (kapus), Krivoka­­pics 3(1), Petrea 9, Vadkerti 1, Ba­jusz, Bendó. Lele Ambrus ügyve­zető elnök szerint a csapat sok hi­bával játszott, így megnehezítette saját dolgát. Tegnap lapzártánk után ért véget a Celje-Ivry össze­csapás, amelynek nyertese lesz ma a Pick Szeged döntőbeli ellenfele.

Next