Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-02 / 1. szám

Péntek, 2009. januári. VÁLTOZÁSOK JANUÁR 1-JÉTŐL: ÁRAK, BÉREK, ADÓK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK Drágábban közlekedünk, fűtünk, szemetelünk Folytatás az 1. oldalról A közszolgák bruttó 180 ezer forint alatt jövőre is teljes egészében meg­kapják 13. havi fizetésüket, afölött pedig havi bruttó 15 ezer forintos ki­egészítésben részesülnek. Kiegészítő illetményt kapnak azok a pedagógu­sok, akik halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoz­nak, továbbá emelkedik az osztály­­főnöki és a gyógypedagógiai pótlék mértéke. Ezután a jegyző döntése nyomán nem rendszeres szociális segélyt, ha­nem rendelkezésre állási támogatást kapnak azok a kérelmezők, akiknek esélyük van arra, hogy a munkaügyi központon keresztül állást találjanak, illetve megfelelő képzést tudnak szá­mukra biztosítani. Tegnap óta jár az óvodáztatási támogatás is, amelynek célja, hogy anyagi okból egyetlen gyermek se maradjon ki az óvodából. Egyszerűbbé válik a személyi jöve­delemadózásban az adókedvezmé­nyek kiszámítása. Az eddigi hétféle jö­vedelemadó-kedvezmény érvényesíté­sére eltérő szabályok vonatkoztak, ja­nuártól azonban mindegyik esetében azonos lesz a számítási mód. Új adó­­kedvezmény, az úgynevezett háztartá­si adókedvezmény révén a lakásfelújí­tás vagy a háztartási gépek javításá­nak költsége is levonható lesz az adó­ból. Húszmillió forintos értékhatárig megszűnik az örökösödési illeték a EI SZEGEDEN DÍJEMELÉS. A december 12-én megtartott közgyűlésen a közüzemi díjak emelését fogadta el a kormányzó többség: eszerint ja­nuártól 9,8 százalékkal nő a távfű­tés, 9,1 százalékkal a tömegközle­kedés, 6,5 százalékkal a szemét­­szállítás, A,5 százalékkal pedig az iskolai étkeztetés díja. A testület úgy döntött, hogy 2009-ben 100-ról 80 százalékra csökkenti a városi cégvezetők prémiumát. Szá­mításunk szerint ezzel bruttó 800 ezer és 1,6 millió forint közötti ös­­­szeget vesznek ki a 1A városi cégve­zető zsebéből. HULLADÉKLERAKÓ A SÁNDORFALVI ÚTON. JANUÁRTÓL 6,5 SZÁZALÉKKAL DRÁGUL A SZEMÉTSZÁLLÍTÁS SZEGEDEN Fotó: Segesvári Csaba . Vámszabályok 200 helyett csak A0 darab cigarettát lehet behozni vámmentesen Magyarországra, amennyiben közúton, vasúton, vagy vízi úton lépik át a határt. A légi utasok esetén már tavaly december 1-jén hatályba léptek az új határértékek: dohányáruból az előbbi mennyiség ötszöröse hozható be vámmentesen. Szintén december 1-jei változás, hogy a jelenlegi 175 eurós vámmentes értékhatár légi utasok esetén 130 euróra, más módon utazók esetén pedig 300 euróra emelkedett. Cukorból személyenként és évente összesen a hazai átlagfogyasztásnak megfelelő 20 kilogramm hozható be vámmentesen. A szabványos üzemanyagtartályában található mellett hordozható tartályban 10 litert meg nem haladó mennyiségű üzemanyagot lehet behozni vámmentesen. házastárs, a gyermek és a szülő eseté­ben. 2009-ben súlyosabb szankcióra szá­míthatnak - a büntető törvénykönyv, illetve a polgári törvénykönyv módo­sítása értelmében - például a nyilvá­nos helyen garázdálkodók. Szigorod­nak a fémek átvételére és kereskedel­mére vonatkozó szabályok a színes­fémlopás és illegális kereskedelem visszaszorítása érdekében, és ismét büntetendő lesz az uzsora. Aktuális 13 GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Nyisd ki a szemed! „Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít. Jól vigyázz, mi lesz majd, ha megun és leállít? Elszakad, elszakad a zsinór, és leülsz, jól teszed, ha talpra állsz, és mielőbb menekülsz. Azt hiszem, nem hiszed, nincs erőd, hogy észrevedd. Nyisd ki a szemed!” Soha jobbkor nem dolgozta fel a KFT saját számát, mint most. Illetve már tavaly. De idén is aktuá­lis, ahogy valójában huszonhét éve az. Bár a sokszor, sokféleképpen megerősített zsinór még mindig nem szakadt el, de már nagyon közel járunk ahhoz, hogy végleg padlót fogjunk. S csak remélni tudjuk, hogy ha már talpra nem is érkezünk, de legalább hamar felpattanunk onnan.­­ Csak reméln Erre most sajnos kevés az esély, m­i tudjuk, hogy ha s korántsem tűnik egyszerűnek. Ezt jósolja Sólyom László köztársasági elnök is, aki szerint „a legfontosabb (...) a jövőre nézve saját erőforrása­ink - pénz, idő, egészség - bölcsebb beosztása. (...) Nagy fordulat lehet az életünkben, ha azt keressük, ami va­lódi szükségleteinket és boldogulásunkat szolgálja.” Csakhogy ahhoz, hogy bölcsebben oszthassuk be időnket és egészségünket, egy kicsivel több pénzre lenne szükségünk az idén, mint amennyi tavaly volt. Vagy legalább ugyanannyira. De ezt többségünk idén is csak hitelekből, sze­mélyi kölcsönökből tudná fedezni, amit egyre nagyobb kamatokkal és egyre szigorúbb feltételekkel adnak a bankok. Így egyre nehezebb lesz befizetni a csekkeket, a szaporodó hátralékok miatt a szolgáltatók is egyre türelmetlenebbek lesznek, illetve már most is azok. És akkor még itt van a lassan már szokásosnak mondható uk­rán-orosz pingpongmeccs is, ami megint csak arra világít rá, mennyire kiszolgáltatott, védtelen, gyenge is valójában ez az ország, s mennyire nem ugrálhatunk kényünk-kedvünk szerint. Persze megfagyni idén sem fogunk, leszámítva persze a hajléktalanokat, de akkor is torokszo­rító érzés másoktól így függni. Nem tehetünk mást, mint hogy szót fogadunk Laár Andrásnak, s ki­nyitjuk a szemünket. Vészmegoldás: a jósnőre, Sybillára bízzuk magun­kat, s megpróbáljuk valahogy ismét, immáron sokadszor átvészelni ezt az évet is. De azt sem árt végiggondolni, mióta is élünk valójában így. Csak remélni tudjuk, hogy ha már talpra nem is érkezünk, de legalább hamar felpattanunk. AZ ÓÉV UTOLSÓ NAPJÁN IS BOMBARIADÓ VOLT • Az óév utolsó napja, december 31-e sem telhetett el bombariadó nélkül Szegeden. Az utóbbi két hónapban ez már a kilencedik fenyegetés volt. Az ismeretlen telefonáló szerda kora délelőtt az UniCredit Bank leve­gőbe repítését helyezte kilátásba. Mivel ilyen bankfiók Szegeden a Kossuth Lajos su­gárúton, a Széchenyi téren és a Kárász utcán, valamint Hódmezővásárhelyen is van, a rendőrök az összes épületet kiürítették. De a forgalmat egyik szegedi fiók környékén sem terelték el, utat, utcákat nem zártak le. A bankok átvizsgálását a rendőrök még dél­előtt befejezték, robbanószerkezetet sehol sem találtak. Fotó: Karnok Csaba ES KÉRDŐJELEK. Még mindig nem tudni, mi épül a köznyelvben Centrum-gödörnek elnevezett üres telken, a város szívében. A tulajdonos Belváros 2001 Kft.-t kötelez­ték arra, hogy 2010. július 16-áig építse be a telket. Bizonytalanná vált az is, hogy a lebontott Heavytex helyén, Újszegeden hozzáfognak-e a tervezett Instersparhoz, s hogy az mekkora is lesz. Csúszik az Arcadom Zrt. 5 milliárd forintos, 5 szintes iroda­házának kezdése a Bertalan híd lábánál, de idén bizonyára belevágnak. Több mint 20 beruházás 2009-ben Lapunkban 2008-ban folyamatosan írtunk tervezett és már elkezdett be­ruházásokról. Összeállításunkban most arra vállalkoztunk, hogy össze­számoljuk, mely építkezések feje­ződnek be szinte 100 százalékos biz­tonsággal 2009-ben, és hol fognak hozzá újabb munkálatokhoz. FEKETE KLÁRA__________________ Az idei évben, november 30-áig elké­szül a tavaly nyáron elkezdett M43-as sztrádaberuházás Makóig elérő szaka­szának első 6,7 kilométere. A régi 5-ös utat a 47-essel összekötő kétszer kétsá­vos autópálya költségvetése 12,8 milli­árd forint, amelynek kétharmada uni­ós forrás, a munkálatokat a 43 Sze­­ged-Makó konzorcium végzi el. Augusztusban adják át a logisztikai központban a Hansa-Kontakt Kft. 28 ezer négyzetméteres, 4 milliárd forin­tos beruházással elkészülő csarnokát. Ugyancsak a SZILK-ben és 2009 őszére épül fel a Volvo 2,2 hektáros, 500 mil­lió forintos kamionos szervizbázisa. Idén karácsonykor az ígéretek szerint már birtokba vehetik az itt élők és a tu­risták Közép-Európa legnagyobb gyógy-, wellness- és élményfürdőjét, a szegediek által Napfényfürdőnek elke­resztelt újszegedi létesítményt. A négy­szintes, egyszerre 3000 vendéget foga­dó, több mint 6 milliárd forintból fel­épülő fürdőkomplexumot az önkor­mányzat a Hunguest Hotels Zrt.-vel kö­zösen építi, 3 milliárd forintos uniós tá­mogatással. Csaknem fél évvel koráb­ban, 2009 júniusában nyitja meg újra a kapuit a felújított, háromból négycsil­lagossá avanzsáló Forrás Szálló. Ebben az évben a nagy szegedi, kö­zel 30 milliárd forintos, csaknem tel­jes egészében uniós forrásból megva­lósuló, 2008-ban elkezdett villamosp­rojekt keretében átépítik a Kossuth La­jos sugárúti-Rókusi körúti csomópon­tot, többsávos, jelzőlámpás körforgal­mat alakítanak ki. Meghosszabbítják a 8-as troli útvonalát, és elkezdik a 10-es troli, valamint az új 2-es villa­mosvonal kiépítését. B Csak elkezdik Tavasszal hozzáfog az ECE cégcsoport a hatalmas bevásárlóközpont, a A0 ezer négyzetméteres, 23 milliárd forintba kerülő Árkád építéséhez, az átadást 2010 őszére tervezik. Végre elkezdi a Régi Hungária felújítását is a tulajdonos Quaestor-csoport 2 milliárd forintból, amelyből 600 millió forint az uniós forrás. A luxusszálló 2010. augusztus 20-án fogadhatja az első vendégeket. 2009 őszén ejtik meg az első kapavágást a volt Gyevi temető helyén, ahol a tulajdonos J. V. H. 2000 Kft. szeretne irodaházat, üzleteket és lakásokat építeni. Valószínűleg csak 2010-ben adja át a Szeviép-csoport a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút ölelésében fekvő telken a buszportot és a rendezvénycsarnokot. Együttesen 3,5 milliárd forintos ingatlanfejlesztésről van szó, amelyből 800 millió uniós pénz. Szintén 2010-re készül el, de idén már építik a Mars téri nagycsarnokot és a Kölcsey-Gutenberg utcai díszburkolatot. A 3,2 milliárd forintos városi beruházáshoz 2,1 milliárdot ad az EU. Az egyetem 2010-es befejezéssel, idei kezdéssel 6,A milliárd forintos uniós támogatásból, összesen 7,7 milliárdból újítja fel az SZTE Dugonics téri központi épületét, további 6, Klebelsberg korában épült palotáját, és épít egy új oktatási központot is a mérnökkarnak. in TÖBBSÁVOS, JELZŐLÁMPÁS KÖRFORGALMAT ALAKÍTANAK KI Fotó: Miskolci Róbert

Next