Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-14 / 62. szám

Szombat, 2009. március 14. Szieszta 111 Rendszerváltozás - a mai 20 évesek születésnapja is egyben 1989 MINT ELVESZTETT REMÉNY Nekem elvesztett reményt jelent 1989, mert nem történt igazi rendszerválto­zás - fogalmazott Horváth János Gábor. Évfolyamtársa, Börcsök Tibor szere­tett volna előbb születni, mert szerinte ez az időszak nagyon nehéz. Olyan egyetemistákat faggattunk a rendszerváltozás két évtizedes jubileumán, akik egyidősek vele, vagyis 1989-ben jöttek a világra. Az viszont furcsa, hogy valamennyien igen pesszimistán nyilatkoztak. 1989 - ez a dátum hazánkban az idő­sebb korosztálynak egyet jelent a rendszerváltozással. Arra voltunk kí­váncsiak e jeles évszám kapcsán, va­jon az akkor született és most húsz­esztendős fiataloknak mit jelent 1989.­­ A rendszerváltozás számomra el­vesztett reményt jelent, ugyanis jobb világot várt mindenki, aztán nem lett sokkal rózsásabb a helyzet - vallja Horváth János Gábor. A fiatalember Egerben született 1989. április 11-én, de szüleivel és 14 éves húgával kilenc esz­tendeje Vásárhelyen él. János másod­éves hallgatója az SZTE mezőgazdasá­gi karának, vadgazda-mérnöki sza­kon. Szülei elmeséléséből is tudja, hogy akkoriban sok munkahely szűnt meg, szerencsére családját nem érintette a változás. Az iskolában is tanult róla, s tréfásan meg is jegyezte, hogy ezt a dátumot könnyebb volt megjegyezni, mint a többit, mert volt mihez kötni, a születésnapjához.­­ Amikor valaki megtudja, mikor születtem, nagyon ritkán kerül szóba a rendszerváltozás. Az viszont érdekes, hogy legutóbb Lengyelországban egy idős magyar férfiból régi emlékeket váltott ki 1989, mikor megkérdezte, hány éves va­gyok, s megmondtam - folytatta az egyetemista. Az idős férfi elárulta neki, ekkor került ki unokatestvére Bécsbe. Ugyanis jó állása volt Magyarorszá­gon, de 1989-ben megszűnt a munka­helye. Ezért döntött úgy, hogy Nyuga­ton próbál szerencsét, s bejött neki. - A kommunizmusról semmit sem tu­dok, hiszen én már a piacgazdaság­ban nőttem fel. Amúgy nem tartom valódi rendszerváltozásnak az 1989-est, mivel egyik válságból zuha­nunk a másikba, s ami az egyik em­bernek jó, az a másiknak tragédia - folytatta János. Évfolyamtársa, Börcsök Tibor a vaj­dasági Horgoson 1989. október 27-én látta meg a napvilágot. Tibor kicsit sö­tétebben látja a helyzetet, mint János. A vajdasági fiatalember szerint az egy dolog, hogy a szocializmus véget ért. Eleinte tényleg kicsit jobb volt, vagy ELVESZTETT EGZISZTENCIA. - Édes­apám még abban az évben mun­kanélkülivé vált. 1990 tavaszán édesanyám cége is megszűnt, mert privatizálták, s az új tulajdonos, egy olasz vállalkozó azonnal fel is számolta. Hát, a születésem napján kívül nem sok jót jelent nekem 1989! - sorolta szomorúan Molnár Réka. A szegedi egyetemista hoz­zátette: szülei sohasem voltak tagjai semmilyen pártnak, ennek ellenére többször a fejükhöz vág­ták, biztosan azért kellett elhagy­niuk a munkahelyüket, mert ki­szolgálták az akkori rendszert, és annak összeomlása után menniük kellett, legalábbis ezt gondolták, de csalódni­uk kellett.­­ őszintén vallom, inkább szület­tem volna korábban, mint 1989-ben. A Tito-rendszer jobb volt, mint ez a mos­tani. Igaz, akkoriban szigorúság is volt, de az embereket nem nyomták el, engedték, hogy boldoguljanak. Az egykori Jugoszlávia nyugodt ország volt, de ez a mostani!­­ lett úrrá a szo­morúság Tiboron. Persze a korábbi évekről csak szüleitől, nagyszüleitől hallott, de ők szinte csak jót meséltek róla. A magyar rendszerváltozásról a szerb általános iskolában is sokat ta­nult történelemórán a magyar nemze­tiségű fiatalember. A tankönyvben több fejezet is foglalkozott vele, s azt tanulták róla, hogy Magyarországon megbukott a kommunizmus, egy évre rá kiírták a szabad választásokat, va­lamint a Parlamentben a jobboldal ke­rült többségbe. Börcsök Tibor csalódott Horváth János Gábor az Emlékpontban. Szerinte egyik válságból zuhanunk a másikba fotók: tosik attila A szegedi Bauernfeind család a '48-as forradalomban A 19 ÉVES GYULA HŐSI HALÁLT HALT A MAGYAR HONÉRT A '48-as honvédek közül az első hősi halott, illetve a helyi közcsend-, köz­rend- és vagyoni bizottmány tagja, de a Szegedre először látogató Kossuth Lajos vendéglátója is Bauernfeind. A köztiszteletben álló szegedi Bauern­­feind családról kevesen tudják, mekkora áldozatokat hozott a honért. Vendégük, Kossuth Lajos A Bauernfeind család házában szállt meg Kossuth Lajos első szegedi látogatásakor. A toborzókörútján 1848. október 4-6. között Szegedre érkező honvédelmi bizottmányi elnököt házába fogadó, hősi halott fiát gyászoló Bauernfeind Ferdinánd gyógyszerész korábban is választott szószóló, majd városi képviselő volt. De Kossuthot mint a közcsend-, közrend- és vagyoni bizottmány tagja köszönthette. A mai Victor Hugo és Deák Ferenc utca sarkán álló (ma földszintjén étteremnek, emeletén a Szegedért Alapítványnak és más civilszervezeteknek otthont adó) épület helyén magasodott a Bauernfeind-ház. A '48-as forradalom idején a telket a Miatyánk, a Pacsirta és a Sétány utca határolta, előtte terült el a (piac, 1848-ban) Szabadság tér. A Sétány felől, a földszinten - a tulajdonos patikája mellett - lisztkereskedés, kötélgyártó, látszerész és fűszerkereskedés kapott helyet. A Miatyánk utcai oldal tűzfal volt, ellenben a Pacsirta utcai részen kialakított üzlethelyiségekben asztalos, kárpitos, lakatos, órás, vaskereskedő, cipész, késes, tajtpipakészítő, paplanos váltogatta egymást. A sarkon az Üstökös vendéglő nyitott ki - írja az épület történetét föltáró T. Knotik Márta. E Bauernfeind-ház erkélyéről intézett lelkesítő szózatot Kossuth a Szabadság téren egybegyűlt szegediekhez. A gyógyszerész otthonának helyére Juranovics Ferenc 1892-ben építtette a ma is álló emeletes házat, melynek falán ott a Kossuth látogatását megörökítő emléktábla, rávésve a szónoktól idézett lelkesítő megszólítás: „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám oszlopa!" ÚJSZÁSZ» ILONA____________________ Szeged első '48-as hősi halottjaként il­leti tisztelet Bauernfeind Gyulát. A közismert szegedi család második gyermeke 19 évesen került a forrada­lom sodrába. A leveleit földolgozó Fári Irén törté­nész tanulmányából tudjuk, hogy Gyula 1829-ben született, a piaristák szegedi gimnáziumában 11 évesen kezdte meg tanulmányait, majd böl­csész lett. A komoly fiatalember Pest­re ment, hogy jogi ismeretekkel vér­tezze föl magát. Mikor 1848 júniusá­ban hazatért, mint a királyi tábla he­lyettes jegyzője levélben kérte a város közgyűlését, hogy támogassa tisztelet­beli jegyzői kinevezését. Akkor - már május 21. óta - Szege­den is toborozták az önkénteseket. Az itt szerveződő 3. zászlóaljat ma­gáénak érezte a város: a honvédek elhelyezéséért és ellátásáért jelentős anyagi áldozatokat is hozott. A Dél­vidékről, a szerb felkelők előrenyo­mulásáról érkező hírek nyugtalaní­tották a szegedi honvédeket, türel­metlenül várták, hogy harcolhassa­nak. A még szerveződő és hiányos felszerelésű, megfelelő parancsnok nélküli 3. zászlóaljat, illetve a szege­di helyőrség háromszáz katonáját jú­nius 21-én vezényelték a déli had­­színtérre. Egy nappal később nevez­ték ki a kilencszáznál alig több sze­gedi fegyveres hadnagyává és pa­rancsnokává Damjanich Jánost. Vele együtt, június 24-én érkezett Szeged­re a végzett jogász Kaiser Adolf, Bau­­ernfeind Gyula jó barátja. A lelkes Adolf önkéntesnek hívta magával Gyulát, aki ódzkodott a szá­mára ismeretlen társaságtól. Ám Adolf, mikor Damjanichot Ö­ Becsére kísérte, meggyőződött arról, hogy „művelt fiúk” vannak a zászlóaljban. Ezzel is érvelve ismét a forradalom katonájának hívta barátját. Erre Bau­­ernfeind Gyula­­ gyógyszerész apja belegyezése nélkül­­ július elején gőz­hajóra szállt, Adolffal Ó-Becsére uta­zott, s ott beállt a 3. zászlóaljba ön­kéntesnek. Az újoncokat először július 14-én ve­tették be a szenttamási erődítés elleni ostromban. A rosszul előkészített csa­tát a 3. zászlóalj veszteséggel zárta: két halott és öt súlyos sebesült maradt a harctéren. „A súlyos sebesültek közt volt Bauernfeind Gyula, kinek egyik lábát az ellenség ágyúgolyója sodorta el, s kit ápolásra Szegedre a szülei há­zához szállítottak gőzhajón, de útköz­ben sebe üszk­öt kapott s elhunyt” - ír­ja Reizner János történész. Családi fel­jegyzésből tudjuk: „A forradalom után a Rácokkali csatában Szentamá­­son megsebesült és ithhon 21 Julius Este 9 órakor meghalt életének 19 Évében eltemetetett 23 án 848”. Röplap, alkalmi vers örökítette meg a hősi halált halt szegedi fiú emlékét. Egész Szeged osztozott a köztisztelet­ben álló gyógyszerész, Bauernfeind Ferdinánd és családja gyászában. A szabadságharc szegedi katonájának, Bauernfeind Gyulának egyetlen lány­testvére, Josepha márvány síremléket állíttatott a Belvárosi temetőben - hív­ta föl figyelmünket Apró Ferenc hely­­történész a megrendítő történetre, a máig gondozott nyughelyre és a sír­versre: „Ki itt alus­sza csendes álmát / E békés hant alatt, / Mint honvéd a szent küzdelemben / Első lett áldozat. / A föld, melyért vitézül elhalt / Adjon neki csendes nyugalmat.” ■ Bauernfeind Gyula szegedi sírjánál tisztelegnek a mai ifjak, a magyar szakos egyetemista Juhász Krisztina és Lénárt Ádám fotó: karnok csaba

Next