Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-03 / 101. szám
2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ Koszovóba készülnek a katonák A múlt hónap elején megkezdte a 3 hónapos kiképzést a Zrínyi Miklós Laktanyában az a 283 katona, akik közül 208 részt vehet a következő KFOR-misszióban. A kontingens zömét a vásárhelyi lövészzászlóalj adja. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY IMRE PÉTER ___ 283 katona készül koszovói szolgálatra Vásárhelyen - közülük kerül ki a KFOR (Kosovo Force) misszióba utazó 208 egyenruhás. A kimaradókból tartalék lesz, illetve akadhatnak, akik véglegesen visszalépnek, vagy betegség miatt „esnek ki”. A csoport zömét a vásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj adja, de az egyes beosztásokba 67-en más alakulatoktól érkeztek a „tréningre”. - A kiképzést három ütemre osztottuk - mondta el Kanyó László alezredes -, az elsőben általános katonai ismereteket sajátít el az állomány, és megismerkedik az olyan, helyszínen végrehajtandó feladatokkal, mint a területzárás, az átvizsgálás, a fegyverbegyűjtés szabályai, kiemelt személy-, illetve fogolykísérés, megfigyelő és ellenőrző áteresztő pontok telepítése. Május 3-ától mindenki speciális képzésben részesül a saját, tervezett beosztásának megfelelően, majd az utolsó fázisban kötelékfelkészítés lesz. A júniusi zárógyakorlat után dől el, a teljesítmények alapján kik utazhatnak Koszovóba - avatott be a részletekbe a harmadik missziójára készülő kontingensparancsnok. Magyar katonák 1999 óta teljesítenek szolgálatot a „A júniusi zárógyakorlat után dől el, a teljesítmények alapján kik utazhatnak Koszovóba.” Kanyó László alezredes 2008. február 17-én függetlenné vált, Európa legfiatalabb államának számító Koszovóban. Az első perctől ott vannak a vásárhelyiek is a balkáni hadszíntéren. Ezúttal alapvetően békefenntartói feladatokat látnak majd el, ennek részét képezi a gyalogos és autós járőrözés, megfigyelő pontok működtetése, közös járőrözés a helyi rendőrséggel, valamint a koszovói és az albán határőrséggel. A túlnyomó részt vásárhelyiekből álló kontingens a tervek szerint augusztus második felében utazik Koszovóba, egy Pelé melletti olasz parancsnokság alatt álló katonai táborba, ahol 2011. február végéig teljesít szolgálatot. A LEGRÉGIBB A DOROZSMAI, A LEGÚJABB A VÁSÁRHELYI ÉS A MAKÓI Minden héten vásár Aki akar, minden hétvégén talál Csongrád megyében bolhapiacot vagy kirakodóvásárt. A legerősebb a hónap harmadik szombatja, amikor Vásárhelyen, Makón és Szegeden lehet keresgélni. A helypénz jelképes, a parkolásért - ha kell egyáltalán fizetni - pár százast kérnek el. CSONGRÁD MEGYE DOMBAI TÜNDE_______ Kinek megélhetést, kinek a rátalálás örömét, kinek egynapos kiruccanást jelent a kirakodóvásár. A téli hidegek után most kezdődik az igazi szezon. Legrégebbi, több száz esztendős hagyományú Szeged határában a dorozsmai kirakodóvásár. Öt éve a házigazda nagybani piac tett egy erőtlen kísérletet, hogy „profilt tisztít”, és kiadja az útját a bolhapiacnak, de ezúttal is kiderült, ez olyan esemény, ami csak a hagyományos helyén él meg. 300 forint a helypénz négyzetméterenként. 20 éves a szentesi Kossuth téri kézművespiac, amelyet az év egy napján, június első vasárnapján tartanak. Használt cikkeket és régiséget minden vasárnap találni az egykori KGST-piac helyén, a Villogó utcában. 11 éves a kisteleki vásár, ami abban is eltér megyei társaitól, hogy az önkormányzat területén, de egy magáncég, a Harmat és Társa Kft. üzemelteti. A kéthektáros területet két éve több mint kétszeresére növelték, az állatvásár maradt a régi, megszokott vásártéren, a kirakodók pedig a szomszédba, a régi strand helyére költöztek. Ott is fejlesztenek nemsokára, új szociális blokkal. A helypénz egy százas folyóméterenként. 10. születésnapját ünnepelte télen a rózsai vásár a régi szegedi út mentén, az árusoktól négyzetméterenként 150 forintot kérnek. 7-8 éve közkedvelt hagyománya van a mórahalmi vásárnak a zákányszéki úton. A 3 hektáros terület közül fizetős és ingyenes parkoló közül választhatnak a vásárba járók. A kirakodók napijegye 300 forintba kerül négyzetméterenként. 4 éve fogadta be a Cserepes sori piac a megszűnt Szent István téri bolhapiac vásározóit, azóta náluk keddtől vasárnapig minden nap vasárnap. A legerősebb természetesen a hétvégék forgalma. Földre 150 forintért lehet pakolni. Pluszszolgáltatás, hogy asztalt bérelhet, és benne hagyhatja a portékáját, aki nem akar mindennap cipekedni. Szegeden havonta antikvásárt is tartanak a belvárosi Árpád téren. Új, mindössze három hónapos a vásárhelyi piac melletti parkolóban rendezett kirakodóvásár, amelyet kísérleti jelleggel szeptemberig tartanak. Szintén új a makói rendes piac mellé havonta egyszer odatelepülő ócskapiac, jelképes helypénzzel. A dorozsmai kirakodóvásárnak több száz esztendős hagyományai vannak. FOTÓ: segesvári CSABA Motorkerékpár-szerelő képzés SZEGEDEN! Nappalis, OKJ-s képzés, 2 éves, 10. oszt. vagy érettségi után, 16-22 éves korig, diákigazolvánnyal, igény esetén kollégiummal, ösztöndíjjal Felnőttoktatás, iskolarendszerű, OKJ-s, 8. oszt végzetteknek, 18-99 éves korig 2 éves, diákigazolvánnyal Beiratkozás a 2010/2011 tanévre és információ: Tel.: 30-201-93-71 WWW. pannoniaszakiskola.hu szepaszaki a citromail.hu TÁJÉKOZTATÁS Tisza Volán Zrt. 2010. május 31-én 14 órára közjegyző jelenlétében büfé üzemeltetéséből %s származó vagyontárgyak és szavatossági idővel rendelkező élelmiszerek árverezését hirdeti. Helye: Tisza Volán Zrt. - Szeged, Bakay N. u. 48. Vásárnaptár Minden hónap 1. vasárnapján Kistelek. Minden hónap 2. szombatján Dorozsma. Minden hónap 3. szombatján Makó, Szeged, Árpád tér, Vásárhely, valamint vasárnap Mórahalom. Minden hónap 4. vasárnapján Rúzsa. Minden vasárnap szentesi bolhapiac. Minden keddtől péntekig bolhapiac a szegedi Cserepes soron. PÁLYAZATI FELHÍVÁS Kazombor Nagyközség Önkormányzata pályázási eljárás keretében történő értékesítésre meghirdeti a Kiszombor, Móricz Zs. u. 1. szám alatti, 1446/2 hrsz.-i ingatlanon lévó {SzacJy} udvari épüfaefc {porta, mérleghx?- csamofc és xáerek) tulajdonjogát bontásra. A fenrinléfci melléképületek bruttó pályázati alapára: 1.500.000 Ft Pályázni ezen összeg vagy e Méta összeg megajánlásával lehet a részletes pályázati kebíráshoz mehekető adatlapon A pályázónak a pályázatban vállalnia kH IngertnMft esetén: a keletkező összes hulladék lebontását, elszállítását és elhelyezését. a terepredezés, melynek bínosítására brutto 20OOOOO Ft összeg óvadékot köteles megfizetni. Az adatlap és a részletes pályázati feltárás átvehető: a polgármesteri hivatalban (6775 Kiszombat, Nagyszemmádór u. 8). A pályázat határideje, benyújtásának Helye: 2010. május 11,15 óra, a kenő ámen Amennyiben szükséges, a második forduló határideje 2010. május 17,15 óra Tájékoztatás kérhető a 62/52S-090-es telefonszámon- AKTUÁLIS Ünnepelnénk a munkát__ KOVÁCS ANDRÁS kovacs andras@delmagyar.hu Az öregebbek lassan elfelejtik, a fiatalok meg csak a történelemkönyvből tanulják, mit is ünneplünk május 1-jén. A pályakezdő diplomások mostanában éppen a rekord munkanélküliséggel szembesülnek, nem is nagyon értik, mi ezen a piros betűs ünnep. Nem is akarják megérteni, aki tud, elmegy külföldre dolgozni, a kevésbé energikus meg úgy kezdi itthon az életet, hogy felesleges. Az elmúlt két napban az átlagembernek csupán az okozott bosszúságot, hogy sima hétvégére esett elseje, cserébe viszont a tavasz helyett a nyarat ünnepelhettük békésen, színesítve egy csomó ballagási ebéddel, szabadtéri családi össze-99 A pályakezdő diplomások mostanában éppen a rekord munkanélküliséggel szembesülnek, jövetellel. Újra elfoglaltuk a természetet. Ült szombat délelőtt a Tisza partján, a Sárgán egy pecás - arra figyeltem fel, hogy botjai párhuzamosan voltak a folyóval, míg tőle felfelé és lefelé is a vízre merőlegesen pihentek a horgászbotok. Ez a szokatlan felállás eredményesnek bizonyult, körülbelül annyi keszeget fogott, mint a lejjebb és feljebb lévő két-két kolléga. Kíváncsi lettem a titkára, meg akartam lesni, szerencsére azonban ismerős volt, így beszédbe elegyedtünk. A sikeres fogás titkát most nem osztanám meg a kedves olvasóval - a sodrást használta ki nagyon ügyesen -, mert elég hamar a munkára terelődött a szó. Pontosabban arra, hogy nincs munka. A hatékonyan keszegező úr ugyanis egy - megyénkben egyébként oly ritka - autóipari beszállításban érdekelt középvállalkozás első embere, résztulajdonosa, s ez a szakma szenvedte meg az építőipar mellett leginkább a válságot. Ő ünnepelné a munkát, de sajnos kevés a megrendelése. - Túl kell élni - mondta, ők sem úszták meg komoly elbocsátások nélkül. Szerinte ez az esztendő lesz a mélypont, s véleményét annak ellenére fenntartja, hogy az iparág második félévére már enyhe növekedést jósolnak a hozzáértők. Kérdeztem tőle, próbált-e valamit másképpen a vállalkozásában - mint a keszegezésben -, de azt mondta, a praktika az ő méretükben már kevés. Sodródnak, de ez nem az a sodrás, amit ki tudnának használni. Lázár János átvette mandátumát HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Tegnap délelőtt a városházán rendezett ünnepségen 2002 és 2006 után harmadjára vehette át országgyűlési képviselői mandátumát Lázár János Feketéné Szemző Margittól, a helyi választási bizottság elnökétől. Lázár János, aki megköszönte választói és az ellene szavazók voksait is, ünnepi beszédében hangsúlyozta: az erkölcsi és morális nyugalom a jövő legfontosabb kérdése. „Erősnek és igazságosnak egyszerre kell lennünk az új országgyűlésben, ahol a nemzeti együttműködést kell felépíteni!” - mondta, azt ígérve, élni fog a választók által adott megbízással. Fő célja mindenki számára megteremteni az élhető jövő, az élhető város és az élhető térség lehetőségeit, tette hozzá. flexCivit FLEXOVIT HUNGÁRIA KFT. 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. TeL/tait: +36-62/462-949 TAVASZI AKCIÓ! A CONSTRUMA KIÁLLÍTÁS LEGSIKERESE BB TÉGLAVÁGÓ GÉPEI KEDVEZŐ ÁRON! FTG-700Mrg* gép FTG-350 ECOkővágógép FTG-400/Akővágógép ár 350000 Ft* áfa Ár: 135.000 Ft* áfa Ár: 160000 Ft áfa + Ajándék 125 6« AEG sarokcsiszoló ♦ Ajándék 8 részes csillagvillás kulcskésztet ♦ Ajándék 25 részes csillagvillás kulcskésztet A gépek árai tartalmazzák a gyémánttárcsát!