Délmagyarország, 2015. január (105. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-02 / 1. szám
DÉLMAGYARORSZÁG 2015.01.02., péntek Csehpál Etelka: Kilátástalan az egészségügy helyzete CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A doktornő a kormányt okolta a betege haláláért. Úgy vélte, a férfi, akitől minden ellátást elvett a Fidesz-kormány, úgy halt meg, ahogy talán a középkorban sem haltak meg. A mellrákos idős asszonnyal kapcsolatban elmondta, húsz évvel ezelőtt az történt volna, hogy befektették volna a betegét a kórházba, s egy-két héten belül meg is műtötték volna. „Most meg itt tartunk, hogy végignézem, ahogy a néni meghal.” Hangsúlyozta, a falvakban élőknek nincs pénzük a vizsgálatok felgyorsítására - arra, hogy magánklinikán több tízezer forintot fizessenek -, nincs pénzük gyógyszerre, de sokszor arra sincs pénzük, hogy eljussanak a nagyobb városokba. Kilátástalannak érzem a helyzetet, mert egy jól működő gazdaság kellene ahhoz, hogy jól működjön az egészségügy - hangsúlyozta Csehpál Etelka, aki elmondása szerint nagyon nehezen éli meg a betegei eseteit. Hogy milyen visszhangja van a segélykiáltásainak? - Egy kezemen meg tudom számolni, hány kollégámtól kaptam biztatást. A betegeim viszont annál inkább támogatnak. Sok mindent megéltem, sok mindenért megharcoltam. A hetvenes években CT-vizsgálat. Életet menthet, ha időben elvégzik. ILLUSZTRÁCIÓ: SCHMIDT ANDREA SZILÁRD ANDRÁS: RÓZSASZÍN ÁLOM AZ EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS - Ismerem Csehpál Etelkát, és sok igazság van abban, amiket mond - hangsúlyozta Szilárd András, a Háziorvosok Csongrád Megyei Egyesületének elnöke. - Ugyanakkor tudni kell, az egészségügyhöz való egyenlő hozzáférés elve a rózsaszín álom kategóriájába tartozik. Értelemszerűen például a Szegeden lakóhoz gyorsabban ér ki a mentő, mint ahhoz, aki tanyán él. Tisztában vagyok azzal, hogy az utóbbi években egyre több embernek vannak mindennapos megélhetési gondjai, ugyanakkor nem lehet, nem szabad minden bűnt a jelenlegi rendszer nyakába varrni. A régi rendszerbeli beidegződések, hogy mindenkinek minden egyenlően jár, már régen sem volt igaz. Sajnálatos módon katasztrofális helyzetbe került a magyar egészségügy, amely szerintem már túl van a 24. órán. Nyugat-Európában az ápolók a nemzetgazdasági átlagjövedelem két-háromszorosát, az orvosok pedig öt-tízszeresét keresik. Ettől nagyon távol állunk, miközben például a háziorvosok kötelezettségei folyamatosan nőnek, fel lehetett jelenteni az orvost. Most is fel vagyok készülve mindenre. Nincs sok veszítenivalóm. Nem félek - mondta Csehpál Etelka. Elárulta, a nemrégiben alakult Köz Hasznáért Mozgalomban gondolkodnak azon, mit lehetne tenni a helyzet javításáért. ÚJHELYI KÉRDEZ Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől és Börzsei Tibortól, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától kért tájékoztatást az új útdíjszabási rendszerrel kapcsolatban Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szegedi politikus, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke „fájdalmasan cinikusnak” nevezte az Orbán-kormány propagandáját, amely „úgy állítja be az új díjfizetési rendszert, mintha az költségcsökkentést jelentene az autósok számára”. Szerinte ez jelentős teher a közlekedőknek, így a fuvarozóknak, de áttételesen a tömegközlekedést használóknak és egyéb szektorok mellett még a turisztikai ágazatnak is. Többek között arra vár választ, hogy miért pár héttel a bevezetés előtt jelentették csak be a jelentős változásokat, illetve milyen konkrét hatástanulmányok és számítások készültek az új díjstruktúrával kapcsolatban. Térképek a megyei matricákhoz MAGYARORSZÁG Térképeket tettek közzé a megyei matricákkal használható útszakaszokról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A térképekből az autósok felmérhetik, mely úthálózati szakaszokon jogosultak egy adott megyei matricát használni. A térképek elérhetők, letölthetők a kormany.hu, a nemzetiutdij.hu és az utinform.hu weboldalon. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblákkal segíti az autósokat. Ezek az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek majd arra, hogy mekkora távolságot követően következik a fizetős autópálya-szakasz. Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről az arra való ráhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomóponton keresztül elhagyhatják az autóutat. Az NFM kiemeli: 2015. január elsejétől a mintegy 1500 értékesítési pont bármelyikén bármely megyére - Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye kivételével, ahol nincs díjköteles gyorsforgalmi hálózat - megvásárolható a megyei matrica. Az értékesítési pontok részletes listája december 31-étől elérhető a nemzetiutdij.hu oldalon. Február elsejétől minden eddig megszokott értékesítési ponton és mobiltelefonon is meg lehet majd vásárolni az új matricákat. Türelmi idő is lesz: azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 ezer 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj (1470 forint) megfizetése mellett az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak. MEGKÉRDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT: MILYEN GYAKRAN KÖZLEKEDIK AUTÓPÁLYÁN? NAGY ZOLTÁN hivatásos katona: - Nagyjából havi szinten használom az autópályát, amikor Budapestre utazom. Tíznapos matricát szoktam venni. Azt még nem számoltam ki, hogy az új útdíjrendszer előnyös lesz-e számomra, de bízom benne, hogy jobban fogok járni anyagilag, mint eddig. MAGYARI FERENC nyugdíjas pedagógus: - Kerüljük az autópályákat, inkább úgy választjuk meg az útvonalat, hogy ne kelljen fizetni. Annyit nem utazunk nagyobb távolságra, hogy megérje matricát vásárolni. Pécsre, Hévízre vagy Budapestre autózunk néha, de van, ahol az autópálya sem különb, mint a normál út. PÁLFI ÁKOS szoftverfejlesztő: - Évente négy alkalommal vezetek autópályán, mindig csak Szeged és Budapest között. Nem tartom túl drágának a díjat, megéri kifizetni, mert gyorsabban lehet haladni az autópályán, mint máshol. Egyelőre nem számoltam utána, hogy az új rendszer mit jelent majd. NAGY SÁNDOR alpolgármester: - Munkából adódóan havonta egyszer-kétszer közlekedem autópályán és magánügyben , ugyanennyiszer. Jellemzően Budapest az úti cél. Alkalomtól függ, hogy milyen matricát veszek; decemberre például kifizettem az egész havit, mert tudtam, hogy sokat fogok utazni. Aktuális 3 ÁLLÁSPONT ŐRFI FERENC SZERKESZTŐ A Kecske éve A nagy kínai horoszkóp szerint 2015 a Kecske éve. Az asztrológusok kedvelik ezt a csillagjegyet, mert azt tartják róla, mindig a lehető legszebb reményű évek egyike. Az urizálásra hajlamos magyar hagyományban mindig is lenézték e külsőre kétség kívül szerény kinézetű jószágot, el is nevezték a szegények tehenének. Legutóbb Pintér Sándor bökte oda: aki nem tud megélni 47 ezer forintból, tartson kecskét. Ám aki azt hiszi, tényleg ennyire keservesnek ígérkezik a kecske éve, az nem ismeri a magyar kecskék lelki világát. Régi írások szerint ez a jószág sok mindent megőrzött az önállóságából, nem úgy, mint a birkák. A kecske megtanítható a kocsihúzásra, dolgozik, de nem engedi, hogy túlhajszolják. Ha erőszakoskodnak vele, csökönyössé válik, mint a szamár, ha még ütlegelik is, megtagad mindenféle engedelmességet. Lehet tanulni a kecskéktől! Meg persze az embertől is. A The Times magazin 2014-ben Angela Merkelt választotta az év emberének, egy évvel korábban pedig Ferenc pápát. A német kancellár a párbeszéd, az egyeztetés, a közvetítés nagymestere. Ahogy a lap címe fogalmaz: „A nő, akire szükségünk van a veszélyes férfiakkal teli világban.” Ilyen kivételes ember Ferenc pápa is, aki megért, lehajol, felemel, komolyan gondolja Jézus tanításait. Ám ahogy Merkel politikai ethoszát, a Nyugat legféltettebb, általa talán leghitelesebben megjelenített értékeit szemberöhögik a mi vaduló hűbéruraink, Ferenc pápára is tesznek. Még az egyházi méltóságok között is alig akad, aki kimozdulna a centrális erőtér andalító öleléséből. Vágtat velünk az ördögszekér. A kocsi fékeit kilazították, a lovak zabláit eloldották, megrészegült kocsisok rángatják a gyeplőt a bakon, a nép meg a semmibe kapaszkodva rázódik szét a saroglyában. És senki nem tudja, hová tartanak velük. Az idő naptári felosztásában az a legszebb, hogy évente esélyt kapunk rá, változtassunk. 2015-ben is. Ha mégsem sikerülne, arról nem a kecskék tehetnek. Suzuki Swift 1.2 GL/AC •Az ajánlat 201. december 1-jétől a készlet erejéig vagy visszavonásig, a leadott és visszaigazolt megrendelésekre vonatkozik, minimum 400.000 Ft hitelfelvétel esetén. A kép illusztráció. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5-5,6 1/100 km. CO-kibocsátás: 116-128 g/km. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek a márkakereskedéseinkben, ill. a www.suzukitisza.hu weboldalon. Minden vasárnap svédasztalos ebéd, korlátlan fogyasztással! Szeged, Cserje sor 4. ÉRDEKLŐDÉS: 06-30/339-7019 Bővebb információk: facebook/ Halácsi Kúria és Rendezvényház