Délmagyarország, 2015. június (105. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-01 / 126. szám

Halálos "*C sofőrcsere a tanyai buli után FELGYŐ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A felgyőiek megdöbbentek a haláleseten. Több környékbeli egybehangzóan állította, a buli szombaton kora este kezdődött, a jó hangulat messzire elhallatszódott. Egy, a tragédia közelében élő nő azt mondta, a fiatalok gyorsu­lási versenyt is rendeztek a le­aszfaltozott bekötőúton, ezt később többen is megerősítet­ték. A bulinak helyet adó ta­nya előtt még vasárnap is jól látszódtak a gyorsulási ver­senyre utaló keréknyomok. Az épület udvarán egy lefordított rendszámú motort is láttunk. A tragédia helyszínén több fi­atal is gyertyát gyújtott, egyi­kük név nélkül azt mondta, a baleset előtt pár perccel még beszélt Bencével és Martinnal, úgy gondolta, a fiatalok nem fognak autóba ülni. A balesetben elhunyt B. Bence és P. Martin közösségi oldalán többen részvétüket fe­jezték ki a családnak, sokan felfoghatatlannak tartották a tragédiát. Akadt, aki azt írta, „a buli elején azt mondtad ne­kem, hogy sokévnyi barátság után végre iszunk együtt. A tegnapi volt az első és sajnos az utolsó is. Nyugodj békében, drága barátom!”. A kocsiban utazó harmadik utast, a súlyo­san megégett K. Dánielt infor­mációink szerint több órán át operálták, állapota kritikus.­­ A helyszíni szemle és a nyomozás eddigi adatai sze­rint a fiatalok házi­bulit tartottak Fel­­győn, egy tanyán. Három fiatalember 23 óra körüli idő­ben megbeszélte, hogy autózni in­dul. Az autóval a baleset túlélője in­dult el, de a jelen­legi információk szerint útközben helyett­­ cserélhet­tek az egyik utas­sal, a tragédia ez­után következett be. A rendőrség­­ 2001-ben ugyanitt halt meg egy balesetben Nemere Zoltán, Csongrád díszpolgára. A tragédia helyszínén többen gyertyát gyújtottak. FOTÓK: segesvári CSABA „FÉL ÉV MÚLVA HÁZASODTUNK VOLNA ÖSSZE” - Az én bulim volt, a 18. születésnapomat ünnepeltük. A sofőr, K. Dani nem ivott - kezdte levelét Pap Andrea. A fiatal lány a balesetben el­hunyt P. Martinnak a jegyese. - Nem volt gyorsulási verseny. A motor, amiről írtak, nem egy verseny miatt volt úgy, hanem a fiúk poénból for­dították meg a rendszámot. Egy barátnőm azt mondta, a három fiú érte indult - folytatta Pap Andrea. A fiatal lány azt írta, P. Martin az anyós­ülésen utazott, B. Bence hátul, és K. Dani vezetett. - Nem értem, hogy miért kellett kettő fiatalnak és nagyon becsületes, jó embernek ahhoz meghalni, hogy egy elsőbbségadás táblát kihelyezzenek? Miért mindig a jó embereknek kell szenvedni és meghalni, hogy tegyenek a rossza­kért? - írta elkeseredve Pap Andrea, aki elmondta, fél év múlva háza­sodtak volna össze P. Martinnal, szakértők bevonásával - bün­tetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Nyomo­zás fogja tisztázni, hogy pon­tosan mi történt, illetve azt is, hogy a balesetben alkohol­vagy kábítószer-fogyasztás játszott-e szerepet - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság. 29 településen ír össze a KSH CSONGRÁD MEGYE. A KSH jú­nius 15-éig reprezentatív mező­­gazdasági összeírást végez Csongrád megye 29 települé­sén. Kocsis-Nagy Zsolt, a KSH szegedi főosztályának vezetője elmondta: az adatfelvétel célja, hogy nyomon kövessék a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, il­letve pontos és hiteles képet adjanak a hazai gazdaságirá­nyításnak, az EU-nak és termé­szetesen a gazdálkodóknak. A mintakörzetek kijelölt gazdál­kodói az alábbi települése­ken várhatják a sorszámozott igazolvánnyal rendelkező ös­­­szeírókat: Apátfalva, Ásottha­lom, Balástya, Csanádpalota, Csongrád, Deszk, Domaszék, Felgyő, Forráskút, Földeák, Hódmezővásárhely, Kistelek, Kiszombor, Makó, Mindszent, Mórahalom, Nagylak, Nagy­­mágocs, Pusztamérges, Puszta­szer, Röszke, Sándorfalva, Sze­ged, Szegvár, Szentes, Tömör­kény, Üllés, Zákányszék, Zsom­­bó. A KSH munkatársai az adatfelvétel során a mezőgaz­dasági tevékenységhez hasz­nált föld- és vetésterületről, az istállózott állatállományról, valamint az elmúlt fél év során történt állatállomány-változás­ról tesznek fel kérdéseket. Az összeírt egyedi adatokat bizal­masan kezelik, azok kizárólag statisztikai célt szolgálnak. Prágai Látszerészet Mi EZ ITT...* ^ _ PARAJ VAGY KARAJ? Varilux multifokális lencsékkel minden távolságra éles képet kapunk és az apró betűk sem jelentenek többé gondot. EGY PAR VARILUX MULTIFOKÁLIS LENCSE VÁSÁRLÁSA ESETÉN egy másik pár Varilux lencsét adunk ajándékba. Az akció 2015. június 30-ig tart. Részletekről érdeklődjön üzletünkbenl 6722 Szeged, Bartók Béla tér 11. • Tel./fax: 62/321-587 Mobil: 06-30/622-7861 • www.pragailatszereszet.hu info@pragailatszereszet.hu • _£ pragailatszereszet □ P­LLÉR Takarék TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL ÉLJEN A FORINTOSÍTÁS ADTA , • HITELKIVÁLTÁS LEHETŐSÉGÉVEL! Cserélje le kedvezőtlen banki jelzálogf­itelét Takarék Kiváltó Hitelre a PILLÉR ' Takarékszövetkezet segítségével! ■/«fS^tatatrék Kiváltó Hite» részletes feltételei rY^ilfllfSÍl­.itóak a von­atkozó Általános szerződési s Szabályokban. Üzletszabályzatban, illetve Hirdetményben, melyeket kirendeltségeinkben es ..honlapunkon érhet el További, részletes információért forduljon a PILLÉR Takarékszövet­kezet »tara «hoz b«eat © mmail M __ t­v­­ A tájékoztatás nem teljes körű én­ nem minősül ajánlattételnek. CA Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja. * INFÓVONAL: 62/581-006, vagy érdeklődjön személyesen fiókjainkban! www.pillertksz.hu 3 ÁLLÁSPONT KOVÁCS ANDRÁS ÚJSÁGÍRÓ Ez volt a hét F­ekete héten van túl a labdarúgás, szerdán tucat­nyi civil ruhás rendőr lepte meg az egyik zürichi luxusszállodát, és előállította a Nemzetközi Lab­darúgó-szövetség tucatnyi magas rangú illetéke­sét. A vád: az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek, dollármilliók­ra tettek szert kenőpénzekből. Beleremegett a nemzetközi futballvilág, de nem annyira, hogy a 209 tagország küldötte ne válassza újra Sepp Blat­tert, a FIFA sokat bírált elnökét, aki biztosan ott sem volt, amikor a csúnya dolgok történtek. A magyar szövetség képviseletében a nem­rég újraválasztott Csányi Sándor elnök szavazott. Ugyancsak a múlt hét első felében dőlt el, hogy a kö­vetkező szezonban 12 csa­patos lesz a magyar lab­darúgás első vonala. Mondanám, hogy beleremegett a hazai futballvilág a Győr, a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pécs száműzésébe, de nem lenne igaz. Az jutott eszembe, hogy mi­lyen sokat javul majd a meccsenkénti nézőszám, ha például a 17 ezer 330-at nem 8-cal, hanem csak 6-tal kell osztani. Ennyi rossz hír után belenéztem pénteken a példaérté­kűen szervezett, sokcsapatos újszegedi kispályás veterán labdarúgó-bajnokságba, ahol az egyik meccsen folyama­tosan ordítottak a bíróval a játékosok. Anyázták, köcsö­­gözték, csoda, hogy nem kapott infarktust a spori. A végén valamelyest szent lett a béke, de amíg tartott az amatőr testmozgás, úgy tűnt, mintha a focisták fele ebéd előtt kapta volna meg a lehangoló devizahiteles elszámolását. Nem zárulhat ilyen pocsékul a hét, gondoltam, és szom­bat délutánra kiválasztottam a megye egy várhatóan gól­gazdag mérkőzését, az UTC-Mártélyt. A félidő felénél, négy-nulla és egy megítélt büntető után a vendégek edzője lehívta - leordította - a pályáról a játékosait, a meccs félbeszakadt. Ez volt a hét, vasárnap már nem kockáztattam. Biztosan ott sem volt, amikor a csúnya dolgok történtek. FÜGGÖNYVASAR! KÉSZLETEN LÉVŐ FÜGGÖNYÖK •INGYENIVARRAS AGORA FÜGGÖNY- ÉS LAKÁSTEXTIL-ÁRUHÁZ SZEGEDEN MÁR 2 HELYEN! • Brüsszeli krt. 21. • 62/323-620 • H.-p. 9-18, szó. 8-13 éviig. * Nagy Jenő u. 6. * 62/648-682 * H.—p. 10—18, sz­. 9—13 éviig. * Az akció 2015. június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. Tekintse meg új árukészletünket! EGYES TERMÉKEK KEDVEZMÉNNYEL!!! Érvényes: 2015. június 30-ig, ill. a l............... Szeged, Csongrádi sgt. 71. (a Diófával szemben). Nyitva tartás: h­ p. 9-19, szó: 9-16 óráig.

Next