Délmagyarország, 2015. július (105. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-17 / 166. szám
2015.07.17., péntek NORMÁLIS JÁRDÁK ÉS SZÉP JÁTSZÓTEREK LESZNEK AZ ÉSZAKI VÁROSRÉSZBEN A Dózsa-iskola felújítását is tervezi Tóth Károly Főleg az utcák, játszóterek állapotáról kérdezték olvasóink Tóth Károlyt (képünkön), a szegedi 14-es választókörzet önkormányzati képviselőjét. Fogadóóra-sorozatunk harmadik vendégét. SZEGED F.K. - Amennyiben az EU-s intézményfelújítási pályázatunkat jóváhagyják, újjászülethet a Dózsa György Általános Iskola. Korszerűsítik a tantermeket, kicserélik a nyílászárókat, felújítják a tornatermet. A tervezésre már ki is írtuk a közbeszerzési pályázatot - jelentette be egy kérdésre válaszolva tegnapi online interjúnkban Tóth Károly, a szegedi 14-es választókörzet önkormányzati képviselője. Egy szülő ugyanis arra panaszkodott, hogy gyermeke osztályának legtöbb óráját egy levegőtlen alagsori helyiségben tartják meg. Tóth Károly körzetéhez a Dózsa-iskola mögötti belvárosi utcák mellett az Északi városrész és Makkosház egy része tartozik. (Legtöbben a lakótelepen élők közül kérdezték. A Csongrádi sugárút 65. szám alatti egyik lakó például azt jelezte, nagyon sok kellemetlenséget okoznak az ottani játszótéren szabadon rohangáló kutyák. A képviselő válaszában kifejtette: a játszótéren tábla tiltja a kutyasétáltatást és -futtatást, de úgy tűnik, ez nem elegendő. Ezért a játszótér mindegyik sarkába figyelemfelhívó táblát helyeznek el. Mivel a Dugonics temető Makkosház felőli kerítése mellett kutyafuttatásra ideális terület található, azt kéri a kutyásoktól, vigyék a játszótértől 200 méterrel távolabb kedvenceiket. Egy önkormányzati képviselő viszonylag szerény összeggel, évi 6 millió forintos választókörzeti kerettel tud indokolt kéréseket támogatni, ami nem elegendő minden jogos igény teljesítésére. De a választókörzetem északi részén található Ortutay és Agyagos utcában már voltak kisebb járdajavítások. Hamarosan indul az Ortutay utca teljes rekonstrukciója, és néhány héten belül a Diófa ABC-vel szembeni járdák és a Rózsa utcai trolimegálló is megújul. Lezárul egy közbeszerzési eljárás is, amely a város összes részében nyújt anyagi fedezetet járdafelújításokra. Szerda délután egyébként a Csongrádi sugárút 65-69. számú épület mögötti játszóteret a környéken lakók, 15 önkéntes segítségével újítottuk fel, lefestettük a padokat, hintákat. Hasonló akciókat szeretnénk szervezni az Ág, a Gáz, valamint a Bimbó utcai játszótereken is. Ha sikeresen pályázunk uniós forrásokra, tematikus, különböző korcsoportoknak szóló játszótereket is kialakítunk - mondta Tóth Károly. Mi lesz a Gyöngytyúk utcában lévő romos ház sorsa? - Az önkormányzat 78 százalékos tulajdonrésze sajnos nem elegendő ahhoz, hogy elrendeljük az épület bontását, a 22 százalék tulajdonrésszel rendelkező magántulajdonos pedig olyan magas árat kért, amit a felelősen gazdálkodó önkormányzat nem tudott teljesíteni - válaszolta. - Megpróbálkozom a kényszerbontás hatósági elrendelésével, de a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az érintett észszerű árat jelölne meg. Fogadóóra-sorozatunkat a jövő héten Nagy Sándorral Felsővároson, valamint a belváros Novotel mögötti részén folytatjuk. A képviselő azt kéri a gazdiktól, ne a játszótéren, hanem kicsit távolabb, a Dugonics temető Makkosház felőli kerítése mellett futtassák kedvenceiket. Van, aki meg is fogadja a tanácsot. FOTÓK: frank yvette I Petőfi állítólagos temetésére emlékeznek Plakáterdő hirdeti a szegedi Centrum-gödörnél és szerte a városban, hogy ma emléknapot tart Petőfi Sándor temetésének napján a MEGAMORV-Petőfi Bizottság Egyesület. A fővárosi Papp László Sportarénában táncjátékkal, rockoperával, oratóriummal és Morvai Ferenc búcsúbeszédével emlékezik a költő nyomait 25 éve Szibériában megszállottan kutató civilszervezet. Utána a résztvevők leróják kegyeletüket „Petőfi Sándor sírjánál” a Fiumei úti temetőben, írásunkat a részletekről a szombati Szieszta mellékletben olvashatják, fotó: Schmidt Andrea A szabadtéri lámpáiról érdeklődik a bizottság SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A szabadtéri játékok, az SZKT és a Suli-Host szerepelt tegnap a közgyűlés pénzügyi bizottságának napirendjén. Nyomatékos felszólítást javasolt a szakiroda Herczeg Tamásnak. A Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ugyanis - az előterjesztés szerint - a hatáskörét meghaladó szerződést kötött a szabadtéri játékok lámpáira - 22,3 millió forint értékben. És nem először fordult elő, hogy nem kért előzetes jóváhagyást a testülettől, hanem utólag véleményeztette a megállapodást a pénzügyi bizottsággal. Mészáros Tamás (MSZP) képviselő ennél keményebb megfogalmazást javasolt: utasítsák az ügyvezető igazgatót a közbeszerzés-köteles szerződéseknél a szervezeti és működési szabályzat betartására. Magyarán: ne vegyen el bizottsági hatáskört, hanem pályáztatáskor tájékoztassa a grémiumot. Az ülésen jelen lévő Herczeg Tamás elmondta: a szegedi szabadtéri igazgatója bruttó 17,66 millió forintig vállalhat kötelezettséget, nagyobb összegnél kell a tulajdonos jóváhagyása. A szabadtéri 2003 év vége óta érvényes protokollja szerint a szerződéseket mindig a közbeszerzési eljárás eredményhirdetését követően, a szerződéskötést megelőzően küldtük jóváhagyásra. Ugyanígy jártunk el ebben az esetben is. A pénzügyi bizottság új álláspontja azonban az, hogy a kötelezettségvállalás már a közbeszerzés kiírásakor jelentkezik - fogalmazott az ügyvezető igazgató. Hozzátette: a bizottság két hete döntött az új protokollról, ám az említett szerződés korábban keletkezett, ígéretet tett, a jövőben az új protokollnak megfelelően jár el. Ugyanígy az őrzés-védelemmel kapcsolatos pályázatnál is. Megírtuk, Herczeg felmondott a szabadtéri biztonsági cégének, miután múlt pénteken az Abigél bemutatója közben akadálytalanul felsétált egy férfi a színpadra. A pénzügyi bizottság jóváhagyta a szabadtéri lámpákra vonatkozó szerződését. Elfogadta a pénzügyi bizottság az SZKT szervezeti és működési szabályzatának módosítását is, amire egy vasúthatósági ellenőrzés miatt volt szükség. Eddig is volt a 4 milliárd forint árbevételű önkormányzati cégnél általános igazgatóhelyettesi beosztás, de nem töltötték be. Ezután is így marad, de kialakítottak egy gazdasági igazgatói státuszt, amire fel is vesznek vezetőt. A bizottság azt is megszavazta, hogy az önkormányzat az ingyenes nyári gyermekétkeztetésre kössön szerződést az eddig szolgáltató Suli-Host Kft.-vel 1060 adag ételre - 11 millió forint értékben. több mint valutaváltó Szeged, Szőregi út 80. szám alatti CBA Üzletházban nyílt valutaváltónk. Valutaváltás, Western Union, telefonfeltöltés mellett már utasbiztosítást is köthet Irodánkban. Nyitva tartás: H -Szó: 09.00-19.00 Kedvezőbb árfolyamért keresse munkatársunk: 70/3800-211 5 AZ ÜVEGPALOTA TITKAI SZEGED. Ma, július 24-én, 31-én, valamint augusztus 7-én, 14-én és 28-án 15 órakor sétára hívja látogatóit a Somogyi-könyvtár a Dóm téri épületébe. Az érdeklődők megismerhetik a több mint 130 éve alapított városi közgyűjtemény történetét, illetve néhány különleges, egyedi kincsét. Bővebb információ a www.sk-szeged.hu/rendezveny címen érhető el. VÁRJÁK A VÉLEMÉNYEKET SZATYMAZ: Szükségessé vált a község településszerkezeti tervének és helyi építési szabályzatának módosítása önkormányzati fejlesztési igények - például kerékpárút építése - miatt. Ezzel egy időben partnerségi véleményezés is zajlik a hónap végéig. A tájékoztató anyag elérhető a www.ujleptekbt.hu honlapon a Szatymaz és a Folyamatban lévő tervanyag menüpontban. A véleményeket elektronikusan, postán vagy személyesen is várják a polgármesteri hivatal építésügyi irodájába. W ÁLOMESKÜVŐ a Sziki Vigadóban! A romantikus esküvő tökéletes helyszíne. Szeged, Vereshomok út 4. (Sziksós-tó) ÉRDEKLŐDÉS: 06-30/339-7019 Bővebb információk: facebook/Sziki Vigadó