Délmagyarország, 2015. szeptember (105. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-01 / 204. szám
DÉLMAGYARORSZÁG 2015.09.01., kedd A LEÉGETT TETŐ MIATT NEM KÉSIK AZ ÚJ TANÉV 60 iskolás kezdi a tanulást az átalakított óvodában Bár leégett az iskola, ma megkezdődik a tanítás a szentesi Rigó Alajos gyermekotthon diákjainak. A helyszín a Kossuth utca 18. szám alatt lévő volt óvoda lesz, ahol hétfő délután még javában fúrtak, faragtak. SZENTES KOVÁCS ERIKA Mint arról beszámoltunk, múlt péntek délután leégett Szentesen a Deák Ferenc utcai Rigó Alajos gyermekotthon iskolájának tetőszerkezete. A kár az elsődleges becslések szerint körülbelül 300 millió forint. A tüzet egy 8 éves gyermek okozta. Az esettel kapcsolatban hétfő délután sajtótájékoztatót tartott a Kossuth utcai volt óvoda udvarán Tóthné Kecskeméti Katalin, a KLIK hódmezővásárhelyi tankerületi vezetője (a gyermekotthon ugyanis oda tartozik), valamint Szirbik Imre, Szentes polgármestere. A bútorok még az udvaron voltak, csakúgy, mint a vécé- és mosdókagylók. Ezeket is ki kell cserélni, hiszen eddig ovisok használták az épületet. A volt óvodában gőzerővel folyt a munka: fúrtak, faragtak az építkezési vállalkozás dolgozói. - Holnap tanévkezdés lesz - szögezte le Tóthné Kecskeméti Katalin. - Elsődleges szempontunk a gyermekotthon lakóinak biztonságos elhelyezése volt. A következő lépés pedig az iskolakezdés megoldása. Az ehhez szükséges feltételek megteremtésében nagy segítséget kaptunk az önkormányzattól, intézményektől, civilszervezetektől és magánszemélyektől. Az önkormányzat épületet biztosított számunkra, ahol a szükséges felújításokat és tisztasági meszelést elvégeztetjük. Mindent ennyi idő alatt nem lehet megoldani. Lesznek munkák, amelyek az őszi szünetre maradnak. A tankerületi vezető köszönetet mondott a gyermekotthon munkatársainak, akik napok óta szinte megállás nélkül dolgoznak. - Bár a Rigó Alajos gyermekotthon állami intézmény, mivel Szentesen van, magától értetődött, hogy segít a város - vette át a szót Szirbik Imre polgármester. Az önkormányzat 3 épületet ajánlott a KLIK figyelmébe: a Berekháti óvodát, a Damjanich-iskolát és a Kossuth utcai óvodát. Utóbbira esett az intézményfenntartó választása. Itt nyári napközis tábor is működött, vagyis már korábban „megnyitottuk” a közműveket, ki volt takarítva az épület. Nem az ideális megoldás, de szükségből ez a legjobb. Addig használhatja az intézmény, ameddig szüksége van rá. A sajtótájékoztatón elhangzott, egyelőre nem tudni, mi lesz a tűz miatt megrongálódott épület sorsa, sok függ a szakértők véleményétől. A tankerületi vezetőtől megkérdeztük, hány nevelőotthoni gyermeket kellett elhelyezni, illetve hány diák jár majd átmenetileg az óvodából átalakított iskolába. Erről nem kívánt nyilatkozni. Szirbik Imre polgármestertől ellenben megtudtuk, hogy a körülbelül hatvan nevelőotthoni gyermek többsége Csongrád megyében maradt, néhány diákot pedig más megyében helyeztek el. Ők azokon a településeken járnak majd iskolába, ahol a tűz óta laknak. A Kossuth utcai épületben pedig 6 osztályban összesen 60 gyermek kezdi meg az új tanévet. Ők nem nevelőotthoni gyermekek, családban élnek, szentesiek, illetve a környék településeiről járnak be. Ami használható maradt a gyermekotthon berendezési tárgyai közül, most az óvoda udvarán várja, hogy új helyére kerüljön. A SZERZŐ felvétele ÁLLÁSPONT HOLLÓSI ZSOLT ÚJSÁGÍRÓ SENKI NEM TUDJA, HÁNY DIÁK ÜL BE A PADBA Ma becsöngetnek mindenhol CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A diákok többsége a KLIK-hez tartozó intézményekbe jár, ám lapzártánkig nem kaptuk meg a kért számokat. 82 nem állami fenntartású alap- és középfokú nevelési-oktatási intézmény van Csongrád megyében. Ezeket 60 különböző fenntartó működteti, így létszámokról az ezeket összefogó Csongrád Megyei Kormányhivatalban sem tudtak információt adni. Az elmúlt évek reformjaihoz képest idén sok újat nem hozott a tanév. A felmenő rendszerben bevezetett intézkedések közül az ingyenes tankönyv az általános iskolák első három évfolyamára vonatkozik, a mindennapos testnevelés pedig immár minden diákra, általános iskolástól a gimnazistáig. Az iskolai élet része a közétkeztetés, amelynek reformja mától lép életbe. Ennek értelmében jóval kevesebb cukrot TAKÁCS MÁRIA gyári munkás: - Vettünk tornacipőt, egy rendes új cipőt, szoknyát, blúzt, ez 30 ezer körül van, a füzetcsomagot még nem vettük meg, mert még nem tudjuk, mi kell. A tankönyvek bő 10 ezer forintba kerültek, és még számítunk összesen nagyjából 20 ezer forint kiadásra. KOVÁCS MÁTÉ kézbesítő futár: 10 ezer forint, amiben az iskolatáska, a tollak, ceruzák és füzetek vannak benne. Kellett új tornazsák is, ez 2000-be került, de szerencsére új tornadressz idén még nem kellett. A füzet még nagyjából 5000 lesz, a tankönyv ingyen van, és zsírt tesznek az ételekbe, változatosabb lesz a menü, és folyadékpótlásra is csak egészséges italok adhatók. A legszembetűnőbb változás a sómennyiség visszaszorítása lesz, amelyet egyszer Szegeden a közfelháborodás már elsöpört. Most viszont a közétkeztetőknek be kell tartaniuk a törvényt, így visszatérnek a sokak szerint íztelen ételek. Az idei tanév 181 napos lesz. Az első szünetre, az őszire október 23-áig kell várni. iiliiAfl.liíiiLliifi] ini DÓZSA ERIKA gyógypedagógiai asszisztens: - Nagyjából 15 ezer forintba. Venni kellett új füzeteket, írószerszámokat, vonalzót, körzőt. A táska és a tornazsák együtt, leértékelve 3000-be került. Próbáltunk szebb füzeteket venni, de azért nem a legdrágábbakat választottuk. SZALAI MÓNIKA eladó: - Mi az iskolai felszerelést apránként vettük meg a nyári szünet alatt. Tankönyvekre 13 ezer forintot költöttünk, a többi együtt, beleértve a füzeteket, írószereket is, további 15-20 ezer forint. Új táska szerencsére nem kellett, jó állapotú a tavalyi. MEGKÉRDEZTÜK MAKÓI OLVASÓINKAT MENNYIBE KERÜLT A TANÉVKEZDÉS? A Karolina-iskolában tegnap még csak hangoltak a tanévre - mától élesben megy minden. FOTÓ: Kuklis ISTVÁN 3 Legatyásítva Strasbourgban folytatja matematikatanári pályáját a pesti elit gimnázium, a Berzsenyi igazgatója. Somogyi László hétvégi interjújával épp az országos tanévnyitó előtt dobott követ a pocsolyába. Széltében-hosszában az ő kijelentéseit citálták az iskolai autonómia megcsonkolásáról, az igazgatók végrehajtói szerepbe kényszerítéséről, továbbfoglalkoztatott nyugdíjas tanárok megalázó helyzetbe hozásáról, az iskolák legatyásodásáról. A közoktatásban dolgozóktól azt hallani, a 2010 óta zajló átalakítások eddig nem sok jót hoztak. Hétfő reggel még a közszolgálati rádió mindig vehemensen takáskodó műsorvezetőnőjének szava is elakadt, amikor az ellenzékiséggel nem vádolható Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter arról beszélt, hogy az intézményfenntartó központ, a KLIK rendre elmarad a közüzemi számlák befizetésével. Hogy hitelesebb legyen, saját példáját is megosztotta a hallgatókkal: az elmúlt fél évben kétszer is lekapcsolták a telefonját, mert a KLIK nem fizetett időben a szolgáltatónak. El lehet képzelni, milyen helyzetbe kerülhetnek a többiek, ha a tekintélyesnek beállított köztestület iskolaigazgatóként is funkcionáló elnökével meg merik ezt csinálni. Hosszan lehet sorolni azokat a problematikus ügyeket, melyekről biztosan sokat hallunk még a tanévben. 30 ezer tanárnak kell részt vennie a minősítési eljárásban, 12 ezer pedig gyomorgörccsel várhatja a tanfelügyelők ellenőrzését. A bornírt etikai kódex keltette hullámok sem szelídültek még meg. Többek szerint a kódex a besúgói mentalitást erősítheti, és kicsinyes bosszúállásokat eredményezhet, miközben sok tantestület már most is olyan, mint egy darázsfészek. A beígért béremelések sem fedhetik el a lényeget: a problémák alapvetően ugyanabból adódnak. Miként az egészségügyből, alapfoktól a felsőfokig a teljes oktatási szférából is komoly forrásokat vont ki az Orbán-kormány. Megszorított. Legatyásította a rendszert. A 2010 óta zajló átalakítások eddig nem sok jót hoztak. LFj* Hm Miklósa Erika-koncert és családi nap a koraszülött gyerekekért DÉL ALFÖLD, SZEGED. Az újszegedi Eko Parkban rendezi harmadik családi napját szombaton a Korábban Érkeztem Alapítvány. Délelőtt 9 és délután 3 óra között várják azokat a gyerekeket és családjukat, akik életük első heteit-hónapjait a szegedi gyermekklinika újszülött és koraszülött intenzív osztályán töltötték. Az alapítvány rendezvényeiről tegnap sajtótájékoztatón számolt be Lázárné Megyeri Zita kuratóriumi tag, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Rádi Katalin, az alapítvány alapítója és Szeberényi Klára, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtószóvivője. Szeptember 21-én jótékonysági koncertet szerveznek a Szent Gellért Fesztivál nyitányaként: a szegedi dómban Miklósa Erika és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel. Jegyeket elővételben, 2500 és 3500 forintért holnaptól lehet vásárolni a Szegedi Nemzeti Színházban, az IH-ban és a Montana Tours irodájában. Az alapítvány anyaszállás kialakítására gyűjt, hogy a szülők minél közelebb lehessenek babájukhoz, amíg az újszülöttet a klinikán ápolják.