Délmagyarország, 2015. október (105. évfolyam, 230-254. szám)

2015-10-01 / 230. szám

4Aktuális Körkép LAKOSSÁGI FÓRUM HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. He­gedűs Zoltán, Vásárhely alpol­gármestere és Cseri Tamás ön­­kormányzati képviselő ma 17 órától utcai lakossági fórumot tart a hódtóiaknak az Ormos Ede és az Eszperantó utca keresz­teződésében. HISZK-FAKTOR HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A Hód­mezővásárhelyi Szakképzési Centrum ismét megrendezi HISZK-Faktor nevű zenei vetél­kedőjét a zene világnapján, ma 10 órakor a Fekete Sas Rendez­vényház báltermében. A jelent­kezők 4 kategóriában mérik ös­­­sze tehetségüket: ének, hang­szeres zene, tánc és zene ihlette képzőművészeti alkotás. HANGSZER A KUKÁBÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hang­szer a kukából címmel szervez­nek programot ma 15 órától Vá­sárhelyen, a Környezeti Informá­ciós Központban (kórház „L” épület, 2. szint). A programban a résztvevők hulladékokból fabri­kálnak hangszereket, majd meg­szólaltatják azokat. Az esemény vendége a Vatafaka együttes. A NÉPZENE NAPJA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A zenei hét keretében népzenei napot tartanak ma 11 órától a vásárhe­lyi Liszt Ferenc Ének-zenei Álta­lános Iskolában. Lesz hangszer­bemutató és rendhagyó énekóra Krajcsovics Lillával és Korsós Kingával a Lányi teremben. 14 és 15 óra között népi játékok és táncház a program Miklósné Papp Szilvia vezetésével. ZENÉS KOMÉDIA TÖMÖRKÉNY Az Egy csók és más semmi című zenés komédiát adja elő a Csongrádi Színtársulat ma 19 órakor a tömörkényi művelődési házban. A belépés ingyenes. VÍZHIÁNY VÁRHATÓ SZEGVÁR: Nyomáscsökkenés, a vízminőség romlása vagy rövid ideig tartó vízhiány fordulhat elő a következő két hétben Szegvá­ron, mert tisztítják az ivóvízháló­zatot. NEM ELADÓ AZ INGATLAN SZENTES. Nem adja el a város az Ady Endre utca 1. szám alatt lévő ingatlanát - így döntött a szentesi képviselő-testület. A helyiséget jelenleg havonta 120 ezer forintért adja bérbe az önkormányzat, egy cég sze­rette volna megvenni 14 millió forintért. A testület úgy dön­tött: inkább továbbra is bérbe adják. Kényszerből szegnek szabályt az áruszállítók A szentesi sétálóutca üzlettu­lajdonosai azt kérik: enyhítse a város a behajtási szabályt. Nem életszerű a jelenlegi időkorlátozás, mondják. A vá­rosrendezési bizottság erre a hónapra ígér megoldást. SZENTES KRÁLIK EMESE Szabálytalan, mégis kénytele­nek behajtani a szentesi sétá­lóutcába az áruszállító teher­autók. Kovács János önkor­mányzati képviselő vetette ezt fel már több ülésen. A legna­gyobb gond szerinte az, hogy nem életszerű a behajtás sza­bályozása. A Nagy Ferenc utca sétálóutca, ahol még kerékpá­rozni sem szabad, a jelenlegi szabály szerint 18 és másnap reggel 10 között mehetnek be oda a teherautók. Az egyik ud­varból például, amely eredeti­leg kifejezetten rakodásra va­ló, több olyan üzlet nyílik, ahová naponta több szállító­­jármű is érkezik. Friss kenye­ret, hűtést igénylő húsárut, gyógyszert, italok százait le­hetetlen, időrabló feladat az Ady Endre utcai fizetőparkoló­ból kiskocsin tologatni. Minden cégnek többtucat­nyi beszállítója van, képtelen­ség mindegyiket arra szoríta­ni, hogy 18 óra után érkezzen Szentesre, érvelt az egyik üz­letvezető, aki azt kérte, ne ír­juk le a nevét. A vállalkozások nem papírra nyomtatott enge­délyeket szeretnének az ön­­kormányzattól. Nem is tudná­nak ezekkel mit kezdeni, hi­szen egy beszállítónak akár húsz autója is lehet, sőt külső társaságot is megbízhat az áru célba juttatásával. Azt szeret­nék, ha feloldanák a korláto­zást, és a nap bármely szaká­ban behajthatnának. A gazda­sági udvarban pedig csak szállítási céllal lehessen tar­tózkodni. A városháza műszaki osztá­lya átadta a feladatot a testület városrendezési bizottságának. A szabály az ő közreműködé­sükkel született, vizsgálják felül most ők, írták. A bizottság elnöke, Antal Balázs Tibor azt mondta: az októberi testületi ülésre megkeresik a megoldást. Szabálytalanul ugyan, de kénytelenek behajtani a sétálóutcába a teherautók. A SZERZŐ FELVÉTELE Hiamis pénzzel fizettek a piacon HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hamis ötszázasokkal fizettek egy kofánál a vásárhelyi piacon. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­referense, Szenti Szabolcs megerősítette információn­kat, és elmondta: három fel­tételezhetően hamis, 500 fo­rintos bankjegyet foglaltak le a vásárhelyi kapitányság munkatársai. A rendőrség pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást isme­retlen tettes ellen. Gyaloglónap MAKÓ. A túrázást nép­szerűsíti a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda és a Makói Természetbarát Sportegyesület szombaton. Gyülekező fél 9-kor a Hagy­maház előtt lesz, az útvonal a Maros-töltésen és az ártéri földutakon vezet, érkezés 11 órára várható. A szervezők kérik, hogy a résztvevők az időjárásnak megfelelő ké­nyelmes túraöltözetben jöj­jenek, gyümölcsöt és ás­ványvizet a szervezők bizto­sítanak. DÉLMAGYARORSZÁG 2015.10.01., csütörtök Szombaton épül az egészség­város SZENTES MUNKATÁRSUNKTÓL ___________________________!_ A helyi kórház jóvoltából emlőrákszűréssel és véradás­sal is kiegészül a szombati, Kossuth téri Richter Egész­ségváros rendezvény j­­mondta tegnap sajtótájékoz­tatón Czakó-Kádár Viktória, a szentesi Egészségfejlesztési Iroda vezetője. Délelőtt 10-től 17 óráig ingyenes szűrővizsgálatokkal - többek között prosztata és csontrit­kulás -, színpadi progra­mokkal, előadásokkal várják a szentesieket. A kórház 2 millió forintos adományala­pot kapott a Richter Gedeon Nyrt.-től, a szombati esemé­nyen részt vevő szentesiek pontokat gyűjthetnek, így növelhetik ezt az összeget. A pénzből szülőágyakat vásá­rol az intézmény. A Vöröske­reszt képviseletében Agócs Lászlóné elmondta, az óvo­dásokat is bevonják a prog­ramba, ugrálóvár várja őket. A Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet ma 17 órakor és hol­nap 16.45-kor vetítik a szen­tesi moziban, és szombaton is megnézhetik az ér­deklődők a Kossuth téren - minden alkalommal ingyen. Lóháton versenyeztek az Aranyossy diákjai HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FÓT ANTAL SÁNDOR - Egyensúlyoztam a ló hátán, és lovaspólóztunk is - mesélte a XI. Lovasterápiás versenyről Lázár Lajos, a vásárhelyi Ara­nyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola 7. osztályos diákja. A sajátos ne­velési igényű gyerekek verse­nyén csapatváltóban Szabó Andreával, Snóbli Attilával és Kocsis Józseffel aranyérmet szereztek. Csabai Diána közel 5 éve kezdett lovagolni. - Labirintu­son mentünk át, és szlalomoz­­ni is kellett - mondta a diák­lány, akinek egyéni verseny­zésben nem sikerült dobogóra állnia, de emiatt nem szomor­­kodik. Az Aranyossy-iskolát 9 di­ák képviselte a fóti versenyen - tudtuk meg Kissné Hatvani Erika igazgatótól. 24 csapat, több mint 200 sajátos nevelé­si igényű lovas indult. Az összesített csapatversenyben a vásárhelyiek a 4. helyen zártak. Az igazgató készítette fel a csapatot, és Kiss Réka lovasterapeuta segítette a munkát. Az egyéni versenyszámok­­ban is születtek vásárhelyi si­­kerek: a díjlovaglást Kocsis Jó­­zsef nyerte, Faragó Dorina má­­sodik helyen zárta az önálló lovaglást, míg a lovastornán­ bronzérmes lett a szintén váj­­árhelyi Szabó Andrea mö­­gött, aki ezüstéremmel tért haza. Papp Erik Bálint pedig a fiúk lovastornáján állt a dobol­­ó harmadik fokára, Egyensúlyozni is kellett a lóháton. A vásárhelyieknek jól mentek a gyakorlatok. A szerző felvétele

Next