Délmagyarország, 2015. december (105. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-01 / 281. szám

Kedd, 2015. december 1., 105/281­­. www.delmagyar.hu ALAPÍTVA 1910-BEN Elismeri a nemzet Kata tehetségét Énekművész, oktatsz egyetemen, mu­sicaldalokat tanít. Ő a vásárhelyi Aszta­los Kata, aki a zsűri döntése nyomán a Nemzet Fiatal Tehetsége lett. 6.» Jelez a szervezetünk A szervezetben minden min­dennel összefügg, nincs ez másként a szájüregben jelent­kező elváltozásokkal sem. 10.» Enyhe, változé­kony idő. Felhős lesz az ég, zápor előfor­dulhat. 16.» DÉLMAGYARORSZÁG-ROTARY ADVENT - HUSZONNÉGY CSALÁDNAK GYŰJTÜNK ADOMÁNYOKAT Kilakoltatás réme Tóthékon Három éve nélkülözik a fűtést Tóthék, de hideg lakásukat is elveszíthe­tik. A Délmagyarország őket is segíti: a Lapcom Média Alapítvány olva­sóink adományaiból 100 ezer forintot juttat el nekik karácsonyig. SZEGED TÍMÁR KRISZTA Három éve nincs fűtés és me­leg víz a szegedi Tóth család lakásában. Egyetlen hősugár­zójuk van, azt használják, hogy legalább a gyerekek ne fázzanak szobájukban. A fala­kon vastagon áll a penész - az öttagú család száradó ruhái lassan teljesen tönkreteszik a bérlakást, amelyben laknak. A család fokozatosan csú­szott le a lejtőn. Előbb a vál­lalkozó édesapa munkája le­hetetlenült el, miután körbe­tartozás miatt a cég, ahol munkát kapott, lehúz­­­­ta a rolót. Boldog karácsonyt! Olvasóink jóvoltából a Tóth családhoz már ma érkezik a Jézuska. Nagy kérdés, mi lesz velük azután. FOTÓ: frank yvette Öt lányával maradt fedél nélkül Tibor Teljesen kiégett Török Tiborék székkutasi házának padlástere múlt pénteken. A gyermekeit egyedül nevelő apa öt lányával maradt fedél nélkül. A férfi nem tudja, hogyan tovább. SZÉKKUTAS KOVÁCS ERIKA Felrobbant az olajradiátor pénteken a Németh László ut­cai ház padlásterének kisszo­­bájában. Szerencsére a két nagylány néhány perccel ko­rábban lement a földszintre tévét nézni, így nem sérültek meg. A tetőzetet a hétvégén fóliával takarták le Török Ti­borék, hogy legalább az eső ne rongálja tovább az­­ épületet. Ára: 180 Ft Előfizetőknek hűségkedvezménnyel: 108 Ft A mai Lilla magazin tartalmából: Család: Kovács Ági és az anyaság Mozgás: Hogyan válasszunk sportot? Ezo: Ahol a sorsunk fordul... Párkapcsolat: Visszakérem a régi boldogságot! Gasztro: Sztárkonyha Banner Gézával VASÁRNAPI ZÁRVATARTÁS - NEM NŐTT A KISBOLTOK FORGALMA Az eladók is ebédet főznek A szabad vasárnapnak egyedül az alkalmazottak örülnek, ők ugyanis március 15. óta nem dolgozhatnak a hét utolsó nap­ján. Sok kereskedő bevállalta, hogy beáll a pult mögé, de hiá­ba, nem lett több a bevétele. SZEGED FEKETE KLÁRA - Mindig megkaptuk a vasárna­pi munkáért azt, ami jár, de azért jobb, hogy a hét utolsó napja a családé lett. Örülök a szabad vasárnapnak - jelentet­te ki Bozsó Zsuzsanna, a Fillé­res diszkont alkalmazottja. Ez a kisbolt március 15. előtt még va­sárnaponként is várta a vevőket, a tulajdonos viszont már nem vállalta, hogy­­ ő álljon be a pult mögé. Mulati Zoltánék egész évben nyitva tartanak, még lóversenyre is lehet fogadni náluk. FOTÓ: karnok CSABA ÜZEMANYAGÁRAK (átlagár, a kutaknál tehetnek eltérések) TRAFFIPAX Ma itt méri a sebességet a rendőrség: 334-335 Ft 341-342 Ft 6-12 óra: Hódmezővásárhely, Kutasi út; 8-10 óra: Makó, Csanád vezér tér 13.; 9-12 óra: Szentes, Csongrádi út; 13-19 óra: Zsombó, Szegedi út; 15-16 óra: Pusztaszer, Felszabadu­lás utca; 16-20 óra: Csongrád, Széchenyi u. Marad a migrációs válsághelyzet megyénkben A Facebookon, illetve a delma­­gyar.hu-n megkérdezett olva­sóink többsége szerint helye­sen teszi a kormány, hogy nem oldotta fel a migrációs válság­­helyzetet Csongrád megyében, pedig jó ideje már az egész ma­gyar határon alig történik ille­gális átlépés. CSONGRÁD MEGYE K. G. G. A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) álláspontja szerint már semelyik feltétel nem áll fenn ahhoz, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megyében fenn­tartsák a szeptember 15-én ki­hirdetett migrációs válság­­helyzetet. A menedékkérők száma egy hónap átlagában a napi ötszázat már nem éri el, a tranzitzónák üresek. Ez a jogvédő szervezet szerint mi­nimum mulasztásos törvény­­sértésnek minősül. A határokat addig őrizzük, ameddig terrorfenyegetettség van. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója A menedékkérők száma mára valóban heti néhány tu­catra olvadt, a tranzitzónák­ban hetek óta alig fordult meg határsértő. Az MHB szerint rá­adásul a szeptember 16-án Horgos 2-nél történt tömegosz­latás óta semmiféle olyan kö­rülmény nem alakult ki, amely közvetlenül vagy köz­vetve veszélyeztette volna bár­melyik hazai település­­ közbiztonságát.

Next