Délmagyarország, 2017. január (107. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-02 / 1. szám

2 Aktuális Nemzeti lett januártól a mezőhegyesi ménesbirtok MEZŐHEGYES M. K. E. Január 1-jétől már működik a mezőhegyesi Nemzeti Ménes­birtok és Tangazdaság. A Mé­nesbirtok Zrt.-ből és az Állami Ménes Kft.-ből létrejött régi-új állami cég 410 főnek biztosít munkát - adta hírül az MTI. Mint azt korábban lapunk is megírta, tíz éven belül a top 10 európai agrárcégben sze­retné látni a kormány a 2016- ban megvásárolt mezőhegyesi Ménesbirtokot (2016. novem­ber 22.: Tízmilliárdból fejlesz­tik a ménesbirtokot). Az állam tízmilliárd forintot biztosít a cég fejlesztésére, hogy min­denben megfeleljen a XXI. század kihívásainak. A leg­korszerűbb technológiákat al­kalmazzák majd mind az ál­lattenyésztésben, mind pedig a növénytermesztésben. A ló­állományt a nóniuszok és ma­gyar sportlovak mellett a szintén Mezőhegyeshez köt­hető furioso north star és gid­­rán fajtával bővítik. A szar­vasmarha-állománynál pedig a holstein-frízek mellett ma­gyartarkákat is tenyésztenek majd. TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIGLAN, ÉLETFOGYTIGLAN ÉS 41 ÉV FEGYHÁZ ÖT EMBERNEK Öt kemény ítéletet szabtak ki tavaly a szegedi bíróságok CSONGRÁD MEGYE, SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A 23 éves férfi legkorábban 35 esztendő múlva bocsátható először feltételesen szabad­ságra. A férfi - ahogy több­ször megírtuk (2014. november 24.: Gyermekkori barátnőjét öl­te meg B. László) - forráskúti házába csalta a 22 éves B. Vi­vient, ahol három, fejre mért kalapácsütéssel végzett a kis­fiát egyedül nevelő nővel. Vi­vien családja a jogerős ítéletet kimondó tárgyaláson nem vett részt, anyukája és Kevin nevű, most 4 éves kisfia 2015 végén Angliába költözött.­­ December óta újra For­­ráskúton vagyunk. Kevin vala­miért nagyon kötődik a szülői házhoz. Szerencsére boldog­nak látom. Ez volt a harmadik karácsony Vivien nélkül, ne­kem egyre nehezebbek ezek az ünnepek. De Kevin most boldog, ez a legfontosabb. A forráskúti házunkat ezért kezdtük el felújítani, és egyelőre nem áll szándékunk­ban újra elhagyni a falut - mondta most lapunknak Deák Anikó, Vivien édesanyja. Emberrablás, személyi sza­badság megsértése és egyéb bűncselekmények miatt jog­erősen 15 év fegyházzal sújtot­ta a szegedi Dimovits Mátyást június 23-án a Szegedi Ítélőtábla. Ő volt a főszereplő abban az ügyben - mint meg­írtuk -, amelyben két, Sze­gedről Svájcba szállított pros­tituált még 2010 nyarán felje­lentette a helyi hatóságoknál a férfi egyik testvérét, akit ott le is tartóztattak. Dimovits Mátyás és rokonsága ezután elrabolta, megfenyegette és megverte a hazatérő nőket, hogy vonják vissza vallomá­sukat. Nyereségvágyból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen 14 év fegyházzal sújtotta a Szegedi Ítélőtábla Tóth Ro­­landot december 8-án. A férfi - ahogy megírtuk - 1998 őszén ölte meg a taxist több kalapácsütéssel Domaszé­­ken, de tavalyig a rendőrség­nek nem volt információja arról, hogy ki a tettes. Végül Németországban fogták el, a bűncselekmény akkor 16 éves szemtanúja segítségé­vel. Elsőfokú ítélete szerint leghamarabb 30 év múlva szabadulhatott volna fogsá­gából. A férfit másodfokon Ragány Zoltán védte, aki 2016 elején hagyta ott az ügyészi talárt az ügyvédiért. - Nem tagadom, hogy az íté­let után ügyvédek, ügyészek is gratuláltak. Még az utcán is megállítottak olyanok, akik korábbról ismertek. Az ilyen ügyekben a közvéle­ményben megoszlik, hogy mi tekinthető sikernek. Nekem Ez volt a harmadik karácsony Vivien nélkül, nekem egyre nehezebbek ezek az ünnepek. Deák Anikó, a Forráskúton meggyilkolt 22 éves nő édesanyja az a legfontosabb, hogy min­dent megtegyek az ügyfeleim érdekében, az elérhető ered­mény motivál leginkább - magyarázta Ragány Zoltán. Az­ ügyvédi titoknak minősül - mondta -, hogy az elsőfo­kú ítélet után hogyan került kapcsolatba Tóth Rolanddal. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és embercsempészés miatt nem jogerősen 12 év fegyház­zal sújtották a román V. Eu­­gent december 13-án. Az aradi férfi 2015 nyarán hagyott ma­gára 106 migránst egy teher­kocsi rakterébe bezárva Móra­­halmon. A Szegedi Törvény­szék súlyos ítélete ellen a férfi fellebbezett, így jogerős ítéle­tét 2017-ben hozza meg a Sze­gedi Ítélőtábla. A domaszéki taxisgyilkos 14 év fegyházat kapott, ami a negyedik legsúlyosabb ítélet volt tavaly Szegeden. Első fokon még életfogytiglanra ítélték, amiből legalább 30 év után szabadulhatott volna. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS Újévi gyermekáldás a megyében CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A család nem kívánt nyilat­kozni lapunknak, és fotózni sem lehetett az anyukát a ba­bával. Alig hét órát kellett vár­ni, és Vásárhelyen megszüle­tett a második baba is. A csa­lád ezúttal sem vásárhelyi volt, hanem kiskunhalasi. Kiss Fanni január elsején 7 óra 21 perckor látta meg a napvi­lágot 3450 grammal és 49 cen­tivel. Édesanyja Faragó Nóra, édesapja Kiss Péter. Azt meg­tudtuk, ilyen újévkezdésre még nem volt példa a vásárhe­lyi Erzsébet-kórházban. Szeged legelső újszülöttje hajnali 3 óra 28 perckor jött a világra a klinikán. Zöld Zsa­nett és 3300 grammos első gyermeke, Oszlár Laura jó egészségnek örvend. Ottjár­­tunkkor a szegedi kismama és kislánya önfeledten örült egy­másnak, noha az anyuka na­gyon fáradt volt még. Megvi­selte az éjszaka. Elmondta, szilveszter este háromnegyed 6*-kor indultak be a szülési fáj­dalmak, és bár az elején még úgy volt, hogy a babát termé­szetes úton hozza világra, a végén császármetszéssel adott életet a kislányának. Ettől el­tekintve minden a terveknek megfelelően alakult. A 29 esz­tendős kozmetikus és férje pontosan újévre várták Lau­rát. A tavalyi év utolsó és az idei év legelső éjszakáját töb­ben is együtt töltötték a há­zaspárral a szülőszoba körül. Szorított nekik az anyuka bátyja, a férj édesanyja, édes­apja és barátja is. Ők látogatá­sunkkor pihenni mentek. Zöld Zsanett tőlünk tudta meg, hogy ők kapnak a várostól először 25 ezer forintos segít­séget a baba ellátásához. Zöld Zsanett első gyermekét tartja a karjában. FOTÓ: frank yvette AZ ELSŐ ÚJSZÜLÖTTEK AZ ORSZÁGBAN Az ország első újszülöttje a Semmelweis Egyetem klinikáján született Budapesten, éjfél után fél perccel. Az intézmény tájékoztatása szerint az egészséges kisfiú a Benjámin Noel nevet kapta, 2850 grammos és 50 centiméter. Az első vidéki baba Debrecenben a Kenézy Gyula kór­házban jött a világra, éjfél után egy perccel. Szemán Aliz 4750 gram­mal és 61 centiméterrel született. A gyermek és édesanyja jól van. DÉLMAGYARORSZÁG 2017.01.02., hétfő Menekültek Elmondja nekem, hogyan intézték el. Ezzel keresett meg egy köztisztviselő a szomszéd megyéből. Leveleztünk, ta­lálkoztunk. A nyolcvanas években indult pályája csúcsán, 2011-től szülővárosában jegyző lehetett, élete nyitott könyv a földijei előtt. A 2014-es választások után beszélt az új polgármesterrel, aki biztatta a további munkára - aztán egyszer csak behívta, és közölte, nincs tovább, men­nie kell. A jegyző munkaügyi pert indított a kirúgás módja miatt. A bíróság hibákat talált, és azt javasolta az önkor­mányzatnak, hogy miután a felperes nem akar vissza­menni dolgozni, hanem kártérítést kér, egyezzenek meg az összegben, így történt. A polgármester aztán megmondta az elbocsátottnak: beszélt az országgyűlési képviselővel, elintézték, hogy többé nem fog állást kapni a szakmában, bárhová megy. A köztisztviselő nem hitte el, hogy ez lehet­séges, főleg, miután hamar el tudott helyezkedni. Öröme nem tartott sokáig. Ahogy a próbaidő lejárt, indoklás nél­kül elküldték. Megmondták neki, nyugodjon meg, semmi bajuk nem volt vele, elismerik a szaktudását - valahol biztosan akad neki munka. Eddig hosszabb időre nem akadt. Járt már Csongrád megyében is, együtt dolgozott hasonlóan járt kollégákkal. Menekülteknek nevezték ma­gukat. Miután mindezt előadta, kikötötte: nem írhatom le a ne­vét, és a szülővárosa nevét sem. Pedig, mondtam, így hiá­ba mutat bírósági iratokat, és hiába tudom, tényleg jár­tak így mások is, ha nem nyilatkoznak, nem adják a nevü­ket, nem tudjuk hitelesen megírni a történetüket. Csodál­kozott, tudomásul vette. Ellenőrizhető bizonyítékom tehát nincs arra, hogy a magyar politika így bánik a szolgálatá­ra rendelt emberekkel. A kedves olvasó ennek tudatában elhiheti, hogy ilyen létezik, vagy gondolhatja azt, ez csak az újságíró fejében született, vagy képzelhet bármi mást: demokráciában élünk. BAKOS ANDRAS

Next