Délmagyarország, 2017. december (107. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-13 / 290. szám

12 A televíziós csatornák műsorát a közvetlenül tőlük származó legfrissebb információk alapján állítottuk össze. Információs telefonszámok: m1 (06-1/353-3200), TV2 (06-1/467-6400), RTL Klub (06-1/382-8282) DÉLMAGYARORSZÁG 2017.12.13., szerda KOS III. 21-IV. 20. Kicsit felrázza önöket ez a nap, szerencsére min­den jól alakul kórjukkal új célokat, akár új közös hobbit is találhatnak, és ez izgalmas az önök számára is. BIKA IV. 21-V. 20. Nyugodtabb nap elé néznek, mint az eddigi­ek, ne keressenek önök se maguk­nak felesleges problémát. Rendez­zék az eddigieket, amit el kell en­gedniük, azt tegyék meg. IKREK V 21—VI. 21. Ma ami a szívükön, az a szájukon, még ha meg is sértenek ezzel másolat. Nem igazán bírják a semmittevést, a céltalanságot, ez hozza ki önökből főként ezeket a reakciókat. RÁK VI. 22—VII. 22. Kissé hullámzó hangulatban vannak ma, talán még magukat sem értik, hogy történhet meg ez ilyen mér­tékben. Ne vegyék nagyon komo­lyan magukat, ne hozzanak fontos döntéseket. OROSZLÁN VII. 23-VIII. 22. Ez egy rendszerező nap az önök számára, még ha unalmasnak is tűnik, akkor is nagyon hasznos. Szánják erre ezt a mai napot, akár a munkahelyükön, akár az ottho­nukban történik mindez. SZŰZ Vili. 23-IX. 22. Végre ma minden információ a birtokukban van és ez örömmel tölti el önöket. Ne idegeskedjenek olyan miatt, ami nem viszi előbbre az életüket, még nincs itt az ideje. Ne kapkodják el Hurifoco­ L/n­ MÉRLEG IX. 23-X. 22. Párjuk most nincs a legjobb hangulatban, de azért ne hagyják, hogy ezt önö­kön vezesse le. Kisebb viták a munkahelyükön is előfordulhatnak ma, védjék meg magukat. SKORPIÓ X. 23—XI. 21. Végre jó hangulatuk van ma, minden felgyorsult önök körül Úgy pörögnek az események, ahogy az önöknek tetszik. Használják is ki ezt, amit eddig nem tudtak megol­dani, azt le tudják zárni végre. NYILAS XI. 22—XII. 21. Végre jobb a ked­vük a tegnapinál új cé­lok tűnnek fel a színen. Ne mond­janak rögtön igent ezekre, beszél­jék meg párjukkal is. Kicsit tölte­­kezzenek ebből a jókedvből BAK XII. 22-I. 20. Visszatér a nyugalom a lelkükbe, így a családjuk, a párjuk is megnyugodhat, hiszen humoruk is így a régi. Felszabadul­nak egy feladat alól ami már rég­óta nyomasztotta önöket, ez is hozzátesz a jókedvükhöz. VÍZÖNTŐ I. 21-11. 19. Kicsit törődjenek ma a párkapcsolatukkal párjuk kissé elhanyagoltnak érez­heti most magát önök mellett. Hallgassák meg, de próbáljanak meg nem összeveszni apróságo­kon. HALAK II. 20-III. 20. Nyugodt nap a mai, végre tudnak olyan feladatokkal foglalkozni, amikre ed­dig nem jutott idejük, energiájuk. Szépen nyugodtan át is tudják gondolni, hogyan tovább és ez megnyugvással tölti el önöket. - HIRDETÉS -6­0AT­­/ KARÁCSONYI FILÉZETT PONTYHALÁSZLÉ ELVITELRE MEGRENDELHETŐ DECEMBER 22-IG: 62/422-157. www.gory.hu Szeged, Liszt F. u. 9. 5.05 Csapdába csalva íz 5.30 Sherlock és Watson 4. évad, 3. epizód, Tükörkép (2012-2016) íz 6.15 Tűsarok - mini 12 6.20 Mokka Magazinműsor íz 6.25 Tények reggel Hírműsor 655 Mokka Magazinműsor íz 8.50 Teleshop Élő műsor 10.45 Astrovilág 12.00 Tények délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó 3. évad, 17. epizód. Ember­­csempészek, 2/1. íz 13.35 Családi titkok Magyar realitysorozat, 185. epizód (2012-2013) íz 14.45 Paula és Paulina Mexikói filmsorozat, 76. epi­zód (1998) íz 15.45 A sors útjai Mexikói filmsoro­zat, 118. epizód 12 16.50 Bosszú vagy szerelem Török filmsorozat, 49. epizód 12 18.00 Tények Hírműsor 19.00 Ázsia Expressz Utazós reality, 27. epizód 12 20.35 Appra, magyar! - A gondo­­latotvashow Élő szórakoztató műsor, 16. epizód 17 22.35 Tények-extra Hírműsor 23.00 Collateral - A halál záloga Amerikai thriller (2004) * 1.35 Hollow Crown II. - Rózsák háborúja Angol drámasoro­zat, 16. epizód. VI. Henrik, 5/5.(2012) it 2.35 Tények este Hírműsor 3.15 A szuperhős Amerikai akciófilm (2011) 17 4.00 Lehetetlen küldetés '2 5.00 Édenkertek Ázsiában 12 5.20 Édenker­­tek Ázsiában '2 5.50 Családi titkok ’­ 6.40 Hal a tortán « 7.35 Ízes élet 12 7.55 Tények Reggel « 8.30 Több mint Testőr 1? 8.35 Csapdába csalva a 9.10 Veled is megtörténhet! « 10.15 Családi titkok­­ 11.20 Jóban-rosszban 12 12.35 Hal a tortán 12 13.40 Ma­gánnyomozók 12 14.45 Édes élet (ism.) 12 16.00 Tények­­ 2 16.30 Csapdába csalva 12 17.00 Csapdába csalva 12 17.30 Családi titkok t1 18.35 Édes élet­­ 2 19.45 Jóban-rossz­­ ban (ism.) 12 21.00 Love Guru 12 22.55 Micsoda nők!­­ Várkonyi And­reával 1i 0.05 Margaret­ts 255 Az én bűnöm 12 3.40 Édenkertek Ázsiában filmi 12 ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS SZEGED A Széchenyi téren 18 óra: érzékenyítő program a Naposol­dal Alapítvánnyal, 19 óra: Érzékenyítő mese bábokkal a Naposoldal Alapítvánnyal. SZÍNHÁZ SZEGED PINCESZÍNHÁZ 19.30 óra: Pintér Béla: A démon gyer­mekei - dráma. A Szegedi Egyetemi Színház előadása. HUNGI VIGADÓ 19 óra: Pass Andrea: Napraforgó - a Csak Egy Társulat előadása. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Coco + Olaf karácsonyi kalandja (m. b.): 15 óra. Paddington 2. (m. b.): 17.45 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (m. b.): 20 óra. BALÁZS BÉLA TEREM Mikulás karácsonyra (m. b.): 15 óra. Aurora Borealis - Északi fény (ma­gyar): 16.15 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (m. b.): 19.30 óra. CSŐKE JÓZSEF TEREM Volt egyszer egy Németország (felira­tos): 16.30 óra. Wonder Wheel - Az óriáskerék (felira­tos): 18.30 óra. Moszkva tér (magyar): 20.30 óra. PLAZA CINEMA CITY Megjött apuci 2. (m. b.): 13.50,16, 18,10,20.30 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (m. b.): 20.30 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (feliratos): 19.30, 21 óra. Stratton (m. b.): 19.40 óra. Star Wars - Maraton - 3D (m. b.): 15.30 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik - 3D (m. b.): 19. 20 óra. Az Igazság Ligája - 3D (m. b.): 14.30, 19.30 óra. Thor - Ragnarök - 3D (m. b.): 14.40 óra. A Viszkis (magyar): 14.10,16.50, 20 óra. Az Igazság Ligája (m. b.): 17 óra. Boldog halálnapot! (m. b.): 14.30 óra. Coco (m. b.): 13 óra. Gyilkosság az Orient expresszen (m. b.): 16 óra. Harmadnaposok 2. (m. b.): 14,18.20 óra. Hét nővér (m. b ): 17.15 óra. Paddington 2. (m. b): 13,15.15,17.30 óra. Rossz anyák karácsonya (m. b.): 13.20, 15.40,17.50 óra. Szabadulószoba (m. b.): 16.30 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Coco + Olaf karácsonyi kalandja - 3D (m.b.): 14 óra. Megjött apuci 2. (m. b.): 16.30 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (m. b.): 19.01 óra. SZENTES ŐZE LAJOS MOZI Coco + Olaf karácsonyi kalandja - 3D (m. b.): 14 óra. Megjött apuci 2. (m. b.): 16.30 óra. Star Wars - Az utolsó Jedik (m. b.): 19.01 óra. KÖZÉLET KISZOMBOR A Rónay-kúriában 16.30 óra: Luca-nap - jelmezverseny, lucapogácsa-sütési verseny, tökautók versenye. SZENTES A Koszta József Múzeumban 17 óra: Adventi esték II. Luca, Luca, kitty-kotty... - Szemerédi Ágnes népraj­zos előadása kézműves-foglalkozással. SZEGED A közéleti kávéház rendezvénye a Bálint Sándor Szeretetotthonban 10 óra: Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei. A Senior Centerben (Eszperantó u. 1.) 15 óra: „Öregszünk, de győzzük" - Az időskor hite. Előadó: Mons. dr. Benyik György főiskolai tanár, plébános. A Hangoskönyvtárban 16 óra: Könyves karácsony Czilczer Ol­gával - az Engedelmes planéták; Felhők, Fricsay teremében. Fellépnek a tanszék hallgatói és tanáraik: Te­­mesi Mária (képünkön), Andrej­­csik István, valamint Szécsi Edit. Zongorán közreműködik Kerényi Mariann és Görög Enikő. Jegyzetlapok: Mehetünk, kedves című könyveinek bemutatása. A KIK étteremben (Kálvária sgt. 10.) 16 óra: A tánc a hosszú élet titka - ta­nít: Tóth Ferenc tánctanár. Az SZTE JGYPK Tudománytárban (Bol­dogasszony sgt. 6.) 17 óra: A Széchenyi-kör évzáró és évér­tékelő összejövetele. Az Északvárosi fiókkönyvtárban 16.30 óra: Tinikuckó - olvasókör kama­szoknak. A Klebelsbergtelepi fiókkönyvtárban 17.30 óra: Lépésről lépésre - Meseterápia felnőtteknek Novák Mária vezetésével. A Szőregi fiókkönyvtárban 17 óra: Luca-napi népszokásokról az Életreformklubban. A Tápai fiókkönyvtárban 17 óra: a Meseszőnyegen: Luca-napi népszokások - mese és karácsonyi dí­szek készítése. Az SZTE BTK Kari Konferenciatermé­ben 14.30 óra: A közeledben! - bölcsészsé­­gek a színházról. A Hungi Vigadóban 20 óra: Tegyünk csodát a Tündérkert­ben! - karácsonyi jótékonysági est. Az ötéves Szent-Györgyi Albert Agó­­rában Kamaraterem 9 óra: Luca-napi népszokások - isme­retterjesztő előadás, 13.30 óra: Csodaszerek, világmegváltó divatok és tudományos szkepticizmus, 17 óra: Luther és a festőművész Chra­­nach barátsága - Szabó András festő­művész vetített előadása. Díszterem 16.30 óra: a Pom-pom együttes ingye­nes születésnapi koncertje, 19 óra: a Fricsay Ferenc Városi Fúvósze­nekar jótékonysági adventi koncertje. Belépő: 1000 Ft. Aula 16.30 óra: a Bartók Béla Női kar rövid bemutatója. A Somogyi-könyvtár Agóra Gyermek­kuckója 13 óra: 5 mackós mese. 14 óra: Játékka­­valkád - 5 játék. 15 óra: Változzunk mackóvá! 16 óra: Mesefotó. 17 óra: Mackótáncoltató. I. emelet 8-19 óra: Luca-napi játszóház - a játék­sziget belépődíj nélkül látogatható. 15 óra: véradás. Látványlaboratórium 8 és 9 óra: varázslatos kémia - kémiai varázslatok. Informatikatörténeti kiállítás 9,15,10,11,15,16,17 óra: rendhagyó tárlatvezetések, 13.30 óra: Bíró-Balogh Tamás Különben magyar költő vagyok című könyvének bemutatója. Informatórium 9 óra: Screenwall bemutató. KONCERT, BULI SZEGED A Nemzetiségek Házában 18 óra: görög táncház - vezeti: Szeltner László. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Szent-Györgyi Albert Agórában december 28-áig: Karácsonyi legókiállí­­tás és játszóház. A Belvárosi Kamara Galériában január 29-éig, naponta 13-21 óráig várja látogatóit Henn László A­ képzőművész Szigorúan bizalmas! című kiállítása. A Károlyi műterem-galériában december 22-éig, hétfő-szerda 17-20, csütörtök-vasárnap 14-18 óráig látható Farkas Krisztina LÉLEKJelenLÉT című ki­állítása. A Heller Ödön Művelődési Házban megnyílt Erdők, rétek, vizek címmel Mráz János festőművész kiállítása. A Bálint Sándor Művelődési Házban január 13-áig, vasárnap kivételével na­ponta 10-18, hétfőn 10-15 óráig várja látogatóit a Szegedi Színfoltvarrók téli tárlata. A REÖK-ben december 20-áig látható a Szecesszió madártávlatból című kültéri fotókiállítás, január 10-éig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig várja látogatóit Kalmár Já­nos Intervallum című kiállítása. A Tömörkény Is­tván Művelődési Házban december 23-áig, hétköznapokon 10-18 óráig várja látogatóit Molnár Géza Belső tájaim című kiállítása. A TIK-ben (Ady tér 10.) január 31-éig látható prof. dr. Németh András urológus-sebészprofesszor (1924-1999) emlékkiállítása. A Fekete Házban (Somogyi u. 13.) december 31-éig, naponta 10-18 óráig látható Gyenes Kálmán Pillanatképek című fotókiállítása. A Dóm Galériában (Dóm tér 16.) január 31-éig látogatható Az én máso­kért adatot­, dokumentumok, tárgyak Bálint Sándor hagyatékából című kiállítás. A Szegedi Operabarátok Egye­sülete és az SZTE Zeneművésze­ti Kar Magánének Tanszéke ma 18 órai kezdettel tartja hagyo­mányos adventi koncertjét a kar 4.00 Barátok közt 8697-8698. 12 4.30 Magyarul Balóval (ism.) 5.05 Topshop 5.30 Jó reggelt, skacok! 12 s 7.15 Reggeli Élő magazinműsor n 9.20 Asztroshow 10.25 Topshop 12.20 Stíluskalauz (ism.) 12 12.55 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat, 1169. (ism.)­­ 14.10 Celeb vagyok, ments ki in­nen! Reality-kalandjáték, 3. évad, 16. (ism.) « 15.40 Story-extra Sztármagazin « 16.15 Elit - A szeretet útján Török filmsorozat, 1. évad, 71. » 17.20 Fókusz Közszolgálati magazin 12 18.00 RTL-hHíradó - Esti kiadás 19.00 Celeb vagyok, ments ki in­nen! Reality-kalandjáték, 3. évad, 17. íz 20.25 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat, 1170. íz 21.50 Barátok közt Magyar filmso­rozat, 8699-8700. íz 22.25 Szulejmán Török kalandfilm­sorozat, 254. 12 23.35 RTL-híradó - Késő esti ki­adás 0.05 Házon kívül Heti magazin, 443. íz 0.35 Magyarul Batóval Közéleti háttérműsor 1.20 Fördős Zé Magazin Gasztronómiai show, 7. (ism.) 12 1.50 Trip to the Moon Magyar utazó zenés realitysorozat, 6. Amszterdam (ism.)­­ 7.00 Újabb bolondos dallamok 7.30 Újabb bolondos dallamok 8.00 Vész­helyzet íz 9.00 Vacsoracsata­­ 10.00 Partyzánok íz 11.00 Tűsarok nyomozó­i 11.55 A hidegsebész íz 12.50 Segítség, bajban vagyok! íz 1350 A gyanú árnyékában íz 1450 Showder Klub íz 1555 Barátok közt íz 1630 Segítség, bajban vagyok! íz 1730 A gyanú árnyéká­ban íz 1830 Showder Klub íz 1930 Ol­­tári csajok íz 2030 Oltári csajok íz 2130 RIL l­-híradó 2200 Showder Klub - Best of íz 2300 Barátok közt íz 2330 Új csaj íz OOO Segítség, bajban vagyok! íz 100 A gyanú árnyékában 12 200 Amerika leg­rosszabb szakácsai '7 300 Tűsarok nyo­mozó 12 400 Partyzánok 12 500 Sliders íz 600 Vacsoracsata 'z 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő íz 6.45 Hrvatska krónika 7.15 Ecranul nostru 7.50 Ridikül íz 8.45 Elfeledett szerelem (2014), 137/46. íz 9.30 Mámoros szerelem (2016), 142/34. íz 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó -M1 12.55 Jamie 30 perces kajái 13.25 Robbie, a fóka - V. évad Vészhelyzet a tengeren 12 14.20 Don Matteo - Vili. évad Családi perpatvar íz 15.20 A vidéki doktor -17. évad Szerelmek, félelmek >2 16.10 Mámoros szerelem Mexikói telenovella (2016), 142/35. íz 17.00 Ridikül íz 18.00 Híradó - M1 18.35 Rex felügyelő XI. évad Nem minden arany, ami fénylik íz 19.30 Végtelen szerelem - 2. évad (2016), 130/36. 12 20.25 Skandináv lottó 12 20.35 Hölgyek öröme Angol tévé­filmsorozat (2012), 8/2.12 21.35 Háború és béke Angol tévé­filmsorozat (2016), 8/2. 17 22.20 Kenő íz 22.30 On the Spot: Az ellenség gyermekei 1z 10/9. India, 1947 23.30 Az utolsó blues Magyar­lengyel játékfilm (2001) k 1.15 Az én ’56-om (2016) íz 1.30 Simon Károly ipari forma­­­tervező arcképe (2016) <z 2.20 Hazajáró (2015) 6.00 Gyermek- és ifjúsági sorozatok 9.40 Eperke és barátai 10.05 Gondos bocsok és az uno­­katesók (ism.) 10.25 Hetedhét kaland (ism.) 10.35 Állatkerti sétány 64. (ism.) 10.50 Mirr-Murr kandúr kalandjai 10.55 Töf-Töf elefánt (ism.) 11.05 Frakk, a macskák réme 11.20 Kíváncsi Fáncsi (ism.) 11.30 Magyar népmesék 6 11.35 A nagy hoho-ho horgász 6 11.45 Kérem a következőt! 12 12.00 Mézga Aladár különös ka­landjai 17 12.25 Gyermek- és ifjúsági sorozatok 16.20 Mesélj nekem! 16.30 Gyerekversek 16.33 Hetedhét kaland 16.45 Sam, a tűzoltó 17.05 Eperke és barátai 17.25 A dzsunngel könyve. Szafari 6 17.50 Alvin és a mókusok 6 18.00 Mickey egér játszótere 6 18.25 Aladdin 6 18.50 Dóra, a felfedező 19.15 Chuggington pályaudvar 19.35 Miffy és barátai 19.45 Bob, a mester 20.00 Matrica. Triangulum 20.15 Tutigimi í7 21.00 Holnap taU 12 21.25 Én vagyok itt!­­7 22.40 Papás-babás « 23.30 Az A38 Hajó színpadán. Birth of Joy is 0.30 Lola 12 1.20 Holnap tali (ism.) 12 1.40 Én vagyok itt! (ism.) 12 2.45 Papás-babás (ism.) 17 3.05 Papás-babás (ism.) 12 3.30 Kulisszák mögött az A38 Hajón. KFT (ism.)­­ 4.20 Hétmérföld íz 6.00 Érkezés. Amerikai sci-fi íz 7.55 Középiskolás szerető. Amerikai romanti­kus film is 9.20 Felvétel indul XIV/50. 9.45 A szépség és a szörnyeteg. Ame­rikai musical 11.50 A táncos. Angol do­kumentumfilm íz 13.15 Vakító nap­fényben. Olasz krimi I. 15.20 Milliár­­dok nyomában 11-12. 1.s 17.15 A király választása. Norvég útleíró film íz 19.30 Terápia 111/18. is 20.00 Terápia 111/23. is 20.30 Jackie. Amerikai élet­­ rajzi film is 22.15 Babilon Berlin 11-12. © 23.50 Terápia III/23. ás 0.20 Templomosok 1. © 1.10 Fekete hattyú. Amerikai filmdráma is 3.00 Oscar, a csimpánz. Amerikai dokumentumfilm 4.20 Orizont. Román film is 6.05 Borostyán íz 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Milánói divat íz 7.50 A kisasszony (ism.) 12 8.25 A kisasszony (ism.) íz 9.00 Halálbiztos diagnózis (ism) 12 R: Christian I. Nyby II Fsz.: Dick Van Dyke (dr. Mark Sloan), Victoria Rowell (dr. Amanda Bentley-Livingston), Charlie Schlatter (dr. lesse Travis), Barry Van Dyke (Steve Sloan), Steven Ander­ son (Ted Sherman), Madison Mason (Rathbone), Dey Young (Diane Trent), Cliff De­Young (Lyle Guthrie) 9.50 Linda (ism.) 12 10.50 Arany János emlékére­m 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Bűvölet (ism.) íz 12.15 Helló, világ! (ism.) 12 13.05 A névtelen vár (ism.) íz 14.15 Elvált asszony - operett dióhéjban 12 15.05 ZenebuBr - Zenehíd (ism.)­­ 15.50 A kisasszony 12 16.20 A kisasszony 12 1650 Arany János emlékére­m 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis íz 18.05 Bűvölet 12 19.05 Linda íz 20.05 És mégis mozog a föld íz 21.10 A névtelen vár 12 22.20 Hungária kávéház 12 22.50 Telefere 12 0.00 Jazzpódium. Benkó Dixie­land Band 0.35 Derrick íz 1.45 Időmetszetek íz 9.00 Élőben jelentkezünk Makó város önkormányzati ünnepi tes­tületi üléséről (online: www.ma­­kotv.hu) 18.00 Önkormányzati ünnepi testületi ülés (ism.) TELINffW 8.00 Színház és zene (nov.) 8.35 Napjaink Raxaulban (12) 9.00 Le­lépésben 11.00 Creatve Chef 12.25 Zöld Szeged (nov.) 12.35 Képújság 15.00 Istenember (12) 15.50 A zokni 15.55 Karácsonyi etűdök 16.00 Dr. Rock gyógy­módja (12) 16.40 Bábszínházi előadások 18.00 Zöldfény és a fekete por 18.15 Di-dá-du 18.45 A migráció története (12) 19.15 DJ Rock gyógymódjai (12) 20.00 Színház és zene (nov.) 20.30 Függöny előtt, maszk nélkül 7.30 Szegedi hírek 8.00 Kvantum 8.30 Forgószínpad 9.00 Időuta­zás - archív filmek 9.30 Sze­­meSZTEr 10.00 Fogadóóra 10.15 Képújság 15.55 Gyógyult utakon 16.25 Formula magazin 16.50 Épí-teth 17.20 Diagnózis 17.55 Szó-tér 18.25 Aréna 19.00 Sze- 700 Híradó 722 Ma reggel 739 Egy perc hír­adó 740 Ma regel 800 Híradó 822 Ma reggel 830 Egy perc híradó 838 Ma reggel 850 Ma délelőtt 900 Híradó 917 Ma délelőtt 930 Hírek 935 Ma délelőtt 1000 Híadó 1018 Ma délelőtt 1030 Hírek 1035 Iskola­pad 1100 Híradó 1137 Ma délelőtt TL28 Egy perc híadó 1130 Hírek 1135 Profitz 1200 Déli harangszó 1201 Híradó 1244 Egy perc híradó 1249 Ma délelőtt 1250 V4 Kiadó 1255 Ma délután 1300 Híradó 1338 Ma dél­után 1330 Hírek 1335 Kárpát expressz (ism.) 1400 Híradó 1421 Ma délután 1430 Hírek 1435 Médiaklikk (ism) 1500 Híradó 1535 Ma délután 1530 Hírek 1535 Iskolapad (ism) 1600 Híadó 1638 Ma délután 1630 Hírek 1635 Profit 7 (ism­) 1700 Híradó 1718 Ma délután 1730 Hírek 1733 Szemtől szem­be 1753 Ma este 1800 Híradó 1833 Egy perc híradó 1835 Ma este 1900 Hírek 1905 Kék bolygó (ism) 1930 Híradó 2032 Egy perc hiadó 2034 Ma este 2100 Híadó 2125 V4 Híradó 2130 Világhíradó 2150 Egy perc híradó 2151 Ma éjjel 2200 Híradó 2238 Ma éjjel 2300 Híradó 2321 Angol nyelvű hírek 2334 Német nyelvű hírek 23­43 Orosz nyelvű hírek 2352 Kínai nyelvű hírek 2357 Ma éjjel 000 Himnusz 002 Záró hír­adó 020 Ma éjszaka 100 Egy perc híradó TOO M4 Sportnegyeii. Élő 7 ® Fradi TV (ism) 825 Gillette IMxtd Sport 2017 (ism­) 6 850 Hum­poring TTBípzin (ism) 920 M4 Sixxt-stúdió. Rövidpályás úszó EB 930 Rövid­pályás úszó EB Előfutamok Élő 1140 M4 Sport-studi. Rövidpályás úszó EB TL50 M4 Sportreggeli (ism) 1240 OTP Bank Dtp. Bal­­maz Kamilla Gyógyflrdő-Mezőkövesd Zsóry FC (ism) 1455 Múlt és jelen egy időben (ism) 1525 Lóversenymagazin 1600 M4 Sport-stá­­ció. Vízilabda 1615 Női vízlabda ob L Dunaúj­városi Egytem-Maarek Graphics FTC Élő 1725 M4 Sport- stáció. Vízilabda 1745 M4 Sport-stáció. Labdarígás 1800 FIFA- kürtvilág­­bajnokság 2017. Bődöntő: Real Madrid-Al Jazi­­ra. Élő 1945 M4 Sport-stúció. Labd­erúgás 2015 Sporttiadó 2030 OTP Bank Lga. Pus­kás Akadémia FC-Újpest FC felvételről 2220 Sporttiadó 2240 Szabadidő magazin (Ism) 2330 nFAkkvilágbajnokság 2017 gedi hírek 19.25 Szemközt 19.40 A szomszéd vár 20.10 Ar(t)cok 21.00 Szegedi hírek 21.25 Idő­utazás 21.55 Kvantum 21.25 Fo­gadóóra 21.40 SzemeSZTEr 23.10 Szegedi hírek 16.00 Publikum 16.30 Látogató 17.00 Creative Chef 17.30 Híradó 18.00 Keresztkérdés 18.30 Ne­gyedik dimenzió 19.00 Honvéd 7 - hírösszefoglaló 19.15 Diagnózis 20.00 Híradó 20.30 Keresztkér­dés 21.00 Cseke Péter-portré 22.30 Híradó 23.00 Keresztkér­dés 23.30 Búcsújáró

Next