Délmagyarország, 2018. április (108. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-03 / 76. szám

2 I PONTOSAN CÉLOZTAK A VÖDÖRREL, NEM MENEKÜLTEK AZ ASSZONYOK ÉS LEÁNYOK Kútvízzel locsolkodtak a pusztaszeri legények Idén sem úszták meg szárazon a pusztaszeri lányok és asszo­nyok. A helybeli ifjak és férfiak hagyományosan, népviselet­ben, zenei kíséret mellett lo­csolták meg őket, ahogy illik, vödörből jéghideg kútvízzel. PUSZTASZER ARANY T. JÁNOS „Itt a vödör, benne víz, nem fog fájni, ne hisztizz!” - hang­zott el a rigmus egymás után többször Pusztaszeren, ahol idén is hagyományos locsol­­kodást rendeztek. A népvise­letbe öltözött lovas kocsis me­net zenekari kísérettel - pusz­taszeri és környékbeli telepü­lésekről származó zenészek baráti társaságával - indult el a Talléros vendéglő elől, de csak miután a pultos, Bárká­­nyi Klára is megkapta, ami ezen a napon jár neki: jó né­hány vödör hideg kútvizet a nyakába. - Én állok elébe, ma ennek a napja van - mondta Klára bátran mosolyogva, majd ami­kor a fotó miatt már második alkalommal érkezett a hideg zuhany, eltűnt a mosoly őszin­tesége az arcáról. Lemosta a hideg víz. A tíz pusztaszeri férfi, le­gény és egy kisfiú összesen öt helyre látogatott el. A legfiata­labb locsoló a négy és fél éves Rácz Sanyika, Sanci volt, akit mindenki azonnal a szívébe zárt, ahogy apró kis vödréből megpróbálta kilöttyenteni a vizet. A legények nem vallot­tak szégyent, mind a tízen sa­ját verssel érkeztek. A csapat­hoz idén csatlakozott Grósz Valter és nagypapája, Sándor. - Én csak a költeménnyel veszek részt, és viszem utána a meleg kabátot - mondta Valter édesapja, Attila, aki egyedi locsolóverset írt a fiá­nak. Valter Szegedre jár isko­lába, ezért a költeményben helyet kaptak azok a szegedi lányok, akik „sírnak-rínak”, mert a kölnijét nem pazarolja rájuk húsvéthétfőn. A versben a Grósz család többi férfi tagja is feltűnt: „Szép versemet apa írta, tatár a kalapom, piros to­jást hogyha kapok, kezemből ki nem adom”. A versek után pedig nem volt menekvés. Minden leány, hajadon és asszony bőven ka­pott a nyakába a hideg vízből. A pusztaszeri locsolók olyan pontosan céloztak a vödörrel, hogy senki nem úszta meg szá­razon. Volt is nagy kacagás több helyen, amit aztán hamar vacogás követett az igazi tava­­szias időben, amikor egyik pil­lanatban kellemesen melegen sütött a nap, majd a másikban csípős hűvösre váltott a levegő az erős szél miatt. A legényeket mindenhol gazdagon megvendégelték há­zi finomságokkal: sonkával, kolbásszal, friss kaláccsal, sós és édes süteményekkel, vala­mint különböző üdítőkkel és alkoholos frissítőkkel, úgy­mint sör, bor és pálinka. Az utolsó állomás idén is a vendégházként működő, egy­kori pusztabíró háza volt, amelynek udvarán gémeskút­­ból húzták fel a hűvös vizet a locsolók, majd alaposan meg­öntözték a lányokat, asszo­nyokat, hogy el ne hervadja­nak jövő húsvéthétfőig. A hideg zuhany után hamar kitört a béke. A locsolkodó férfiakat finomsággal kínálták a lányok, asszonyok. Tankolás. FOTÓK: Karnok csaba HIRDETÉS 2018.04.03., kedd KÖZEL KÉTSZÁZAN JÖTTEK ÖSSZE, MAJD VONULTAK FEL - SZIGORÚ BÜNTETÉST KÖVETELTEK Az állatokért tüntettek Makón Húsvétvasárnap Makón tüntet­tek az állatvédők szerte az or­szágból. Egy szerintük élve meg­nyúzott kutya apropóján az ál­latkínzás szigorú megbüntetését követelték, és az állatok jogaira igyekeztek felhívni a figyelmet. MAKÓ SZABÓ IMRE - Azért jöttünk el Makóra, mert mindenhová elmegyünk, ahonnan állatkínzásról, rossz tartásról kapunk híreket, és innen az utóbbi néhány hó­napban több is befutott a kö­zösségi oldalunkra - mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az állatokért csoport vezetője. Azt mondta, a politikamentes, békés demonstrációval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ennek a gyakorlatnak véget kell vetni. A Tesco-parkolóban jó két­száz fősre becsülhető tömeg gyűlt össze. Budapestről külön­­busszal érkeztek fradisták, Új­pest- és Kispest-szurkolók, de voltak itt győri, miskolci, békés­csabai, orosházi rokonszen­­vezők is. Mint mondták, a tün­tetés közvetlen kiváltó oka az volt, hogy néhány hete olyan hír terjedt el, hogy az itteni Honvéd városrész közelében egy élő, megnyúzott kutyát ta­láltak. A tüntetés résztvevőihez Kapin Richárd mellett Balázs Ernő, a Noé Állatotthon ve­zetője szólt, aki úgy vélte, az állatokért mindenki ugyan­olyan felelősséggel tartozik, mint a gyerekeiért. Követelte, hogy az állatkínzókra szabja­nak ki letöltendő börtönt, kö­telező közmunkát, a kirótt pénzbírságokat pedig az állat­­védelemre fordítsák. A társa­ság a beszédek elhangzása után menetre váltott, elöl mo­linókkal, amelyek az állatkín­zók megbüntetését követelték, és a felelős állattartásra hív­ták fel a figyelmet. A szervezők a csapattal a Honvéd városrész felé vették az irányt, mert véleményük Itt Makón kevesen vagyunk állatvédők, magunkban sajnos nem sokat tudunk tenni. Mészáros Rozália szerint ott történtek a legsú­lyosabb állatbántalmazások Makón. A menet erős rendőri kísérettel haladt. A civilben pizzafutárként dolgozó, 33 esztendős Kapin Richárd, aki előzetesen már felmérte az ot­tani viszonyokat, azt mondta, állatkínzással most nem talál­koztak, de rossz körülmények­kel igen. - Nem lehet egy ku­tyát élete végéig láncon tarta­ni - hozott egy példát. Érdekes, hogy az állat­védők között makóit nem so­kat láttunk. Egyikük, a la­punkban is bemutatott Mészá­ros Rozália azt mondta, szé­gyen, hogy ilyen kevesen jöt­tek el. - Egyetértünk a tünte­téssel, jó lenne, ha ez a társa­ság felnyitná a begyepesedett makóiak szemét. Itt kevesen vagyunk állatvédők, magunk­ban sajnos nem sokat tudunk tenni - mondta. A szervezőktől egyébként megtudtuk, hogy az a nagyjá­ból 9 éves kutya, amelyik miatt a tüntetést tegnap megszervez­ték, jelenleg is él. Budapesten van, gyógykezelés alatt áll, és szerintük biztosan megnyúzták­­ elképzelhetetlen szenvedése­ken mehetett keresztül. A Szurkolók az állatokért csoport tagjai mindenhová ellátogatnak, ahol állatkínzásról hallanak. A makói tüntetésre szerte az országból érkeztek résztvevők. FOTÓK: SZABÓ IMRE ÉJSZAKAI RECEPCIÓST Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Csokitojás a józan sofőröknek CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Rendőr­előzési Bizottsága is készült a húsvétra. A közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókra már az ünnep előtt felhívták a fi­gyelmet a rendőrök, akik hús­lepték meg az autósokat. Ezen a napon ugyanis, ha mindent rendben találtak, a közúti el­lenőrzés végén a rendőrök egy csokitojással lepték meg a főkapitányság Baleset-meg­­yét hétfőn különleges akcióval sofőröket. - HIRDETÉS -TAVASZI MEGÚJULÁS! MEGÉRKEZTEK A LEGÚJABB LÁMPACSODÁK ÜZLETÜNKBE. A választáshoz adunk szakértő taná­csot és ingyenes helyszíni felmérést. Kínálunk még széles választékban minőségi LED-izzókat. OTTHON-LUX ÜZLET 6720 SZEGED DÓZSA U. 4. Tel.:­ +36-62/429-B14 Keress és kedvelj minket Facebookon! Alföldablak Kft. Magyarországon gyártott termékek! Szeged, Kolozsvári tér 6. NYÍLÁSZÁRÓK • ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA ROVARHÁLÓK • GARÁZSKAPUK KÉRJE AJÁNLATUNKAT: Telefon: +36-62/499-790, +36-30/225-4954. Nyitva: H-P 8-16 • E­mail: alfoldablak@gmail.com Ú­jra szabad a rakpart SZEGED. A tiszai árhullám levo­nulása után kedd reggel 6 óra­kor nyitják újra a szegedi Hu­szár Mátyás rakpartot - közölte honlapján az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az utat március 23-án zárták le, de a korlátozás nem járt együtt ár­­vízvédelmi készültség elrende­lésével. Az elsőfokú készültsé­get 650 centiméteres vízszint­nél rendelik el, március 24-én az árhullám Szegednél 571 cen­timéteres szinten tetőzött.

Next