Délmagyarország, 2018. április (108. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-03 / 76. szám

4 VÁGÁNYZÁR A TRAMTRAINBERUHÁZÁS MIATT Vonatpótló buszok viszik holnaptól az utasokat A tramtrainberuházás része­ként vágányzárral járó felújítás kezdődik április 4-én Hód­­mezővásárhely-Népkert és Szeged, valamint Szentes és Hódmezővásárhely között. A munkálatok idején vonatpótló buszok szállítják az utasokat. A korszerűsítés után, 2020 kö­zepétől 100 kilométer/órás se­bességgel közlekedhetnek a vonatok Szeged-Rókus és Hód­­mezővásárhely-Népkert között. CSONGRÁD MEGYE KOVÁCS ERIKA Szeged és Hódmezővásárhely között 22 kilométeres szakasz újul meg - tájékoztatta lapun­kat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs osztálya. Új, második vágányt is építenek Szeged-Rókus el­ágazás és Baktó elágazás, vala­mint Sártó elágazás és Ko­­páncs között. Az algyői Ti­­sza-hidat részlegesen felújít­ják, megerősítik. Algyőn az ál­lomás környezetét korszerűsí­tik. Új, fedett utasperont és P+R parkolót is építenek. A hódmezővásárhelyi állomás is új, fedett utasperont kap. Az algyői és a népkerti állomás­­épületet pedig részlegesen át­építik. Szeged-Rókus és Hód­­mezővásárhely-Népkert között felújítják a biztosítóberendezé­si rendszert, kiépítik a közpon­ti forgalomirányítást. A vasúti pálya korszerűsíté­sének kivitelezési munkálatait a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végzi. A beruházás hazai forrás felhasználásával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztéri­um megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A vágányzár miatt Szeged és Hódmezővásárhely között, il­letve Szentes és Hódmezővásár­hely között április 4-étől június 15-éig vonatpótló autóbuszok közlekednek. A MÁV-tól kapott tájékoztatás szerint Szentesről Szeged, valamint Szegedről Szentes felé a pótlóbuszok csat­lakozását a 47-es főúton Ko­­páncsnál, a Kishomoki vegyes­bolt autóbusz-megállóhelyen biztosítja a MÁV-START. A tramtrainvonal kiépítésé­hez kapcsolódó munkálatok április 4-étől várhatóan 2019. április 25-éig tartanak, négy fázisban. Az első fázis április 4-étől június 15-éig, a nyári menetrendig tart, a második június 16-ától július 31-éig, mindkettő érinti majd a Szen­­tes-Hódmezővásárhely, illet­ve a Szeged-Hódmezővásár­­hely közötti vonalon utazókat is. A harmadik munkafázis augusztus 1-jétől december 8-áig, a negyedik pedig de­cember 9-étől 2019. április 25-éig tart, ez utóbbi kettőnél csak a Szeged-Hódmezővá­­sárhely közötti vonatközleke­dést érinti majd a vágányzár. A vasúttársaság kéri utasa­it, hogy figyeljék az állomáso­kon kihelyezett hirdetménye­ket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosí­tott menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlap­ján, a vágányzári hírek között érhető el. Az utasok tájékozód­hatnak a Vonatinfó alkalma­zásban és a MÁVDIREKT tele­fonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3­49 49­49-es telefon­számon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Voda­fone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot. Holnaptól vágányzár miatt nem jár a vonat Népkertnél. FOTÓ: KOVÁCS Erika Autót akart kirámolni Dániel SZEGED. A Szegedi Rendőrkapi­tányság körzeti megbízottja percek alatt kiderítette, ki volt az a fiatal, aki egy autóból GPS-t és egyéb vagyontárgya­kat akart lopni. A fiatalkorú­­­ Dánielt azzal gyanúsítják, hogy még február közepén egy sze­gedi ingatlan előtt parkoló au­tót kinyitott, majd az utastérből GPS-t, autórádiót, napszem­üveget, konzervet és szerszá­mokat akart ellopni. Az autó tulajdonosa észrevette, hogy a fiú deréktól felfelé a járművé­ben turkál, rákiáltott a tolvajra, aki futásnak eredt. A sértett azonnal rendőrt hívott. A kör­zeti megbízott az elkövető sze­mélyleírása alapján tudta, hogy a tolvaj a fiatalkorú J. Dá­niel, mert egy korábban elkö­vetett bűncselekmény miatt fo­tó is volt nála a fiatal fiúról. Dánielt végül elkapták, előállí­tották, kihallgatták, és beis­merő vallomást tett. Lopás kí­sérlete miatt indult eljárás elle­ne. A rendőrök a nyomozást befejezték, és a keletkezett ira­tokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították. -----------------------------HIRDETÉS------------------------------­ WRISS ÉLŐHAbika aható­­ a Szeged-Fehértói Halgazdaságban M f Á h­alakat kívánságra megtisztítjuk, szálkátlmitatjukM gmihaenlcsutortokomesjpenteklal W8-IBTóram Szeged, Vásárhelyi P. a. 3-5. Tel.: 62/478-290 hétfőtől péntekig: 6.30-18, 6.30-13 óráig. ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU DISZKONTÁRUHÁZ AKCIÓ­ 2018. 04. 03. - 2018. 04. 09. CSEMEGEUBORKA 680/350 g MEDO PREMIUM VEGYESGYÜMÖLCS VAGY ALMA-SÁRGABARACK DZSEM 600 £ Az akciós termékekre további kedvezményt nem tudunk biztosítani. ZÖLDBORSÓ TZ. 400/280 g KORONA 2018.04.03., kedd Márki-Zay Péter tizenegy évesen vett érmegyűjteményt HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOVÁCS ERIKA Eleget tett vagyonnyilatkozati kötelezettségének Márki-Zay Péter polgármester, ami Hód­mezővásárhely honlapján, a képviselő-testületi tagok va­gyonnyilatkozatával együtt, bárki által megtekinthető. Hódmezővásárhely egy hó­napja megválasztott polgár­­mestere feleségével közösen, 50-50 százalékban tulajdono­sa egy 1550 négyzetméteres hódmezővásárhelyi ingatlan­nak, ahol 297 négyzetméteres családi házuk áll. Ezt 2011-ben vásárolták. Márki-Zay Péter 1983-ban, vagyis 11 éves korá­ban vásárolta meg a vagyon­nyilatkozatban ugyancsak fel­tüntetett érmegyűjteményét, könyvgyűjteményét pedig 1990-ben. Önkéntes nyugdíj­­pénztári megtakarítása 7 mil­lió forint. Pénzintézeti szám­lakövetelése 4,5 millió forint, devizában (forintértékben) 132 ezer forint. A hiteltartozá­­ sa pedig 15,5 millió. A polgármester a saját hon­lapján (azertavizazur.hu) köz­zétette felesége és 7 gyermeke vagyonnyilatkozatát is. Felesége felerészben birto­kol egy 2005-ben vásárolt, 55 négyzetméteres társasházi la­kást is. Tulajdonosa egy 2001-es évjáratú Volvónak, amit három éve vett. A gyer­mekek nevén nincs semmi­lyen ingatlan vagy ingóság. Szelfipontátadás báránykeringővel Ünnepélyesen adták át Kübek­háza főterén a falu első szem­pontját szombaton, a családi napon, ami után báránykeringő elnevezéssel rendeztek futó­versenyt a gyerekeknek, majd gazdag gulyásra látták vendé­gül a közönséget. KÜBEKHÁZA A.T.J. - Hóban, fagyban és esőben dolgoztak a szelfiponton az ön­­kormányzat munkatársai. Azt reméljük, hogy az itt készült szelük ezrei járják majd be a világot - fogalmazott Gál Ist­ván önkormányzati képviselő, majd a visszaszámlálás után az óvodások segítségével leplez­ték le az impozáns betűkből és egy szívből álló Kübekháza fel­iratot, ami több hónapon át ké­szült. Az óvodások műsora után a közönséget Molnár Ró­bert polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott, abban re­ménykedik, hogy a jövő Ma­gyarországán nem gyűlöletet szítunk, hanem, mint Kübek­­házán, azzal foglalkozunk, ho­gyan szerethetjük egymást. - Szerintem ötletes dolog a szelfipont, mert aki idelátogat hozzánk, annak örök emlék marad a mi kis falunk - mondta Tari Stefánia, aki nemcsak elsőként szelfizett családjával a falu nevét for­mázó betűkkel, hanem később énekelt is az ünnepsé­gen, és a futóversenyen is részt vett a falu főtere körül. A szelfipont leleplezését követő futóversenyen a na­gyobbaknak három, a legki­sebbeknek egy kört kellett megtenniük. A legkisebbek között 77-es rajtszámmal indu­ló hároméves Ákim Botondtól hiába próbáltunk részleteket megtudni a próbatételről, a kisfiú szégyenlősen hallga­tott. A futóverseny után min­den gyerek lázas báránykere­sésbe kezdett, mert a falu főterén 99 fehér és egy fekete Szerintem ötletes dolog a szelfipont, mert aki idelátogat hozzánk, annak örök emlék marad a mi kis falunk. Tari Stefánia bárányt formázó kartonból ké­szült díszt rejtettek el, amelye­kért csokitojás járt cserébe. Míg a gyerekek körbe-kör­­be futottak, majd kartonbárá­nyokat kergettek, Lombfalvi Tamás séf több mint kétszáz főre készített gulyást a helyi étterem, a Kübecker Manu­faktur támogatásával. Tamás elárulta, a tartalmas ételbe közel 15 kiló hús - füstölt csülök, lapocka és füstölt kol­bász - került, amire az ün­nepség után látták vendégül a közönséget. Százak ünnepelték Kübekháza legújabb látványosságát. FOTÓ: KARNOK CSABA

Next