Délmagyarország, 2019. június (109. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-03 / 127. szám

DÉL ALFÖLDI SZŐRHÍMZÉSI MOTÍVUM 4 Makón, a Juhász Gyula Reformá­tus Gimnáziumban rendezték meg a hétvégén az országos cse­csemőgondozási verseny döntőjét. A versengésnek hazai résztvevője ezúttal nem volt, de a rendezés jogát az iskola a ko­rábbi jó szerepléssel vívta ki. SZABÓ IMRE - A nagymamám a helyi bölcsőde igazgatója volt, és sok időt töltöttem ott kiskoromban, ötévesen már simán bepelen­­káztam a kicsiket, a családban is rám bízták őket - mondta két állomás között az országos cse­csemőgondozási verseny szom­baton, Makón megrendezett döntőjének egyik résztvevője, Hajba Sára. Középiskolás csa­patával együtt Vas megyéből, Celldömölkről érkezett, és azt is elárulta, hogy eredetileg gyer­mekorvos szeretett volna lenni. Most már azért érdekli jobban a csecsemőgondozás, mert ez a korosztály nem beszél vissza.­­ 16 megye 31 általános és középiskolás csapata mérhette össze a tudását a makói Juhász Gyula Református Gimnázium­ban: ők voltak a 24. országos csecsemőgondozási verseny megyei fordulóinak győztesei - tudtuk meg Sasvári Krisztinától, a Vöröskereszt Csongrád me­gyei igazgatójától. A verseny célja kettős: egyrészt, hogy a di­ákok sajátítsák el, szülőként később hogyan kell gondozni­uk saját babájukat, másrészt az, hogy a legjobbak az egész­ségügyi szakképzésben tanulja­nak tovább védőnőnek, cse­csemőgondozónak. A döntőnek ezúttal nem volt makói részt­vevője, de az iskola azért kap­hatta meg a rendezés jogát, mert a korábbi hasonló verse­nyen diákjai jól szerepeltek. A 16 állomásos versenyen a résztvevőknek az elméleti kér­dések megválaszolásán túl - bábuk használatával - olyan gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk, mint például a pelenkázás, a lázmérés vagy az elsősegélynyújtás, de kellett ké­szíteniük turmixot, és mesét is írtak. Csordás Ágnes Katalin, a Ma­gyar Védőnők Egyesülete zsűri­zésben is szerepet vállalt elnö­ke azt mondta, ez a verseny azért fontos, mert egyre ritkább az, hogy a fiatalok nagycsalád­ban, szüleiktől tanulják el, mi­ként kell gondoskodni a babá­ról. A makói döntőt végül álta­lános iskolai kategóriában Veszprém megyét képviselve a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola csapata nyerte meg, a kö­zépiskolások mezőnyében pe­dig Somogy megye győztese, a kaposvári Csokonai Vitéz Mi­hály Általános Iskola és Gimná­zium csapata lett az első. Ő GONDOZÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉT Lázat mértek, pelenkázták a műanyag babákat Percek alatt teltek meg a konténerek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY IMRE PÉTER Ismét óriási siker lett a Szere­tem Vásárhelyt Egyesület és a szegedi Multigrade Kft. közös akciója, az elektronikai hulla­dékok gyűjtése. Ezúttal szerve­zettebben, az autókat sorba ál­lítva, szelektálva zajlott a le­adás. Elektronikai hulladék­­gyűjtést 2018 októberében ren­dezett először a Szeretem Vá­sárhelyt Egyesület. A lebonyolí­tásban a szegedi Multigrade Környezetvédelmi Kft. segített - anno közel 50 tonna e-szemét gyűlt össze - két hete Szegeden 25 tonna volt a „termés”. A ta­valyi lakossági rohamból okul­va idén már jobban megszer­vezte a kft. a gyűjtést.­­ Négy konténerrel, egy nyerges vontatóval, egy 7,5 ton­nás teherautóval és két 3,5 ton­nás kisbusszal, valamint nyolc rakodóval és három koordiná­torral érkeztünk - közölte Már­­ta-Kránicz Csilla, a Multigrade hulladékkezelési referense. Szükség is volt az alapos felké­szülésre: közel 2 óra alatt 150 vásárhelyi szabadult meg e-hulladékától. A jelentős mennyiségre is gondoltak: telephelyükön to­vábbi egy kamion és két konté­ner várt „bevetésre” - árulta el a referens. Elmondta, 13 óráig 300-an adták le e­ szemetüket, három konténer megtelt, egy félig volt, a kamion kétharma­dig, ezért a telephelyről beren­delték a tartalékot. Főleg régi tévéből, elektromos tűzhelyből és hűtőből érkezett sok a gyűjtésre. A résztvevőknek be is kellett mutatniuk, mit tudnak. FOTÓ: szabó Imre A rakodók egy percet sem pihenhettek, pakolták a tévéket, mosógépe­ket és hűtőket. fotó: Imre Péter HIRDETÉS Tizenegyedszer rendezték meg szombaton Mindszenten a veterán autós és motoros találkozót, a Magyaro(c)k Fesztivállal együtt. Az árvízveszély miatt a helyszín új volt: a Keller Lajos Városi Könyvtár és Művelődési Központ kör­nyéke. Az érdeklődők igazi járműcsodákat láthattak a közel 200 kiállított járgány között, amelyek legkülönlegesebbjeit díjazták is. Az eseményen a Magyar Autóklub ügyességi pályát állított fel. A hagyományos autós, motoros felvonulás során következtek a Magyaro(c)k Fesztivál koncertjei hajnali 2-ig tartott a mulatság, fotó: Gál gyula DÉLMAGYARORSZÁG 2019.06.03., hétfő Önkéntes tűzoltók versenyeztek Mindszenten találkoztak és ver­senyeztek a megye önkéntes tűzoltói szombaton. KOVÁCS ERIKA - A Csongrád Megyei Tűzoltó­szövetség 1990 óta szervezi meg az önkéntes és létesítményi tűzoltók évenkénti megyei ver­senyét - tudtuk meg Dudás Mik­lóstól, a Csongrád Megyei Tűzol­tószövetség elnökétől. Csong­rád megyében 24 olyan egység van, amely beavatkozásokon is részt vesz, nemcsak hagyo­mányápolással foglalkozik. A mindszenti versenyen töb­bek között kismotorfecskendőt kellett szerelniük, az erejüket a járműhúzásban mérték össze az önkéntesek, de főzőversenyen is bevetették az egységeiket. A megmérettetésen 14 csa­pat vett részt. Dudás Miklóstól megtudtuk, a jól működő, be­vetéseken is részt vevő egyesü­leteknél nincs gond az után­pótlással. A kistelepüléseken, ahol csökken a fiatalok száma, ott viszont nehéz új önkéntese­ket toborozni. Arról is beszélt, hogy az önkéntesek eszközei egyre jobbak.­­ Egyre több a hivatásos tűzoltóságoktól kapott jármű. Ezek a fecskendők már nem 40-50 évesek, hanem 15-20 éve­sek. Sőt, van, ahol új eszközök­kel dolgoznak. Most Mindszen­ten bemutatták például egy gyorsbeavatkozó tűzoltójármű prototípusát is. Ezt kifejezetten az önkéntes tűzoltóknak fej­lesztették ki. A járművet a sán­­dorfalvi önkéntesek kapták meg csapatpróbára. Kiválóan alkalmas az elsődleges beavat­kozásra, amíg kiérnek a hivatá­sosok - magyarázta.

Next