Délmagyarország, 2019. július (109. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-05 / 154. szám

DÉLMAGYARORSZAG 2019.07.05., péntek KOS III. 21-IV. 20. Próbáljanak párjukkal közös nevezőre jutni pénzügyeiket illetően, többször be­széljenek át mindent, így nem ke­rüli el egyetlen részlet sem a fi­gyelmüket. BIKA IV. 21-V. 20. Lelki stabilitásuk ma kiszűri mind munkájuk­ban, mind pedig magánéletükben a becsapós helyzeteket Szerencsére hallgatnak magukra, így elkerülik a nagyobb veszteségeket Tökéletes a diagnózisuk erre a helyzetre. IKREK V. 21—VI. 21. Hátráljanak ki azok­ból a helyzetekből ahol felesleges vita van készülőben. Csak elvenné erejüket az önöknek fontos dolgoktól Temetkezzenek bele a munkájukba. RÁK VI. 22—VII. 22. Számolják össze pénzügyeiket, osszanak, szorozzanak, így rálátnak, mit is kellene tenniük igazán. Ebben most csak önök dönthetnek. Tervezze­nek párjukkal lazítós hétvégét sza­kadjanak ki a hétköznapokból OROSZLÁN VII. 23—VIIi. 22. Törődjenek ma többet egészségükkel nem biztos, hogy mindenre oda tudtak figyelni az el­múlt időszakban. Ha kell rendez­zék át étrendjüket SZŰZ Vili. 23—IX. 22. Szívük azt mondja, amit az eszük, össz­­hangba kerülhetnek könnyen ma­­gukkal Csak ébernek kell maradni­uk ma, ne kerüljék el a részletek a figyelmüket. MÉRLEG IX. 23-X. 22. Munkájukban ma sikereket érhetnek el szerencsére eddigi erőfeszítéseik meghozzák a várt eredményeket. A rend lesz a központi gondolatuk ma, így nem fogják elviselni a ká­oszt maguk körül Lazítsanak is. SKORPIÓ X. 23-XI. 21. Már na­gyon készülnek lelkiek­ben a hétvégére, pár feladat azon­ban még hátravan. Rendezzék el ezeket hogy nyugodtak tudjanak maradni Nem kell kapkodniuk, most mindenre megvan az idejük. NYILAS XI. 22—XII. 21. Ma inkább ne hall­gassanak saját pesszi­mista gondolataikra, beszéljék ki magukból félelmeiket érzéseiket Párjuk szerencsére ma jótanácsok­kal látja el önöket BAK XII. 22-I. 20. A rend a mai nap kulcs­szava az önök életében, próbáljanak minél inkább erre töre­kedni. Megnyugvással tölti el önö­ket hogy mindenre jut erejük. VÍZÖNTŐ I. 21-11. 19. Még egy kicsit fi­­­­­­gyeljenek ma a munká­jukra, fontos részletekre jönnek rá, amik a későbbiekben nem segítsé­get fogjtak jelenteni. Ne is foglal­kozzanak ma mással csak elterel­né gondolataikat a megoldásról HALAK II. 20—III. 20. Ideje rendezniük mind magukban, mind pedig munkatársakkal a helyzetet Ne féljenek kimondani amit régóta terveztek, most itt van az ideje mindennek. A nap végére helyreáll a rend önök körül a lelkükben. A televíziós csatornák műsorát a közvetlenül tőlük származó legfrissebb információk alapján állítottuk össze. Információs telefonszámok: m1 (06-1/353-3200), TV2 (06-1/467-6400), RTL Klub (06-1/382-8282) 11 HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELY MOZI MOZAIK MOZI A kis kedvencek titkos élete 2 (m. b): 12.15 óra A kis kedvencek titkos élete - 3D (m.b.): 10.30,14 óra. Pókember: Idegenben - 3D (m. b.): 15.45,20.30 óra. Annabelle 3. (m. b.): 18.15 óra. KIÁLLÍTÁS A Cseresnyés Kollégiumban (Oldal­kosár u. 1.) július 5-éig: csipkekiállítás. A Tornyai János Múzeumban (Dr. Rapcsák András út 16-18.) szeptember 15-éig látható a Gyönyör­ködő lélekkel festeni - Tornyai János festőművész gyűjteményes kiállítása; állandó kiállítások: A látvány raktára: butella, motolla, behívótábla; Hétközna­pok Vénuszai; Az Alföld művészete­­ a kezdetektől napjainkig; Fél évszázad Hódmezővásárhelyen; Magyar tragédia 1944. Az Alföldi Galériában (Kossuth tér 8.) július 21-éig: Kass János (1927-2010) grafikusművész Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítása, július 21-éig: Kass János grafikusművész olvasókönyv-illusztrációi. MÓRAHALOM KONCERT, BULI VI. Homokháti Határtalanul Sokada­­lom és X. Dél-Alföldi Rétesfesztivál Aranyszem Rendezvényház új rendez­vénytér, Mórahalom 17.00: megnyílik a Rétesudvar, ahol egész hétvégén különleges réteseket vásárlhatnak, kóstolhatnak, valamint egyéb finomságokat készítő műhelyek lesznek; gyerekeknek népi játszópark nyílik, kézműves-foglalkozással és CO­HIRDETÉS -ca-Cola légvárral, 17.30: Lufivarázslat­­ Csatai Gergő lufi­zsonglőrrel (kisszínpad), 18.00: Fesztiválnyitó műsor - Arlechino Táncegyesület, Classicon KTSE, Mó­­rahalmi Fúvós Zenekar közös műsora (nagyszínpad), 18.00: Zenél a Csillagvirág duó (kis­színpad), 19.00: Legyen a vendégünk! Ágyaspálin­­ka-kóstoló (kisszínpadnál), 19.30: Legyen a vendégünk! Saslikkósto­­ló (nagyszínpadnál), 19.30: Kárpát-medencei flashmob (kis­­­színpadnál), 20.00: Pa-Dö-Dő-koncert (nagyszín­pad), 21.30: Takáts Tamás és a Dirty Blues Band zenél (kisszínpad), 22.00 DJ Lennard és DJ Vicktor Smith - sátorparti (nagyszínpad). RÚZSA Rúzsai Gondozási központ A szociális intézmény ünnepélyes át­adása 8.30 óra: búcsú a régi, Szegedi úti épülettől, 9.30 óra: ünnepélyes megnyitó az új épületben. SZENTES MOZI ŐZE LAJOS MOZI Toy Story 4. (m. b.): 12.10,14.10 óra. A kis kedvencek titkos élete 2. (m. b ): 12.30,18.30 óra. A kis kedvencek titkos élete 2.­­ 3D (m. b): 14.20,16.10 óra. Yesterday (m. b.): 16.20 óra. Pókember: Idegenben (m. b.): 18 óra. Pókember: Idegenben - 3D (m. b): 20.30 óra. Annabelle 3 (m. b.): 20.20 óra. KIÁLLÍTÁS A Koszta József Múzeumban (Kossuth tér 1.) állandó kiállítás Berkecz István és Tokácsli Lajos festőművész több alko­tásából. ÓPUSZTASZER KONCERT, BULL PUSZTA SZÍNPAD Maszkura és a Tücsökraj - Vad Fruttik - Belga. JURTA SZÍNPAD Szendrői & Tóth szerzői est - Antonia Vai duó. HELLO UGAR! SZÍNPAD 21 Gramm Akusztik - A kutya vacsorája - Parno Graszt. KÉZMŰVES HIPSZTER DISCO DJ Palotai. SZEGED • SZÍNHÁZ A SZEGEDI VÁROSHÁZA UDVARÁN 20.30 óra: Docpiano Band: Egy Klein volt hol nem volt. MOZI BELVÁROSI MOZI Csőke József terem 18.15.16.30 óra: Kis kedvencek titkos élete, 20.15 óra: Rocketman (feliratos). Délvidék Ház (Közép fasor 1-3.) 19 óra. Yesterday (m. b.). Cinema City Kis kedvencek titkos élete 2. (m. b.): 11.10.13.15.15.20,17.20,19.15 óra. Kis kedvencek titkos élete 2. (eredeti nyelven): 21.10 óra. Kis kedvencek titkos élete 2.­­ 30 (m. b.): 10.12.40,14.30,16.30,18.30 óra. Aladdin (m. b): 11.40,17 óra. Annabelle 3. (m. b.): 11.50,14,16.10, 18.20.20.30 óra. Annabelle 3. (eredeti nyelven): 22.30 óra. Bosszúállók: Végjáték (m. b.): 12.15 óra. Csaló csajok (m. b.): 10.50,18 óra. Csekély esély (m. b ): 19.50 óra. Egy kutya négy útja (m. b ): 10 óra. Gyerekjáték (m. b.): 22.15 óra. John Wick: 3. felvonás - Parabellum (m. b.): 20.30 óra. Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül- 3D (m. b): 15.40,20 óra. Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (m. b.): 12.50,17.30 óra. Pókember: idegenben (m. b.): 11,13.40, 16.20,19 óra. Pókember: Idegenben (feliratos): 14.20, 19.30,21.40 óra. Pókember: Idegenben - 3D (m. b.:10. 12.20,15,17.40,20.20,22.20 óra. Toy Story 4. (m. b ): 11.20,15.50,18 óra. Toy Story 4. - 3D (m. b.): 10.15,13.30 óra. X-Men: Sötét Főnix (m. b.): 22.10 óra. KÖZÉLET A közéleti kávéház rendezvénye A Somogyi-könyvtár Agóra Gyermek­­kuckóban 16 óra: Mesevarázs - Papírszínház - Há­rom toll című mese. A SZAB-székházban (Somogyi u. 7., 110-es terem) 17 óra: Molnár Gyula-Andrési Pál: A civilizáció káros hatásai az élővilágra Ma­gyarországon című könyv bemutatója. A Francia utcai fiókkönyvtárban 16.30 óra: egészségtudatos életmód. A Móra utcai fiókkönyvtárban 10-12 óra: kézműves délelőtt, gyöngy­fűzés óvodásoknak, kisiskolásoknak. Az Odesszai fiókkönyvtárban 16 óra: Játékos Felnőtt Kör. A Szőregi fiókkönyvtárban 14 óra: Szegedi Vakáció 2019 - papír­színházas mese, július 26-áig: Rózsás divatok, divatos rózsák kiállítás a Somogyi-könyvtár régi folyóirataiból. TÚRA, SÉTA A Tourinform-irodától 17 óra: Mesélő szobrok. Ehhez a sétához a 20. század első felében készült szobrok közül válogattunk, szó lesz a megmin­tázott történelmi személyekről, az alko­tókról, legendákat és igaz történeteket is mesélünk velük kapcsolatban. A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Tel.:. 62/488-690,62/488-699, szeged@ tourinform.hu. KIÁLLÍTÁS írá I A Wagner Udvarban (Klauzál tér 7.) megnyílt Brzczka Marek szobrászművész Esszencia című kiállítása. A tárlat megte­kinthető hétköznapokon 9-19 óráig. A Szent-Györgyi Albert Agórában (Kálvária sgt. 23.) július 13-áig, hétköznapokon 9-18 óráig. Gyöngyhajú lány - Omega-kiállítás. Kiemelt ajánló A Kiskunsági Nemzeti Park programjai Magyar pásztorkutyás kiállítás és verseny - július 6. szombat, 9.30 óra Helyszín: Bugacpuszta, Karikás csárda környéke. GPS 46 ° 40'07,179” N; 19 ° 38’05,616” E. Speciális CAC kiállítás kuvaszok, komondorok, pulik, pumik, mudik rész­vételével. Lesz terelőverseny, terelésiképesség-vizsga, a mudi fajta tenyészszemléje. Bugaci kalandos túra az éj leple alatt - július 6., szombat, 20 óra Ismerkedés az éjszakai állatok életmódjával, hangjaival a bugaci pusztán és a Nagy­erdőn. Találkozó: a bugaci Karikás csárda előtt. Információ, jelentkezés: Lucza Márk, 30/288-6223. A programon a részvétel ingyenes! Hajóskapitányként a Tiszán - vízitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal - július 6., szombat, 8.30 óra Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, amelyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethet­nek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók se­bessége 8-12 km/óra. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges! Találkozó: Szegeden, a Felső Tisza-parton, a vízitelep mellett, a stadionnal szemben, a Foka Ökokikötő bejáratánál. GPS: 46 ° 15’ 24,39”É 20 ° 10’ 28,06” K. Rész­vételi díj: 3500 Ft, 4000 Ft, 4900 Ft hajótípus szerint. Információ: Ábrahám Krisztián: 30/638-0297, abrahamk@knp.hu. 6.00 Reggel Élő magazinműsor n 9.05 Asztroshow 10.10 Topshop 1155 Kölyökkalauz Családi maga­zin, 74. (ism.) n 12.20 Egy rém új feleség Amerikai vígjátéksorozat, 1. évad, 8. Tetűinvázió n 1255 Egy rém új feleség Amerikai vígjátéksorozat, 1. évad, 9. A kerítőnő n 13.30 Szulejmán Török kalandfilm­sorozat, 248. « 14.40 Glades - Tengerparti gyil­kosságok Amerikai krimisorozat, 1. évad, 8. Veszélyes szakma (2010) n 15.45 EUI - A szeretet útján Török filmsorozat, 3. évad, 35. (2016) « 16.50 Megtörve Török filmsorozat, 1. évad, 21. (2018-2019) ír 18.00 RTL-híradó - Esti kiadás 19.05 Fókusz Közszolgálati magazin ’2 20.10 A mi kis falunk Magyar víg­játéksorozat 12 21.05 Barátok közt Magyar filmso­rozat, 9453-9454.­­ 21.45 Isten belájkolt Amerikai filmsorozat, 1. évad, 7. A tékozló fiú (2018) 12 22.40 Isten belájkolt Amerikai filmsorozat, 1. évad, 8. Az örökség (2018) 12 23.40 RTL-híradó - Késő esti ki­­adás 0.15 CSI: Miami helyszínelők 1. évad, 11. Rettegés a tábor­ban (2002-2003) 16 1.20 Az év hetete (ism.) 12 155 Édesítő (ism.) 12 4.00 Isten áldjon. Esperanza! n 5.00 Isten áldjon, Esperanza! 12 6.00 Vacso­ racsata 1­­7.00 A Madagaszkár ping­vinjei 7.30 A Madagaszkár pingvinjei 8.00 Vészhelyzet u 9.00 Vészhelyzet v 10.00 Vacsoracsata fe 11.00 Va­csoracsata u 12.00 A Konyhafőnök Ju­nior 13.00 Segítség, bajban vagyok! « 1355 A gyanú árnyékában « 1455 Show­­der KU­ u 1600 Éjjel-nappal Budapest n 1720 Segítség, bajban vagyok! n 1820 A gyanú árnyékában n 1920 Show­der Klub £ 2025 Showder Klub ú 2130 Éjjel-nappal Budapest £ 2245 Showder Klub - Best of £ 2345 Anyák gyöngye £ 015 Segítség, bajban vagyok! ú 115 A gyanú árnyékában n 215 CSI: Miami hely­­szn­elők íz no CSI. Miami helyszínelők 12 5.20 Családi titkok Magyar reality­­sorozat 148. epizód (k)13) « 6.15 Mokka Magazinműsor 12 6.25 Tények reggel Hírműsor 6.55 Mokka Magazinműsor 12 8.50 Teleshop 10.45 Astrovilág 12.00 Tények délben Hírműsor 12.30 Piszkos pénz, tiszta szere­lem Török sorozat, 136. epizód (2014) 12 13.35 Walker, a texasi kopó I. Amerikai akciófilm-sorozat, 10. epizód. A gladiátor éjsza­kája (ism.) (1993-2001) 12 14.40 Walker, a texasi kopó I. Amerikai akciófilm-sorozat 11. epizód. A Rohanó Medve le­gendája (1993-2001) 12 15.40 Szerelmem, Ramón Mexikói filmsorozat, 79. epi­zód (2017) 12 16.45 Madárka Török filmsorozat, 36. epizód (2013) 12 18.00 Tények Hírműsor 19.10 Bezár a bazár! Game-show 12 20.45 A legbátrabb páros Kalandreality 12 23.50 Tények-extra Hírműsor 0.15 Magánnyomozók II. Magyar dokureality-sorozat, 9. epizód (2014) n 1.25 Walker, a texasi kopó I. 11. epizód. A Rohanó Medve legendája (ism.)­­ 2.30 Tények este Hírműsor 3.15 Magánnyomozók II. 9. epizód (ism.) (2014) 12 4.00 Csapdába csalva 12 4.55 Csapdá­ba csalva 12 5.50 Magánnyomozók (ism.) 12 655 Hal a tortán >2 8.00 Tények reggel 12 8.35 Több mint Testőr 12 8.40 Veled is megtörténhet! 12 9.50 Családi titkok (ism.) >2 10.55 Családi titkok (ism.) >2 12.00 Jó­­ban-rosszban 12 13.10 Hal a tortán 12 14.20 Magánnyomozók (ism.)­­2 15.25 Csapdába csalva 12 16.00 Tények '2 16.30 Csapdába csalva 12 17.00 Csa­ládi titkok 12 18.10 Családi titkok '2 19.15 Magánnyomozók '2 20.20 Jó­­ban-rosszban '2 22.00 Gagyi mami 2. (ism.)­­2 0.10 Veled is megtörténhet! (ism.) '2 1.15 Csapdába csalva (ism.) '2 150 Csapdába csalva (ism.) 12 2.25 Hal a tortán (ism.)­­2 330 Sze­rencsés kutya '2 5.00 RidikUI '2 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.35 Kenő (ism.)­­ 6.45 P’amende 7.15 Öt kontinens (ism.) 7.45 Noé barátai 8.20 Mámoros szerelem Amerikai telenovella, 142/137. >2 9.10 A vidéki doktor 19. évad, 18/5­ A tékozló fiú í7 10.00 Balatoni nyár 12 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Jamie egyszerű és gyors baját II. évad 6 13.20 Család-barát válogatás 2019 14.25 Földünk az űrből A színes bolygó (2018) 6 15.20 Végtelen szerelem 2. évad, 130/11. (2016) 12 16.10 Rex felügyelő 10. évad. Em­lékezetkiesés (2004) 12 17.05 Anya, az állatorvos 13/2. Veszélyes szomszédok 6 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője 1-4. évad, 401/300. (2014) 12 19.30 Alpesi őrjárat 2. évad, 16/9. Elvágva a vi­lágtól (2012) 12 20.25 Londoni randevú Angol bűnügyi tévéfilm (2012) 12 22.00 Szenvedély Svéd filmklasszi­kus (1969)­­ 23.35 Kenő 12 23.40 Balatoni nyár (ism.) 12 1.35 Hogy volt?! A diszkó (2018) 2.25 Rúzs és selyem 6 2.55 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora 3.20 Mesterember Szobafestő 6.00 Kalózok! - A kétballábas banda. Amerikai animációs film 7.30 Zorro álar­­ ca. Amerikai kalandfilm 12 9.45 Coldp­­ lay: Élőben Sao Paulóból­­ 2 11.50 Sze­gény gazdagok 2 13.25 Tenenbaum, a házi átok. Amerikai vígjáték 12 15.20 Filmek és sztárok XI/27.15.50 Az igazi csoda. Amerikai film 12 17.45 Solo: Egy Star Wars-történet Amerikai sci-fi­­ 2 20.00 Milliárdok nyomában IV/9. rs 21.00 Templomosok II/7.­­ 21.50 Bál­királynő 23.20 Három óriásplakát Eb­bing határában :'1­1.15 Taxi 5. Francia akcióvígjáték '2­2.55 Bérgyilkos Mary: Amerikai thriller © 4.25 Bálkirálynő­­ 5.00 Gyermek-és ifjúsági sorozatok 9.45 Az ifjú Robin Hood kaland­jai 6 10.00 A bűvös körhinta 10.25 Bob, a mester 10.35 Bo, az örökmozgó 11.00 Stop! Közlekedj okosan! 11.05 Pom Pom meséi 11.15 Frakk, a macskák réme 11.25 Magyar népmesék 6 11.30 Trombi és a Tűzmanó « 11.40 Mondák a magyar történe­lemből 12 1150 Gyermek- és ifjúsági sorozatok 14.00 Majom a havon 6 15.25 Moncsicsik 6 15.45 A dzsungel könyve 6 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bobby és Bili 16.35 Kelj fel, Marci! 6 17.05 Lilo és Stitch 6 17.25 Gti seriff és a vadnyugat 6 17.50 Mickey egér játszótere 6 18.10 Szófia hercegnő 6 18.35 Charley az iskolában 18.50 Lulü, a teknőc 19.15 Az ifjú Robin Hood kaland­jai 6 19.30 Alvin és a mókusok 6 19.55 Bob, a mester 20.05 M2-matricák - Hévül a ve­­gyület 20.15 Tuti gimi 12 21.05 Petőfi Pódium 12 21.25 Én vagyok itt - Zenés ma­gazin az A38 Hajóról 12 22.40 Odaát - IX. évad­­ 23.25 Akvárium Stage Pass 12 0.25 Alpesi nyomozók 12 1.15 Petőfi Pódium 2­1.40 Én vagyok itt - Zenés ma­gazin az A38 Hajóról 12 2.45 Odaát­ (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 6.00 Ristretto 6.25 Kommentár nélkül 6.44 Sport-tér 7.10 Rist­retto 7.35 Kommentár nélkül 7.54 Mozdulj meg! 8.04 Kommentár nélkül 8.15 Ristretto 8.40 Kom­mentár nélkül 9.00 Ristretto 9.25 Ázsiai körkép - Wog 9.57 Tari Ádám - vlog (ism.) 10.29 Barkács­­magazin - vlog (ism.) 11.01 Túl az Óperencián - vlog (ism.) 11.36 Kisfilmek 11.45 Kommentár nélkül 11.59 Mozdulj meg! 12.10 Tandem: Lipták Lilla 12.54 Formula magazin 13.20 Kommentár nélkül 13.40 5.25 M5 Híradó 5.50 Mesterember 6.20 Család 19 (ism.) 6.45 Élő egyház (ism.) 7.10 Magyar válogatott 8.10 Német nyelvű hírek (ism.) 8.15 Orosz nyelvű hírek (ism.) 8.20 Kínai nyelvű hírek (ism.) 8.35 Önkéntesek (ism.) 8.45 Katolikus krónika (ism.) 9.30 A sokszínű vallás 9.50 Talentum 12 10.20 Ridikül (ism.) 12 11.15 Angol nyelvű hírek (ism.) 11.30 Ingyenélők 12 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 P’amende (ism.) 13.50 Öt kontinens (ism.) 14.20 Balatoni nyár (ism.) ’2 16.15 Család-barát válogatás 2019 (ism.) 17.20 Szerzők 17.55 Másfél millió lépés Magyar­­országon 12 18.30 Itthon vagy! 19.00 Magyar válogatott (ism.) 20.00 Önök kérték válogatás (ism.)­­ 21.00 Híradó 21.25 M4 Híradó 21.35 Munkaügyek - IrReality Show is 22.35 Életművész 12 23.30 M5 Híradó 0.00 Mindenki Akadémiája 0.35 Hetedhét kaland 0.45 M2-matricák - Lássuk a medvét! 0.50 M2-matricák - Lássuk a medvét! 055 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek (ism.) Gázfröccs 14.05 Kommentár nél­kül 14.24 Ázsiai körkép 14.56 Tari Ádám - vlog (ism.) 15.28 Barkács­­magazin - vlog (ism.) 16.00 Túl az Óperencián - vlog (ism.) 16.36 Kommentár nélkül 16.50 Mozdulj meg! 17.00 Sztárportré 17.25 Élet­képek 17.55 Poén Partizánok 18.30 Kommentár nélkül 18.44 Tandem: Szilágyi István 19.24 Kommentár nélkül 19.40 Mozdulj meg! 19.49 Sztárportré 20.15 Kommentár nélkül 20.30 Tandem 21.10 Ázsiai körkép 21.42 Tari Ádám - vlog (ism.) 22.14 Barkács­­magazin - vlog (ism.) 22.46 Túl az Óperencián - vlog (ism.) 23.18 Poén Partizánok 23.48 Kommen­tár nélkül 0.00 Filmek 555 Ma regel 600 Híadó 635 Ma regel 700 Híradó 719 Ma reggel 800 Kiadó 816 Ma reggel 856 Ma délelőtt 900 Kiadó 913 Ma délelőtt 930 Hitek 935 Ma délelőtt 1000 Híradó 1013 Ma délelőtt 1030 Hrek 1035 Életkor 1100 Kiadó 1113 Ma dél­előtt 1130 Hrek 1135 Itthon vagy­ 1200 Dé­li harangszó 1201 Hradó 1243 Ma délelőtt 1250 V4 híadó 1255 Ma délután 1300 Hr­­adó 1313 Ma délután 1330 Hrek 1335 Unió28 (ism.) 1400 Híradó 1416 Ma délután 1430 Hrek 1435 Magyar Gazda (ism) 1500 Hí­adó 1513 Ma délután 1530 Htek 1535 Életkor (ism) 1600 Híradó 1614 Ma délután 1630 Ffirek 1635 Itthon vagy! (ism) 1700 Híradó 1715 Ma délután 1730 Etek 1733 Szemtől szembe 1753 Ma este 1800 Híradó 1837 Ma este 1900 Hitek 1905 Élet­kor (ism) 1930 Híradó 2032 Ma este 2100 Kiadó 2125 V4 híradó 2130 Vigadó 2151 Ma éjjel 2200 Hreda 2236 Ma éjel 2300 Hiadó 2320 Angol nyelvű híek 2332 Német nyelvű híek 2340 Orosz nyelvű híek 2348 Kínai nyelvű híek 2353 Ma éjjel 000 Himnusz 002 Záró híadó 015 Ma éjszaka 501 Angol nyelvű ívek (ism) 511 Ma éjszaka 505 Evezős magazin (ism) 530 Red Bul Sziklaugró Vitgsorozat (ism) 630 Sporttv­­adó. Élő 700 Sporthíradó. Élő 730 Női kosár­labda Európa-bajnokság (ism). Negyeddöntő 930 Hajíme. Magazin (ism) KUK­ Sporthi­­adó Élő 1030 Pecatúra. Magazin (ism) 1055 Röpte Magazin (ism) 1130 Napos oldal Ma­­gzin (ism) 1200 Tollaslatxla vegyescsa­­pat-világbajnokság­­ Sudirman Kupa (ism) 1300 Sporthiadó Élő 1330 Fiad TV (ism) 1400 Női labdarúportógajnokság (ism). Elődöntő 1600 Startfe­es. Magazin 1630 Golfmagazin 1700 Spodthíadó Élő 17K­ Strandkézlabda a m­agazin (ism) 1730 Puskás Akadémiaana­zin 1800 Vrd labdarúgó fel­készülési torna (ism) 2000 Stúdkx Labdarú­gás 2030 Új Illorvszky-stadion - avatás­­ Ic­­sas-DAC labdarúgó mérkőzés KB 2215 Stú­dió­ Labdarúgás 2245 Spodhíadá Élő 2315 Nő kosárlabda Európa Tfajnokség (ism). Ne­gyeddöntő 105 Vb­ labdarúgó fekészütési torna (ism) (a város kábeltévé-hálózatain, a digitális 31-es csatornán) 7.00 Szegedi hírek 7.25 Szemközt 7.40 Kvantum 8.10 Sport-társ: Kertész Attila 8.40 A bún logikája 9.35 Épí-tech 10.00 Képújság 16.45 Gázfröccs 17.15 Sport-társ 17.45 Épí-tech 18.10 Kvantum 18.40 Szemközt 19.00 Szegedi hírek 19.25 Körút 20.25 Egy falat kenyér, egy csipetnyi szó 21.00 Szegedi hírek 21.25 Bánó és Bolgár - 40 perc közélet 22.05 Ökoport­rék 22.30 Aréna 23.00 Szegedi hírek 23.25 Képújság

Next