Délmagyarország, 2019. augusztus (109. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-01 / 177. szám

2 Aktuális ELVITTE A TALÁLT PÉNZTÁRCÁT KISTELEK. A nyomozók gya­núsítottként hallgattak ki egy baksi férfit, aki elvitt egy tele­fonfülkében felejtett pénztárcát Kisteleken. A gyanú szerint a 31 éves elkövető július 24-én autójából kiszállva felfigyelt az ottani telefonfülkében lévő piros pénztárcára. Körbenézett, majd belépett a fülkébe, és gyorsan zsebre tette azt. Ezt követően hazautazott és átnézte a tárcát, amiben okmányokat, valamint ötezer forint készpénzt talált. Az adatgyűjtés során a rendőrök néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként kihallgattak. Ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon. Az elvitt pénzt a nyomozók lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. ZSETONOKBÓL LESZ BABA-MAMA PAD CSONGRÁD MEGYE. A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjának hatodik fordulójá­ban összesen csaknem 3 millió zsetont dobtak be országszerte a vásárlók az áruházakban elhelyezett gyűjtőkbe. A vállalat a szavazatok számának függ­vényében idén is 400,200 és 100 ezer forinttal járul hozzá országosan összesen 181 pályá­zat megvalósulásához. Csongrád megyében 9 pályázatra szavaz­hattak a vásárlók júniusban a bedobott zsetonokkal. A helyi szervezetek a pályázat aktuális fordulójában idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően például kisgyermekes családok segítése, baba-mama padok tele­pítése, családi egészségnap és kézműves tábor is megvalósulhat a régióban. A helyi vásárlók az Otthon Segítünk Alapítványra szavaztak a legtöbben. KÖLTÖZIK AZ ÜGYSEGÉD RÚZSA. A polgármesteri hivatal felújításának ideje alatt a Móra­­halmi Járási Hivatal települési ügysegéd ügyfélfogadását augusztus 31-ig áthelyezik a művelődési ház könyvtárába. Az ügyfélfogadás időpontja - szerda, péntek 8.00-11.30 - és az intézhető ügyek típusa egya­ránt változatlan. SZEGED ÉS BUDAPEST KÖZÖTT 15 EZER FORINTÉRT EGY ÉVIG LEHET INGÁZNI A SZTRÁDÁN Spórolnak a megyei matricával Szeged, illetve Csongrád megye jól be van kötve Buda­pestre, ezt mutatják az első féléves megyei sztrádamatri­ca-eladások is. Sok személy­­autós takarékoskodik úgy, hogy nem veszi meg az orszá­gos jogosultságot. CSONGRÁD MEGYE KOVÁCS ANDRÁS Rekordösszeget, 186 milliárd forintot fizettek be a magyaror­szági utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly. Bartal Ta­más, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezér­­igazgatója hangsúlyozta, az e-matricák vásárlásából 48 milliárd forint folyt be, míg a 3,5 tonna feletti tehergépjár­művek úthasználatából 138 milliárd forint bevétel szárma­zott. Az éves országos és megyei matricákból 10-10 százalék­kal több fogyott, miközben az autósok tudatosabbak a ko­rábbinál, hosszabb távra ter­veznek. Az előértékesítéssel együtt országosan 1 millió 888 ezer, Csongrád megyére 48 ezer megyei e-matricát adott el idén június végéig a NÚSZ, az utóbbi 10 százalékos növekedést je­lent, ami dinamikusabb az országosnál. Kizárólag Csong­rád megyére érvényes e-matri­­cát összesen csaknem 27 ezer autóra vásároltak, ők azok, akik csak­ helyben használják ki az autópályák nyújtotta elő­nyöket. Ezzel együtt csak ná­lunk 12 olyan autóst találtak, aki legalább 10 különböző me­gyére vásárolt érvényes matri­cát - darabját 5000 forintért -, miközben az országos jogosult­ságot kevesebb mint 43 ezerért megvehette volna. Az egyik szegedi autóalkat­rész-kereskedő nagy Fradi-szur­­koló, a Csongrád, a Bács-Kiskun és a Pest megyei matricával egész évben autózik.­­ Tavaly ehhez még két külön­bözőt kellett vennem egy-egy hosszú hétvégére, de így is job­ban jöttem ki, mint az országos­sal - mondta, hozzátéve, ennyit idén is vesz, 20-a körül ugyanis a Balatonra megy. Sokan gon­dolkodnak hasonlóan, tudtuk meg a NÚSZ Üzleti Intelligencia Osztályától, amit az is mutat, hogy több mint 18 ezer rend­számra vettek egyszerre többek között Csongrád, Bács-Kiskun és Pest megyére érvényes jogo­sultságot is, közülük kizárólag erre a háromra 15 ezren. Az egynél több megyei matri­cát vásárlók között a Fejér-Pest megye kombináció a leggyako­ribb - összesen 107 ezer rend­számnál csak erre a kettőre vet­tek az autósok. Utána a sorban a Heves-Pest páros következik 39, majd a Fejér-Pest-Somogy hármas 35 ezer rendszámmal. Borsod-Heves-Pest kombinációt 12, míg Barany-Tolna-Fejér-Pes­­tet 3000-en vásároltak. Ebből a megközelítésből a nagy megye­­székhelyek közül Miskolcnál erősebben van „bekötve” Buda­pestre Szeged, Pécs ezen a vona­lon nagyon lemaradt­­ és Debre­cen is, a maga ötezer autójával. Autópályán a leggyorsabb az út Budapestre. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS Péntektől Magyarok Országos Gyűlése Idén hetedik alkalommal rende­zik meg a Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren. A rendezvény pénteken kezdődik, a kempingezők azonban már mától megválthatják jegyeiket. ÓPUSZTASZER MUNKATÁRSUNKTÓL Újra tízezrek gyűlnek össze hatá­ron innen és túlról Ópusztasze­ren, a nemzeti történeti emlék­parkban, hogy összetartozásukat megerősítsék, itt tartják ugyanis a VII. Magyarok Országos Gyűlé­sét az Országos Baranta Szövet­ség szervezésében. A rendezvény független társadalmi kezdemé­nyezésként az országban egye­dülállóan képviseli a nemzeti érzelmű civil társadalmat. A péntektől vasárnapig tartó programsorozatban kizá­rólag magyar termékekkel, előadásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Lesz kulturális gyermekfoglalkoz­tató, mesesátor, gyógyító falu, íjászkodás, kézműves vásár, kiállítások, paintball és airsoft is. Vasárnap palóc gálaműsor­ral zárul a rendezvény. A támogatói jegyek árának egyharmadát a mélyszegénység­ben élő kárpátaljai gyermekek és családok kapják meg, a látogatók tehát jótékonykodhatnak is. A kempingezők ma déltől vásárol­hatnak jegyet, a többi látogató péntektől vasárnapig reggel 6-tól este 22 óráig teheti ezt meg. Az Árpád-emlékmű Ópusztaszeren. FOTÓ: KARNOK CSABA HIRDETÉS JE jl^jTkcióink érvényesek a " T -T',,|..­­. prémium Kert Tűs- és rwukereskedésben isi ■ i • »m­szeg«t Agyo, gt. n. ■ Nykwnv» mH”-« ii v urn * 1 ,|hm!mU' délmagyarorszAg 2019.08.01., csütörtök Szja-mentesség jár januártól a négygyerekeseknek Jövő évtől azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket nevelnek, életük végéig men­tesülnek személyi jövedelem­­adójuk fizetése alól. Szintén 2020-tól a nagyszülői gyedben is lesz változás. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Megjelent a Magyar Közlönyben a négygyerekes nők személyi­­jövedelemadó-mentességéről szóló törvénymódosítás - kö­zölte a napokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), így a júliustól életbe lépett családvédelmi akcióterv új fejezetének részeként, illetve annak folytatásaként jövő januártól azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, életük végéig mentesülnek sze­mélyi jövedelemadójuk fizetése alól a kereső tevékenységből származó jövedelmük után. Fontos, hogy a kedvezmény a vér szerinti és az örökbe foga­dott, illetve a már felnőtt gyer­mekek után is jár, az adómen­tesség megállapításához pedig nyilatkozni kell a munkáltató­nál. Hangsúlyozták, hogy a 15 százalékos szja alóli mentesség mellett az édesanya - valamint vele megosztva az édesapa - a családi adókedvezményt együtt is igényelheti. Az EMMI előzetes számításai szerint ez az intézkedés mintegy 40 ezer édesanyát érinthet évente. Ugyancsak 2020 januárjá­ban lép életbe a nagyszülői gyed, amelyet azok igényel­hetnek, akik még nem mentek nyugdíjba, és ha a dolgozó szü­lők helyett vállalják, hogy az unokákat ők gondozzák, neve­lik. Fontos információ, hogy a nagyszülői gyed beleszámít a szolgálati időbe, és az is, hogy egyszerre csak az egyik nagy­szülő veheti igénybe. Ezzel együtt azonban akár kettő - ikrek esetén pedig három - unoka után is felvehető az ellátás. A nagyszülő fizetése alap­ján állapítják meg a gyedet, aminek feltétele az is, hogy a gyermek születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosítási jogviszonya volt a nagypapának vagy a nagy­mamának. Nem kaphat ellá­tást az, akinek munkája van, kivéve, ha otthonról dolgozik, ugyanakkor nem kizáró ok, ha valaki az otthonában végzett munka után járó táppénzt, csecsemőgondozási díjat vagy baleseti táppénzt kap. Értelem­szerűen akkor sem jár a gyed, ha a szülők bölcsődébe járatják a gyermeket. délmagyarország Kiadóigazgató: BONIFERT GÁBOR Főszerkesztő: PÓSA ÁRPÁD Főszerkesztő-helyettes: GIDRÓ KRISZTA Szerkesztők: ÖRFI FERENC, VARGA ANNA • Központi cím: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. • Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail szerkesztoseg@delmagyar.hu Szerkesztőségek: 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419.6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Hirdetési tel./fax és előfizetés: 62/213-198. Szerkesztőségi tel.: 62/213-391.6600 Szentes, Nagy Ferenc u. 3. Tel: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM ZRT. TAGJA. • Felelős kiadó: a Lapcom Zrt. vezérigazgatója ■ Kiadói titkárság: 62/567-870 • Hirdetésfelvétel: 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 9-13. (bejárat a Szilágyi u. felől) Tel.: 62/423-743. ■ Nyomdavezető: SZABADY BALÁZS. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Telefon: 62/567-888 • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA • Terjesztés: 62/567-837 • Előfizetés: 80/821-821 (ingyenes, csak vonalasról hívható) • Előfizetői ár: 3795 Ft/hó, hűségkedvezménnyel: 3395 Ft/hó. A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. ■ Árus­terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó ■ ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 2064-7875 (Csongrád) • Fotóügynökségi partner: PuzzlePix/Shutterstock/Dreamstime. • Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. • A Lapcom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a www.lapcom.hu/aszf oldalon.

Next