Délvilág, 1991. június (48. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

1 " ' »1 X* ' h­írvilág Isten éltéssel BULCSÚ ősmagyar eredetű név­nek tartjuk, őseink nyugati tájakra való kalandozásai idején Lehel vezér társa volt Bulcsú, akinek seregé­re I. Ottó német császár ha­dai az augsburgi (Lech-me­­zei) ütközetben megsemmi­sítő vereséget mértek (955). Mátray János névkutatónk — bár szintén ősmagyar névnek tartja — de finn­ugor eredetet tulajdonít ne­ki, és jelentését „áldó, meg­­bocsátó”-nak tartja. A NAGY ÉRDEKLŐDÉS miat­t június 9-én 11 órai kezdettel megismétli­k Vá­sárhelyen dr. Ozsváth Má­ria és Vén Péter gyakorlati foglalkozással egybekötött előadását Dobd el a szem­üveged címmel a Petőfi mű­velődési központban. Jelent­kezni lehet­i Pokomándy Zsu­zsánál személyesen, vagy a 41-750 telefonon. ÖT KILÓ KOKAINT FOG­LALTAK LE Magyarorszá­gon nemzetközi összefogás­sal. A kábítószert Németor­szágba akarták csempészni — közölte a Wiesbaden! szö­vetségi bűnüldöző fiatal. A magyar szakemberek a Wiesbaden! hatósággal és svájci illetékesekkel közö­sen bukkantak két ■brazil férfi és egy svájci nő nyo­mára, akiket a Wiesbaden! közlés szerint Budapest Bel­városában fogtak le. A nő csomagjában öt kiló kokaint találta­k. A kábítószer Bra­zíliából­­került Svájcon át Magyarországra, onnan pe­dig a német piacra akarták bejuttatni. A SZERELEM SZÉKHELYE A filozófus Immanuel Kant életében egyetlen nőt­­sem „ismert”, a regényíró Georges Simenon viszont tízezret. Mi okozhatta ezt a különbséget? Hogyan lehet, hogy Origenes, a 3. századi egyházatya hiába kasztrál­­tatta önmagát, mégsem tu­dott vágyaitól megszabadul­ni?­ Mi lehet az oka, hogy az eunuchok is vágyakoznak a nőkre? Hol van a szerelem székhelye? Jean-Didier Vincent pro­fesszor, a szexualitás világ­hírű kutatója meglenő vá­laszt ad erre­ az agyban! Az agyba jutó nemi hor­monoknak ugyanis csak egy része termelődik az ivarmi­­rigyekben. Más részük egyéb mirigyekben, például a hipothalamuszban, vagy egyenesen magában az agy­ban jön létre. Ám a hormo­nok sem mindenhatók: két­ségtelen, hogy a nemi érés hormonális jelei ébresztik fel az első vágyat, de a ko­rai szexuális tapasztalatok során kialakul az egyéni szexuális magatartás, amely aztán visszahat a hormon -­háztartásra. Amikor Vincent professzor öreg patkányok agyába az emlékezetet, és nem a sze­xualitást élénkítő anyagot juttatott, újból oly hevesen kezdtek „udvarolni** a nős­tényeknek, mint fiatalságuk legszebb napjaiban. A sze­xualitásban tehát döntő sze­repe van az agynak. Ori­­genes csak akkor szabadult volna meg vágyaitól, ha a fejét vágja le! TŰZ ÜTÖTT KI egy tizen­hét szintes irodaház negye­dik emeletén Mexikóváros központjában. A jelentések szerint 16 halálos áldozata és 40 sebesültje van a tragé­diának amelynek okai nem ismer­tek. A helyszínre érke­ző rendőrségi helikopterek 20 személyt mentettek meg az épület tetejéről ZÁPOROK ÉS ZIVATAROK Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat jelenti. Zá­porok, zivatarok. Várha­tó időjárás az ország te­rületén ma estig: nyugat felől gyakran erős,t, megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon záporok, zivatarok ala­kulnak ki. A megélénkü­lő, időnként megerősödő délnyugati szél ma a Du­nántúlon északnyugati­ra fordul, és időnként vi­harossá fokozódik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma nyugaton 18, keleten, délkeleten 25 fok körül alakul. GYERMEKKERESKEDXEM. A román tezred­és­hez Orcasl álló A­dev­arul című cibaipái Lap az első oldalon megrázó­­fényké­peikkel Cicsért ekxk­umenítuman­yatg'M. kö­zött arról, hogy Roshániá­ban niemesaik­ vittéken, de a főváros szivében is a hatóságok hallga­tólagos beleegyezése­i m­ellett gyermekeiknek­ bocsátanak áruiba fényes nappal. Az ellenzék ré­g­­óla­a állítja, hogy Román­iában az 1989. decemberi események előtt is meglevő ,,hivatalos gyer­me­keladás” a változások i­tán­i idő­szak­ban szinte elkép­zelhetetlen meneteket öltött. A román vezetés mindezt hevesen tagadta. A gyermekelad­ások felgyor­sulásának okát az Adlevalul cik­kírója abban látja, hogy az országban elterjedt a hír, mi­szerint június 1-jé­től kezdődően jelentős mértékben­­megszigo­rítják az örökbe fogadás — köz­vetve tehát — a gyermekkeres­­kedelem feltételeit A­­buka­resti és környékbeli cigányok ezért tucatjával viszik a gyere­keiket az am­zei piacra. Ennek­­közeltéiben van a főváros legna­gyobb­­­ol­gármesteri hivatala, ahol az örökbefogadási doku­­mentumokkat kiadják. Az Ade­­va­rul tudósítójának, értesülése szerin­t m­ár hóna DOStól néhány évesig terjed a választék, az át­lagos ár 75 ezer lej, de alk­udni is le­het. Természetesen előny­­ben részesül az, aki valutában fizet TERRORISTÁK KÖVET­TÉK EL azt a robbantásos merényletet, amely a Moszk­vából Bakuba tartó sze­mét­vonaton 12 utast megölt és hetet megsebesített —kö­zölte a vasúti közlekedésért felelős szovjet minisztérium egy tisztviselője. A szovjet belügyminisztérium tájé­koztatása szerint a robbanás a Kaszpi-tenger partján, Da­­gesztánnál következett be, és kormányszakértőik vizs­gálják a merénylet körül­ményeit.. ÉLETVESZÉLYES SZÚ­RÁS. A szegedi Szövetkeze­ti u.-iban családi veszekedés közben a 37 éves Lakó Ist­vánt egy­­konyhakéssel has­ba szúrta húga, Ilona. Az it­tas férfi — aki részegen többször bántalmazta ko­rábban családtagjait — élet­­veszélyesen megsérült. MACKÓLOPÁS. A szegedi Petőfi Sándor sgt. 13. szám alól, a Novamatic Kft. já­tékteremből elloptak egy 1 méter magasságú páncél­­­szekrényt a benne levő 271 ezer forinttal együtt. A fel­tételezés szerint a „mackó”­­tolvajok hamis­­kulcs­­hasz­nálatával jutottak be a he­lyiségbe MINISZTERELNÖKI KA­BINETFŐNÖK: Antall Jó­zsef 1991. július 1-jén dr. Marinovich Endrét, a­­köz­gazdaságtudományok kan­didátusát miniszterelnöki kabinetfőnökké nevezte ki. Marinovich Endre mostani­­kinevezéséig hazánk athéni kereskedelmi kirendeltsé­gének első osztályú kereske­delmi titkáraként dolgozott. GYÜMÖLCSÖS AZ AR­BORÉTUMBAN. Bővül a ti­­szakürti arborétum: újabb terület hozzácsatolásával életre keltik benne a tájegy­ség hajdani gazdag kertkul­túráját. Botanikus muzeoló­gusok más szakemberek se­­g­í­tségével eredet­i paraszti szőlő- és gyümölcsösikerte­­ket telepítenek. A nemes szőlő- és gyümölcsfajták mellett a gyűjteményben he­lyet kapnak az árterekről származó vadszilvák, vadal­mák, vadkörtték is. Az arbo­rétum­­kertekből a gazda­sági­­létesítmények sem hiányoznak, lesz itt­­tanyai épület, présház, bortároló­­kamra. ZÖLD ÜZEMANYAGOT TANKOLNAK ezentúl a ka­talizátoros autók birtokosai Belgiumban: a pénzügyimi­niszter rendelete értelmé­ben a­­töltőállomások kötele­sek a környezetvédő moz­galmat jelképező színre fes­teni az ólommentes benzint. A környezetbarát üzem­anyag zöldre színezését nem azért rendelték el, hogy felismerhetők legyenek a környezet barátai hanem azért, hogy lebukjanak a csalók: néhány benzinkutas ugyanis a hagyományos benzinhez ólommentes üzemanyagot kever, amely adóked­vezmén­y­ek , követ­keztében olcsóbb az ólom­tartalmúnál. RUBIN LAZ. 150 vietnami vesztette életét az utóbbi 3 hónapban az országban ki­tört rubinlázt kísérő vereke­désekben, vagy bányasze­rencsétlenségekben. Április 22-én a Halál Alagútjának nevezett ru­bin bányában százan haltak meg különbö­ző­­tettlegességek, vagy b­á­­nyaomlás folytán — jelen­tette a Lao Dong című viet­nami napilap. Miután ta­valy rubint találtak a 300 kilométerrel Hanoitól délre fekvő területeiken, az embe­rek megrohamozták a lelő­helyet. Egyesek meggazda­godnak, a szerencsét kere­sők többsége azonban üres kézzel tér haza — írta a lap. BAGOLYVÉDELEM. Egy amerikai szövetségi bíróság California, Oregon és Wa­shington államban összesen 26 ezer 730 hektárnyi erdő­ségben megtiltotta a faki­termelést, mert az súlyosan veszélyezteti az ott élő pöt­­­työsbagoly-családoikat. Dwyer­­bíró állatbarát ítéle­te ugyanakkor utasította az illetékeseket, hogy 1992. március 5-éig dolgozzanak ki tervezetet az Egyesült Ál­lamokban az erősen veszé­lyeztetett fajok közé sorolt pöttyösbagoly védelmére. Az érintett területeken becslé­sek szerint már csak, mint­egy 3 ezer bagolypár él. II. SIMEON bolgár cár Bulgáriába szeretne látogat­ni az ország államformájá­nak eldöntésére hivatott népszavazás idejére — je­lentette a bolgár­­távirati iroda. Zselju Zselev bolgár elnök szóvivője közölte: az államfő minden tehetséges módon elősegíti, hogy a Madridban élő II. Simeon hazatérhessen a július 6-ára tervezett népszavazásra. Bulgáriában az 1946-os nép­szavazással mondták ki a monarchia megszűntét. ÚJ BÍBOROSOK: II. János Pál pápa bejelentette 22 új bíboros kinevezését. A ke­let-európai katolikus egyház vezetői közül bíborosi ran­got kapott Alexandru To­­dea, Fogaras és Gyulafehér­vár érseke és Jan Chryzos­­tom Korec, Nyíltra püspöke. Rajtuk kívül egyesült álla­mokbeli, német, francia, zairei, dominikai, mexikói, ír, svájci, ausztrál, olasz és ar­gentin papok szerepelnek a kinevezettek között. Az új bíborosok­­beiktatására júni­us 28-án, egy vatikáni szer­tartáson kerül majd sor. EGYMILLIÓ RUBELT NYERT. Alekszej Miszko minszki lakos, de nem ám egy monte-carlói, vagy Las Vegas-i kaszinóban, hanem saját szülővárosában, a belorusz szakszervezeti szövet­ség székházában elhelyezett já­tékautomatán. — Nyolcezer rubellel kezdtem el játszani, hogy ne kelljen ál­landóan aprópénzváltással kín­lódnom — mesélte a boldog nyertes. Játszottam, vesztettem, és amikor már csak 5000 rube­lem maradt, a gép hirtelen le­állt. Nem tudtam a gombokat nyomkodni. Egyszer csak „nye­remény” kijelzőn megjelent a 999 999-es szám. Egymilliót nyertem! A szenzáció híre persze per­cek alatt elterjedt, csakhogy az egymilliós nyereményhez egy­általán nem olyan egyszerű hozzájutnia a nyertesnek. Az igazgatóság ki akarta kapcsol­tatni a gépet, mert szerinte meghibásodott. Alekszej Misz­­ko azonban nem adta fel. Ba­rátaival napi 24 órás őrséget szervezett a gép körül. Egyben táviratot küldött a belorusz Leg­felsőbb Tanács elnökének, Minszk főügyészének, az igaz­ságügy- és a pénzügyminiszter­nek. Szerinte a gyártó cég nyil­vánvalóan különdíjat helyezett el az automatában, és ő azt nyerte meg. Ha pedig a gép valóban meghibásodott, követe­li, hogy fizessék neki vissza az elvesztett ezreket. A gépet for­galmazó cég képviselője tele­faxon tájékoztatta a holland gyártót a történtekről, de válasz még nem érkezett. A NÉMET KORMÁNY kártalanítani akarja az NSZEP-rezsim idején jogel­lenesen bebörtönzött szenté­lyeket ám az intézkedés ha­tálya csak azokra­­terjedne ki, akik legalább 1990. júli­us 1-jéig az NDK-ban éltek. A kormányra alkalmasint így is több százmillió márka kártérítés kifizetése vár. A sztálinizmus áldozatainak rehabilitációjáról szóló tör­­ény még a nyári szünet előtt a Szövetségi Gyűlés elé ke­rül. Jelenleg máris 60 ezer kártalanítási kérelem fek­szik a hatóságok asztalán, s az államtitkár becslése sze­rint végleges számuk köny­­nyen elérheti a százezret. VÁSÁRHELYEN ma dél­után 3 órától a városi díszí­tőművészkar kézimunka­­kiállítása nyílik a Petőfi művelődési központ II. emeletén. A kiállítás megte­kinthető június 11-é­ig, hét­köznap délelőtt 10—­13 órá­ig és délután 14—18 óráig. BETÖRŐT FOGTAK a szentesi rendőrök az éjsza­kai órákban a helybeli, Báthori utca 7. szám alatti ABC-ben. Tettenéréséig a 35 éves Lakatos Ferenc (Szentes, Nagynyomás 16.) már mintegy 20 ezer forint értékű cigarettát és italfélét készített elő elvitel­re. Bár a férfit az üzlet bel­ső raktárában csípték fülön, nem volt hajlandó vallomást tenni, így most őrizetbe vé­tel mellett indítottak ellene büntetőeljárást. MEGHALT EUGENE LOURIÉ. Életének 86. évé­ben, Los Angeles-ben el­hunyt a neves filmszakem­­ber, Eugene Lourié. Halálát agyvérzés okozta. Lourié egykoron a világhírű fran­cia rendező, Jean Renoir művészeti igazgatójaként dolgozott (s így közreműkö­dött például a Nagy Á­bránd és a Játékszabály című fil­mek készítésében), majd 1941-ben átköltözött Ameri­kába. Hollywoodban az öt­venes években maga is át­tért a rendezésre, főleg sci­­fi filmekkel foglalkozott. . . Kié a makói kórház? A város önkormányzata nemrégiben úgy döntött, hogy a városi kórházat megyei hatáskörbe utalja, ezzel segí­tendő az intézmény jövőbeni boldogulását. A határozattal a kórház vezetése is egyetértett. Akadtak azonban, akik ellenkező véleményen vannak, ők igyekeznek utólag meg­torpedózni a testület állásfoglalását. Ezért a tegnap, Sze­geden tartott megyei polgármesteri tanácskozáson a ma­kói térség önkormányzatainak vezetői egy nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyet tíz polgármester írt alá. „A makói kórház által ellátott községek polgármeste­rei a lakosság betegellátása miatti aggodalmuknak adnak hangot. Üdvözlik a makói képviselő-testület döntését, és azt kérik, tartson ki eredeti határozata mellett. A kórház tulajdonlása körüli vita veszélyezteti az in­tézmény — amely a miénk is — fennmaradását, és a mi­nőségi betegellátás további romlását idézi elő. Nyilván­való, hogy a kórházak tulajdonviszonyát mielőbb rendezni kell. Addig is figyelemmel kell lenni arra, hogy a térség betegellátását jelenleg a megyei önkormányzat szervezé­sében lehet a legkedvezőbb szinten megoldani.” TKT-KÖZGYŰLÉS. A tár­sadalmi konzultatív testület június 5-én 18 órakor Vá­sárhelyen a Zrínyi u. 9. sz. alatt tartja közgyűlését, amelyre várják a társadal­mi szervezetek képviselőit. Napirenden, elsősorban a város aggasztó problémái szerepelnek, de országos po­litikai kérdések is szóba ke­rülnek. TAPASZTALAT „Bárki, aki angol álla­mi iskolában nevelkedett, mint én is, és a brit had­seregben szolgált, eléggé otthonosan érzi magát a harmadik világ börtönei­ben." (Roger Cooper, öt­évi iráni rabság után) ÖRÖMHÍR „Valószínű én vagyok az egyetlen amerikai nagykövet, aki Amerika­­barát falfeliratokat olvas­hat.” (Edward Gnehm, az USA kuvaiti képvi­selője) EMBERISMERET „Jasszer Arafat? Az az ember, aki nem mu­laszt el egyetlen lehető­séget sem, hogy elveszít­se a lehetőséget.” (Abba Eban, volt izraeli kül­ügyminiszter) ZAVAROCK „A Szovjetunióban az embereket egyre kevés­bé érdekli a rock. Elein­te is csak a szövegek miatt jöttek. Most, hogy már van szabad véle­ménynyilvánítás, a rock­zene sem érdekes.” (A VRP kijevi rockegyüttes vezetője) HIT KÉRDÉSE „Amikor fogságban voltam, az volt a leg­rosszabb, hogy minden dokumentumon alá kel­lett írnom, hogy garan­táltan nő vagyok.” (Me­lissa, iraki fogságba esett amerikai katonalány) DÉLVILÁG Főszerkesztő: Nikolényi István Főszerkesztő-helyettes: Bátyi Zoltán Szerkesztőségi titkár: Tarnás László Tervezőszerkesztő: Német Tibor Szerkesztőségek: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: (62) 14- 911, 14-404, 14-005, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 21-844. Telex: 082-282. Telefax: (62) 23-708. Hirdetésfelvétel: Szeged, Somogyi u. (Tisza Volán totózó) Tel.: (62) 26-494. Hódmezővásárhely, Lenin u. 50. 6800. Tel.: (62) 41-905. Hirdetésfelvétel: Szőnyi u. 1. Tel.: (62) 41-325. Makó, Szabadság tér 13/A 6900. Tel.: (65) 11-198. Szentes, Kossuth tér 1.6600. Tel.: (63) 14-838. Csongréd, Kossuth tér 9—11. Tel.: (63) 31-656. Kiadja a Délvilág Kiadó Részvénytársaság, Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 625. Tel.: (62) 14-911. Felelős kiadó: Bólé István, az rt. igazgatója. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 153 forint A lapot a Szegedi Nyomda készíti. Szeged Feketesas u. 28. 6720. Tel.: (62) 21-844 Igazgató: Molnár Tibor. HU ISSN 0865-9044 Szövegelés LELTÁR „Margaret Thatcher lemondásával súlyos veszteség érte a brit ka­barét. Thatcher asszony ugyanis jóval fejlettebb kabaré színpadot ha­gyott maga után, mint amilyen fogadta egy év­tizede.” (A. Shimps, brit humorista) SZAKVÉLEMÉNY „Amikor életedben először kezdesz hozzá egy bomba hatásta­lanítá­sához, olyan az, mint amikor először vagy egy nővel. Sosem tudhatod, mi fog történni.” (W. Kruil, német bombaszak­értő) Figyelem! Szegedi hirdetőirodánkat a Somogyi utcai Tisza Volán totózóba helyeztük át. Hirdetéseket telefonon is veszünk fel. 0­62/26-494 Várja önöket Feketéné Marika hirdetésfelvevő A MEGHÚSULT ERŐ­SZAK. Ez év januárjában kedvezménnyel szabadult erőszakos közösülés miatt kiszabott 2 év 4 hónapi bör­tönbüntetéséből a 30 éves Sisák Pál György (Puszta­szer, Tanya 448.). Nem okult történtekből, ismét hasonló cselekményre szánta magát Bement egy kisteleki házba, ott rátámadt egy már nyug­díjas asszonyra, berángatta a szobába és szaggatni kezd­te ruháját, meg akarta erő­szakolni. A nő határozott el­lenállásán múlott, hogy a támadó jobbnak látta elme­nekülni. A rendőrök Sisá­­kot a közeli temetőben fog­ták el, s őrizetbe vétel mel­lett indítottak ellene újabb büntetőeljárást. JÁRMŰLOPÁSOK. A sze­gedi Olajos utca 8/A számú ház elől ellopták a JS 50—60 rendszámú 1500-as Ladát, a Taurus gumigyár előtti par­kolóból pedig az MX 60—81 rendszámú 250-es ETZ mo­torkerékpárt ELHUNYT HAJLAMA ERZSÉBET. Elhunyt Hajla­ma Erzsébet József Attila­­díjas író, újságíró Pécsett. A novelláiról, gyermekregé­­nyeiről és szociológiai ihle­­tettségű regényeiről ismert író-publicista pályáját 1959- ben az esti Pécsi Napló cí­mű lapnál kezdte, később a Dunántúli Napló című Ba­ranya megyei napilap mun­katársa, főszerkesztő-he­lyettese volt. A Jelenkor cí­mű folyóiratnak rövid ideig főszerkesztője volt. Hallama Erzsébetet a Magyar Írószö­vetség saját halottjának te­kinti. Temetéséről később intézkednek. NEM VOLT ALKOT­MÁNYELLENES a lakáscé­lú kölcsönök kamatainak felemelése — – állapította meg az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határo­zatában. A testület teljes ülésén döntött a­­lakáscélú kölcsönök kamatainak fel­emelése alkotmányellenes­­ségének megállapítására irányuló indítványok tár­gyában. Az Alkotmánybí­ró­­ság elutasította a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsemmisítése iránti ké­relmeket. * - Dél-magyarországi Gyermek és Ipsági Alapítvány (támogatás, üdülés, programok). Szeged, Deák Ferenc u. 29- TeU iaic62/t0-595 KÉTÜTEMŰ , NÉGYÜTEMŰ Trabantok, Wartburgok, Barkasok kétütemű motorját alakítja át négyüteművé a gyöngyösi Kis-Benedek Gyula és teamje. A környe­zetkímélő találmány gyár­tásához jelentkeztek a vál­lalkozónál nagyüzemek is, akik alkatrészekkel szállná­nak be a gyártásba. LUTRA-KLUB. Június 6- án 4 órakor Pinekio j­átszó­­házat és Lutra-klubot ren­deznek a vásárhelyi Mátyás utcai olvasókörben. EUROSPORT HELYETT SKY NEWS. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium Távközlési Fő­osztálya közli, hogy a Sky Television műsorszervez­ettől ideiglenes jellegű felhatal­mazást kapott arra, hogy az Eurosport-program­ helyett a Sky News csatorna műso­rának vételét és kábeltévé­­hálózatokon történő tovább­közvetítését, a korábbi Eurosport csatornára meg­határozott feltételekkel, en­gedélyezheti. Ennek megfe­lelően az Astra 1­­A műhold Eurosport csatornájának vé­teli engedélyével rendelke­zők jogosultak a Sky News­­program vételére és tovább­közvetítésére MEGTALÁLT PICASSO-KÉP. Egy, évekkel ezelőtt ellopott Pi­­casso-képet­­talál­t meg a New Yo­rk-i rendőrség. A mintegy 1 millió dollárt érő műalkotás egy Manhattaniben élt­­magyűjtő lakásából lopták el, s helyére egy hamisítványt helyeztek. Az 1913-ban készült ,Női fej arany fülbevalókkal” című kém­ egy januárban elhunyt műgyűjtőé volt. A Picasso-képpel együtt a tolvajok elvittek a lakásból egy másik képet is. René Margritte belga mester alkotá­sát, amelyet 1,5-1,7 milló dollárra becsülnek. Minderre csak ak­kor derült fény, amikor szakértőik­ elkezd­ték felmérni a műgyűjtő érté­keit. A Picaaso-k­épet ú­gy sike­rült megtalálni, hogy a Sotheby's árverési ház értesítet­te a rendőrséget: valaki megónó­­t hilta eladni az ellopott alko­tást. Az illető azt állította, hogy a képet egyik barátja megbízá­sából akarta értékesíteni, aki viszont egy üzleti jellegű köl­csön kdegyenlítőjekén­t kapta a Picasso-képet.

Next