Délvilág, 1991. július (48. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
A Tisza négy áldozata Veszélyes kikötő A magyarhoni vízihalálok közül a Balatonon történőket mindig fölkapja a publicitás. A tévéhíradó bemondója egy-egy jelentősebb vihar után sír hangon közli: az áldozatok száma ennyi meg ennyi, a tanulság ez meg ez, nyaralók vigyázzatok. S bár a szegedi Tiszán csak az eleddigi rövidke nyár alkalmával négyen fúltak vízbe, három embert meg az utolsó pillanatban mentett ki a vízirendészet — ezekről sehol szó nem esik. Legföljebb a helyi sajtóban, mint például most. Az időpont: hétvége, szombat; helyszín a Tisza közepe, s persze a rendőrcsónak. Az idő borongós, szeles, a folyón sehol egy teremtett lélek, s miközben az új téli kikötő felé haladunk dr. Savanya Imre rendőr-százados arról beszél, a minap nem kevesebb, mint hat gyereket „állítottak elő” ott a vízirendőrök, a gyerekek a kikötő betonfaláról ugráltak a vízbe, mely magassága testvérek közt is tízméteres. Szinte hídról való vízbe ugrással egyenlő az, amit itt csinálnak a gyerekek, s mivel a víz felszíne, bizonyos magasságból, bizonyos sebességet elérve, több, mint betonkeménységű — csak a véletlenen múlhatott, hogy nem következett be baj. Persze, a vízirendőrök ez esetben sem tehetnek sokat, maximum írnak a gyámhatóságnak, ők meg figyelmeztetik a gyerekeket, ha akarják. Eredmény: két nap múlva éppúgy ugorják a csukafejest, mintha mi sem történt volna. Mindaddig, míg valamelyikük egyszer végleg ott nem marad. ... Kikanyarodunk a kikötőből, ahol a rossz idő miatt jelenleg senki nem ugrál. Visszafelé úton észrevesszük Mojzes Lajost, a szegedi harcsakirályt, Vihar motorral ellátott csónakjában, s összetalálkozunk Újhelyi Dezsővel, a Tisza HTSZ halászával. Az ülésdeszka alatt három, ötkilós harcsa tekereg, s egy jó kétkilós márna piheg. — Önök a horgászokat, a halászokat is szokták ellenőrizni. Mi a tapasztalat? .. . kérdem dr. Savanya Imrét. — Egyre kevesebb a szabálytalanság; mindinkább betartják a tilalmi időket, a mennyiségi- és méretkorlátozásokat — mondja. Úgy tűnik, kezdenek rájönni, ha jövőre, ha öt, tíz év múlva is itt akarnak halat fogni, nem szabad kirabolni a vizet. Aztán, miközben keményen csattognak az immár fölfelé száguldó volvo-motoros hajó alatt a hullámok — más témára terelődik a szó. A százados elmondja, az ő területük a jugoszláv határtól a 230-as folyamkilométerig terjed, ez szentes és Csanytelek között található, a múltbéli révátkelőnél. — Mindösszesen két hajónk van, az egyik Lada-motorral megy, ez pedig Volvóval — mondja a kormánynál ülő Zsiga Tamás törzszászlós. A harmadik hajó, amely már 19 éves volt, tavaly „lefutott”, s nem volt pénz a felújítására. Egyébiránt körülbelül két órába telik, mire a csónak eléri a terület legfölső határát, a 40-50 kilométeres sebességgel. ... Valami feketeség úszik a vízen, kiderül, csak egy farönk. Erről megint szóba kerülnek az idei vízihullák. — Egyiket a Maros hozhatta le odaföntről, cipője a pólója alatt volt. Nyílván át akarta úszni a Marost — mondja a százados. Ilyen eset egyébként ma már csak néha történik, leggyakrabban a Maros-torok alatt, a Sárgánál, és a volt Foka-rakodó telepénél fordul elő baleset. A Maros-torok esetében az a fő gond, hogy mikor már átúszta az illető a tulajdonképpeni Tiszát, hirtelen „belép” a Maros gyors, hideg sodrása. Ez aztán hamar elveszi a gyakorlatlan átúszó erejét, s ha ki is ér a túlsó partra, visszafelé már nem marad energiája. A volt Foka-telep pedig víz alatti vasdrótjaival, egyéb szörnyeivel riogatja az embert. ... Elérjük közben a tápai kompot, megfordulunk, már visszafelé viszi a hajót a motor. A Kiskőrössy Halászcsárda táján jóféle halászlevek illatát hozza a víz. Hej, ha mi itt kiszállhatnánk !... De hát nekünk más dolgunk van. Például az, hogy leírjuk, a szegedi önkormányzat közbiztonsági megbízottja, Koha Róbert nemrégiben ígéretet tett a vízirendészetnek; ha egy mód van rá, még ez évben megpróbálja bójákkal, mentőörrel ellátni a Sárgát, s a Fóka-telepet. Persze, mint sok minden, ez is elsősorban az anyagiakon múlik. FARKAS CSABA Magam is tanúja voltam jó másfél évvel ezelőtt, amikor a szinte már megszámlálhatatlan, jórészt fantom Cigányszervezet alakulását és működését megelégelve a közismert szegedi cigányvezető, dr. Szártasi Zoltán bábáskodásával Apátfalván megalakult az ország első cigányönkormányzata. A korábbi szervezetekkel ellentétben helyi demokratikus választással, Apátfalva után következett Magyarcsanád, aztán Szeged, s a jó példa ragadósságával , más megyékben is. Szombatom Krománom a második találkozóját tartotta a dél-kelet-magyarországi cigányönkormányzatok uniója, a megyei önkormányzati hivatal székházában. Szirtesi doktor bölcsességét jelzii, hogy másfél éve sikerült meglátnia azt az utat, nevezetesen a helyi és országos nemzetiségi és etnikai önkormányzatok megalakítását, mely ma már általános szerveződési, érdekképviseleti " programmá emelkedett országosan. A cigányvezető, mint szombati értékelésében elmondta, azért szorgalmazta a helyi önkormányzatok megalakulásánál is korábban ezt a fajta cigányszerveződést, hogy időben felszállhassanak arra a vonalra, melyen imaMagyarországon kinekkinek magának kell megtalálnia a saját helyét. Demokratikus és érdekképviseleti hagyományok nélkül a cigányságnak ez különösen nehéz. Igaz ugyan, hogy kényelmes helyet még máig sem sikerült találniuk ezen a rendszerváltó vonaton, de legalább már fent vannak, s tanulják a jóértelmű helyezkedést. Meg persze arra is várnak,hogy ez a vonat végre elinduljon, velük is. E képletes szóhasználat után 2-------Szírteri doktor hangot adott azon véleményének, hogy amíg a kisebbségeket, illetve azok helyi szerveződéseit nem vonják be az önkormányzati döntésekbe, óhatatlanul csonkul ezek eredményessége is, hiszen a lakosság nemzetiségi és etnikai része nem legitimálja azokat Erőteljesen hangsúlyozta, hogy az a népcsoport nem lehet szabad, melyet a többség nem enged a hatalom asztalához ülni. A továbbiakban a fórum résztvevői megismerhették a kisebbségi törvénytervezet azon két változatát, melyből az egyiket a Nemzetiségi ésEtnikai Kisebbségi Hivatal, a másikat pedig a Romaparlament, illetve a kisebbségikerekasztal résztvevői készítettek elő. Az előbbit Bogdán Béla főtanácsos és dr. Váradi Vilmos, míg a másikat Zsigó Jenő szociológus, illetve Horváth Aladár országgyűlési képviselő ismertette. A két tervezet között nem szándékbel, haneminkább mérték- és hangsúlybeli eltolódások vannak. A vitatott kérdések a helyi nemzetiségi és etnikai önkormányzatok jogai, finanszírozása, s ezek bevezetési határideje, a kulturális autonómia szintjei, az egyéni és kollektív jogok struktúrája, illetve a parlamenti, valamint a helyi önkormányzati kisebbségi reprezentáció változatai körül csúcsosodnak. A radikálisabb tervezet nyilván a Romaparlamenté, illetve a kerekasztalé. A kormányzat képviselői hangsúlyozták, hogy legfontosabb alapelv e törvény meghozatalánál, hogy mivel a Magyar Köztársaság nem a nemzetállami eszme fogalmára épül, a kisebbségi és etnikai csoportok, így a cigányság is államalkotó tényezők. Ezért teljes jogegyenlőség illeti őket. A cigány kisebbség évtizedekben, sőt, olykor évszázadokban mérendő lépéshátrányát, s az ebből fakadó szociális, foglalkoztatási, kulturális helyzetét ismerve ez a jogegyenlőség önmagában kevés. Több kell, esélyegyenlőség. Sőt: Zsigó Jenő pozitív diszkriminációról beszélt Mint a számos hozzászólásból is kiderült, a rendszerváltás után is megaláztatásról, félelmekről, kilátástalanságrólbeszél ez a népcsoport. "Egy felmérés szerint például a megkérdezettek 80 százaléka tartja a cigányságot munkakerülő, élősködő, nevelhetetlen rétegnek, s abűnözőkkel teszi őket egy kategóriába. E leegyszerűsítő, általánosító kirekesztés ellen nyilván tiltakoznak, s az alkotmány szellemének megfelelően, s a készülő törvényben bízva követelik a kisebbségi érzésükben őket megbántók büntetését Egy börtönszociológiai felmérés szerint az elítélt cigányok 40 százaléka éppen azért került rács mögé, mert nem tűrte a durva beecigányozást, meg leanyázást. E kérdéskor átvezetett a cigányság körében mind kritikusabbá váló munkanélküliséghez is. Az elmúlt évtizedekben többnyire segédmunkára skatulyázott népcsoport most tömegesen veszti el állását a korábbinál is mélyebbre süllyedve. Ezáltal nemcsak a hátrányos helyzetük konzerválódik, de a felnövekvő Cigánygeneráció veszélyeztetettsége is növekszik. A Roma parlament követeli, hogy a szolidaritási alap felosztásakor külön programmal foglalkozzanak ezzel a különösen is kritikus helyzetbe jutott kisebbséggel. A képzésből, átképzésből őik se maradjanak ki. Sőt: a régi foglalkozások felelevenítésével némi támogatással többen közülük vállalkozóvá is segíthetők. Kellő garanciák mellett további anyagi támogatást érdemelnének azok, akik cigánytársaiknak munkahelyeket is teremtenének. Hosszan lehetne még sorolni azokat a problémákat, melyek a cigányság periférián ragadása, illetve további sodródása következtében végképp kútba ejthetik e népcsoport társadalmilag is oly ' kívánatos felemelkedését. Mindenesetre bizakodnak abban, hogy akét kisebbségi törvénytervezet bölcs ötvözetéből még az idén ősszel törvényt alkothat a Parlament. — Orsi — Töltényre váró kisebbségek Helyét keresi a cigányság Pedagógiai Nyári Egyetem LJJ is Idolei — új törvény Új iskola, új törvény. Személyiségfejlesztés és/vagy tudásgyár? — a témákat öleli fel a TIT Csongrád Megyei Szervezetének 28. Pedagógiai Nyári Egyeteme, amely holnap, kedden délelőtt 9 órakor, az MTA szegedi biológiai központjának konferenciatermében kezdi meg munkáját. A téma iránti érdeklődést jelzi, hogy az ország minden részéről több, mint háromszáz pedagógus vesz részt az idei kurzuson. A nyitóelőadást Gazsó Ferenc egyetemi tanár tartja Az oktatási törvény szakmai koncepciója címmel, ezt konzultáció követi. Másnap a Humanisztikus iskola és empirikus tanulás, Az Európa-ház iskolarendszere, valamint Érdekek és érdekellentétek a magyar oktatáspolitikában címmel hangzanak el előadások. Csütörtökön a Waldorf iskolák elméletét és gyakorlatát, valamint az úgynevezett Freinetmódszert ismerhetik meg a hallgatók. „Munkakultúrát a művészetbe!" ! Átok a gyönyörön — Végre! — sóhajtottam fel többedmagammal, mikor pénteken délután a megnyitóval és egy rögtönzött sajtótájékoztatóval kezdetét vette a különböző művészeti ágak fiatal alkotóinak szegedi találkozója. Nagyon régi, és rendkívül mély űrt pótolt ez a háromnapos fesztivál a Tasnádi György vezette NOVUS Művészeti Egyesület jóvoltából. Csillag Gábor főrendező elmondta, hogy három szempont miatt esett Szegedre a választás, elsősorban fővároson kívülisége, majd a korábbi fesztiválokhoz (Sopron, Keszthely, képest létrejött régióváltás miatt, és nem utolsósorban azért, mert Szabó Béla még a Bartók Művelődési Központ, igazgatójaként meghívta az egyesületet. Céljuk e rendezvénnyel a még tanuló, illetőleg pályájuk kezdetén álló művészeti főiskolásoknak egy bemutatkozási és megmérettetési lehetőség megteremtése, egymással való egészséges emberi és munkakapcsolat kialakítása, és nem utolsósorban a nagyközönség, Magyarország polgárai számára egy ismerkedés lehetőségének megteremtése a jelen művészeti irányzataival. Mindezek után akkurátusan nézzük végig e három nap gócpontjait. * Az első jelentősebb, széles nyilvánosságot vonzó program a Jessica jazz improvizációk voltak a Juhász Gyula Művelődési Központban. A várost és az épületet újra elözönlötték az alfa papucsok, saruk és a virágos copfok, melyek kellékek voltak ugyan, de a lényeget nem mutatták meg. Azt, amit a fúvós nélküli, de hangulatos zenei élményt teremtő önfeledt zenélés nyújtott. Másnap ugyanehelyt, a Rock Cassinoban, a Bohém Ragtime Band lépett fel kicsikét túljátszva a nevükben rejlő vidámságot, ám muzsikájuk mindezt elfeledtette a jókedvű, „bulizó” fiatalsággal. * Persze egy ilyen fesztivál mit sem ér színház nélkül. Két, egymástól teljesen eltérő stílusú produkciót láthattak az érdeklődők. A bő egy hete diplomázott, egykoron a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett Alföldi Róbert Baudelaire estjét ritka ,kellemes intermezzo „zavarta meg”. Történt ugyanis, hogy A gyönyör átka címet viselő válogatás oly’ nagy tömeget vonzott, hogy az eredetileg meghirdetett egy előadást rögtön utána meg kellett ismételni, jó néhány pótszék elhelyezésével. Alföldi igazolta a zsenialitásáról terjengő híreket, s az ezáltal felfokozott várakozásnak is magabiztosan felelt meg. Talán érdemes lenne, ha a szegedi kultúrmindenesek jobban odafigyelnének a művészeti főiskolák kiugró tehetségeire, s az ilyen, nagyreményű fiatalokat mennél többször hívnák meg a városba, illetve a megyébe. Másfajta színházat mutatott be a Lopótök utcaszínházi társulat, kik a népi, falusi komédiázásokat csempészték az Opel Kadettek világába. Bebizonyították, hogy a jó hangulathoz elég egy spárga, két faág, néhány KGST-piacon is beszerezhető kellék és máris megteremtődik a vidám katarzis. Utcakövön ülve tapsikoltak a szegedi kispolgárok, tán rá nem jőve arra a maró öniróniára, mely gúnyos tükörként néz vissza piciny hazánk Toldijaira. * Ha már az intermezzóknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy Szeged újfent hű maradt önmagához. Történt ugyanis, hogy egy fiatalembert, ki ült a füvön, hogy közelebbről végezhesse Tisza Lajos szobrának művészettörténeti elemzését a rend büszke őrei karon ragadták és elvitték. Hogy hova, ezt már a rendőrségen sem tudták megmondani. Ezen a háromnapos gyönyörön, a városra oly jellemző átok, ily módon csücsülgetett. * A Tantusz Művelődési Ház sokadszor kitett magáért, ezúttal a legváltozatosabb, s talán legigényesebb programoknak otthont adva. Alföldi estjén kívül a főiskolás vizsgafilmeknek volt itt bemutatója és bizony kuriózum volt látni a ma már nagyjátékfilmeket forgató rendezők (például Gárdos Péter) egykori diplomamunkáit. Ezek a produkciók, kiváltképp A tékozló fiú története sajnos semmit sem vesztettek aktualitásukból. Vasárnap délután a fentebb említett kultúrotthonban költészeti akció zajlott, hol a maimagyar líra és kispróza zsengéit hallgathattuk. A program címe: Rátenyerelnek az estek a nyárra, több mint beszédes és e háromnapos, hangulatos gyönyör után csak azt kívánhatjuk, hogy minél nagyobb nyomot hagyjon szűkebb pátriánk szellemiségén. CSŰRI ÁKOS „Az ismeretlenben az új!” Alföldi Róbert (Fotó: Pintér József) HÉTFŐ, 1991. JÚLICS .