Délvilág, 1993. szeptember (50. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

sportvilág • Szeptember 11-e Egy nap, amely a triatlonistáké A Csongrád Megyei Triat­­lon Szövetség - az M&N Bau­plan Szolgáltató Kft. támoga­tásával - szeptember 11-én, szombaton, 10 órai kezdettel a kiskundorozs­oai Sziksósfürdő környékén triatlonversenyt szervez, melyen három kate­góriában hirdetnek győztese­ket. A legifjabbaknak (1980— 83 között születettek) 300 métert úszniuk, 10 kilométert kerékpározniuk és 2 kilométert futniuk kell. A felnőtt és sze­nior korúak két versenytáv között is választhatnak. Dél­előtt 11 órakor az ifjúságiakkal együtt startol majd az a mezőny, melynek távja: 750 méter úszás, 20 kilométer ke­rékpározás és 5 kilométer fu­tás. A legedzettebbek délután 13 órakor vághatnak az előbb említett táv duplájának. A ka­tegóriák 1-3. helyezettjei tisz­teletdíjat kapnak, míg az ab­szolút győztes a Bauplan Kft. által felajánlott vándorserleget őrizheti egy évig. Még érde­mes tudni: az esemény részt­vevői között a szervezők 250 db, emblémával ellátott pólót osztanak ki. Előzetesen nevez­ni - 150, 200, illetve 300 forint jelentkezési díj ellenében - írásban (6701 Szeged, Pf. 394.), vagy személyesen a szö­vetség címén (Szeged, Stefánia 6.) szeptember 9-ig lehet. Mindazok, akik ezt elfelejte­nék, ám mégis szeretnének versenyezni, a rendezvény napján (akkor már 200, 300 és 400 forint a tarifa) 8 órától 9.30-ig még jelentkezhetnek. A bajnokságon mindenki saját felelősségére indulhat, és a különböző felszerelésekről is maguknak kell gondoskodniuk a sportolóknak. • A stadionok huligánjai ellen Törvény készül Franciaországban Törvénytervezetet készít elő a francia kormány a sportese­mények védelmére a rendza­varások, a huliganizmus elter­jedése ellen. Ezt Michele Al­­liot-Marie ifjúsági és sportmi­niszter mondotta el a France-2 televízióban kedden reggel. A miniszterasszony kijelentette: a tervezet jogi eljárásokat kíván bevezetni a huligánok ellen, s lehetővé tenné egyebek között kitiltásukat a sportesemények­ről, az ellenőrzés kötelezővé tételét a nagyobb rendezvénye­ken. A törvényt még a nemzet­­gyűlés idei, legkésőbb a tava­szi ülésszaka elé akarják ter­jeszteni. A miniszterasszony a Paris SG stadionjában a múlt héten bekövetkezett súlyos rendza­varás nyomán tanácskozásra hívta meg a Francia Labdarúgó Szövetség, a liga és a PSG ve­zetőit, valamint a belügymi­niszter által újonnan kinevezett „Monsieur Sécurité-t”, a sta­dionok biztonságáért felelős magasrangú rendőrtisztviselőt. Közölte azt is, hogy kérte a Francia Olimpiai Bizottság összehívását is. Ezeken a tanácskozásokon megvitatják, milyen azonnali intézkedéseket tartanak lehetségesnek az egy­re veszélyesebb rendzavarások elhárítására. Az Olympique Marseille állítólagos vesztegetési botrá­nyára vonatkozó kérdésre Al­­liot-Marie kijelentette: az ügyet az igazságügyi hatósá­gok vizsgálják, a minisztérium álláspontja szerint azonban egyetlen ügy miatt nem lehet sommásan elítélni a francia labdarúgás egészét. A futballt viszont „meg kell tisztítani minden olyan jelenségtől, amely a sport tisztaságát ve­szélyezteti” — hangoztatta a miniszterasszony. • Csak úgy hemzsegnek a cicák • Köszönik, jól vannak Borsodi Péter és Nagy Zoltán Egyiptomba utazott A Pick Szeged csapatából heten a válogatottban Még márciusban, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatá­ból hárman is szerepeltek a svédországi világbajnokságon. A nem túl sikeres vb szereplés, arra a következtetésre juttatta a szövetség vezetőit, hogy ez így nem mehet tovább. Ráadásul az akkori szövetségi kapitány, Kovács László sem vállalta tovább szerepét, ezért pályáza­tot írt ki az MKSZ, amit az egykori kitűnő játékos, Káló Sándor nyert meg. Az újdon­sült szövetségi kapitány a hét­végén ki is jelölte huszas ke­retét, amiben öt szegedi játékos kapott helyet. A régiek, Fekete Róbert, Bartók Csaba és Mezei Richárd mellett a legjobbakkal készülhet Sándor István és Oszlánczi András is. A válo­gatott keret egyébként tegnap találkozott először, s Káló Sán­dor mindjárt edzést is tartott. A felnőtt válogatott tehát még csak készül az újabb feladatokra, a kitűzött célt elér­ni viszont nem könnyű, hiszen ki kell jutni a jövő nyári Euró­­pa-bajnokságra, onnan pedig az izlandi vb-re, majd az atlan­tai olimpiára. A junior együttes felkészülése viszont már véget ért, sőt tegnap délelőtt a válogatott elutazott Egyiptom­ba, a világbajnokság színhe­lyére. Sajnos a dobogóra pá­lyázó fiatalok az utolsó napok­ban nem készülhettek nyugod­tan, hiszen a keretből kilenc játékost ételmérgezéssel csü­törtökön kórházba szállítottak. A Pick Szeged két játékosa, Borsodi Péter és Nagy Zoltán - akik szintén a keret tagjai -, azonban már pályára léptek az Centenáriumi Kupán. - Jól érzitek magatokat? - kérdeztem a két kiváló kézilab­­dástól még az elutazás előtt az Elektromos pályán. - Én azon kevesek közé tartozom, akiket nem kapott el a rosszullét. Az volt a szeren­csém, hogy aznap nem ebé­deltem a töbiekkel, Zoli vi­szont a szenvedők között volt - mondta Borsodi Péter. - Állandó hányinger gyötört és ezért kerültem kórházba. Most már jól vagyok és a tár­saim is. S remélem, jó telje­sítményre leszünk képesek. - Atléta kifejezéssel élve, elég nagy magasságot kell át­ugranotok, hiszen az első há­rom hely valamelyikére várják a magyar csapatot a szakve­zetők. Mit szóltok ehhez? - Szerintem benne van a csapatban a jó teljesítmény­­ ragadja magához a szót Bor­sodi Péter, a Pick Szeged irá­nyítója. - Az biztos, hogy raj­tam nem fog múlni semmi, bizonyára látta már a szegedi közönség is, hogy nálam csak a győzelem a fontos. - Osztom Peti véleményét, de ehhez mindjárt az első meccsen pontot vagy pontokat kell szerezni - latolgatott Nagy Zoli. - Miért olyan nagy ügy ez? - Hát azért - folytatja gon­dolatmenetét -, mert az első találkozót az oroszok ellen ját­­szuk, s bizonyára sokan tudják, hogy felnőtt válogatottjuk vi­lágbajnok, s a juniorok sem lehetnek rosszak. - Mindketten, egyre inkább klubcsapatotok meghatározó emberei lesztek. A válogatott­ban milyen szerephez juttok? - Ott is irányítani fogok... - És Kotormán, akit az Elektromos éppen most szer­ződtetett erre a posztra...? - Ő elsősorban jobblövőben jön számításba, legalább is ez derült ki a felkészülési meccse­ken. - Én, a szolnoki Erdélyivel felváltva fogok védeni. Eddig általában mindketten egy-egy félidőt kaptunk. Valószínű most is ez fog történni. - Szerintetek mire kell majd nagyon vigyázni? - A macskákra - vágja rá Nagy Zoli. - ??? - Iváncsik Misi, aki most Grazban játszik, sokáig szol­gált Egyiptomban és felhívta a figyelmünket, hogy az asztal alatt csak úgy hemzsegnek a cicák. Persze az oroszokra sem árt odafigyelni. - Péter? - A macskákra... CS. GÁT LÁSZLÓ KEDD, 1993. SZEPTEMBER 7. Vasárnap a HSC bajnoki mérkőzése előtt az égiek sem­mi jót nem jósoltak. A sűrű fekete fellegek azt ígérték, nagy zápor lesz. Szerencsére az ég kitisztult, és csak gólzá­por érte a stadion közönségét, amit régen látott örömmel fo­gadott. A tabella alapján - ha há­rom mérkőzésből lehet mesz­­szemenő következtetést le­vonni - nem volt túlzott op­timizmus Pataki Tamás részé­ről négygólos győzelmet jó­solni. Fiatra azért ő sem szá­mított. A közönség meg egy­általán nem. Az elmúlt évben megszokta, hogy a kieső je­löltek Vásárhelyről hordják a bentmaradást ígérő pontot, il­letve pontokat. Ezen a vasárnapon azonban már az első tíz percben lát­szott, hogy most ilyen nem fordulhat elő. Szellemesen, ötletesen szőtte támadásait a vásárhelyi csapat. Szinte a levegőben lógott minden táma­dás végén a gól. Bemutatkozott egy régi-új játékos is, Varga- Tóth. Nem is akárhogyan. Már a 12. percben gólpasszt adott. Amúgy mellékesen, simán le­fogta a rábízott csatárt, és még három gólban közreműködött. Kell-e ennél jobb bemutatko­zás városában? Mihálffy tá­vollétében Barna Gabi egy hellyel előrébb lépett, és csa­tárként kezdte a mérkőzést. De nemcsak kezdte, úgy is fejezte be góllal, közben még remek fejest tálalt csatártársa, Kéri elé, aki ezen a napon influen­zával küszködve is három góllal terhelte meg a vendégek hálóját. Nehéz volt a mérkőzés után a szurkolóknak válogatni, melyik volt a szebb gól. Talán a harmadik érdemelte ki a leg­szócskát, amikor úgy hozták fel Kemenesék a labdát, hogy az ellenfél csak nézni tudta, és a tisztán álló Bress közelről értékesítette a „pengésen” ki­dolgozott akciót. Egyre jobban meglátszik a csapaton Pataki kezemunkája. Szólni kell még az ellen­félről is, akik becsületesen, tiszta eszközökkel próbálták enyhíteni a vereséget, sőt szü­net után minden mindegy ala­pon nekirohantak a hazaiak­nak. A vásárhelyi védelem azonban stabilan állt a lábán. Kopschitznak már megint 0 pontot fog adni az osztályozó könyvbe Pataki, mert nem volt védenivalója. Jogos volt a né­zők vastapsa a mérkőzés vé­gén, és a „szép volt fiúk” di­csérő kórus (régen hallottuk már ilyen hangerővel mindket­tőt). Mosoly költözött a stadi­on, és a mérkőzés elején meg­hirdetett gyomai szurkolóbusz a találkozó végére már kicsi­nek bizonyult. Tíz perc alatt két buszra való szurkoló je­lentkezett. Gyomaendrődre. Eddig. Nehezen oszlott szét a szurkolósereg, közben azon vitatkoztak, mikor győzött utoljára hat góllal a vásárhelyi focicsapat. Én utánanéztem, pontosan nyolc éve, szeptem­ber 11-én Baja ellen Zakar 2, Bárány 2, Csernus és Talmácsi góljaival. A jövő héten megérkezik Mihálffy is, és még egy rutinos csatár van kilátásban. Lehet, hogy nem kell várni újabb nyolc évet a következő „ha­tosig”. OLASZ LÁSZLÓ Örömfoci - gólzáporral A srácok is örömmel fogadták a szurkolók dicséretét. (Fotó: Gyenes Kálmán) Zsiborás állapota változatlan Nincs változás Zsiborás Gábornak, az MTK válogatott labdarúgó kapusának állapo­tában - tudatta hétfőn délelőtt az MTI Sportszerkesztőségével dr. Bodroghelyi László, a beteg kezelőorvosa. Elmondása szerint a sport­ember állapota továbbra is válságos, mély kómában fek­szik a Mentőkórház intenzív osztályán. • Gyopárosfürdő Kupagyőztes a Hód Úszó SE *­­ Nagy Sándor tiszteletére rendezték meg szombaton dél­előtt az őszi idény első úszó­versenyét Gyopárosfürdőn. Az Orosházi Úszó Egyesület ed­zője több évtizeden keresztül oktatta a fiatalokat, küzdött az úszósport népszerűsítéséért és 1988-ban bekövetkezett halá­láig tevékenyen részt vett az egyesület munkájában. Szak­tudása és fanatizmusa révén az 1960-as években Orosháza a vidéki úszósport egyik jelentős bázisa volt. A mostoha körül­mények ellenére sok jó úszót nevelt, és többen az ő példája nyomán választották az edzői hivatást. Bán Sándor, a Hód Úszó SE sikeres vezetőedzője is az ő tanítványa volt. A borongós, őszies idő elle­nére a vásárhelyiek kötelessé­güknek érezték, hogy verse­nyezve tisztelegjenek emlé­kének. Hat egyesület több mint száz versenyzője indult és küz­dött meg a szép érmekért. A Hód Úszó SE versenyzői szin­te kibérelték a dobogót és biz­tosan nyerték meg a pontver­senyt, elhozva ezzel az V. „Nagy Sándor” Emlékverseny kupáját. A legeredményesebb fiú és lány versenyző is vásárhelyi lett: Nagy Gergely (5 győze­lem) és Wéber Vanda (4 győ­zelem) személyében. Vásárhelyi győztesek: Nagy Gergely (1982): 50 m gyorsúszás 31,12; 50 m pil­langó 34,89; 100 m mell: 1:29,19; 200 m vegyes 2:56,90. Wéber Vanda (1981): 50 m gyors 31,97; 100 m gyors 1:13,47; 200 m vegyes 3:03,41. Kürtös Dávid (1984): 50 m gyors 38,01; 50 m pillangó 49,54; 50 m mell 50,45. Bajusz Andrea (1978): 50 m gyors 29,11; 100 m gyors: 1:04,19. Varga Anikó (1982): 50 m gyors 35,71. Nándori Árpád (1982) 100 m gyors 1:15,64. Hegedűs Szabina (1981): 100 m mell 1:31,17. Nagy Enikő (1979): 100 m mell 1:29,63. 4x50 m delfin fiú vegyesváltó: Hód­úszó SE 2:37,13 (Lő­­rincz, Bogár, Nagy, Nándori). 4x50 m utánpótlás leány gyorsváltó: Hód Úszó SE 2:36,72 (Varga, Mácsár, Ve­­reczkei, Hegedűs D.). 4x50 m felnőtt női vegyesváltó: Hód Úszó SE 2:26,05 (Bajusz, Nagy, Bán Wéber). DR. ELEK ANDRÁS Garaba helyett Egervári A BVSC-Dreher SC lab­darúgó-szakosztályának ve­zetősége és Garaba Imre szeptember 6-án - közös megegyezéssel - szerződést bontott. Az első csapat új edzője Egervári Sándor lett. Totó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a totó 36. fo­gadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 28 darab, nyereményük egyenként 152 567 forint; 13 találatos szelvény 42 darab, nyereményük egyenként 61 753 forint; 12 találatos szelvény 1386 darab, nyereményük egyenként 2079 forint; 11 találatos szelvény 11 906 darab, nyereményük egyenként 242 forint; 10 találatos szelvény 57 831 darab, nyereményük egyenként 75 forint. 9

Next