Délvilág, 1993. október (50. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-20 / 245. szám

Peru után Bolívia következhet Piramisfúrás Thor Heyerdahllal Szegedi muzeológus, Varga András, a Móra Ferenc Mú­zeum munkatársa dolgozott idén a perui agyagpiramisok feltárásánál. A szegedi csoport a híres norvég kutató, Thor Heyerdahl segítségére volt azzal a talajfúró berendezéssel, melynek Európában Varga András az egyik „specialis­tája”, a dél-amerikai régészeti feltárásoknál pedig most de­bütált. A szegedi csoport mun­káját a KLM, a Soros Ala­pítvány, a Katz Alapítvány és az Ega-Trade Kft. támogatta. - Hogyan kapták a perui meghívást? - Egyrészt Gyarmati János kollégám révén, aki az Aka­démiai Kiadónál latin-amerikai régészeti kultúrákkal foglal­kozik és kapcsolatba került a híres norvég kutató, Thor He­yerdahl csapatával, másrészt pedig én két archeológiai konferencián is társszerzőként vettem részt a fúrásokkal kap­csolatos témában. Olyan prob­lémáik voltak, hogy a pira­misok szerkezetének feltárá­sára vagy teljes átvágására nekik se idejük, se pénzük nem volt. Ezzel a módszerrel pedig lényegesen gyorsabb és elég pontos közvetett információkat lehet kapni. - Miben tudtak együtt­működni a Heyerdahl-csa­­pattal? - Mielőtt a szegedi mú­zeumba kerültem, talajme­chanikusként dolgoztam. 1981- ben merült fel, hogy szükség lenne egy ilyen berendezésre, amelyikkel előzetes fúrásokat lehet végezni. Arra, hogy ké­zifúróval különböző lelőhe­lyeket megfúrtak, korábban is volt példa, de keveredett a minta: amilyen hosszú volt a fúró, olyan intervallumban lehetett csak megkülönböztetni a rétegeket. Nekem a „talajos” múltam alapján sikerült egy olyan berendezést létrehozni, amelyik keveredésmentesen hozza fel a talajt, és fél centi­méter pontossággal meg lehet különböztetni a rétegeket. Ahol hamucsíkok és mikrosz­kopikus méretű antropológiai nyomok vannak, ott lényeges, hogy a minta ne keveredjen. Gyakorlatilag ez egy olyan fúróberendezés, amelyik ke­veredésmentesen, az eredeti talajrétegződésnek megfele­lően hozza fel a mintákat. A talaj minőségétől függően 10 cm-től 1 méteres mintát tudunk felhozni. Ezt a berendezést kimondottan Perura alakítot­tam át, hiszen hazai felkérésre itthoni régészeti feltárásokra 1981-től már használtam. Sajnos a perui hatóságok a berendezés tartózkodási idejé­nek meghosszabbításában nagyon merevek voltak. A nor­vég konzulátus és a magyar követség minden segítsége ellenére is csak egy hónap maradt a Heyerdahl-csapattal a kutatásokra. - Hogyan kell elképzelni ezeket az építményeket? - Ezek lépcsős, tömör piramisok. Elképzelhető, hogy amelyek temetkezési célokra készültek, azokban üregek vannak, de a kimondottan kultikus célúak tömörek, bár építésileg különböző típusúak. Volt, amelyiknél agyagtégla pilléreket állítottak fel és agyag­kő keverékű törmelék­kel töltötték ki, de volt, ame­lyiknek a teljes szerkezete szárított agyagtéglából volt kirakva. Ez koronként válto­zott. - Mikor épültek a pira­misok? - A datálás szempontjából nem egységes a régésztár­sadalom. A VI.-VII. századtól kezdve egész az inka civili­zációig épülhettek. Amelyiken mi dolgoztunk, a legutolsó fejlesztési fázis szerint inka szentély volt, illetve a sírok alapján feltételezik, hogy régebben fonóműhely lehetett. Tizenhét sírt találtak, melyek­ben a csontváz mellett textil­nyomókat és orsókarikákat fedeztek fel. Az észak-perui Tucume környékén, ahol a Heyerdahl kutat, huszonhét kisebb-nagyobb agyagpiramis van. Ezek valaha temetkezési célt szolgáltak, kultikus céllal épültek, de volt, amelyik lakó­helyül is szolgált. Egyébként minden leletet kiállítanak, de semmilyen műtárgyat kihozni nem lehet Peruból. Amit fel­tárnak, az a helyi régészetet gazdagítja. - Jövőre folytatják? - Peruban befejeztük, ha minden jól megy, két-három év múlva Bolíviában folytatjuk a munkát. Egy ottani egyetem­mel vagyunk tárgyalásban, és épp a napokban fogom elkül­deni a terveket. Hároméves kutatási terminust vállaltunk, ami nem fúrásra, hanem egy romjaiban meglévő inka lelőhely geodéziai és régészeti feltárására épül. Panek József­ Fotó: Nagy László Varga András: ha minden jól megy, Bolíviában folytatjuk. Arról, hogy a tudomány és a gazdaság milyen kapcsolatban van, illetve lehet egymással, kinek-kinek más a véleménye. Nyugati példák sorát hallani az ipar finanszírozta kutatásról, innovációs központokról, a gazdaság igényeit kiszolgáló ok­tatási rendszerről. Ám minden józan gondolkodású ember tudja azt is, hogy itt és most nem lehet egy­­csapásra csodát csinálni. A vállalatok egy része örül, ha talpon marad, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy milyen megbízásokat adjon a ku­tatóknak. A kezdeményezésnek tehát feltehetően az oktatási intézmé­nyektől kell indulnia. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola - részben profiljából adódóan - az elsők között találta meg az együttműködési lehe­tőségeket a gazdasági szférával.­­ Az elmúlt rendszerben a gaz­daság és az oktatás közötti kapcsolat áttételes volt, mert azt, hogy kiket mire képezzünk, a hivatal határozta meg - mondja Dinya László fő­igazgató. - Nem is volt felelőssége az egyetemeknek. Ma már ez nem működik, az állami támogatás olyan kevés, hogy legfeljebb a bérekre, az ösztöndíjakra meg a hideg vízre elég. Ha egy intézmény pénzt akar látni, a gazdaságból kell azt megszereznie. Ehhez pedig olyat kell kínálnia, amire az ipar vevő. Mert a régi baráti kapcsolatok helyét elfoglalják az üzleti érdekek. - Milyen területeken lehetséges az együttműködés ? - A legfontosabb a képzés, hiszen az oktatás­i intézményeknek ez az elsődleges feladatuk. A hagyo­mányos képzés iránya többé-kevésbé adott, de tágítható. Az élelmiszeripari főiskola például - a tradicionális technokrata szakemberek mellett - vállalkozókat, menedzsereket is képez. Ezek tudása igazodik az új gazdasági követelményekhez úgy, hogy rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel is. - Érkeznek jelzések a vállalatoktól arról, hogy mire van szüksége a gazdaságnak? - Ha valaki igazán meg akarja szerezni ezeket az információkat, akkor igen. A SZEF döntése a me­nedzserképzésről például azon a világbanki jelentésen alapul, mely szerint a magyar élelmiszeripar versenyképessége nem a technológián és a termékeken, hanem elsősorban az emberi tényezőn múlik. Vagyis jó menedzser-vezetőkre van szükség. - Mennyire tartja egy állami felsőoktatási intézmény feladatának a gazdaság igényeit közvetlenebbül kielégítő kiegészítő, tanfolyamos képzéseket? - Az oktatási intézmények dolga, hogy a rájuk bízott nemzeti vagyonnal minél hatékonyabban gazdálkodjanak. Márpedig ez a tárgyi és szellemi érték akkor van a legjobban kihasználva, ha minél többen hozzájutnak. A fő­iskolán diplomát nem adó, rövidebb, szűkebb szaktanfolyamok, kiegészítő, másoddiplomás képzések egyaránt folynak. Egyrészt, mert ezek bevételt jelentenek az intézménynek, másrészt, mert a panellakásokban kisvállalkozás formájában működő „university”-kkel szemben a főiskolán a képzés színvo­nala garantált. - A főiskola - gondolom - nemcsak az oktatás, hanem az oktatók révén is kapcsolatban lehet az iparral. A szakértői tevékenységre gondolok. Mennyire veszi igénybe a gazdaság az önök tudását? - Tapasztalatom szerint a magyar felsőoktatási intézmények presztízse nem igazán magas gazdasági kö­rökben. A vállalkozók úgy tartják - az elmúlt évtizedekre tekintve nem is alaptalanul -, hogy a főiskolai oktatók elefántcsonttoronyban ülnek, tudásuk túlságosan elméleti. Pedig az okta­tóknak és az intézményeknek nagy szükségük van ezekre a megbízások­ra, mert szinte ez az egyetlen lehe­tőség arra, hogy a pálya elhagyása nélkül kiegészíthessék szerény jö­vedelmüket. - Mi a helyzet a kutatással? - Az alapkutatásokhoz a gazda­ságnak nem fűződik közvetlen üzleti érdeke, így azokra nemigen lehet támogatást szerezni. Ezért egyre inkább az alkalmazott kutatások kerülnek előtérbe - akár az előbbi rovására. Ám a kutatásnál fontosabb a szolgáltatás, vagyis az intézmény műszereivel végzett iparszerű munka, aminek már jóval kevesebb köze van a tudományhoz. Ebből akár vegyes vállalkozás is kinőhet, mint ahogy történt is a SZEF esetében. - Sokat emlegetik manapság a nyugati innovációs parkokat, mint a fejlődés egyik lehetséges útját. Ugyanakkor közismert, hogy Sze­geden volt már egy hasonló pró­bálkozás - nem egyértelmű sikerrel.­­ Az innovációs park éppen olyan, mint a szerelem; két fél kell hozzá. A mi esetünkben az oktatásnak és a gazdaságnak egyaránt van még mit tennie. Nemrég jónéhány magyar élelmiszeripari vállalatot világítottak át holland szakértők, és megálla­pították, hogy igencsak hiányzik náluk az innovációs hajlam. Az oktatásnak pedig arról kellene „leszoknia”, hogy anélkül csinál valamit, amihez éppen kedve van, hogy előtte megnézné, kell-e az az iparnak vagy sem. Ráadásul mind a gazdaságban, mind az oktatásban kevés a pénz. Ezért úgy gondolom, ma nálunk csak kicsiből kiindulva lehet valami innovációs központ-félét létrehozni. A SZÉF tavaly, egy FEFA-pályázati pénzből létrehozta az Élelmiszer Minőség Centrumot abból a célból, hogy különböző élelmi­­szeripari vállalatok minőségbiztosítási rendszerét alakítsa ki. Ebből a későbbiekben kialakulhat egy élel­miszeripari innovációs központ. Keczer Gabriella Kiköltözés az elefántcsonttoronyból Az üzletben nincs barátság Fotó: Gyenes Kálmán Egymás mellett. Az oktatás és gazdaság kívánatos harmóniája -----------——--------------------------------­Szerda, 1993. Okt. 20.1. Gazdasági Melléklet III. Rehabilitált filozófia Valljuk be, száműztük a filozófiát a könyvespolcok első­ sorából. A négy „nagy tanító” életműsorozataival együtt eltűnt a süllyesztőben, mint minden, amiből áradt, hogy a szerepe nem más, mint alátámasztani Marx, Engels, Lenin és Sztálin igazságát. Hálátlannak tűnik tehát újból a kirakatba tenni olyan könyvet, amelynek a címe viszolygást is kelt, meg ebből fakadó kíváncsiságot is. Milyen megfontolásból adta ki a Kossuth a Filozófiai Kisenciklopédiát? - Ezt kérdeztük Kocsis Andrástól, a kiadó igazgatójától. - Elhatároztuk, hogy kisenciklopédia-sorozatot indítunk a magyar szellemi életben hiányt pótolva. Az első kötet az Etnikumok Enciklopédiája volt. Ez az eredeti angol nyelven kívül csak magyarul jelent meg. A második a most kiadott Filozófiai Kisenciklopédia. Ilyen könyvet legutóbb is a Kossuth adott ki, sajnos. Az 1980-as kötet egyoldalú volt, az ismert szellemi­politikai irányzat által befolyásolt lexikon sajátosan válogatott, objektivitásra még csak nem is törekedett. Benne volt például a fenomenológia kritikája, de az nem, hogy tulajdonképpen mi is a fenomenológia. (A megismerés szubjektív idealista elmélete. A szerk.) - Felnőtt egy nemzedék, amely sajátos filozófiatörténet szenvedő alanya volt az iskolapadban. Számukra vajon a fogalmak átértékelését jelenti az új Kisenciklopédia? - Tény, hogy az utolsó kiadású enciklopédia fo­lyamatosan értékelt. Ez a könyv nem ítél. Nem voksol Arisztotelész mellett Platónnal szemben, és nem helyez semmiféle irányzatot valami másik fölé. A szerzők kö­vetkezetesen tartották magukat ahhoz, hogy korrekt módon bemutassák, kik voltak a filozófiatörténet szereplői és milyen szellemi áramlatok hatottak. A tárgyilagosságra utalva idézhetem a Lukács Györgyről írt szócikket. Elmondják róla, hogy szerintük a baloldali marxista gondolkodást szolgálta műveivel, de nem teszik hozzá, hogy ezt helyesen, vagy helytelenül tette. - Mi indokolta, hogy angol kiadású enciklopédiával „rehabilitálják” a filozófia hazai irodalmát? - A választás lehetőségét a német vagy az angol kiadás kínálta. Szakértőink - Ludassy Mária egyetemi tanár és Steiger Kornél, a Filozófiai Társaság alelnöke - a már több kiadást megért angol anyagot javasolták. Oldott, kötetlen stílus jellemzi. A nyelvezetéről annyit, hogy ha valaki esti olvasmányként előveszi, laikusként is érdeklődéssel forgathatja. Úgy mélyedhet el a nehéznek tartott filozófia szféráiban, hogy közben a gondolkodás szépségei is megérintik. - Közelebbről is, milyen olvasókra gondoltak, amikor úgy döntöttek, hogy kiadják a Filozófiai Kisencik­lopédiát? - Mindenekelőtt az egyetemi hallgatókra, oktatókra gondoltunk. Továbbá a téma iránt érdeklődő közép­­iskolásokra és persze a tanáraikra. K. E.

Next