Délvilág, 1994. augusztus (51. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-01 / 178. szám

Vásárhelyen a lap! • Nyugdíjas­ üdültetés a Tisza partján Mártélyi vendégszeretet A nap még megérkezé­sünkkor is forrón sü­tött, de az udvar egy jelentős részén a fák lombkoronája enyhet adó árnyékot biztosí­tott. A kerti székek, padok azonban üresek voltak. Ám néhány pillanat múlva nyílt az ajtó, és fehér kötényben kilépett rajta egy barátságos arcú, ősz hajú bácsi, nyomá­ban pedig a készülő halászlé csodálatos illata. Mint ké­sőbb megtudtuk, éppen a va­csorát készítő „főszakács”, Joó Sanyi bácsi volt, ő invi­tált be minket az épületbe, ahol Joóné Bene Aranka klubvezetőt is a vacsorára történő előkészületek közben leptük meg. - Hamarosan megfő a ha­lászlé, ezért igyekszünk elvé­gezni mielőbb a többi ten­nivalót - mondja Aranka -, vendégeink pedig a szobá­jukban hűsölnek. A hat kedves hölgy - akik­ről időközben kiderült, hogy nyugdíjas pedagógusok - éppen indulófélben volt ki­felé a kertbe, amikor beko­pogtunk hozzájuk, így a fák alatt ültünk le beszélgetni a klub néhány helybeli tagjá­nak kíséretében. A „szóvivő” kezdetben Hunos Éva néni volt, aki a Budai Pedagógus Sportkör Természetbarát Szakosztályának vezetője­ként szervezte meg ezt a kel­lemes egyhetes programot. - Tavaly a Heti Hírhozó egyik számában olvastunk egy cikket erről az üdülési lehetőségről - mondta -, sze­rencsére abban volt egy tele­fonszám is, amelynek segít­ségével aztán elérhettem Arankát, így a megbeszélt időben a Budapestről menet­rend szerint Vásárhelyre me­nő autóbusszal jöttünk, majd onnan tovább, szintén busz­­szal, Mártélyra.­­ Arankáék pedig vártak minket itt a megállóban­­vette át a szót Morzál János­né. - Még Sanyi bácsi is el­jött elénk biciklivel, hogy segítsen hozni a csomagjain­kat. Ez a figyelmesség na­gyon jólesett nekünk. - Aminek persze folytatása is volt, hiszen az itt töltött napok alatt remekül szerve­zett programokat is ajánlot­tak nekünk - folytatta Éva néni. - Aranka végigvezetett minket a faluban, megmutatta a nevezetességeket. Jártunk Borsodi Katalin szobrásznő­nél, Nagy István fafaragónál, illetve Benkő Sándor házá­nál. Mindez óriási élmény volt számunkra. K­asó Katalin nyugdíjas gimnáziumi tanárnő a Tisza-part szépségeiről, a lá­basházakról, a gyönyörű kör­nyezetben levő alkotótábor­ról beszélt, nagy elragadta­tással. Morzál Jánosné a vá­sárhelyi kirándulás élmé­nyeit ecsetelve kiemelte, hogy milyen nagy hatással volt rájuk a városháza rend­kívül szép díszterme, vala­mint a tájház. - De meglepetéssel hall­gattuk, hogy termálvizet is találtak Vásárhelyen - mond­ta Dobos Kati néni. - Rám azonban a legmélyebb hatást a Bethlen Gábor gimnáziumi látogatás tette. Lenyűgözött ugyanis az a hazafias szemlé­let, amely árad az ott elhelye­zett képekből, szobrokból. - Más errefelé az élet, mint Budapesten - tette hozzá Ba­logh Dezsőné. - Én ezt ta­pasztaltam akár korábban, amikor Mártélyon jártam. Ezért is hívtam fel a társaim figyelmét az említett újság­cikkre. És nem csalatkoztunk. A természeti szépségek mel­lett kedves figyelemmel vet­tek körül minket. Még a falu­beliek is beszélgettek ve­lünk, amikor sétálni men­tünk. De ugyanilyen közvet­lenséget tapasztaltunk a mindszenti és a szegvári ki­rándulások alkalmával is. A­míg a kedves hölgyek egymásnak adták a szót, Sanyi bácsi is kijött a meleg tűzhely mellől, újsá­golva, hogy hamarosan tálal­ni lehet a vacsorát, így a be­szélgetést rövidebbre fogtuk, már csak azért is, hogy meg lehessen teríteni az asztalo­kat. A társalgás persze ekkor egyértelműen az étkezés irá­nyába tért el. Galántai János­né ezzel kapcsolatban elisme­rően nyilatkozott a bőséges ellátásról, az itt kapott ízletes falatokról. - Felejthetetlen élmény marad számunkra ez az út. Ilyen szeretetteljes figyelem­mel kísért, remek kiszolgá­lásban még sehol sem volt ré­szünk. El kell azonban mon­danom, hogy a kellemes itt­­tartózkodásunknak azért volt egy „szépséghibája”. Ugyan­is gyakran a szomszéd háznál lévő sertésólakból származó végtelenül kellemetlen szag ülte meg az udvart. Sőt, még ablakot sem nyithattunk, ha nem akartuk, hogy a szobába is nagyon behúzódjon a bűz. Számunkra érthetetlen, mi­ként engedhető meg egy tu­lajdonképpen üdülőfalunak is nevezhető település lakott területén ilyen tevékenység. Mi ugyan szeretnénk máskor is eljönni ide, de reméljük, addigra megoldódik ez a probléma, és semmi sem ár­nyékolhatja majd be az itt üdülők napjait - mondta be­fejezésül Galántai Jánosné. Közben pedig a megterített asztalra kerültek a finom fala­tok, amelyek elfogyasztását - a kedvező irányú enyhe szel­lőnek köszönhetően - most szerencsére nemigen zavarta a kellemetlen szag, így a késő esti órák jó hangulatú beszél­getéssel telhettek el. A kis „csapat” szombaton - Szeged néhány nevezetességének megtekintését követően - ha­zautazott Budapestre, és talán az említett kis negatív él­mény ellenére elviszik jó hírét a festői környezetű Már­­télynak és a falusiak vendég­szeretetének. N. Rács Judit A Mártélyi Idősek Klubja immár harmadik nyá­ron fogadja az e szép természeti környezettel ölelt kis faluban pihenésre, kikapcsolódásra vágyó nyug­díjasokat. Az elmúlt héten budapesti vendégei vol­tak a klubnak, akikkel pénteken, a késő délutáni órákban, a búcsúestre készülés lázában találkoz­hattunk. Sanyi bácsi finom halászléjének elkészültét örömmel fogadták a budapesti nyugdíjasok Joóné Bene Aranka (balról), mint mindig, most is kedvesen magyaráz a klub egyik vendégének. (Fotó: Somogyi Károlyné) Sz. J.-né meghatódottan M. Zs. július 26-i kérdé­sére a Démász vásárhelyi ki­­rendeltségéről Fejes Imre üzemeltetési vezető vála­szolt: Mártélyon olyan szer­kezeteket szereltek a villany­­vezetékekre, ami megvédi a gólyákat az áramütéses bal­esetektől. Sajnos anyagi okok miatt Vásárhelyen nem tudnak segíteni, de Fejes Im­re is nagyon szeretné, ha csak szigetelt vezetékek feszülné­nek a póznákon, így nagyon sok baleset elkerülhető len­ne, mondta: a Festék Sarokban vásárolt, és két fiatal lány szolgálta ki, akik segítették olvasónknak a nehéz festékes dobozokat a lépcsőn lecipel­ni. Sz. J.-né ezúton szeretne köszönetet mondani az el­adóknak a kedves, szolgálat­­kész kiszolgálásért. Sz. L. felháborodottan mondta, hogy a Kertváros­ban, a Szféra ABC-vel szem­ben lévő szép parkban - aho­va nemrég ültettek facsemeté­ket az önkormányzat emberei - egy idős férfi minden reg­gel hét órától a pónilovait legelteti. Sajnos ezek a lovak Ma is Kakula Eszter kolléga­nőnk várja hívását. Ne feledje! A telefonszámok: 341-905, 342-236, 341-419. Mindennap délelőtt 10 és 12 óra között! Csörögjön bátran! Várjuk hívását! a parkban végzik el kis- és nagy „dolgukat”. A közeli óvodából az óvónénik odavi­szik a gyerekeket játszani, de az idős férfi még megsimo­gatni sem engedi a pónikat. Olvasónk kérdése: Megtehe­­ti-e a lótulajdonos, hogy a parkban tartsa a lovait? A július 27-én megjelent „Forró drót”-rovatban több idős ember azt kérte a Volán vezetőségétől, hogy a 9-es busz álljon meg a Kutasi úti megállónál. Lázár Rózsa, a vásárhelyi autóbuszállomás vezetője örömmel tudatja, hogy augusztus 1-jétől a bu­szok megállnak az említett helyen. V. I.-né nagyon megijedt a minap, ugyanis hazafelé tar­tott, amikor utána szegődött két nagytermetű németjuhász kutya. Szétnézett, hátha meg­látja a kutyák gazdáit, de azok nem voltak sehol. A nyugdíjas asszony gyorsan bement az egyik emeletes házba, hogy megszabaduljon az ebektől. A kutyák még egy darabig ott ültek a bejárat előtt. Nem érti, hogyan mász­kálhatnak gazda nélkül ezek az állatok. Rosszabbul is végződhetett volna ez a „ta­lálkozás”. V. T. forró drót • Kis Anikót: Miért választotta a szobafestő szakmát? Anikó sok min­denben különbö­zik a hasonló ko­rú lányoktól. Pél­dául gyakran lá­tom a focipályán, ahol egyedül kép­viseli a női nemet és elkápráztatja a fiúkat - persze, nemcsak az ügyes­ségével... Kisis­kolásként pedig gyakran kelt báty­j­­ai védelmére a csebb-nagyobb gyerekcsatákban. Nemrég meszes ruhában láttam, épp gyakorlati foglalkozásról jött haza, ugyanis már egy éve tanulja a szobafestő szak­mát. - Először a kereskedelmi szakközépiskolába jelentkez­tem szakácsnak, de sajnos nem vettek fel. Majd a cukrá­szatra gondoltam, ám az sem sikerült, talán azért, mert nem volt protekcióm. Majd a 602. sz. Szakmunkásképző Iskolá­ban több szakmát is ajánlot­tak, például a kötőipari kon­­fekcióst, de az számomra nem volt megfelelő. Ezután a lehe­tőségeimet átgondoltam és választottam.­­Elhatároztam, hogy csakis szobafestő le­szek, hiszen ez hasznosabb szakma és talán a pénzkere­seti lehetőségem is jobb lesz. Szeptembertől második osz­tályba járok, és úgy érzem, nem bántam meg, hogy ezt ta­nulom. Bár, ha végzek ebben a suliban, lehet, hogy ismét megpróbálok a szakácsokhoz jelentkezni, ugyanis szívesen megtanulnám azt is. Egyéb­ként az egyik bátyám, Csaba szintén szobafestő, ám a dön­tésemet ez egyáltalán nem befolyásolta, mint ahogy azt sokan gondolják. - A suliban, hogyan fo­gadtak? - Az évnyitón például az osztályfőnök először nem számolt a létszámba, azt hitte, hogy talán kísérő vagyok. Szólnom kellett, de erre min­denki nagyon meglepődött, hiszen egyedül én vagyok lány az osztályban. Ezenkí­vül még az orvosi alkalmas­­sági vizsgálaton lepődtek meg hasonló módon, amikor bementem, azt hitték, hogy véletlen kerültem oda. Szóval okoztam némi felfordulást. Azzal is tisztában voltam, hogy fiúkkal leszek körülvé­ve, de ez engem nem zavar, azt hiszem őket sem. Har­minchárom fiú között va­gyok, ebből tizenöten szo­bafestőnek, a többiek pedig karosszérialakatosnak tanul­nak. Egyébként mindenki na­gyon rendes. Gyakorlati fog­lalkozáson többször előfor­dul, hogy a fiúk nem enge­dik, hogy cipekedjek. Emiatt inkább csak erős fizikumú lá­nyoknak ajánlom ezt a szak­mát. - Milyen lett a bizonyít­ványod? - Egyedül én kaptam ötöst a gyakorlati vizsgán, illetve még szakmai ismeretből és anyagismeretből is jeles let­tem. Szabó Sándor az osz­tályfőnököm , Dobsa Sándor az oktatóm, Széphegyi László­­né pedig a szakmai tanárom, egyébként mindannyian na­gyon aranyosak. Kakula Eszter Fotó: Tésik Attila 1994. AUGUSZTUS 1HÉTFŐ • Oroszország katonai ki­vonulásának egyik utolsó lépéseként megígérte, hogy szétszerel két észt atomreaktort. A reaktorok Tallinntól 40 kilométerre vannak egy haditengeré­szeti támaszponton, s Moszkva az aláírt kétolda­lú megállapodás alapján 13 hónapon belül fejezi be a „nukleáris leszerelést”. Tallinn eredetileg 10 Nukleáris leszerelés hónapot akart engedni a munkákra, Moszkva 17-et kért. Az észt fél azt is ki­kötötte, hogy legfeljebb 210 orosz szakember ér­kezhet a reaktorok szétsze­relésére, és csakis polgári minőségben. .

Next