Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-09 / 212. szám
1995. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT I 1995. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT, NÉVNAP: ÁDÁM A Nap kel 6 óra 13 perckor, nyugszik 19 óra 10 perckor. A Hold kel 19 óra 4 perckor, nyugszik 6 óra 27 perckor. A Tisza vízállása pénteken Szegednél 121 cm, vízhőfok: 18,6 °C, Csongrádnál 25 cm, Mindszentnél 83 cm, a Maros Makónál34 cm. NYOLCVANÉVES Csikós-Nagy Béla (sz. 1915.) állami díjas közgazdász, akadémikus. Szegeden született. Fontos gazdasági tisztségeket töltött be: 1957-84 közt az árhivatal elnöke, 1968-84 közt államtitkár volt. HETVENÖT ÉVES Márkus István (sz. 1920.) író, szociológus, a szociológia kandidátusa. 1957-61 közt börtönben ült. A népi írók mozgalmának társadalomtudományi megalapozottságú képviselője, a hazai agrárszociológia fő képviselője. Legutóbbi munkájában (Az ismeretlen főszereplő, 1991) Balástyáról is (r. HATVANÉVES Hájim Topol (sz. 1935.) izraeli színész, rendező. Ő játszotta a Hegedűs a háztetőn (1971) című film főszerepét. mozi KORZÓ: ma és-vasárnap: Aludj csak, én álmodom. Színes, m. b. amerikai fim. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: ma és vasárnap. Leon, a profi. Színes, francia film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó - Szegedi Filmmúzeum: ma és vasárnap: Video Blues. Színes, magyar film. Kezdés: háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): ma és vasárnap. Az elveszett gyermekek városa. Színes, francia film. Kezdés: délután 46 és este 8 órakor. AUTÓSMOZI (Bem-Hattyas utca): ma és vasárnap. Végveszélyben. Színes, m. b. amerikai akciófilm. Kezdés: este 9 órakor. KISKÖRÖSSY HALÁSZCSÁRDA: ma és vasárnap. A maszk. Színes, m. b. amerikai filmvígjáték. Kezdés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: ma és vasárnap. Atomcsapat. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 órakor. Gyorsabb a halálnál. Amerikai western. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: ma és vasárnap. Mindörökké Batman. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: ma és vasárnap. Bárhol, bármit, bármikor... ha akarod. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. MAKÓ: ma és vasárnap: A szörnyeteg. Színes, m. b. olasz filmvígjáték. Kezdés: délután 5 és este 7 órakor. 0 magyar tv TV 1 5.30 Gazdatévé: 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyermekfilmek. 9.10 Kapcsolj be! SZAMÁRFÜL DÉLELŐTT. Benne. 9.10 Füstölgő füstölő. 9.25 Szamárfül-est. 10.35 Házi szafári. Szlovák filmsorozat. Hív a vadon. 11.00 Magyar felfedezők. 4. Stein Aurél. 11.20 Csodák palotája. 11.50 Arborétumok, gyűjteményes kertek. 12.00 Déli harangszó. 12.02 Szombat déli arckép. 12.17 Képújság. 12.20 Koncert az Eszterházy kastélyban. Magyar-német koprodukciós film. 13.25 VÁLOGATÁS. Fejes Endre: Égő Klára. Tévéfilm (1970.-FF-ism.). 14.20 Karácsonyi történet. Amerikai film (1983.) 16.00 Napjaink. 16.35 X-idő. Az irodalmi műsor alcíme: A lyoni omnibusz. 17.20 Nyitott száj. 18.10 Márkás históriák. 18.30 Szerencsekerék. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.10 Öt perc próza. 20.25 Top Gun. Amerikai film (1985.). 22.15 IAAF Nagydíj.Nemzetközi Atlétikai Verseny. 23.05 Kincsecském. Angol film (1988.). 0.35 Képújság. TV 2 6.00 Palackposta. 6.45 Átfogó. 7.30 Gazdaképző. 8.00 Cigány Magazin. 8.25 Horvát nyelvű magazin. 8.50 Német nyelvű magazin. 9.15 Román nyelvű magazin. 9.40 Szlovén nyelvű magazin. 10.05 Szlovák nyelvű magazin. 10.30 Hogyan legyünk függetlenek? Álom az államban. Québec-Kanada. Dok.film. 11.00 Família Kft., 199. Pertics Róbert: A négyek bandája (ism.). 11.30 Ó-Európa. 11.50 A jégvilág rókája. Angol ism.terj. film. 12.40 Olimpiai arcképcsarnok. 12.50 Natura magazin. 13.25 A szarvaskirály. Orosz film. 14.35 Harc a fekély ellen. Angol ism.terj. film. 15.25 Régi nóta, híres nóta... Bessenyei Ferenc nótázik (ism.). 15.50 Autó 2. 16.20 Gyerekeknek. 17.00 Sportműsor. 19.05 Família Kft. 200. rész: A filmszerep. 19.40 Marton Éva és vendégei, kb. 22.10 Az áldozat. Tévéjáték. DUNA TV 8.05 Hubertus. 8.25 Szippancsok. 8.45 Kimba, a fehér oroszlán. 9.10 Harmónia. 9.40 Nyelvőrző. 10.10 Starting Business English. 10.35 Amatőr természetbúvár. 11.05 Közép-európai magazin. 12.05 Muzsikál a mozi. 12.45 Popeye. 13.05 Ritmus ‘95. 14.00 Lapozó. 14.15 Szováthy Éva. Magyar film. 15.30 Katasztrófák évtizede. 1980- 1990. 15.55 Cimbora. Tallózó. 16.45 Váratlan utazás. A tengeri kísérlet. 17.30 Tom és Jerry-show. 18.00 Híradó. 18.15 Esős vasárnap. Magyar film. 19.55 Mesterművek. 20.05 Operafejedelmek. Székely Mihály. 21.00 Híradó. 21.15 Bem rockpart 6. 22.00 Gyilkosság villanófényben. Amerikai thriller. 23.35 József Attila: A bűn. HBO 7.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00 Tintin kalandjai. 10-30 Alice. Amerikai film. 12.15 Nagyszerda. Amerikai film. 14.20 Melrose Place. 15.05 Zöldsapkások. Amerikai háborús film. 17.30 Állati élet. 18.30 Így készült: The Roling Stones - Voodoo Lounge-turné. 19.30 Tökéletes világ. Amerikai akciófilm. 21.20 Végítélet 3. Amerikai horror. 22.50 Álom, édes álom. Amerikai film. VTVSZEGED 0.00 Képújság. 18.00 Soros Filmklub. Pilot anyagok. 19.00 Mozijegy (ism.). 19.30 Kisfilm. Kölykök játékai. Kisnyúl nem akart aludni (ism.). Film. Utolsó nyár Tangerben. Francia dráma. 21.50 Képújság. TELIN 6.00-20.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autómánia. 7.35 és 17.35 Szállodák és éttermek kínálatai. 20.00 Szív Tv. 20.05 Gillite World Sport. 20.30 Más. 21.00 Kereskedelmi műsor. 21.30 Hungária-sztori. 22.00 Szédülj el! 22.30 Hívd Andreát! 23.20 Randevú a nosztalgiával. TKTV 18.00 ATV szombat (ism.) 12.00 TKTV „Kedd délután”, (ism.). 13.00 TKTV „délután után", (ism.). 13.30 Fiatalok képernyője (ism.). 14.00 Happy TV. 18.00 TeleRádió. 19.00 ATV szombat. TKTV 2 19.00 Szív TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív Tv. Benne. 19.05 Sport világhíradó. 19.30 Plitz Husi műsora. 20.00 Természetbúvár. 20.30 Hungária sztori 7-8 rész. 21.00 Automobil. 21.30 Hívd Andreát! 22.10 Randevú a nosztalgiával. VÁSÁRHELYI TELEVÍZIÓ 17.00 Képújság. 23.00 Képújság. műhold EUROSPORT 8.30 Golf. 9.30 Sakk. 10.00 Forma-1 olasz nagydíj Monzából. 11.00 Kaland. 12.00 Ökölvívás. 13.00 Forma-1 olasz nagydíj. 14.00 Decation. 15.00 Atlétika - IAAF nagydíj. 15.30 Kerékpározás. 17.00 Atlétika. 18.30 Forma-1 olasz nagydíj. 19.30 Röplabda EB. 20.00 Golf. 22.00 Forma-1 olasz nagydíj. Összefoglaló. 23.00 Röplabda. 24.00 Atlétika. DSF 7.45 Őrült rekordok. 8.15 Csodálatos sportok. 9.00 Motorsport. Pro Superbike. 10.00 Tenisz. US Open Flushing Meadowsból. Élő közvetítés. 12.00 Labdarúgó Bundesliga. 12.45 A sport klasszikusai. 13.00 Motorsport. ADAC túrakocsi-bajnokság. 13.45 A sport klasszikusai. 14.00 Kosárlabda. 16.00 Tenisz - US Open. Összefoglaló. 17.00 Tenisz - US Open Flushing Meadowsból. 1.00 Motorsport. Magazin. SUPER CHANNEL 6.30 Hírmagazin. 7.00 A McLaughlin-csoport. 7.30 Helló. Ausztria - helló, Bécs! 8.30 Győztesek. 9.00 Hétköznapi bevezetés a bolygók világába. 10.00 Kalandos rövidfilmek. 11.00 Szupershop. 12.00 Úti célok. 12.30 A világ nagy házai. 13.00 Videodivat. 13.30 Blues. 14.00 Baseball. 15.00 Golf. 16.00 Strandröplabda. 17.00 Golf. 18.00 Hírek. 1830 Légi csata. 19.30 Selina Scott a javából. 2.030 Szociális témák. 21.30 Hírek. 22.30 Jay Leno-show. SAT 13.40 Ismétlések, rajzfilmek. 8.50 Egy királyi álom. Am. film. 10.50 Superhuman Samurai. Am. sor. 11.20 Szappanopera. 13.05 Catwalk. Amerikai sorozat. Hideg láb. 13.55 Cagney és Lacey. Amerikai krimisorozat. Ünnepség a főnöknek. 14.50 Űrszekerek - Az új generáció. Amerikai sci-fi. 15.50 Baywatch. Akciósorozat. Két nő között. 16.45 Hírek. 16.50 Mindent vagy semmit. 17.45 Hírek. 18.00 Labdarúgó Bundesliga. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Népzenei kívánsághangvereny. 21.55 Hírek. 22.00 Csomagold be a fogkeféd! Utazási show. 23.15 Iskolás lányok 12. Német erotikus film. 0.35 A férfi, aki szerette a nőket. Am. vígjáték. RTL 5.35 Rajzfilmek. 9.30 Power Rangers. Sorozat. 9.55 Disney és társa. 10.10 Marsupilami. Amerikai rajzfilmsorozat. 10.40 Disney és társa. 10.55 Goofy és Max. Rajzfilm. 11.25 Kaliforniai álmok. Amerikai sorozat. 11.50 Bel-Air hercege. Amerikai sorozat. 12.15 Bír-lak. Amerikai sorozat. 12.45 Forma-1. 14.05 Knight Rider. Amerikai sorozat. 15.50 A csapat. Amerikai sorozat. Garber utolsó fogása. 16.50 Beverly Hills 90210. Amerikai sorozat. Szép nyaralás. 17.50 Melrose Place. Am. sor. Vád alatt. 18.45 Hírek. 19.10 Robbanékony hétvége. Riportok, beszélgetések. 20.15 A százezer márkás show. 22.00 Hogyan, kérem? 23.00 Ökölvívás. 0.15 Link, a majom. Am. horror. 2.05 Mozitippek. 2.30 Amerikai 3000. 4.05 Beverly Hills 90210. Am. Sor. PRO 7 5.35 Utazás a tenger fenekére. Am. sor. 6.25 Utcai flört. 6.50 Gadget felügyelő. 7.15 Dennis. 7.40 A mókusok filmeznek. 8.10 Dinoszauruszok völgye. 8.35 Godzilla, a Föld megmentője. 9.00 Scooby Doo, hol vagy? 9.30 Taz-Mania. 9.55 Beetlejuice. 10.20 A szuperegér. Rajzfilm. 10.50 Animaniacs. 11.20 Tapsi Hapsi. 11.45 Parker Lewis. Amerikai sorozat. 12.15 Earth Force. Amerikai akciófilm. 13.15 Négyöklű trió. Amerikai sorozat. 14.10 Maciste, a világ legerősebb embere. Olasz kalandfilm. 16.00 Mozimagazin. 16.30 Flintstone család. 17.00 Tom és Jerry. Rajzfilm. 17.15 Simpsonék. 17.45 Tom és Jerry. 18.00 Cousteau kapitány óceáni kalandjai. Francia dokumentumfilm-sorozat. 19.05 Kungfu: A legenda folytatódik. Amerikai akciósorozat. 19.55 Hírek. 20.15 Amerikába jöttem. Am. vígjáték. 22.30 Wedlock. Am. akciófilm. 0.25 A tetoválás kapcsolat. Hongkongi film. 2.15 Ismétlések. 0 rádió KOSSUTH Óránként, hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Kertbarátok. 8.05 Műsorszemle. 8.25 Kopogtató. 9.05 Szombat délelőtt. Benne. 9.05 Családi tükör. 11.05 A Szombat délelőtt magazinja. 12.00 Déli krónika. 12.30 Faluműsor. 13.05 Népzenei portré. 13.40 Öt kontinens száz botránya. 14.05 Oxigén. 15.05 Ez van! 16.00 Tizenhat óra. 17.30 Előhang. 17.50 Graffiti. 18.00 Esti krónika. 18.20 Előfutam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája - Határok nélkül. 20.05 Rádiószínház - Ablakmosó (I-II.) (ism.). 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Konzílium. 23.05 Emlékek szárnyain. URH. 9.00 Körzeti információs magazinok. 18.20 Tizes kör. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 A szeretet közösségei. 6.30 Hírek. 6.35 Sportszombat. 7.35 Randevú-vonal. 8.00 Szórakoztató délelőtt. Benne: kb. 8.20 Iránytű. 9.00 Hírpercek. 9.10 Gőz. 10.00 Nosztalgia műsor. 11.00 Hírek. 11.10 Zenés, szórakoztató szabad. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Szórakoztató délután. 13.00 Hírpercek. 13.14 Daráló, kb. 14.00 Szív küldi... kb. 14.40 A Zsebrádiószínház bemutatója - Vasúti kaland. 15.00 Hírek. kb. 15.20 Művészbejáró. 16.00 Szuper-show-s! 17.00 Hírpercek. 17.10 Sport és Szórakoztató közös. 18.00 Talpalávaló. 19.00 Hírek. 19.03 Gordiusz magazin. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hírpercek. 21.10 Nemzetközi slágerlista. 22.00 A BBC könnyűzenei archívumából. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Korzó. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 A papagáj. 9.42 Scott John (hegedű) és Simon Wynberg (gitár) - Paganinifelvételeiből. 10.00 Hírek. 10.05 Hangfelvételek felsőfokon. 11.32 Operaegyüttesek. 12.00 Hírek. 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora. 14.00 Hírek. 14.05 Operaművészlemezek. 15.00 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Játsszunk operát! 17.08 Kodály: Laudes organi - fantázia egy XII. századi szekvenciára. 17.30 Poggyász. 18.00 Hírek. 18.05 Zenekari muzsika. 19.05 Bartók fogadtatása Amerikában. 19.35 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. kb. 20.45 Hírek. kb. 20.50 „Emberek élnek itt...“ kb. 21.05 Fúvós muzsika. 21.25 Lalo: Spanyol szimfónia. 22.00 Hírek. 22.05 Fischer Annie zongorázik. 23.08 Szimfonikus zene. 24.00 Hírek. SZEGED RÁDIÓ 9.00-11.00 Alföldi Tükör. Zenés riportműsor. 9.05 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, országos és helyi lapszemle. 9.30 Könyvajánlat. 9.40 Visszapillantó. 10.00 Hírek, időjárásjelentés, utinform, könyvajánlat. 10.00 Szalonstúdió. 10.55 Hírösszefoglaló. 11.00 Műsorzárás. 13.00 Szovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94,9 MHzen. RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en Reggel 6.30-tól 8.00 óráig félóránként, 8-tól 21 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok:, 421-253, 421-353, 6.00 QQRIQUO 16.35 Szegedi reggeli. Sport, zene aktualitásk. 10.10 Vendégségben a Városházán. Házigazda: dr. Szalay István, Szeged polgármestere. 10.40 Kapcsoljuk a Széchenyi teret, játékos vetélkedők és programok közvetítése. 14.05 Kívánságműsor. 15.03 Szegedi Szalon a Virág Cukrászdából, a Forrás szállóból és a Széchenyi térrről. Közvetítés a régi rockerek találkozóról. Szegedről elszármazott színészek. Térzene az Utrechti fúvósoktól. 17.05 Könnyed esti csevely Sári Zsuzsával. 19.05 Suttog a város. Vendégeink: Dlusztus Imre, Halász Miklós, Nikolényi István, Tanács István. 19.20 Gordiusz magazin avagy tudományos érdekességek Szegedről. Tartalma: Őzik-e a szegedi nemzet? - Szegedi paprikatörténelem. Játékos vetélkedő. 21.05-24.00 Szól a zene. Tóth András műsor. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en. Telefonszámunk: 325-202. 5.00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, ébresztő slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne. 6.10 Mi történt a héten? 6.40 Lapozgató. 6.50 Piaci körkép. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.38 Sporthírek. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 SZEGLET - Délelőtti magazinműsor. Benne. 8.10 Ismerős hang. 8.20 Szomszédolás. Makó. 8.40 Tárlatvezetés. 9.10 A világ egy szeglete. Kína, Makra László. 9.20 Poggyász. 9.35 Apróhirdetések. 9.45 Házi praktikák. 10.00 Lemezbemutató. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-02 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/312-148. 5.15-12.15-ig és 18.15—21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden óra 20. percében helyi hírek, információk, programajánlat. 5.00 Mit csinál 5-től 7-ig? Mesélje el...! Zenés ébresztő. 5.55 Közlekedési inforációk. 6.20 Névnapi köszöntő. Évfordulók. 6.30 Üzenj! 6.45 Programajánlat. 7.00 Sporthírek. 7.30 A rerformátus egyház percei. 8.30 Üzenj! 9.30 Banya-tanya. 10.30 Divat. 11.30 Kívánságműsor. 19.20 Szombat esti huncutságok. Benne. 19.30 Slágerlista. 21.20 Elmebajnokság. 23.00 Kedvenceink. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHzen. Az adás alatt hívható telefon: (63)315-482. 13.00 Hangoljon ránk! 13.30 és óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 14.00 Szombat délután. Magazinműsor - játék sok nyereménnyel.Szüreti előkészületek Csongrádon. Beszámoló a II. Állattenyésztési Napokról. Színes hírek. Sok zene minden korosztálynak. 1995. SZEPTEMBER 10. VASÁRNAP, NÉVNAP: NIKOLETT, HUNOR A Nap kel 6 óra 14 perckor, nyugszik 19 óra 8 perckor. A Hold kel 19 óra 32 perckor, nyugszik 7 óra 38 perckor. HATVAN ÉVE hunyt el Bibó István (1877-1935) etnológus, művelődéspolitikus. (Bibó István (1911-1979) édesapja.) 1924-től a szegedi egyetemi könyvtár igagzatója, 1929-től a Népünk és Nyelvünk című magyarságtudományi folyóirat szerkesztője volt. Érdekes etnológiai tanulmányokat írt. SZÁZHARMINCÖT ÉVE született Márkus Emília (1860— 1949) színésznő, a Nemzeti Színháznak a századfordulón legünnepeltebb művésze. Klasszikus és modern drámák női főszereplőit egyaránt kiválóan alakította. Szerepelt A tánc című első magyar filmben is. A magyar tv TV 1 7.20 Hagyd aludni a mamát és a papát! - Fehér agyar. Kanadai rajzfilmsorozat. A hiúz. 7.50 „Így szól az Úr!“ 7.55 PC-ábécé. 8.30 Leporelló. Benne. 9.54 Lottósorsolás. 11.00 Hazanéző. 11.45 Napjaink. 12.00 Déli harangszó. 12.02 Képújság. 12.05 Idegenek idegenben. Angol dok.film-sorozat. 6/3. A rokonság bűvöletében - William Halse Rivers (ism.). 13.00 Az elvarázsolt erdő. Amerikai-horvát rajzfilm. 14.30 „Egy századot majdnem végig éltem...“ Gráber Margit festőművész (ism.). 14.45 Márkás históriák. 15.00 Delta. 15.25 Gyorssegély. 15.35 Örömhír. 16.00 Walt Disney bemutatja: Csipet csapat. Amerikai rajzfilmsorozat. Aligátor Lando city (ism.) - Donald, a londiner. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) - Zorro (III. sorozat) Amerikai filmsorozat, 69/55. A váratlan vendég. 17.05 Mesélő cégtáblák. 17.35 Rajnán innen, Dunán túl... 18.25 Szerencsekerék. 19.00 A Hét. 20.00 100 ÉVES A MOZI. Az MTV egy évig tartó centenáriumi filmsorozatának nyitóestje. 20.25 Szabó István válogatása 100 év legsikeresebb filmjeiből. Casablanca - egy legenda kulisszatitkai. Amerikai dok.film. 21.00 Casablanca. Amerikai film (1942.FF!)22.45 Kettős kötésben. László Gyula portréfilm. 23.45 Képújság. TV 2 7.35 Hol mi? 8.00 Juli-suli. 115. 8.35 Gyerekeknek. Rajzfilmösszeállítás. 9.50 Néprajzi értékeink. Nemzeti szűz (ism.). 10.00 Nemeskürty István sorozata. 19. „Sas az apró madarak előtt“ - Balassi Bálint szerelmi lírája. 10.30 Tisztelendők. Róma ‘95., II. A falakon kívül. 11.00 Danone Honvéd - Marc Körmend. Bajnoki kosárlabda mérkőzés. 12.30 Az MTV Nótaklubja a Pataky Művelődési Központban. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Csellengők. 14.40 Gyerekeknek. 15.10 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 65/5.16.00 Játék határok nélkül. Eger városfilmje. 16.15 Nevetni kell, ennyi az egész... 17.05 A láng. Angol-csehszlovák-szlovén filmsorozat, 6/4. A tutaj. 17.35 Első szerelem. Svéd filmsorozat. 6/4. 18.00 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Baywatch. Amerikai tévéfilmsorozat. Rémálom az öbölben. 19.50 Esti mese. 20.05 Játék határok nélkül. 11/9. Olaszország III. forduló. 21.30 Góóól... 22.05 Telesport. 23.15 Ezredvégi beszélgetések. Nádas Péter író. DUNA TV 8.05 Máriapócs. 8.45 A Korzikai püspök. 4/4. 10.00 Sportképek. 12.05 Ameddig a harang szól. 12.15 Kapcsok. 13.10 Azok a csodálatos állatok. 13.25 Lyukasóra-vetélkedő. Országos döntő. 14.30 Expedíció. Trópusi hó. 15.15 Sólyomszem. A látomás. 16.00 Tudományos show. Az űr. 16.20 Postabontás... 16.35 Emlékképek... 16.50 Mozgó kép. 17.20 Jelképtár. Az ág, a vessző. 17.30 Delfi és barátai. 18.00 Heti hírmondó. 19.00 Verdi - Olasz filmsorozat. Gyermek és ifjúévek. 20.30 12 olasz város - 12 olasz filmrendező. 20.40 Az állat. Francia film. 22.10 Darabokra szaggattatok Apor Csaba báró. 23.00 Dzsesszencia. 23.20 Illyés Gyula: Koszorú. HBO 8.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00 Édentől keletre. Amerikai film. 12.00 Sok hűhó semmiért. Amerikai film. 13.50 Falcon Crest. Amerikai sorozat. Odisszeia. 14.40 Mozimánia. Az amerikai film. A nagy generáció. 15.40 Robin Hood. Amerikai film. 17.30 Óriás. Amerikai film. 20.45 Végítélet. Amerikai film. 22.20 Kommandós fegyver. Amerikai akciófilm. 24.00 Küzdelem törvényen kívül. Amerikai film. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 16.00 Puli TV sportműsora. 20.10 Divatbolygó. 20.25 Képújság. TELIN 6.00-18.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autómánia. 7.35 és 17.35 Szállodák és éttermek kínálatai. 18.30 ITV Kérdőjel c. műsora. 19.00 Szív Tv. 9.10 Gyermekműsor. Rajzfilmek. 19.30 Az élő test. 14. rész. 20.00 Zsaruszív. 20.30 Alterego. 21.00 A bagdadi tolvaj (ism.). TKTV 18.00 ATV vasárnap (ism.). 12.00 TV Plusz. 18.00 Képújság. 18.30 TKTV Pénteki Magazin (ism ). 20.00 ATV vasárnap. 20.00 Szív TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív Tv. Benne. 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Az élő test. 20.00 Zsaruszív. 20.35 Amerika története. 21.00 Lássuk a medvét! Olasz film. VÁSÁRHELYI TELEVÍZIÓ 17.00 Képújság. 23.00 Képújság. műhold EUROSPORT 8.30 Golf. - PGA-trófea. 9.30 Sakk. Intel Grand Prix. 10.00 Forma-1 olasz nagydíj. Monzából. Összefoglaló. 11.00 Atlétika. 12.30 Forma-1 olasz nagydíj. 17.00 Kerékpározás. Spanyol túra. 18.00 Golf. 20.00 Röplabda. EB Görögországból. 21.00 Forma-1 olasz nagydíj (ism.). 22.00 Indycar. 0.30 Forma-1 olasz nagydíj. DSF 7.45 Természetfilm. 9.00 Tenisz - US Open. Összefoglaló. 10.30 Labdarúgó talkshow - elsősorban, de nem kizárólag a fociról. 11.30 Motorsport. 13.30 Fogyatékosok magazinja. 14.00 Tánc. 16.00 Tenisz - US Open. 20.00 Motorsport. 21.45 Sportriportok. 21.50 Tenisz - US Open Flushing Meadowsból. SUPER CHANNEL 6.30 Hírmagazin. 7.00 Szigorúan üzlet. 8.00 Hírek. 8.30 Üzleti élet. 9.00 Légi csata. 10.00 A XX. század. 11.00 Supershop. 12.00 A McLaughlin csoport. 13.00 Életmódmagazin. 13.30 Jazz. 14.00 Sport. 15.00 Baseball. 16.00 Túrakocsi-bajnokság. 18.00 Hírek. 18.30 Videodivat. 19.00 Bor-expressz. 19.30 Selina Scott a javából. 20.30 Hírmagazin. 21.30 ITN hírvilág. 22.00 Jay Leno-show. 22.30 Golfbajnokság. 2.00 Jazz. 2.30 Selina Scott-show. SAT 1 6.10 Rajzfilmek, ismétlések. 9.10 Buddy és a jólét. Amerikai vígjáték. 10.55 Vér a nyílon. Am. western. 12.25 Hadgyakorlat. Német film. 13.55 Ivanhoe. Am. film. 16.30 Észak és Dél. Amerikai film. 18.15 Szerencsekerék. 19.00 Hírek. 19.15 Labdarúgás. 20.15 Libero - Franz Beckenbauer ötvenedik születésnapja. Német film. 21.50 Talkshow a toronyban. 23.30 24 óra. Riporterek bevetésen. 24.00 Így nézve. 0.05 Che. Am. film. 2.00 Ismétlések. RTL 5.50 New Kids On The Block. Amerikai sorozat. 6.15 Bill és Ted őrült kalandjai. 7.05 Klasszikus rajzfilmek. 7.15 Marsupilami. Rajzfilmsorozat. 7.55 Goofy és Max. 8.20 Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 8.35 Muppet-bébik. 9.05 Bicikliző egerek a Marsról. Rajzfilmsorozat. 9.30 Történetek a kriptából. Rajzfilmsorozat. 9.55 Jó reggelt, vasárnap! 10.00 Disneydélelőtt. Aladdin. 10.30 Emerald Cove. Amerikai sorozat. 10.35 Disney délelőtt. 10.55 Játék. 11.00 Bonkers. 11.25 Vissza a múltba. Amerikai sci-fi-sorozat. Felejthetetlen Marilyn. 12.15 Sunset Beat. Amerikai krimisorozat. 13.05 Ki itt a főnök? Amerikai sorozat. 13.40 Nanny. 14.15 Forma-1 Monzából. 16.40 Szuper túrakocsik-bajnokság Berlinből. 16.50 A csapat. Ám. sor. 17.45 A „Fiatal sasok” - repülőezred. Sorozat. 19.10 Hegylakó. Az ökölvívó halála. 20.15 Nagylábú. Amklandfilm. 21.55 Spiegel TV. 22.45 Késő esti kiadás. 23.05 Éden. Erotikus sorozat. 23.35 Playboy. 0.05 Dokumentumfilm. 0.40 Forma-1 . 2.25 Ismétlés. PRO 7 5.35 Négyöklű trió (ism.). 6.25 Rajzfilmek. 11.50 Utazás a tenger fenekére. Amerikai scifi. 12.45 A vadon szabályai. Amerikai dokumentumfilm. 13.50 Az esnapuri tigris. Német-olasz-francia kalandfilm. 15.45 Vezetői engedély. Amerikai vígjáték. 17.25 A diagnózis: halál. Gyilkos összeesküvés. 18.25 Babylon 5. Amerikai sci-fi sorozat. 19.20 Hypno. Hihetetlen show. 19.55 Híradó. 20.15 Előjáték a csókhoz. Am. vígjáték. 22.20 A Palm Beach-i duó. Am. krimi. 23.20 Mint a tűz. Amerikai akciófilm. 0.55 Kettő kettő ellen. 1.35 Super sárkány. Hongkongi film. 3.10 A vadon szabályai. 0 rádió KOSSUTH Óránként, hírek, időjárás, útközben. 6.00 Vasárnapi újság. 8.24 Édes anyanyelvünk. 8.30 Énekeljük együtt! 8.40 Műsorszemle. 9.05 Világóra. 9.54 Lottósorsolás. 10.05 Istentisztelet közvetítése Budapestről. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50 Jegyzet. 13.05 Portré. 14.05 Szonda. 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 Dokumentumműsor. 16.10 Művészlemezek. 17.05 Dokumentum műsor. 18.00 Esti krónika. 18.20 Dóczy József nótáiból. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Operettnyitányok. 20.05 Mi a titka? 21.05 Rádiószínház - Leszámolás III. 21.46 Császár Angela Kocsák Tibor dalaiból. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Risto Lauriata zongoraestje. 23.45 Régi híres énekesek műsorából. 24.00 Totó: PETŐFI 6.00 Végre vasárnap. 8.10 Marcipánolta meg az oroszlánság. 9.00 Hírpercek. 9.10 Gospel magazin. 10.00 Ó, ó, ó nagymami. 11.00 Hírek. 11.07 Vasárnapi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.10 Kölyökklub. 14.00 Perszóna grata. 14.30 Kerengő. 15.00 Hírek. 15.03 fiala és neuman Táskarádiója. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hírpercek. 18.30-18.45 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. 20.00 Körös-körül zene. 20.30 Daráló (ism.). 21.00 Hírpercek. 21.10 A Rádió Dalszínháza - Egy éj az Aranybogárban. 22.22 Jazz-lemezbemutató. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Korzó. BARTÓK 6.00 Hírek. 6.03 Népszerű muzsika - koránkelőknek. 8.00 Hírek. 8.05 Ruppert István magyar szerzők műveiből. 9.05 Híres operakarmesterek. 10.00 Hírek. 10.05 Új Zenei Újság. 10.35 A Kalamajka együttes népzenei felvételeiből. 10.50 Kritika két hangra (ism.). 11.05 IV. Budapesti Nemzetközi Borfesztivál, kb. 13.00 Hangok és visszhangok, kb. 13.10 Szimfonikus miniatűrök. 13.18 Új kompaktlemezeinkből. 14.00 Hírek. 14.05 Jubilate Deo. 15.00 Londoni együttesek felvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Szalon. 17.00 A bűvös vadász. 18.00 Hírek. 18.05 Ménesi úti portrék. 19.00 Leonard Bernstein zongorázik és vezényel. 19.35 IV. Budapesti Nemzetközi Borfesztivál, kb. 21.30 Basszusáriák. 22.00 Hírek. 22.05 Rádiószínház - Li Sang-jin, avagy búcsúzni nehéz (I-IL). 23.22 A kórusirodalom mesterműveiből. 24.00 Hírek. 0.05 Világhírű zenekarok felvételeiből. SZEGED RÁDIÓ 8.00 Vasárnapi magazin. Műsorismertetés, hírek, meteor, utinform. programajánlat. 8.30 Hírek, tudósítások, meteor, utinform. Programajánlat. Élőszó. Jazzfélóra. 9.55 Hírösszefoglaló. 10.00 Műsorzárás. 13.00 Szovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94,9 MHzen. RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en Reggel 6.30-tól 8.00 óráig félóránként, 8-tól 21 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 6.00 Kora reggeli ébresztő. Reggeli információs műsor korán kelőknek, későn fekvőknek. Benne: Lapszemle, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. 10.00 Napközben. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj Genscher. 17.05 Szórakozásról könynyedén és komolyan. 21.05- 24.00 Tabuk nélkül. Éjszakai, telefonos csevegés a hallgatókkal. Telefonhívásokat várja: Hegyi Sándor. Zenei szerkesztők: Tóth András, Molnár Sándor, László István. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en. Telefonszámunk: 325-202. 5 00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, ébresztő slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne. 6.10 Saláta. 6.40 Lapozgató. 6.50 Zenés játék. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.38 Gazdasági tízperc. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 SZEGLET - Délelőtti magazinműsor. Benne. 8.10 Ismerős hang. 8.20 Várostörténeti sorozat. 8.40 Mikroszkóp. 9.10 Orvosétlap, szájápolás. 9.20 Pótkerék. 9.35 Apróhirdetések. 9.45 Mese. 10.00 Slágerlista. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-02 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/312-148. 5.15-12.15-ig és 18.15-21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden óra 20. percében helyi hírek, információk, programajánlat. 5.00 Mit csinál 5-től 7-ig? Mesélje el...! Zenés ébresztő. 5.55 Közlekedési információk. 6.20 Névnapi köszöntő. Évfordulók. 6.30 Üzenj! 6.45 Programajánlat. 7.00 Sporthírek. 7.30 A katolikus egyház percei. 8.30 Üzenj! 9.30 Banya-tanya. 10.30 Divat. 11.30 Live-show. 20.00 Kívánságműsor. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95.7 MHz-en. kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHzen. Az adás alatt hívható telefon: (63)315-482. 13.00 Hangoljon ránk! 15.00 Gáspár András zenei kívánságműsora. 13.30 és óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 15.00 Vasárnapi magazin. Pankotai életképek. Gyújtsd a vasat és a fémet... Mi fő a fazékban? A főszakács mondja. Horgász-hírek. Sok zene minden korosztálynak. DEUTSCHE WELLE Deutsche Welle - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, autó, turizmus. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. Vasárnap: Magyarország a német sajtó tükrében, az egyházak életéből, német nyelvlecke: TKTV 2